Az üvegcipő : Vígjáték három felvonásban

By Ferenc Molnár

The Project Gutenberg eBook of Az üvegcipő
    
This ebook is for the use of anyone anywhere in the United States and
most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions
whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms
of the Project Gutenberg License included with this ebook or online
at www.gutenberg.org. If you are not located in the United States,
you will have to check the laws of the country where you are located
before using this eBook.

Title: Az üvegcipő
        Vígjáték három felvonásban

Author: Ferenc Molnár

Release date: December 15, 2025 [eBook #77462]

Language: Hungarian

Original publication: Budapest: Franklin-Társulat, 1924

Credits: Albert László from page images generously made available by the Hungarian Electronic Library


*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK AZ ÜVEGCIPŐ ***

AZ ÜVEGCIPŐ

VÍGJÁTÉK HÁROM FELVONÁSBAN

ÍRTA

MOLNÁR FERENC

BUDAPEST

FRANKLIN-TÁRSULAT

_magyar irod. intézet és könyvnyomda_

KIADÁSA

_Előadási és minden egyéb jog fenntartva._

*

_Copyright 1924 by Hans Bartsch. New-York._

Franklin-Társulat nyomdája.




SZEMÉLYEK.

   Sipos          _Hegedüs_
   Adél           _Varsányi Irén_
   Irma           _Darvas Lili_
   Roticsné       _G. Kertész Ella_
   Császár Pál    _Rajnai_
   Rendőrtanácsos _Góth_
   Őrmester       _Szerémy_
   Viola          _Vaszary Piroska_
   Házmester      _Sarkadi_
   Házmesterné    _Gazsi Mariska_
   Adél anya      _Vágóné_
   Keczeli Ilona  _Sitkey Irén_
   Stetner úr     _Pataky_
   Rendőrorvos    _Dózsa_
   Irnok          _Bárdy_
   Társalkodónő   _Kende Paula_
   Gál kapitány   _Pártos_
   Szakácsné      _Kész Rózsi_
   Fényképész     _Győző_
   Cigányprimás   _Solymossy_
   Julcsa         _Hajnalné_
   Rendőr         _Szalay_
   Ajtónálló      _Perczel_
   Lilike         _Szendrey Ilonka_
   Urasági inas   _Radócz_

Lakodalmi vendégek. Két szegény ember.

Történik a külső Józsefvárosban.

– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –

_Először adták a budapesti Vígszínházban 1924 november 15-én._




ELSŐ FELVONÁS.

_Kis hónapos szoba a külső Józsefvárosban, földszintes házban. Hátul
fülkében egyszerű ágy. A hátfalon virágos ablak az udvarra, ahol kert is
van. Az ablak mellett a hátfalon ajtó, amely erre az udvarra nyílik.
Mosdó. Szekrény. Asztal. Székek. Balról elől ajtó. Déli tizenkét óra.
Nyári vasárnap._

_Mikor a függöny felgördül, a szobában nincs senki. Delet harangoznak.
Belép hátul Irma, tizenkilenc éves szegény kis cseléd, ebben a szegény
házban. Körülbelül három-négy éves kis gyereket cipel, alig bírja._

Irma _a harangütéseket olvasva_. Bimm, kilenc. Bamm, tíz. Bimm,
tizenegy. Bamm, tizenkettő. _Leteszi a gyereket._ Most ülj le ide szépen
Lilike, maradj csöndben, mert az Irma meg fog teríteni a drága nagy
embernek. A rongyos Irma fog teríteni az édes, drága, mérges embernek.
Pont tizenkettő. _Kihúz egy fiókot._ Gyere, te lusta abrosz, ne aludj,
kelj fel, gyere dolgozni. _Terít._ Tanuld meg Lilike, hogy kell
teríteni. Ki lesz szépen simítva. Itt könyököl rá a drága mérges. Látod?
Van rajta négy folt. Kettő spenót, kettő paradicsom. A szalvétát jobb
kézhez tesszük. Ebbe törüli a száját, a drága mérges. _Megcsókolja a
szalvétát._ Itt törüli bele a száját. Csóküzenés a szalvétapóstával.
Dacára, hogy énrám mindig haragszik. Ez egy boldog szalvéta, és én
vagyok a legrongyosabb muskátli Pesten. Tudod, Lilike? _Tányért,
evőeszközt rak az asztalra. Szavalva:_ «Boldogságom himpora, Lenge
szellő lengedez, Fájdalmamnak angyala, Könnyeimnek zápora!» Szép vers?
Én csináltam. Ezt már hallottad sokszor Lilike. Tányér pont a középre
lesz téve. Villa balra, kés jobbra, kanál elől keresztbe. _Poharat
tesz._ Pohár ide, kézhez. Ebből iszik boldogságom angyala, drága mérges.
Itt iszik belőle. _Megcsókolja a poharat._ Csóküzenés a pohárpóstával.
_Szavalva:_ «Nem leszek én boldog soha, Nem lesz nekem gyönyöröm!» Ez a
legújabb versem. Bor és szódavíz csak később jön. Pont a leves után,
mert megmelegszik, érted, te tökfejű? Te vagy a legbutább tücsök a
Józsefvárosban. Nem te, Lilike. Én, személyesen. Drága mérges gazdám, a
legdrágább mérges egész Pesten. Só, paprika, fogpiszkáló. Szúrd át
boldogtalan szívemet, te boldog fogpiszkáló. _Szavalva:_ «Boldogságom
himpora, Lenge szellő lengedez, Fájdalmamnak angyala, Könnyeimnek
zápora!» Kavics van a cipőmben. Gyere le cipő. _Lehúzza._ Van
szerencsém, lábam, szerbusz kisujjam. Látod, én vagyok a legrongyosabb
muskátli Pesten, de a lábam szebb, mint a gróf Guttmann kisasszonynak.
Nézd, milyen rüsztöm van. Rüsztöm is van, rüsztöm is van, jaj de szép
magas rüsztöm is van. Két kavics volt benne. Szép kis lábam van, de
senkinek se kell. _Szavalva:_ «Boldogtalan lábam, gyönyör himpora,
Szomorú kis rüsztöm, Édes angyala!» Mars vissza a rongyos cipőbe!

_Épp húzni kezdi a cipőt, mikor Adél belép az udvar felől._

Adél. Mit csinálsz itt?

Irma. Teritek a Sipos úrnak.

Adél. A lábaddal?

Irma. Kavics ment a cipőmbe.

Adél. Kivel kiabáltál itt?

Irma. Senkivel. A Lilikével beszélgettem, boldogtalanságomban.

Adél. Megint bolond vagy?

Irma. Mindig bolond vagyok, kezit csókolom. _Kezet akar csókolni._

Adél. Ne csókold a kezemet, hanem húzd fel a cipődet és csöndben végezd
a munkádat. _Kinyitja az ajtót, kikiált az udvarra._ Kati! Mért nem
tartja otthon a gyerekét!

_A házmesterné megjelenik az ajtóban._

Kati. Mit csináljak, kérem, folyton elcipeli tőlem. _Fölveszi a
gyereket._

Adél. Mit cipeled mindig?

Irma. Imádom a Lilikét.

Kati. Tessék neki megmondani, nagysága kérem, ne mondja a gyereknek
mindig, hogy Lilike, van annak becsületes neve: Jánoska, ő meg
rászoktatja, hogy Lilike, még megszokja a gyerek.

Adél. Micsoda butaság ez? Hiszen nem is lány!

Irma. Én lánynak tekintem, olyan édes kis lányarca van. _A gyerekhez._
Ez az én barátnőm, úgy-e, Lilike?

Kati. Mindig cipeli, még leszoktatja a járásról, pedig milyen nehezen
tanult meg. Azt hiszi, mert távoli rokon, neki mindent szabad.

Adél. Ő távolról rokonom, de itt közelről cseléd, és maga csak bátran
parancsoljon neki.

Kati. Igenis, kezit csókolom.

Adél. Úgy látszik, már egészen bolond vagy. Nem férsz a bőrödbe, de ki
foglak dobni, el foglak küldeni falura az anyámhoz, a tehenek mellé. Így
nem lesz belőled rendes cseléd soha. Mi van veled?

Irma. Semmi.

Adél. Mit csináltál ma reggel?

Irma. Semmit.

Adél. A házmesterné azt mondja, hogy meztelenül járkáltál az udvarban
reggel hat órakor.

Irma. Nem igaz.

Kati. De igaz, saját szememmel láttam.

Irma. Nem igaz, mert nem járkáltam.

Adél. De meztelen voltál.

Irma. Fürödtem.

Kati. Na, tetszik látni.

Adél. Mibe fürödtél?

Irma. Az esővizes hordóban. Ott hátul az udvarban, senki se látta, még
mindenki aludt a házban. Megfürödtem és rögtön felöltöztem.

Adél. Jól van Kati, kimehet.

_Kati kimegy a gyerekkel._

Adél. Hogy mersz te megfürödni az esővizes hordóban? Miért fürödtél?

Irma. Mert piszkos voltam.

Adél. Most ez a legújabb mániád, a fürdés. A multkor belefürödtél a
mosóteknőbe.

Irma. Akkor boldogtalan is voltam, mert sok kékítő volt benne és két
napig kék voltam, mint az édes tündér, mikor a hold rásüt.

Adél. Hát majd adok én neked édes tündért, két pofont, hogy a szemed
szikrázik. Kinek pucolod magadat?

Irma. Nem pucolom magamat, tetszik látni, milyen ronda vagyok.

Adél. Ronda vagy, de azért folyton cicomázod magadat. Hol van a Sipos úr
bora meg a szódavize?

Irma. A jégen van, nem hozom be, mert megmelegszik addig és akkor ő
ordít.

Adél. Micsoda beszéd az, hogy ordít? Hogy mersz a Sipos úrról ilyet
mondani?

Irma. Hát összeszidja az embert nagyon hangosan.

Adél. Jól teszi.

Irma. Hát jól is teszi.

Adél. Ne feleselj. Hallgass.

Irma. Hát hallgatok.

Adél. Nem hallgatsz? Egy szót se. Nézd csak. Húzd fel a cipődet, mit
állsz itt mezítláb?

Irma _felhúzza a cipőjét_.

Adél. Délután itthon maradsz és vasalni fogsz, értetted? Az összes
harisnyákat át fogod nézni, amelyik rongyos, azt megstoppolod és aztán
ki fogod mind vasalni. És ha azzal kész leszel, lehordod a padlásról a
fehérneműt, lerakod a mángorló mellé. Ez lesz a vasárnapod. És egész
héten nem mehetsz a Nemzetibe. Majd adok én neked. Az órásnál voltál?

Irma. Még nincs kész az óra.

Adél. Nem azt kérdeztem. Azt kérdeztem, hogy voltál-e az órásnál?

Irma. Voltam.

Adél. Mit mondott?

Irma. Hogy még nincs kész az óra.

Adél. Nahát. Így felelj, ha kérdezlek. Majd mondd meg Sipos úrnak, hogy
ott voltál, de még nincs kész az óra. Nyolc év óta kínlódok veled és nem
tudlak megtanítani tisztességes beszédre. Így sose lesz belőled rendes
cseléd. Ki foglak küldeni Budaörsre, az istállóba, tehenet fejni,
odavaló vagy.

Irma. Nem vagyok odavaló, tessék megbocsátani. _Kezet akar csókolni._

Adél. Hagyd a kezemet. Nekem itt a panzióban rendes cseléd kell. Négy
szobaúrra takarítani, teríteni, mosni, ahhoz komolyabb munkát kell
végezni. De te sose fogsz megkomolyodni, mert te bolond vagy. Tízéves
korod óta tanítalak, mert szegény anyád hű rokonom volt és megígértem
neki, hogy kinevellek. Azt hittem, hogy egyszer majd hasznodat veszem,
de hiába minden, a fejedbe van a baj. Hátul van az eleje.

Irma. Nincs hátul az eleje, kezit csókolom, ne tessék rám haragudni, nem
vagyok bolond, csak gyönge eszem van. De megjavulok. Most még
boldogtalan vagyok.

Adél. Azért adtál tegnap este cicit a kis macskának?

Irma. Mit adtam a kis macskának?

Adél. Cicit adtál a kis macskának, meg akartad szoptatni a négynapos
macskát, mert olyan buta vagy, mint a tök és nem férsz a bőrödbe. A
Szász úr látta, ő mesélte. Szégyelem magam miattad a szobaurak előtt.

Irma. Olyan boldogtalan vagyok.

Adél. Azért mindjárt macskákat kell szoptatni?

Irma. Macskákat? Csak egy volt.

Adél. Te félbemaradt majom. Hol a kenyér? Mért nincs kenyér az asztalon?

Irma. Jézus Mária! _Kenyérért rohan a szekrényhez, kiveszi a kendőből,
az asztalra teszi._

Adél. Úgy-e, erre nincs gondod? Fürdőre van gondod! Macskára van gondod!
Szalagra van gondod!

Irma. Szalagra nincs is gondom.

Adél. Ne járjon a szád. A kasznidban egész csomó szalagot találtam. Hol
vetted?

Irma _sír_.

Adél. Ne bőgj! Hol vetted a szalagokat?

Irma. A Sugár és Eisnernál.

Adél. Miből?

Irma _sír_.

Adél. Miből vetted a szalagot?

Irma. A Császár úr adott rá pénzt.

Adél. Te pénzt fogadsz el a Császár úrtól? Te cifra!

Irma. Nem vagyok cifra, ne tessék ilyet mondani, isten bizony nem vagyok
cifra, a Császár úrnak elvittem egy csomagot Budára az üzletbe, azért
adott külön borravalót, a felit eltettem karzatjegyre a Nemzetibe, a
másik feliből vettem a Sugár és Eisnernál három szalagot, tessék
megkérdezni, ha nem tetszik hinni!

Adél. Ha még egyszer pénzt mersz elfogadni a Császár úrtól, meglátod,
mit csinálok veled! Nézze meg az ember!

Irma _sír_.

_Császár belép az udvar felől._

Adél. Mi tetszik?

Császár. Semmi.

Adél. Mit akar itt? Ez a Sipos szobája.

Császár. Hallottam, hogy veszekszik, hát bejöttem, mert épp a nevemet
mondta, mondok, éppen mérges, hátha én is kapok valamit.

Adél. Ne viccelődjön, ma nincs kedvem viccelni. Maguk is azért mernek
velem ilyen hangon beszélni, mert lány vagyok. De legyen nyugodt, ha
most asszony leszek, majd magától is több tiszteletet kapok.

Császár. Most asszony lesz? Mikor?

Adél. Ma.

Császár. Micsoda?

Adél. Ha nagyon érdekli, ma. Asszony leszek.

Császár. Még ma férjhezmegy?

Adél. Ha akarom, azt is. De csak a jövő héten akarom.

Császár. Micsoda kérem… ez komoly?

Adél _Irmához_. Eridj ki innen.

Irma. Még oda kell készíteni a mosdóvizet és a papucsot.

Adél. Ne feleselj, menj ki, ha mondom. Majd odakészítsz aztán. Már nem
bírok vele, ez is olyan idegessé tesz, ez a taknyos, máma meztelenül
fürdött az esővizes hordóban, és a kasznijában egy vagon szalagot
találtam, maga adja rá neki a pénzt, – mit akar tőle, nem szégyenli
magát, egy tizenkilenc éves piszkos cselédet szuteniroz, nem sül ki a
szeme, maga szépfiú, nem talál szoanyirtabb hölgyet a környéken?

Császár. Nagyon ideges, nagyon ideges.

Adél. Maga adta neki a pénzt?

Császár. Én adtam neki, egy útért, mert Óbudára küldtem. De téged meg,
ha sokat jár a szád, légy nyugodt, hátbaváglak, ha úgy tüntetsz fel,
hogy így, meg úgy.

Irma. Én nem tüntettem fel Császár urat, esküszöm boldogságomra, nekem
nem kell a Császár úr se így, se úgy.

Császár. Én nem akarok neked kelleni, de te ne csinálj nekem pletykákat.

Irma. Nem én csinálom a pletykákat, én dolgozok mint egy kutya, de
mindenki ellenem van, a Szász úr is azért árulta el, hogy a macskát
szoptatni akartam, mert ő is gyűlöl, mert szájazni akart velem és én nem
hagytam.

Adél. Mit akart veled?

Irma. Félcseresznyét akart velem szájazni, hogy ő majd a szájába veszi a
cseresznyét és én harapjam le a felét, hogy cseresznyepuszit adjunk
egymásnak. Egy félóráig nyúzott, hogy hát akkor vegyem én az ajkamba a
cseresznyét és majd ő harapja, de én utáltam őtet, pedig színházjegyet
ígért, mert tudja, hogy rajongok, és mégse kellett, és ő most ezért
gyűlöl és ellenem izgatja a nagysádot, – én már nem is tudom mit
csináljak, én belegyugom a fejemet az esővizes hordóba és addig tartom
benne, amíg meg nem fulladok! Én nem bírom… Hagyjanak engem békibe!

Adél. Mars ki! Nézd csak! Azonnal menj ki dolgodra!

_Irma sírva kimegy._

Császár. Mi baja magának, mondja! Egy órája vagyok itthon, azóta csak
pörölni hallom ezen a szép vasárnapon, a szakácsnét öli, ezt a kis
bogarat kihozza, férjhezmegy, mi baja van?

Adél. Épp az, hogy férjhezmegyek.

Császár. Kihez?

Adél. Siposhoz.

Császár. Megbolondult?

Adél. Meg.

_Szünet._

Császár. Üljön le kérem. Borzasztó, hogy milyen ideges. Most nem tudom
hamarjában, hogy tényleg megbolondult-e. Mi az? Meg mi az evvel a
szalaggal?… meg hogy én főzöm a cselédet… _Szenvedélyesen megöleli._
Bolond vagy? Féltékeny vagy? _Megcsókolja_. Te buta… te… te…

Adél _kibontakozik_. Eressz el. Hagyj békén. Micsoda ostobaság ez, a
Sipos minden percben jöhet. Hallgass meg komolyan. Ennek vége van. Mit
nézel? Ennek vége. Nem érted?

Császár. Minek van vége?

Adél. Annak, hogy a szeretőd voltam.

Császár. Hogyan… Most egyszerre vége van, minden ok nélkül, pont negyed
egykor?

Adél. Pont negyed egykor. Hagyjon békében egy és mindenkorra.

Császár. De még tegnap este… és éjjel…

Adél. És máma már nem. És többé soha. Esküszöm az anyám életére.

Császár. Miért? Miért?

Adél. Mert szerelmes vagyok magába. Utálatos, kikent, hencegő
boltoslegény, szerelmes vagyok magába, mint egy kutya, és most vége,
mert nekem van eszem és erőm. Én magát megvetem és lenézem és gyűlölöm,
– és addig még csak ment a dolog, amíg csak tetszett, de én már öreg
vagyok és most beleszerettem magába és most meg akarok szabadulni
magától és kilököm magát és férjhezmegyek a Siposhoz, még pedig rögtön
és egy napot se várok, mert különben elzüllök maga miatt. Nekem van egy
kis pénzem és ez a házam és ez a panzióm, és harminchat éves vagyok és
magának egy vasa sincs és komisz és huszonhárom éves és szemtelen és
csinos, és feleségül akar venni egy gazdag majmot. És minden hiába, ha
én meg nem mentem magamat, én ismerem magamat, én csupa temperamentum
vagyok: az lesz a vége, hogy könyörögni fogok, hogy ne nősüljön meg, és
beleharapok a nyakába és leöntöm vitriollal és megszúrom a konyhakéssel,
de mégse engedem nősülni, és akkor itt állok és vagyok egy jómódú vén
majdmitmondtammicsoda, akinek vagy egy fiatal szeretője és akkor maga
minden nap meg fog engem verni és én akkor fel fogom akasztani magamat.
Ez az egész, édes fiam, semmivel se több, se kevesebb.

Császár. Rettenetes, amiket beszél.

Adél. Fáj?

Császár. Nagyon.

Adél. Nekem még jobban fáj. Sose fogod megtudni, hogy nekem hogy fáj.
Nem is érdemled meg, hogy megtudjad. Mi vagy te? Egy senki. Van
jellemed? Nincs. Van pénzed? Nincs. Komoly vagy? Nem. Becsületes vagy?
Nem is tudom. Szép fiú vagy és szemtelen voltál és én tíz éve vagyok a
szeretője egy mérges vén embernek, – és minden, amit te értem tettél, az
volt, hogy szemtelen voltál velem, szemtelen voltál a Balázsyéknál,
mikor megismerkedtünk, aztán szemtelen voltál a Sohöja-kávéházban, –
kétszer voltál szemtelen és én ettől megvadultam és szobát adtam neked
bérbe és te nem is álltál velem szóba, és én ruhákat vettem miattad, én
vagyok itt a legtiszteltebb nő a környéken és te nem köszöntél nekem, és
csipkét varrtam az ingemre és lakkcipőt vettem, és te nem köszöntél
nekem, rám se néztél, csak szemtelen voltál, nem is fizettél, csak
csinos voltál és én mérges voltam és te megint nem köszöntél, és én
beleharaptam a kezembe dühömben, és te a szemembe nevettél, – és akkor,
mikor a legszemtelenebb voltál és megrikattál, akkor bevittél a
szobádba, és a Sipos Budaörsön volt az anyámnál és én nálad aludtam és
megint nálad aludtam és tetszettél nekem és sírtam miattad, de csak
dühömben, és mégis megcsaltam veled a Sipost, folyton, folyton, te
senki, te üres, te szívtelen. Csak mert szemtelen vagy és koldus vagy és
csinos vagy és mert most már köszönsz, azért kelljen nekem elzülleni és
meghalni?

Császár. Szent isten, de hát ez borzasztó, hogy milyen ideges. Mit akar?
Minden a legnagyobb rendben van, boldogan élünk, én szeretlek, mint egy
őrült, a Sipos nem is sejt semmit, eszeágában sincs téged feleségül
venni, ez a kis panziód jól megy, a Sipos nem fizet, én se fizetek, de a
többiek mind fizetnek, egészséges vagy, szép vagy, fiatal vagy, mit
akarsz, minek rugsz fel mindent egyszerre?

Adél. El akarod venni a Balázsynak a lányát. A Balázsy asztalosnak a
lányát el akarod venni.

Császár. Az nem igaz.

Adél. Mi az neked egyet hazudni? Persze, hogy azt mondod: nem igaz. El
akarod venni a Balázsy asztalosnak a lányát.

Császár. Nem igaz, nem igaz.

Adél. Mult vasárnap a Hüvösvölgyben voltál velük, igen vagy nem?

Császár. Igen. De akkor előre megmondtam, hogy…

Adél. Ne dadogj. Szerdán moziban voltál a lánnyal igen, vagy nem?

Császár. Nem kérdeztem meg tőled előre?

Adél. Voltál-e vele moziban, igen vagy nem?

Császár. Igen.

Adél. Miket beszéltél neki a fülébe a sötétben? Mért mentél az apjával a
Schöja-kávéházba? Mért vitted el a gyűrűjét és a karperecét átalakítani?

Császár. Mert ékszerész vagyok és az a mesterségem.

Adél. Csaló, partivadász vagy, az a mesterséged!

Császár. De Adél!

Adél. Ma reggel egy óra hosszat könyörögtél a Brausz hentesnek, hogy
adja kölcsön a kocsiját ma délutánra. Azt mondtad, hogy ki akarod vinni
a menyasszonyodat Máriaremetére.

Császár. Én mondtam, hogy a menyasszonyomat? Azt mondtam: ismerőseimet
szeretném…

Adél. Ne hazudj, azt mondtad, hogy a menyasszonyodat. Csaló vagy, csaló
vagy, csaló vagy. El akarod venni a Balázsy asztalosnak a lányát, mert
tele van dollárral az apja. Te csaló!

Császár. Adél, te engem… te… engem…

Adél. Csaló!!! Csaló!!!

Császár. Adél, én megfeledkezem magamról!

Adél. Na, üss meg!

Császár _leint a levegőbe, otthagyja_. Meg van bolondulva. Ha így
folytatja, elmegyek innen.

Adél. Én megakadályozhatnám még most ezt az egészet. Legyen nyugodt, egy
szavamba kerülne. De van eszem és erőm. Vegye el a Balázsy asztalosnak a
lányát. Én a Siposhoz menekülök. A Sipos el fog engem venni. A Sipos egy
tisztességes, komoly ember. És ha én Siposné leszek, nem nyul hozzám más
férfi soha többé, erre megesküszöm, ezt tudhatja, ha ismer. És akkor
fellélegzem és megszabadulok tőled… mert te vagy az én
szerencsétlenségem.

Császár. A Siposhoz menekül. Egy vén asztaloslegényhez.

Adél. Nem asztaloslegény. Bútortervező rajzoló.

Császár. Szép kis parti.

Adél. Ha tíz évig jó volt szeretőnek, most jó lesz férjnek is.

Császár. Egy vasa sincs.

Adél. Van nekem.

Császár. Öreg.

Adél. Az a jó. Még egy-két év, én is öreg vagyok.

Császár. Sose szeretted.

Adél. Az a jó. Szép csöndes, komoly dolog.

Császár. Utáltad.

Adél. Nem úgy, mint téged.

Császár. És nem is fog elvenni.

Adél. Azt majd én megmutatom neked. Fáj?

Császár. Adél… drága Adél… _Közeledik hozzá._

Adél _eltolja_. Fáj?

Császár. Én ki se tudom mondani, hogy mit érzek most.

Adél. Én ki tudom mondani. Szégyent érzesz, mert a hiúságod kapott egy
nyaklevest. Én tudom, hogy ez fáj, te szép ékszerész. Éppen ez elől
bujok én a Siposhoz. Én löklek ki téged, mert különben te löksz ki engem
és én akkor felakasztom magamat.

_Az ajtó nyílik. Irma lép be. Megint hozza a gyereket._

Adél. Mit akarsz? Mért jöttél be?

Irma. Odakészíteni.

Adél. Nem igaz. Hallgatózni jöttél be.

Irma _kifelé indul_.

Adél. Hová mégysz?

Irma. Kimegyek.

Adél. Mért mégysz ki?

Irma. Azt tetszett mondani, hogy azért jöttem be, mert…

Adél. Ne feleselj. Hallgass és végezd a dolgodat. Készíts a Sipos úrnak
kabátot, párnát, mosdóvizet, egy-kettő. És megint cipeled azt a
gyereket?

Irma. Kérem, most az anyja adta ide, hogy vigyázzak rá, mert ő elment
sörért a Morbitzerhez. Már igazán nem tudom, mit csináljak.

Adél. Mért nem mégysz te a sörért?

Irma. Mert nekem a Sipos urat kell kiszolgálni, nem mehetek, már itthon
van, az utcán beszél a Szász úrral.

_Adél indul kifelé._

Császár. Adél kérem…

Adél _hirtelen megfordul_. Mit akar?

Császár. Beszélni szeretnék magával… de nyugodtan… csak öt percet… Meg
akarom magyarázni magának…

Adél. Nekem ne magyarázzon semmit. _Kimegy az udvarba, nyitvahagyja az
ajtót._

Császár. De Adél kérem, az istenért… hát így nem lehet ezt elintézni…
_Beszéd közben utánasiet, kimegy ő is._

_Az ajtó nyitva marad._

Irma _becsukja az ajtót_. Kezüket csókolom. Gyere Lilike, odakészítjük a
Sipos bácsinak a kabátot, meg a párnát. Addig ülj ide, de meg ne
mozdulj, maradj szép csöndesen. _Az asztalra ülteti._ Adj egy puszit az
Irma néninek, jó erőset. Úgy. Na látod, ez az a kabát, ez a házikabát.
Ezt veszi föl a drága mérges a testire. _Megszagolja_. Dohányszaga van.
Az Irmának nem szabad az esővízben megfürödni. Az Irma csak legyen
piszkos. Jól van. Az Irmának nem szabad kéknek lenni, mint a holdvilágos
tündérnek, akiért elgyön a felhőkből a szép pilóta és letérdel előtte
boldogsága gyönyörében, édes csókért, igaz fájdalomért, szívem
gyönyöréből. Jól van. Adj egy puszit, Lilike. Cicit adtam a macskának.
Olyan puhán feküdt a mejjemen. Négynapos macska, bársonymacska, tiszta
selyembársony. Azt se szabad. Jól van. A Nemzetibe se szabad menni egy
hétig. Jól van. Majd délután fölgyössz velem a falépcsőn a padlásra,
Lilike, megstoppoljuk az összes harisnyákat és aztán legyössz velem és
nézed a vasalást. Jó? Gyere párna, megszagollak tégedet is. Az én édes
drágám alszik rajtad. Ez is dohányszagú. Drága mérgest megcsalja a
kedvese a Császár Pállal. Kérlek párna, mondd meg neki, mikor a fülivel
rádfekszik, súgd bele a fülibe, hogy ne a hűtlen Adélt szeresse, inkább
az én hű szívemet szeresse, ne szidjon engem mindig! Drága mérgest
megcsalják… Úgy fáj a szívem érte. Mondd, Lilike: fáj.

Lilike. Fáj.

Irma. Jó. _Leteszi a párnát, széket hoz._ Most idetesszük a széket,
látod, ideállítjuk a helyire, mingyárt itt lesz a gazdája és ráül és
mindenkire mérges, mert nem tudja, hogy olyan édes nekem, mint a méz,
mert ő a legszebb pilóta ezen a szép Budapesten, repülőpilóta,
felhőpilóta, és nincs szebb fénysugár, mint ő, még ha mérges is, az én
egyetlen szerelmem és rózsaláncom, örök nefelejts és gyönyörű pilóta.
Mondd azt Lilike, hogy: pilóta.

Lilike. Pilóta.

Irma. Nagyon jó. Megint kavics van a cipőmben. Nem veszem ki. Már késő.
Inkább szenvedek, hogy boldogtalan legyek. _Figyel_. Meggyött a mérges.
Jaj, titkos szerelmem.

_Sipos belép._

Sipos. Nem veszed le azt a gyereket az asztalról?

Irma _lekapja a gyereket_. Jaj… kezitcsókolom.

Sipos. A terített asztalon van a gyereknek a helye? Hallottak már ilyet!

Irma _elveszi Sipos kalapját, elteszi_. Kezitcsókolom, bocsánat, tévedés
volt. Hogy tetszik lenni?

Sipos. Ebéd előtt rossz kedvem van, ne kérdezz. Vidd ki azt a gyereket.
_Leveti a kabátját._

Irma. Viszem. Gyere Lilike. _Felkapja, kiviszi, visszarohan._ A Sipos
bácsi mérges.

Sipos. Kabát.

Irma _szalad, veszi, elteszi_.

Sipos _leveti a nyakkendőjét_. Nyakkendő. Pfü.

Irma _szalad, veszi, elteszi_. Meleg van.

Sipos _levetve gallérját_. Nem kérdeztem. Gallér.

Irma. Gallér. _Veszi, szalad, teszi, visszaszalad, hozva a házikabátot._

Sipos. Nem kell.

Irma. Vissza?

Sipos. Vissza.

Irma. Ingujj?

Sipos. Ingujj. _Felgyűri karján az inget._ Kézvíz.

Irma _a mosdóhoz rohan_. Kézvíz. Friss. _Beönti._

Sipos. Szappan.

Irma _átadja_. Szappan.

Sipos _kezét mosva_. Törülköző.

Irma. Törülköző. _Átadja_. Tiszta.

Sipos _törülközve_. Papucs.

Irma _lihegve hozza, letérdel_. Papucs.

Sipos _kezét törölve, leül_. Cipő.

Irma _lehúzva egyik cipőjét_. Egyik cipő.

Sipos _törülközve, nyujtja a másik lábát_. Másik cipő.

Irma _lehúzza azt is_. Másik cipő.

Sipos. Egyik papucs.

Irma _ráadja_. Egyik papucs. És…

Sipos. Másik papucs.

Irma. És másik papucs. _Azt is ráadta._

Sipos _feláll, a levegőben tartja a törülközőt_. Kendő vissza.

Irma. Kendő vissza. _Veszi és viszi a kendőt, a lavórból a vödörbe önti
a vizet._ Kiöntés, lavór visszatevés.

Sipos _ezalatt az asztalhoz ül_. Ujság.

Irma _az ablakból hozza_. Ujság.

Sipos _ujságot olvasva_. Leves.

Irma. Leves. _Kirohan, az ajtót nyitvahagyja._

Sipos _az ujságból hátraordít_. Ajtó!

Irma _visszarohan_. Ajtó! _Csókot int, becsukja az ajtót kívülről._

_Kis szünet, Sipos ujságot olvas._

Irma _belép, levest hoz, leteszi_. Leves.

Sipos _a kanállal keveri_. Milyen?

Irma. Metélt.

Sipos. Hideg?

Irma. Meleg.

Sipos _miután megkóstolta_. Hideg.

Irma _a tányér után nyul_. Visszavivés? Melegretevés?

Sipos. Nem. Itthagyás. _Eszik egy pár kanál levest._

Irma _kiveszi a gyűrűből a szalvétát, elibeteszi, a sót közelebb tolja,
a kenyeret megigazítja._

Sipos. Mit ugrálsz annyit? _Eszik_. Mindent kétszerannyi ugrálással
csinálsz, mint kellene. Nyugodtan: egy, kettő, kabát, víz, szappan,
cipő, papucs, leves. _Eszik_. Megtanulhattad volna már nyolc év alatt.
_Eszik_. Ez mindennap így van pontosan. Ebbe nem is lesz változás.

Irma. Nyolc év előtt még csak tizenegy éves voltam.

Sipos. Ezt mér mondod?

Irma. Azt tetszett mondani, hogy nyolc év alatt megtanulhattam volna.
Hát most tizenkilenc éves vagyok, hát akkor tizenegy éves voltam.

Sipos. Mi ez? Társalgás?

Irma. Kis, boldog csevegés, Sipos úr.

Sipos. Már megint jár a szád?

Irma. Már nem is jár, mert befogom.

Sipos. Nézd csak. Prücsök. _Eszik_.

_Szünet, Irma áll és boldogan nézi._

Irma _szünet után, halkan_. Kezitcsókolom.

Sipos. Mi?

Irma. Semmi.

Sipos. Mit mondtál?

Irma. Kezitcsókolom.

Sipos. Hova mégysz?

Irma. Sehova.

Sipos. Hát mér mondtad?

Irma. Csak mondtam.

Sipos. Hülye vagy?

Irma. Igen.

Sipos. Prücsök. _Tovább eszik._

_Szünet. Irma áll, fájdalmas mosollyal. Aztán megint megszólal._

Irma. Kezitcsókolom.

Sipos _felbámul rá_. Mér csókolod a kezemet?

Irma. Tiszteletből.

Sipos. Hát akkor vidd a tányért tiszteletből, és hozd a húst,
tiszteletből. _Az ujság után nyul._

Irma _veszi a tányért_. Bornyuvesés van, spenóttal.

Sipos. Kérdeztem?

Irma. Nem. Csak mert a többiek combot kapnak. Csak a Sipos úr kap
vesést. _Megy ki._

Sipos _hátra se nézve_. Ajtó!

Irma. Még nyitva se hagytam!

Sipos. De fogod!

Irma. Ó, nem. _Kinyitja az ajtót, a küszöbről csókot int, elfelejti
becsukni, elsiet._

Sipos. Ajtó!!!

Irma _rémülten ugrik vissza_. Ajtó! _Becsapja kívülről._

Sipos _fejét csóválja és olvas_.

Irma _bejön, szódát és bort hoz_. Jéghideg. Gyönyörű kék üveg. Leves
után kilenc csöppet. _Kirohan_.

Sipos _a fiókból collstokkot vesz elő, megméri az üvegben a bort_.
Tizenegy háromtized.

Irma _berohan, hozza a húsételt_. Hiányzik a borból?

Sipos. Nem.

Irma. Kevesebb lett?

Sipos. Mondom, hogy nem. Több. Tegnap tizenegy centiméter volt, most
tizenegy és háromtized. A házmester lop belőle és vizet tölt utána.

Irma. Tessék leütni a derekát.

Sipos. Csak bízd rám. Gyerünk.

Irma _elébeteszi a húst_. Felsálszelet krumplival.

Sipos. Te prücsök, az elébb azt mondtad: borjúvesés spenóttal.

Irma. Azt hittem, de tévedtem. Bocsánat.

Sipos. Nagy hiba. _Enni kezd._

Irma. Mért nagy hiba?

Sipos _italt tölt_. Mert most át kell kapcsolnom a gyomromat felsálra és
krumplira. Mikor azt mondtad, hogy bornyú lesz spenóttal, akkor a gyomor
berendezkedett… _Iszik_… bornyúra és spenótra. Azaz: megkezdte azon
vegyműködést, ami a bornyúhoz és spenóthoz kell. Most aztán hirtelen
meglepetés éri, bornyúra készült és marhát kap, most másféle savakat
kell produkálni, olyanokat, amik a marhához valók. _Eszik egy falatot._
Tanulj tinó, ökör lesz belőled.

Irma. Milyen nagy tudása van. Csodaszép esze van.

Sipos. Ne hizelegj mindig. _Eszik_.

_Szünet_.

Irma _minden ok nélkül_. Édes szép pilóta.

Sipos. Ki a pilóta?

Irma. Sipos úr.

Sipos. Én bútorasztalos vagyok.

Irma. Nekem pilóta. Mindenki pilóta, aki ideális.

Sipos. Én ideális vagyok?

Irma. Az én lelkemnek ideális. Ideál pilóta, a felhőkből száll alá a
virágos mezőre, hogy eljöjjön a menyasszonyáért.

Sipos. Micsoda badarságokat beszélsz te össze?

Irma. Most minden éjjel azt álmodom, hogy pilóta volt a vőlegényem és
felrepült a felhőkbe és leesett a tengerbe. És minden álomban Sipos
úrhoz hasonlít a pilóta.

Sipos. És beleesik a tengerbe.

Irma. Bele.

Sipos. Köszönöm. És te mit csinálsz?

Irma. Én fel-alá bolyongok a tengerparton, fehér lepelben, ki van bontva
a hajam és kinyujtom karjaimat a tenger felé és a viharban eszelősen
énekelek. Olyan szép.

Sipos. Mikor eszelősen énekelsz?

Irma. Nem. Hanem az egész. Oly szép fájdalom és oly ideális. És a Sipos
úr mindig benne van.

Sipos. A tengerben.

Irma. Az édes álomban.

Sipos. Neked jó huszonötöt kéne verni a fenekedre, édes fiam. Te nagyon
kezdesz mozgolódni. Ha apád volnék, leszoktatnálak az ábrándozásról.

Irma. Ó, bár apám lehetne Sipos úr.

Sipos. Még csak az kéne.

Irma. Oly szép lehet a gyermeki szerelem.

Sipos. Na most már aztán elég volt. Nem szégyeled magad? Folyton
hizelegsz.

Irma. Nem szégyelem magam, Sipos úr, büszke vagyok rá, hogy a Sipos
úrnak hizeleghetek. _Veszi a tányért és kiviszi. Az ajtót nyitvahagyja._

Sipos. Ajtó!

Irma _ijedten_. Igen. Ajtó. _Becsukja_.

Sipos _szódát, bort tölt, ujságot olvas_.

Irma _belép a tésztával_. Lekváros derelye dióval és cukorral.
_Leteszi_.

Sipos. Biztos?

Irma. Biztos. A többiek prézlivel kapták, Sipos úr dióval kapta.

Sipos _eszik_. Egész Pesten azt mesélik, hogy hajnalban meztelenül
táncolsz az udvarban.

Irma. Jézusmária, hát már ezt mondják?

Sipos. Máma dolgom volt a városházán, ott mesélték a polgármesterek. A
képviselőházban is mondták a képviselők. És a minisztérium is tele volt
vele.

Irma. A minisztérium?

Sipos. Mind, az összes miniszterek.

Irma. Sipos úr, tréfálni tetszik, de én tudom, ez honnan jön. A Szász úr
terjeszti bosszúból, pedig én csak titokban belefürödtem a hordóba,
senkise látott.

Sipos. Hát a macskát ki adoptálta?

Irma. Mi az: adoptálta?

Sipos. Gyermekének fogadta. Dajkálod a macskát, röhög rajtad az egész
szomszédság.

Irma. Ezt is mesélik?

Sipos. Egész Pesten.

Irma. Szász úr terjeszti. Szász úr meg akart csókolni.

Sipos. Mért nem ütötted pofon?

Irma. Én kérem? Egy albérlő urat?

Sipos. Ne add a szentet, te haszontalan. Mindenkire pislogsz. Majd
beszélek Adél nagysáddal, kiteszünk falura.

Irma. Én nem pislogok senkire.

Sipos. Énrám is pislogsz. De tőlem kaphatsz egyet.

Irma. Az más. Igenis, Sipos úrra pislogok.

Sipos. Még be is vallod, te szemtelen.

Irma. Mért tetszik nekem ezt mondani?

Sipos. A szemembe mondod, hogy énrám pislogsz?

Irma. Az más. Az fájdalom és ideál.

Sipos. A fenét. Micsoda?

Irma. Fájdalom és szerelmi ideál.

Sipos. Nem mégy ki innen? _Feléje mozdul._

Irma _elugrik_. Fájdalom és szerelmi ideál, mert én meghalok bele Sipos
úr, ha meg tetszik nősülni. Én azt nem élem túl.

Sipos. Mi az, hogy én meg tetszem nősülni?

Irma. Megnősül és neje gyermekeket fog szülni. És hogy bírom én azt sok
fájdalmas zokogást?

Sipos. Hol veszed azt, hogy én meg fogok nősülni?

Irma. Ha becsületszavát adja, hogy nem tetszik elárulni, akkor
megmondom.

Sipos. Nahát ez hallatlan. Mars ki innen, te pocok! Majd épp neked adok
becsületszót. Egyáltalán micsoda beszédek ezek, micsoda pletykázás? Nem
is tudom, miért állok szóba veled, te taknyos, végezd a kötelességedet
és ne beszélj hozzám. És majd intézkedni fogok, hogy kirepülj innen,
mert nem vállaljuk a felelősséget az elzüllésedért. A Császár úrral mit
csináltál? Mi? Mit csapod össze a kezedet? Felelj, mit csináltál a
Császár úrral?

Irma. Sipos úr kérem, én nem is felelek, mert ez olyan sértő.

Sipos. Mars ki innen, majd lesz rád gondom. Hozd a feketekávét! Mars!

Irma _remegve, egyre nagyobb érzéssel_. Mért bántasz, egyetlen édes
pilóta, mindig engem bántasz, holott ámbár mindenki csak engem bánt ezen
a világon, mintha én volnék a legutolsó cafat, és igenis nem bánom, ha
el is kergetsz, most már nem bírom tovább, ne nősülj meg, nem bánom, ha
meg is versz… _Hátrál előre_… bevallom neked egyetlen titkos
szerelmemet, ideálomat, mint kis gyermekkorom óta imádtalak és
szerettelek, te drága mérges édes, és te vagy oka halálomnak és
álmaimnak, és a macskát is azért dajkáltam, ennek is te vagy oka, mert
álmomban nejed voltam és gyermekünk született egymástól, és édes
asszonyod voltam és gyermekünk volt a macska, dögöljön meg a Szász úr,
mert bepiszkolta szerelmemet, és miattad fürdök, és miattad szenvedek,
és miattad tűrök, és mindenki csak felrúg engemet, mert senkise érti
ideális szívemet, én borongó lelkemet lehelem ajkaidra és te huszonötöt
akarsz verni a fenekemre. _A falnak dől, úgy zokog._

Sipos _kissé zavartan_. Hogy mersz engem tegezni? Hogy mertél engem
tegezni?

Irma _bőgve_. Most már ugyis minden mindegy.

Sipos _zavartan_. Törüld meg az orrodat és eridj ki. Ne merj a szemem
elé kerülni.

Irma _kifelé indul, a küszöbön megáll, sírva_. Tudom, tudom, ajtó.
_Becsukja kívülről az ajtót._

Sipos _idegesen ül vissza az asztalhoz, eszik és iszik, rágyujt, fölkel,
leül, szivarozik._

_Az ajtó nyílik, Adél lép be. Egy csésze feketekávét hoz._

Adél. Itt a feketekávé.

Sipos. Ezt a gyereket egy pillanatig se lehet tovább itt tartani. Anyja
nincs, apja nincs, te vagy a legközelebbi hozzátartozója, mi vagyunk
felelősek érte. Most kezd mozogni benne a női hölgy, nyugtalankodik, meg
az a sok színház is árt neki, attól vadul meg.

Adél. Hallod, a Nemzetibe csak elmehet. És én különben sem engedem, csak
klasszikusokhoz.

Sipos. Azok írják a legnagyobb disznóságokat.

Adél. Arról én már nem tehetek.

Sipos. Maholnap húsz éves, majd még valaki tönkreteszi.

Adél. Azt hiszem már tönkre is tette valaki.

Sipos. Kicsoda?

Adél. Tudom is én… Császár úr… Szász úr… talán mind a kettő.

Sipos. Van benne cukor?

Adél. Kettő. _Leül hozzá._ Beszélni akarok veled.

Sipos. Na. Halljuk.

Adél. Lajos… nem tudom, milyen kedved van máma.

Sipos. Rossz.

Adél. Pedig már ebédeltél.

Sipos. Vasárnap ebédután is rossz kedvem van.

Adél. Tulajdonképen mindegy. Jókedv, rosszkedv, ezen át kell esnünk
egyszer. Két héten belül feleségül fogsz venni.

Sipos _leteszi a kanalat_. Drága jó fiam, légy szíves, mondd ezt még
egyszer.

Adél. Két héten belül feleségül fogsz venni.

Sipos. Jó. _Kávézik_.

Adél. Ne csinálj ebből viccet. A legkomolyobban beszélek. Sokkal
okosabb, ha minden vita helyett már most rögtön kezded megszokni ezt a
gondolatot. Kár minden percért.

Sipos. Olyan sürgős?

Adél. Igen.

Sipos. Miért?

Adél. Mert esedékes.

Sipos. Mi az… más állapotban vagy?

Adél. Dehogy. Lelkileg esedékes. És társadalmilag. Ezt az állapotot
rendezni kell. Én tudom, hogy te ezen nem szeretsz gondolkozni, csak
rakod egyik napot a másikra és… majd csak lesz valahogy… és másnap
tényleg úgy van, hogy a tegnap is elmult valahogy… de most nem megy
tovább.

Sipos. Ez borzasztó.

Adél. Miért?

Sipos. Mert szegény ember vagyok.

Adél. Eddig is az voltál.

Sipos. A feleségemmel nem tartathatom el magamat. Eddig se fizettem a
kosztér, tudom. De legalább adós vagyok vele.

Adél. Maradsz vele adós továbbra is. Hát hogy gondolod? Örökre csak így
lesz? Én szereztem egy kis köztiszteletet itt a kerületben,
megbecsülnek, de mindenki tudja, hogy együtt élünk… és nem csinálsz
asszonyt belőlem?

Sipos. Mindig azt mondtuk, hogy erre semmi szükség. Te is szabad vagy,
én is szabad vagyok, ez volt benne a szép.

Adél. Én szabad vagyok?

Sipos. Hát nem… úgy.

Adél. Hát hogy? Nektek százféle szabadságotok van, a nőnek egy
szabadsága van, az a bizonyos. És abba nem vagyok szabad.

_Az ajtó nyílik, Irma lép be._

Irma _izgatottan_. Sipos úr kérem, őnagysád azt mondta, hogy mondjam meg
a Sipos úrnak, hogy voltam az órásnál és az órás azt mondta, hogy még
nincs kész az óra. A jövő héten lesz kész.

Sipos. Jó. _Hosszú szünet._ Mi az, a jövő hétig akarsz itt állni?

Irma. Nem. _Kimegy_.

_Szünet_.

Sipos. Hát kérlek, én ezt tudomásul veszem és ősszel fogunk erről
beszélni.

Adél. Nem fiam, ez nem évszakra megy. Most egy kicsit ugorj ki a nyugodt
életedből. Majd adok én neked. Nem kell úgy élni, mint ahogy te élsz.
Legyen neked is egy kis gondod. Most haragszol, mert kizökkentelek a
kerékvágásból. Ismerlek én téged.

Sipos. Én nem vagyok férjnek való. Én agglegénynek születtem.

Adél. De én asszonynak vagyok való. Engem itt mindenki nagyrabecsül,
büszke lehetsz rám. És neked adtam a legszebb tíz évemet.

Sipos. Nekem adtad? Velem élted. Én is neked adtam.

Adél. Az más.

Sipos. Mért más?

Adél. Mert az enyém, az _én_ tíz évem volt. A tied meg, a tied volt. Az
nekem nem fáj.

Sipos. De a tízéved előtt volt nyolc éved, amit nem nekem adtál. Az nem
fáj?

Adél. Akkor még nem ismertelek. Megint evvel gyösz?

Sipos. Mivel jöjjön egy tisztességes ember? Hát igenis kérlek, az a
nyolc év neked nem fáj és nekem fáj.

Adél. Ezt most mondod, mikor a kötelességedre figyelmeztetlek.

Sipos. Ezt mindig mondom. Ha nem neked mondom, hát magamnak mondom. Ne
izgass föl, mert ez az egy fájdalom van az életemben, ne kényszeríts,
hogy erről beszéljek.

Adél. Én húszéves koromban a gróf Seeburgné szobalánya voltam és a gróf
Seeburgné fiának a szeretője lettem. Na, most kint van.

Sipos. Hát persze, hogy kint van. Ha ilyen nyugodtan mondod ki, hát
nyugodtan van kint. Én nem tudom ezt ilyen nyugodtan kezelni, mert nekem
a vér a fejembe megy, mikor erre gondolok. Én tíz év óta abból élek,
hogy ezt elpróbálom felejteni, de nem megy, mert ha eszembe jut, az
egész testem elkezd reszketni tőle. Nézd édes fiam, beszéljünk egyszer
egészen tisztességesen. Jól van, nehogy azt hidd, hogy kibuvót keresek,
én elveszlek, ha nagyon kívánod…

Adél. Igenis, elveszel.

Sipos. Nem kell kiabálni, éppen azt mondom, hogyha nagyon kívánod,
elveszlek.

Adél. Mert kutyakötelességed.

Sipos. Nézd, én nyugodtan beszélek, te ne mérgesíts engem, hagyj engem
nyugodtan beszélni.

Adél. Kutyakötelességed.

Sipos. Nézd, ne izgass engem, én konstatálom, hogy higgadtan tárgyalok
és te direkt ilyen kifejezést használsz. Én nem vagyok kutya, és nekem
nincs kutyakötelességem, én egy szabad ember vagyok és azt csinálom, ami
nekem tetszik. Értetted?

Adél. El fogsz venni.

Sipos. Ki akarsz hozni a sodromból? Mit akarsz tőlem? Mit ismétled ezt
mindig?

Adél. Mert el fogsz venni.

Sipos. Te, hagyd abba!

Adél. El fogsz venni és most azért vagy mérges, mert érzed, hogy most
meg vagy fogva, egészen sápadt vagy a dühtől, nézd meg magad a tükörben,
szégyeld magad.

Sipos. Én türtöztetem magam Adél, amíg bírom. De figyelmeztetlek, hogy
ha a végletekig viszed, valami nagy meglepetés talál téged érni.

Adél. Nem hiszem. Tőled csak egy meglepetés érhetne, hogy úri módon
viselkedel. De ez a meglepetés engem nem fog érni.

Sipos. Na, még egy szobalányhoz elég úriember vagyok.

Adél. Nemcsak szobalány voltam, hanem a fiatal grófnak a metressze is
voltam, nyolc évig, kerestem ezen az üzleten egy kis házat és egy nagy
gyereket. Kérem ezt is kinyilvánítani.

Sipos. Nahát most legalább te mondtad ki. Hát igenis, elveszlek, mert
erkölcsi kötelességem. Úgy kell nekem, mért nem háborodtam fel előbb. De
erkölcsileg lusta voltam.

Adél. És nekem pénzem volt.

Sipos. Te… én… én…

Adél. Pihenj egy kicsit fiam. Egy csöpp vér sincs az arcodban. Most már
egészen sápadt vagy. Ne mereszd rám a szemed, nem félek tőled. Ne
komédiázz velem. Miután úgyis az lesz a vége, hogy elveszel, ezt sokkal
szebbre csinálhattad volna. De mert egy nyomorult fáradt ember vagy, hát
ilyen piszkosan kéred meg a kezemet. Piszkosan, és úgy, hogy én
kényszerítelek rá.

Sipos. Te engem sose szerettél.

Adél. Az nem igaz. Egyszer egy hétig szerettelek.

Sipos. Az első héten.

Adél. Neeem. Akkor igazán nem. Egyszer volt egy hét. Vagy két hét. Ti
ezt sose tudjátok. Mikor tüdőgyulladásod volt és én azt hittem, hogy
meghalsz. A nagy láztól nem maradt meg az étel a gyomrodban és azt
mondtad, hogy most meg foglak utálni, mert utálatos vagy. Azon az egy
héten szerettelek. Aztán sok éjszaka, mikor te azt hitted, hogy a
mennyországba repültem, úgy gyűlöltelek, hogy reggelig sírtam.

Sipos. A gróf úr után.

Adél. Bizony, az után.

Sipos. És most se szeretsz.

Adél. Nem.

Sipos. És vegyelek feleségül.

Adél. Igen.

Sipos. Mért éppen én?

Adél. Mert én úgy határoztam, hogy te fogsz feleségül venni.

Sipos. És ha én se szeretlek? És ha én is csak, éppúgy mint te,
megszokásból vagyok veled, fáradtságból és öregségből, és ha én éppen
úgy gyűlöllek, mint te engem?

Adél. Akkor is te fogsz feleségül venni.

Sipos _ordítva_. Mért?

Adél. Ne ordíts. Mert én akarom. Nem vagyok elragadtatva tőled, ne félj,
nem azért. Te vagy az utolsó ember ezen a világon.

Sipos. Te. Hát most hallgass jól ide. Most nézz jól rám, hogy ilyen
sápadt vagyok-e, vagy olyan sápadt. Édes fiam, most megtörténik a
kijelentés. Nyugodtan és hidegen. Nem veszlek el. Ha akarod, marad
minden a régiben. Ha nem, szedem a sátorfámat és megyek. Értetted? Majd
én megmutatom neked, hogy én is ember vagyok. És most ebből az egészből
elég volt. És ha egy szót mersz most szólni, összetörlek. Összetörlek.
Na. Most hallottad. _Leül, meggyujtja elaludt szivarját._ Mondtam, hogy
téged még nagy meglepetés érhet. Hát most hallottad.

_Szünet. Adél lassan sétál._

_Az ajtó nyílik, Irma csöndesen bejön, fogja a mosdó mellett álló
vödröt, némán kiviszi, miközben aggódva figyel._

_Szünet._

Sipos. Most te vagy sápadt, fiam.

_Szünet._

Adél _megáll_. Nincs értelme, hogy így belelovaljuk magunkat a
gyűlölködésbe. Tényleg, ülj egy kicsit és pihentesd ki az agyadat.

Sipos. Csak ne vedd ezt ilyen könnyedén. Csak most ne ravaszkodjál. Te
most nagyon meg vagy ijedve, mert sok eszed van és tudod, hogy
túlfeszítetted a dolgot és most elszakadt az egész. Most már nem is
tudsz úgy komédiázni, mint az előbb.

Adél. Nem törődöm semmivel. Komédia vagy nem komédia. Mit bánom én.

Sipos. Látod fiam. Ilyen szép puhán kell beszélni. És nagyon jó is, hogy
ez az egész ilyen csunyán felfakadt, mert most legalább vége. Fájni fog
neked is, – ne félj: nekem is, de most legalább szétmegyünk. Aztán
valahogy összefoldozzuk a rongyos életünket. Külön én is, meg külön te
is.

_Szünet._

Adél. Hát Lajos. Én megmondok most neked valamit. De te vagy az oka,
hogy megmondom. Én nem akartam belehasogatni a szívedbe. Te vagy az oka.
Én mondok neked valamit. Én szerelmes vagyok ebbe a Császár Pálba.

Sipos _ijedten_. Azt én tudom!

Adél. Hála istennek. Legalább látod, hogy eddig gyöngéd voltam és most
becsületes vagyok.

Sipos. Az nem igaz.

Adél. Micsoda?

Sipos. Hogy becsületes vagy. Ha becsületes lettél volna, ezt az első
napon bevallottad volna nekem.

Adél. Micsoda első napon? Hol van itt első nap? Melyik az első nap?
Napok vannak és én szerelmes vagyok és mindennap első nap, és minden nap
utolsó nap, mert nem tudom, mikor kezdődött és nem tudom, mért nem akar
végződni.

Sipos. A szeretője vagy.

Adél. Pfuj de nyomorult vagy.

Sipos. A szeretője vagy?

Adél. Pfuj de ostoba vagy. Pfuj de gyáva vagy. Hogy tudnálak most
gyűlölni, ha szeretnélek. Hát ezt kell erre mondani? Hát lehetek a
szeretője? Hát ez az egész, ami most itt történt, hát ez történt volna,
ha a szeretője volnék? Hát ideállnék elibéd és megmondanám neked, hogy
szeretem? Hiszen magamnak se merem megmondani… Lajos… Lajos… segíts
rajtam… segíts az én vén buta fejemen… segíts az én öreg szívemen…
segíts rajtam! Szerelmes vagyok egy fiatal emberbe! Tudod mit jelent ez?
Az istenért… ne hagyd, hogy elhagyjalak és utánaszaladjak és
megalázkodjam… és én pénzeljem és ő megverjen… és én kezet csókoljak
neki érte… Lajos… te okos ember vagy… én harminchat éves vagyok és ő
huszonhárom… nem látod, hogy mi lesz ebből? Nem ismersz engem? Még most
se érted, mért ordítottam fel hozzád a nyomorúságból, hogy vegyél el,
vigyél el, védj meg!

Sipos _a homlokát törli_. Itt csak egy kérdés van.

Adél. Istenem…

Sipos. Itt most már csak egy kérdés van.

Adél. Milyen… kérdés…

Sipos. Akárhogy fogod is fel… most igazán bocsáss meg, ne légy
türelmetlen… minden izgalom nélkül… Az életünk fordulata előtt állunk…
itt megint csak egy kérdés van. Meddig mentél vele.

Adél. Hát kérdezhetnéd ezt tőlem, ha csak rá is néztem volna? Hát ki
mondta el neked az egészet? Nem én? Hát elmondtam volna?

Sipos. Én tisztességes ember vagyok. Én elbocsátalak és neki adlak
minden bosszú nélkül. Felelj becsületesen. Tudja, hogy szereted?

Adél. Ha tudná, nem tűrném meg a házban.

Sipos. És még egy kérdés van.

Adél. Ne kínozz.

Sipos. Nem, nem. Egy fontos kérdés van. Ő… szeret téged?

Adél. Ne kínozz.

Sipos. Felelj, mert összetörlek. Szeret téged?

Adél. Nagyon.

Sipos. Már mint… szerelmes?

Adél. Igen.

Sipos. Honnan tudod?

Adél. Azt igazán tudja az ember.

Sipos. És mért nem lökted ki? És mért nem mondtad meg nekem?

Adél. Hiszen megmondtam! Most mondtam meg! És nem lökhetem ki, és te se
lökheted ki. Olyan korrektül viselkedik a szenvedésében. Hiszen éppen ez
az, ami úgy meghatott.

Sipos. Az nem szenvedés. Szerelem nem szenvedés.

Adél. Hát mi a szenvedés?

Sipos. Szenvedés egy operáció, ahol nem altatják el az embert. Az
szenvedés. És az, ha az ember csalódik abban, akiben hitt. És még egy
kérdés van.

Adél. Istenem, mért van annyi sok kérdés? Hát nem tudsz már mindent? Hát
nem értesz már mindent?

Sipos. Még csak egy kérdés van, aztán vége. Illetve megismételek egy
kérdést. Te… éreztetted vele, hogy szereted?

Adél _siránkozva_. Istenem… hát verj meg inkább, taposs rám, de ilyen
gyalázatosságot ne kérdezz.

Sipos. Nem is sejti?

Adél. Hát hogy sejtené?

Sipos. Jól van fiam. Adjál egy kis szódavizet.

Adél _tölt neki_. Bort is bele?

Sipos. Nem. _Átveszi_. Köszönöm. _Iszik, de keveset._ Igen. – Hát
kérlek.

Adél. Pihenj egy kicsit, drágám.

Sipos _kábultan_. Igen.

Adél _nagyon gyöngéden_. Most mindenféle gondolat nyüzsög a fejedben, ne
izgasd magad drágám, mára elég volt. Nem akarsz egy kicsit ledűlni?

Sipos _maga elé bámulva_. Igen. – Majd később.

Adél _megcsókolja a homlokát_. Milyen forró a fejed.

Sipos _elmélázva_. Igen.

_Kopogtatás._

Sipos. Szabad.

_Császár lép be az udvar felől._

Sipos. Á,… a Császár úr. _Feláll. Kínos szünet. Sipos fel-alá jár._
Mivel szolgálhatok, Császár úr?

Adél _szemrehányóan_. Kérlek szépen.

Császár _elfogultan_. Őnagyságánál szerettem volna érdeklődni… Kérem,
úgy látszik, megzavartam a beszélgetésüket

Adél. Nem baj, kérem, csak mondja meg, amit akar.

Császár. Tudniillik… már voltam bátor említeni pénteken… hogy a Brausz
Mártonnak, a hentesnek van az a kocsija… hiszen tetszik tudni… az a
henteskocsi, ami átalakítható ülésekkel társaskocsivá. Most
lakiroztatta, gyönyörű szép. És két jóvérű sárga lova van. Ma, vasárnap
nekem egész délutánra rendelkezésemre áll ez a kocsi. Hat személy
kényelmesen elfér rajta. És gondoltam, ha esetleg kedve volna a
Hüvösvölgybe kimenni…

Sipos. Nincs neki kedve a Hüvösvölgybe kimenni.

Adél. Azért… köszönöm szépen, Császár úr.

Császár. Nagyon szívesen, nagysád.

Sipos. Pláne henteskocsin.

Császár _szomorú mosollyal_. Hát bizony… autóm még nincs.

Sipos. Azt tudjuk.

_Kínos szünet._

Sipos. Ez minden, amit kívánni méltóztatott, Császár úr?

Császár. Igen kérem.

Sipos. Hát most énnekem volna egy kis kívánni valóm Császár úrtól.

Adél _aggódva_. Kérlek szépen.

Császár. Méltóztassék.

Sipos. Azt méltóztatom kívánni, hogy ön ne adjon pénzt a cselédnek
szalagra.

Császár. De kérem…

Sipos _túlbeszéli_. Ezt a cselédet mi hoztuk ide gyerekkorában és mi
vagyunk felelősek a sorsáért.

Adél. De Lajos…

Sipos. Semmi Lajos, itt nincs Lajos, én nem fogom tűrni, hogy az urak
közül bárki, legyen az maga Császár úr…

Császár. De félreértés kérem…

Sipos _túlkiáltja_… legyen az maga Császár úr, ehhez a gyereklányhoz
nyulni nem engedek, ha Császár úrban olyan nagyon ágaskodik a virtus,
menjen az utcára a lányokhoz.

Császár. De kérem, Adél nagysád a tanum…

Sipos. Adél nagysád önnek nem tanuja. Kikérem magamnak.

Császár. Hát kérem… mit csináljak… ha meg se tetszik hallgatni…

Adél. Kérlek, Császár úr már igazolta…

Sipos. Neked igazolta, nekem nem igazolhat semmit. Amit mondtam,
megmondtam.

Császár. Hát kérem… erre igazán nem mondhatok semmit… igazán restellem,
Adél nagysád…

Adél _idegesen_. Jól van kérem, hagyja most már.

Császár. Ha tudtam volna, hogy ebből a semmiségből ilyen…

Sipos. Ez nem semmiség kérem. Kikérem magamnak ezt a kritikát.

Császár. Ez nem kritika, kérem.

Sipos. Nahát kérem, elég volt.

Császár. Kérem.

_Kínos szünet._

Császár. Bocsánat, hogy zavartam. Ajánlom magamat.

Sipos. Ajánlom magamat.

_Császár kimegy._

Sipos _leül az asztalhoz, a fejét a karjára hajtja_.

Adél _hozzámegy, sóhajt, a fejét simogatja_. _Ez eltart egy kis ideig._

Sipos _föl se emelve fejét_. Vén… marha vagyok.

Adél _még egyszer megsimítja a haját és elmegy tőle_. Feküdj le, aludj
egy kicsit fiam. Ezt megszoktad délután. Ez hiányzik neked. Ettől vagy
ideges.

Sipos _szemét törölve_. Hány óra?

Adél _karkötőjét nézi_. Félkettő.

Sipos. Mi van az órámmal?

Adél. Az Irma már mondta…

Sipos. Ja igaz. Egészen kiment a fejemből. – Lefekszem egy kicsit. Fáj a
fejem.

Adél _kiszól az ajtón_. Irma! _Visszajön_. Hánykor költselek fel?

Sipos. Négy órakor.

Adél. Pá fiam. _Balra elől kimegy._

Sipos _nagyot sóhajt_.

_Irma belép a gyerekkel._

Sipos _az asztalra könyökölve ül, a fejét a kezére támasztva_. Megint a
gyereket dajkálod? Készítsd az ágyat, lefekszem.

Irma _leteszi a gyereket, az ágyhoz megy, közben nyugtalanul nézi
Sipost, elhelyezi a takarót és nagyokat csap a párnára_. Mért búsul
Sipos úr?

Sipos. Mert ráérek, fiam.

Irma. Én odavagyok, ha a Sipos úr ilyen szomorú.

Sipos. Mi van veled máma, hogy úgy szeretsz?

Irma. Én mindig szerettem Sipos úr.

Sipos. Igaz szívedből?

Irma _lehajtja a fejét_.

Sipos. Mint galamb a tiszta búzát?

Irma. Kicsúfolni tetszik engem.

Sipos. Most nem is olyan nagyon csúfollak ki, fiam. Most egy kicsit
undorodom magamtól… mindenkitől, fiacskám.

Irma. Tőlem csak nem?

Sipos. Az a szomorú, fiam, hogyha most úgy körülnézek a világon,
Európába, Ázsiába, Afrikába, Amerikába… ezen az egész világon egy jó
emberem van fiam, és az te vagy. _Hirtelen, szigorúan._ Na, ne nézz, ne
kérdezz, gyerünk, egy-kettő, ebédutáni lefekvény! Párna!

Irma. Megvan.

Sipos. Szék az ágyhoz!

Irma _széket tol az ágyhoz_.

Sipos. Bor.

Irma _odateszi_.

Sipos. Szóda.

Irma _odateszi_.

Sipos. Pohár.

Irma _odateszi_.

Sipos. Hamutartó.

Irma _odateszi_.

Sipos _az ágy szélére ül_. Papucs!

Irma _lehúzza a papucsot_.

Sipos _az ágyra dől_. És most egy szó se, csöndes leszedés, aztán
távozás és békében hagyás. Függönylehúzás a legyek miatt. _Befordul a
fal felé._

Irma _leereszti az ablak rolétáját_. _Lábujjhegyen_ _megy az asztalhoz,
csöndesen szed le, suttogva beszél a gyerekhez_. Pszt… csöndesen maradj
Lilike… mindjárt kimegyünk a homokba építeni… ülj csak szép csöndesen…
_Felfigyel, Siposhoz._ Tetszett valamit mondani?

Sipos. Nem fiam, csak sóhajtottam.

Irma. Ne tessék sóhajtani.

Sipos. Jó, édes fiam. Majd nem sóhajtok.

_Kis szünet._

Irma _halkan, a gyerekhez_. Mindjárt megyünk… Csak leszedjük az asztalt…
_A kanalat fogja, hátranéz_… evvel ette szegényke a levest… _Megcsókolja
a kanalat_… evvel ette a húst… _megcsókolja a villát és hátranéz_… ebbe
törülte a száját… _megcsókolja a szalvétát_… abrosz vissza… kenyér
vissza a kendőbe… só, paprika a helyére… _Sipos felé figyel_. Már
alszik. Csöndes maradj Lilike. Most tehát imádlak, te mártir… drágám,
kedvenc csillagom, Göncölöm szekere, édesem, mérgesem… imádlak Európába,
Ázsiába, Afrikába, Amerikába, csak én imádlak, senki más… Most szegény
szolgáló vagyok… de elmegyek érted a bálba… aranyruhába, üvegcipőbe…
Most nem hallja, elmondom: «Boldogságom hímpora, Lenge szellő lengedez,
Fájdalmamnak angyala, Könnyeimnek zápora.» Írta Szabó Irma. Most nem
hallja, mert alszik… De lehet, hogy csak úgy tesz, mintha aludna és
akkor hallja… akkor hallja!

_Figyel, aztán balkarjára veszi a gyereket, jobbkezébe az edényt,
lábujjhegyen az ajtóhoz megy, a lábával kitolja az ajtót és kimegy. Az
ajtó nyitvamarad. Pillanatnyi szünet. Aztán visszajön gyerek és edény
nélkül a küszöbre. Suttogva mondja:_ – Ajtó!…

_Igen lassan, óvatosan becsukja kívülről az ajtót._

FÜGGÖNY.




MÁSODIK FELVONÁS.

_Adél házának tornáca és kis kertes udvara. Az udvar hátterében
lakodalmi asztal körül ülnek a vendégek. Balról hátul ajtó a konyhába.
Jobbról elől ajtó a házba. A tornácon pohárszék. Egy kis söröshordó. A
földön, a korlát mellett sorban rengeteg palack, fazekakba és
vájdligonkba behűtött borok, szódavizek, néhány görögdinnye. Elől
jobbról a tornácon pirossal terített asztal a cselédség számára. Nyár.
Alkonyat._

_Mikor a függöny felgördül, már végefelé jár az ebéd, amely dél óta
tart. Jókedv, csöndes nevetgélés, beszélgetés._

_Az asztal körül ülnek: Sipos, vőlegénynek öltözve, Adél menyasszonyi
ruhában, Császár, Viola, Stetner és a többi vendégek, férfiak, nők
vegyesen. Egy pap és egy hajóskapitány is van köztük. Kati, a
házmesterné az asztalról szedeget edényt és ki-bejár a konyhából az
asztalhoz és vissza. Házmester elől a tornácon a behűtött italok közt
rakosgat. Irma a pohárszéknél áll és dolgozik rengeteg edény közt. Ő a
pohárszék és a konyha közt járkál. Lilike huszárnak öltözve ül a
tornácasztalnál. Előtte korsó sör. Irma néha Lilikéhez is odamegy a
továbbiak alatt._

Adél anyja _díszes ruhába öltözött jobbmódú falusi polgárasszony, épp
előre jött a lakodalmas asztaltól a tornácra_. Feketekávét kérnek!
Feketekávét kérnek!

Irma. Már kétszer főztünk újra.

Anya. Van elég kávé?

Irma. Nem tudom.

Kati _épp arra jön az udvar felől_.

Anya. Mondja, van elég pörkölt kávéjuk?

Kati _bekiált a konyhába_. Szakácsné, van elég kávé?

Szakácsné _megjelenik a konyhaajtó küszöbén_. Még egyszerre van.

Házmester. Hát mink mikor ebédelünk? Háromnegyed hat, kezitcsókolom, még
nem jutottunk hozzá, hogy egy falatot együnk.

Szakácsné. Pedig milyen kacsa vót!

Irma. Láttam, amikor élt. Fekete kacsa volt.

Szakácsné. Mi az? Maga azt hiszi, egy kacsa volt?

Irma. Egy gyönyörű fekete kacsa volt. Olyan volt, mint a fekete hattyú.

Szakácsné. Hat egész kacsa volt!

Anya. A kisfiúra vigyáz valaki?

Irma. Én vigyázok a Lilikére.

Anya. Csak nem adnak neki sört?

Irma. Az apja ad neki sört. Hogy kértem, úgy-e, hogy ne adjon. Tetszik
most hallani?

Házmester. Egy korsóval nem árt.

Irma. Dehogy nem árt.

Szakácsné _a küszöbről_. Kati, hová tette a kávédarálót? _Visszaugrik a
konyhába._

Kati. Maga darált vele az előbb!

Szakácsné _a konyha belsejéből, ordítva_. Jó, már megvan!

_Sipos jön előre az asztaltól._

Sipos. Drága anyósom, maga mindig a konyha körül van, ez nem járja.
Menjen a vendégekhez. Itt van Gál kapitány a Magyar Folyamtól,
foglalkozzék egy kicsit vele. _Irmához_. Mi van a feketével, miért nincs
fekete?

Irma Megint velem tetszik mérgeskedni, nem én vagyok a szakácsné, mit
tudom én, mért nincs fekete. _Csomó edénnyel siet a konyhába._ Dolgozok
mint egy kutya.

Sipos. Na bőgj mindjárt! _Utánamegy a konyhaajtóig, oda beszél._ Mi van
a feketével!

Anya. Főzik már, ne legyen ideges.

Szakácsné _hangja a konyhából_. Főzzük! Főzzük!

Sipos _előrejön a borokhoz_. Hány üveg bort hoztak fel?

Házmester. Nem tudom, kérem.

Sipos. Mi az? Nem tudja, hogy hány üveg bort hozott fel a pincéből?

Házmester. Hát kérem, negyvenhatig olvastam, de aztán úgy kiabáltak
folyton, hogy bort, bort, csak hordtam kérem, mint a tüzifát, kosárban.

Sipos. Ez itt melyik?

Házmester. Most már össze is keveredett. Ez itt csopaki. Ez meg olasz
rizling.

Sipos. Hát csak úgy vigye, hogy előbb a csopaki fogyjon el, mert az
zavaros. Azt megismeri, ha átnéz az üvegen. A plébános úrnak és a
kapitány úrnak rizlinget. A többinek mindnek zavarosat.

_Irma arra megy._

Házmester. Nagyobb baj van, kérem, szóda nincs. Ez a tíz üveg az egész.

Sipos _Irma felé_. Azt én tudtam! Ez az egy dolog volt rádbízva, te
prücsök, tudtam, hogy nem lesz szóda!

Irma. Mit csináljak, ha mind megitták!

Sipos. Hát arra való, te majom, hogy megigyák. Hány üveget hozattál?

Irma. Harminc üveg volt.

Sipos. Nahát ez hallatlan. Te az én lakodalmamra harminc üveg szódát
hozatsz? Hatvanat kellett volna!

Irma. De csak harminc volt kék üvegbe.

Sipos. Hát aztán!

Irma. Az az én kedvenc, imádott színem.

Sipos. Mit szól hozzá? Az az ő színe! _Házmesterhez_. Küldjön át a
kocsmába azonnal, ami szódájuk van, hozzák rögtön át.

Irma. Én vagyok a legszomorúbb vendég a Sipos úr lakodalmán.

Sipos. Te nem vagy itt vendég, te itt cseléd vagy. Mért truccolsz?

Irma. A gratulánál mindenkinek adott csókot, csak nekem nem. Pedig én
szerelmes vagyok a Sipos úrba, nagyon jól tetszik tudni.

Sipos. Hát gyere ide, te rongyos. Kapsz egyet.

Irma. Most már nem kell. Megvárom, amíg részeg lesz, akkor kapok kettőt.
_Elsiet a konyhába._

Házmester _a konyha felé ordít_. A Julcsa menjen át a Morbitzerhez
szódáért!

Sipos. Ne ordítson! Egy pápai kamarás ül az asztalnál és itt ordítanak,
mint a sakálok. Menjen oda és ott mondja meg!

Julcsa _megjelenik a konyhaajtó küszöbén_. Megyek már! _Kiszalad az
udvarra és jobbra eltűnik._

Sipos. Olyan ez, mint a bolondok háza. Minek ez a kapkodás? Nyugalom és
rendszer. Egy, kettő, szóda, bor, kávé. Egy, kettő, kacsa, liba, rétes,
dinnye. De nem össze vissza mindent. A cigányokkal mi van?

Házmester. Még nem jöttek.

Sipos. Mikorra rendelte őket?

Házmester. Hat órára. Pedig most van hat óra.

Sipos. Micsoda pontatlanság.

_Az udvaron mozgolódás, lárma._

Házmester. Talán most jönnek!

Sipos _az udvar felé_. Mi az?

Stetner. Megjöttek a cigányok!

_Újból mozgolódás és lárma._

Sipos _hátrasiet_. Nem a cigányok! Ezek a fényképészek!

_Közvetlenül a tornácnál, az udvaron jobbról megjelenik a két
fényképész, eszközökkel._

Fényképész. Van szerencsém jónapot kívánni. Itt van a fényképész az ő
amerikai gépével és igaz magyar jókívánságaival. Nevem Stiaszni. Fogadja
ifjú férjuram legbensőbb szerencsekívánataimat.

Sipos. Köszönöm, gyerünk, gyerünk, kevesebb beszéd, több felvétel.

Irma _a korláton át kiszól az udvarra_. Sipos úr kérem!

Sipos. Ne zavarj most. Mit akarsz?

Irma. Én nem hagyom magamat levenni.

Sipos. Ne félj, nem is voltál tervbe véve.

Irma. Hát azért mondom.

Házmester. Ha a Julcsa hozza a szódát, ide tegyék a jégre.

Irma. Mondja ezt a Julcsának.

Házmester. Maga a szódaigazgató.

Szakácsné _a konyhaküszöbön_. Kati, kérje el a nagyságától a kulcsot,
elfogyott a kockacukor!

Kati. Most nem lehet, most fényképezés lesz. _Házmesterrel együtt beáll
a csoportba._

Házmester. Ne zavarja a csoportot. Hagyja most a cukrot!

_Közben a fényképészek felálltak a jobbszélen._

Sipos. Csöndet kérek! Most maradjatok egy kicsit nyugton, le lesz
fényképezve az egész társaság. Népség, cselédség, ide a háttérbe.
Házmesterék! Szakácsné!

_Házmesterék a konyhaajtó előtt állnak, boldogan._

Sipos. Irma!

Irma. Nem megyek!

Sipos. Ha nem jösz, maradsz!

Házmester _ordítva_. Állj! Állj!

Sipos. Mit ordít? Mit ordít?

Házmester _az udvar tulsó végébe mutat_. Ott jön a Julcsa, hozza a
szódát, még majd beleszalad a csoportképbe! Állj!

Sipos _Julcsa felé_. Maradj ott a szódával! Ne mozdulj!

Fényképész. Most kérem, szíveskedjék mindenki nyugton maradni és tessék
mindenki énrám nézni. Ne tessék megijedni, magnéziummal lesz dolgozva,
mert már nem elég erős a napfény. Vigyázat. _Nagy csönd._ Egy!… Kettő!…

Szakácsné _a konyhaküszöbön, beleordítva a csöndbe_. Kati, kérje már a
kulcsot, nincs kockacukor!

Mind. Pszt!

Sipos. Csönd! Ne mozduljon! Álljon meg ott, ahol van.

Fényképész. Tehát újra kezdem az olvasást. Nyugalom és rám nézni
mindenki! _Nagy csönd._ Egy, kettő, három. _Nagy csönd és várakozás._

_Óriási magnéziumlobbanás._

_Általános fellélegzés, beszélgetés, nevetgélés._

Lilike _hangosan kezd sírni_.

Irma _odaszalad hozzá, megtapogatja_. Gyere gyorsan Lilike!

Sipos. Mi az, mi történt?

Irma. Tengerész lett a huszárból! _Gyorsan viszi hátrafelé._

Lilike _bőgve_. A sörömet! A sörömet!

Irma. Jó, visszük a sört is. _A kezébe adja a korsót, így sietnek a
konyha mögötti ajtó felé. Lilike bőgve viszi a sört._

_Anya előresiet a pohárszékhez és egy csomó edényt vesz el onnan.
Házmesterné terítékeket tesz a tornác-asztalra. Julcsa már
keresztülszaladt az udvaron a szódákkal és most Házmesterrel együtt
rakja a jeges fazekakba._

Adél _előrejön az asztaltól a tornácra_. A kacsát, ami megmaradt, szépen
összerendezni a tálakon és a jégszekrénybe tenni későbbre. Az uborkát is
a jégre. Édesanyám nem engedem, hogy fárassza magát, csak maga üljön
vissza a vendégekhez.

Anya. De Adélkám, engedj segíteni, olyan boldog vagyok.

Adél. Nem engedem anyám, maga csak menjen az asztalhoz, maga itt a
legfőbb vendég. _Megcsókolják egymást._

Anya. Oly boldog vagyok, hogy te ilyen köztiszteletben állasz. Milyen
szép vendégkoszorú! Itt van a plébános, az előljáró!

Adél. És Gál kapitány a Magyar Folyamtól! Higyje el, anyám, tízévi munka
után jólesik ez a megbecsülés. Jómodorral és tisztességgel szereztem.

Anya. Mondd édesem, gondoskodtál hajnalra káposztalevesről?

Adél. Lesz anyám, gondoskodtam.

Anya. Kolbásszal?

Adél. Hogyne, anyám, kolbásszal.

Anya. Belevagdalva?

Adél. Belevagdalva.

Anya. Olyan boldog volnék, ha engednél segíteni!

Adél. Nem lehet. _Elveszi a kezéből az edényt._ Itt én dirigálok,
drágám.

Anya. Ma is?

Adél. Ma és mindörökké. Tessék leülni a helyére, enni és inni. Mi esne
most jól édesanya?

Anya. Egy kis tejeskávé.

Adél _bekiált a konyhába_. Egy óriási csésze jó tejszínes kávét a
mamának azonnal! Minden félórában egy liter tejeskávét a mamának, amíg
le nem fekszik.

_Anya közben visszament az asztalhoz._

Szakácsné. Igenis, nagysád. És kérem a kulcsot, mert nincs kockacukor.

Adél _meglátja a Lilikével visszaérkező Irmát_. Mindjárt! _Irmához_.
Mért nem volt szóda? Rendbe van a szóda?

Irma _előrejön, Lilikét a helyére ülteti, a sört kiveszi kezéből és
elébe teszi_. Hát hogyne volna rendben.

Adél. Úgy beszélsz, mintha te hoztad volna. Szegény Julcsa szaladt érte,
szegény lemaradt a fotografiáról a te hibádból.

Irma. Én is lemaradtam.

Adél. Téged rá se engedtünk volna.

Irma. Nem is kell.

Adél. Nem hallgatsz?

Házmester. Nagysád kérem, az Irma pálinkát ivott. Azért olyan erőszakos.

Adél. Te pálinkát ittál?

Irma. Igenis.

Adél. Nahát még egyszer halljam ezt!

Irma. Hallani fogja, mert még iszok.

Adél. Micsoda viselkedés ez? Na megállj, majd számolunk holnap!

Irma. Hol leszünk már holnap!

Sipos _az udvaron a korláthoz jön_. A szivarok hol vannak?

Adél. Te tetted el.

Sipos. Én kihoztam mind.

Adél. Hát elszívták.

Sipos. Házmester, szaladjon a trafikba, hozzon egy skatulya Britannikát
a plébános úrnak, a kapitány úrnak, meg az előljáró úrnak. A többinek
hozzon Kubát. Van magánál pénz?

Házmester. Igenis kérem.

Adél. Nem hagyjuk őket enni.

Házmester. Mindjárt itt leszek kérem! Egyszer van lagzi! _Elszalad a
jobb elülső ajtón, majd később visszajön az udvarba a szivarokkal._

Sipos. Te meg ne rakosgass itt, gyere vissza a vendégeidhez. Beszélj egy
kicsit a pápai kamarással. Máma nem kell tűzről pattanni. Nyugalom és
rendszer. Most már rendben van minden. Csak a mamád mindig otthagyja Gál
kapitány urat.

Adél. Mert mindig a tengerről beszél neki.

Sipos. Hát miről beszéljen egy nagymarosi átkelő kapitány?

Adél. Igen, de a mamám nem bírja. Egyszer Triesztbe utazott, akkor
nagyon rosszul volt és azóta szédül, ha a tengert dicsérik neki.

_Az asztaltól előre jön Viola kisasszony, nyoszolyólány._

Viola. Adél néni, ez nem járja, ne dolgozzon máma, máma maga itt
menyasszony. _Elveszi tőle a tányérokat._

Adél. Asszony vagyok már, te csacsi. Ott álltál, mikor asszony lettem.

Viola. Az mindegy. Amíg a fejin van a mirtuskoszorú, addig menyasszony.
Menjen, kérje maga is a Szász Bandit, hogy hegedüljön. Olyan utálatos,
úgy kéreti magát.

Sipos. Na gyere vissza az asztalhoz! A Szász Bandi hegedülni fog.

Adél _indul vissza, de mikor a konyhaajtó elé ér, akkor:_

Szakácsné _a küszöbön_. Nagysád az istenért, a spájzkulcsot kérem, nincs
kockacukor.

Sipos. Add oda már neki, mert megőrül!

Adél. Dehogy adom! Majd én adok ki neki cukrot!

Sipos. Ma is te mész a spájzba?

Adél. Ma is. Még a temetésemen se kapja meg a kulcsot.

_Beszalad a konyhába. Majd később kimegy a vendégekhez._

Sipos _visszamegy a vendégekhez_.

Viola. Ez aztán a gazdasszony!

Irma. Tessék ideadni. _El akarja venni Violától a tányérokat._

Viola _nem adja_. Mit kell csinálni ezekkel?

Irma. Semmit. Tessék csak ideadni. _Elveszi tőle_. Vissza kell tenni
ide. Az öreg nagysád vette el innen izgalmául, attól elvette az Adél
nagysád, attól elvette a Viola nagysád, attól elvettem én, pedig nem is
vagyok nagysád. _Visszateszi a pohárszékre._ Minden nagysád izgatott.

Viola. Nem csoda. Lakodalom van.

Irma. Elég baj.

Viola. Ugyan mért?

Irma. Hagyjuk ezt most, kisasszony. _Lilikéhez megy._

Viola. Ez a gyönyörű kis gyerek a magáé?

Irma. Már hogy volna az enyém, mikor a házmesteréké. Hogy lehet nekem
gyerekem? Én még csak tizenkilenc éves vagyok.

Viola. De cseléd.

Irma. Hát aztán.

Viola. Cselédnek már tizenhat éves korában van gyereke.

Irma. Énnekem nem volt.

Viola. Hány éves ez?

Irma. Nem tudom, de el van maradva. Pedig sört is kap. Úgy-e, Lilike?

Viola. Ilyen szép neve van?

Irma. Bizony. Én adtam neki. Nem is János, mint a kocsis. Viola
kisasszonynak is szép neve van.

Viola. Én nem szeretem. Egyszerűbb nevet szerettem volna. Sári, Zsuzsi,
Erzsi, Anna.

Irma. Viola is egyszerű. Az embernek mindjárt egy szag jut eszébe. De
olyan jószagú. Mint Rózsa, Ibolya.

Viola. Azt nem szeretem. Kegyed, úgyebár, Ilona?

Irma. Nem kérem. Irma.

Viola. Irma. Annak nincs szaga.

Irma. Nincs.

Viola. De azért nem szép.

Irma. Nem szép, de jó.

Viola. Férfiban Sipos Lajos sem szép név.

Irma. Lajos nem szép.

Viola. Pál se szép.

Irma. Az én kedvenc ideálomnak van szép neve.

Viola. Ki az?

Irma. Aki azokat a gyönyörű tragédiákat írja a Nemzetibe. A vezetékneve
nagyon közönséges. Sepszkir. De a keresztneve, az aranyos.

Viola. Hogy hívják?

Irma. Ciklus. – Nem kedves?

Viola. De kedves. Maga sokat jár a Nemzetibe?

Irma. Fájdalom, keveset. De azt a karzatra.

Viola. Az magas.

Irma. Ó, roppant magas.

Viola. És vannak, akik még magasabbról nézik?

Irma. Ó, sokan. Az angyalok a plafónról. _Odamegy Violához,
meghatottan._ Viola kisasszony a Császár úr karján volt a templomban?

Viola. Igen.

Irma. Én ott voltam a mult héten, mikor a Sipos úr meg az Adél nagysád
megkérték egymás kezét. A Sipos úr már akkor meg akarta verni az Adél
nagysádot. _Könnyeit törli._

Viola. Annyira sajnálja az Adél nagysádot?

Irma. Nem kérem. Én a Sipos urat sajnálom.

Viola. Miért?

Irma. Hát nem tetszik tudni, hogy én szerelmes vagyok a Sipos úrba? Az
egész város tudja. Azért iszok, bánatomban.

Viola. Kegyed iszik?

Irma. Már három pohár pálinkát megittam. Én azt hiszem, már részeg
vagyok. A Viola kisasszony papája is részeg már.

Viola. Az én papám minden esküvőn részeg. Máskor alig iszik. De ilyenkor
mindig eszibe jut boldogult szegény mama, és ő bánatában sokat iszik és
olyankor mindig sír.

Irma. Ma még nem sírt.

Viola. Majd fog, ne féljen. Kegyed sokat sír?

Irma. Aránylag keveset. Máma akkor kezdtem sírni, mikor megláttam a
Viola kisasszonyt a Császár úr karján. Viola kisasszony a Császár úrba
szerelmes?

Viola. Ó igen, nagyon gyakran.

Irma. Nem mindig?

Viola. Nem. Főleg csak akkor, ha látom. Császár úr nagyon előnyös.

Irma. Ó igen, nagyon előnyös.

Viola. És főleg, tudja, kifogástalan. Ez ma ritkaság. Sipos nem olyan
kifogástalan.

Irma. Nem, kérem. Ő kifogásos.

Viola. De puritán.

Irma. Milyen kérem?

Viola. Puritán.

Irma. Hogyne. Ó, hogyne.

Viola. Tudja isten, én azt hiszem róla, hogy perverz.

Irma. Ó, igen. _Elragadtatva_. Én inkább pilótának nevezem.

Viola. Nem értem, hogy lehet őt szeretni.

Irma. Én ezen nem gondolkoztam kérem. Én most csak arra gondolok, hogy
ma megnősült kérem. Tudja isten, mi lesz velem.

Viola. Kegyed árva?

Irma. Igen kérem. Törvénytelen.

Viola. Kegyednek fáj a szive?

Irma. Úgy fáj kérem, mintha egy rossz fogam volna itt a bal mejjemben.
Úgy sajog. A templomban majdnem elájultam. De most már nyugodtabb
vagyok, kérem, mert már tudom, mi lesz itten máma.

Viola. Mi lesz itten máma?

Irma. Itten nagy botrány lesz máma, kérem. Én fogom csinálni.

Viola. Botrányt?

Irma. Igen kérem. Még megiszok egy pohár pálinkát, attul jól elszédülök
és akkor felfordítom a világot.

Viola. Ne mondja. Annyira fáj?

Irma. Annyira. _Lehajtja a fejét._

Viola. Milyen szép haja van.

Irma. Pedig nincs manikürözve.

Viola. Manikürözni a körmöket szokták.

Irma. Igen? Azt hittem, az kombinés.

Viola. Nem.

Irma. Vagy ondola.

Viola. Azt a hajjal szokták. Ondolálni.

Irma. És akkor mi a kombinés?

Viola. Az alsóruha.

Irma. Hát az nem krepzsorzset?

Viola. Nem. Bár lehet az is.

Irma. Sose fogom ezt megtanulni.

Viola. Minek az magának?

Irma. Igaza van, minek az nekem? Pedig szerelmemhez jó volna. Ha kokkot
volnék, Sipos úr is szeretne. Sipos úr oly vadregényes, mint egy nemes
paripa.

Viola. Nett ember, de nem tetszetős.

Irma. Hát az bizonyos, nem olyan daruszőrű ember, mint a Császár úr.

Viola. Az arca visszataszító.

Irma. De a szeme nagyon szép. Ő kökényszemű.

Viola. Én nem figyeltem meg.

Irma. Én igen. Császár úrnak drapp szeme van.

Viola. De sokkal szuggesztivebb.

Irma. Mert többet keres, kérem. Sipos úr szegény, mert becsületes.

Viola. Igen. Csak hát már éltes.

Irma. Nem kérem. Ő friss. Ő soha nem köhög. Pedig éltesek mindig
köhögnek. És én még nem láttam köpni se, soha.

Viola. Az már intenzivebb lelki élet jele.

Irma. Ó, nagyon jele.

Viola. Kegyed mint látom, imádja.

Irma. Ó nagyon hervadok utána. De most bánatomba elmegyek kokkotnak.
Úgyis annak tart mindenki.

Viola. Ugyan, ugyan!

Irma. Viola kisasszony is gyermekkel gyanusított.

Viola. Kokottnak nincs gyereke?

Irma. Miért?

Viola. Kokott nem tud gyermeket világra hozni.

Irma. Mért nem tud?

Viola. Mert nem akar.

Irma. Hát az tőle függ?

Viola. Hogyne. Egyszerűen… nem ismerkedik férfival.

Irma. Hát mit csinál?

Viola. Operába jár.

Irma. És attól nincs gyermeke?

Viola _látja a közeledő Császárt_. Pszt!

_Császár megjelenik._

Császár _kissé ivott_. Drága Violám, mi önt nélkülözzük. Jöjjön, a Szász
Bandi hegedülni fog.

Viola. Csakhogy eszébe jutottam.

Császár. A konyhaprincesszel tetszik társalogni?

Irma. Ne tessék engem csúfolni.

Viola. Hogy tehet ilyet?

Császár _hetykén_. Nem csúfolom, becsületszavamra. Nézze meg, Violám,
nem olyan ebben az egyszerű cselédi ruhában, mintha hercegnőnek
született volna?

Viola. Szóval ön udvarol neki?

Irma. Nem udvarol kérem. Csak húzni akarja velem a Viola kisasszonyt. A
Viola kisasszonnyal meg az Adél nagysádot húzza, mert azt szereti.

Császár. Hogy mersz ilyet mondani?

Irma. Mer máma itten botrány lesz. Én megiszok még egy pohár pálinkát és
itten botrány lesz.

Viola. Igazán? Milyen jó, hogy eljöttünk.

Császár. Intézkedni fogok, hogy eltávolítsanak innen. Te rongyos!

Viola. Szégyelje magát. Az előbb még udvarolt neki. Így beszélni egy
nővel. Én önt lenézem. _Lenézi és elsiet vissza az asztalhoz._

_Az asztalnál Szász Bandi hegedűszólót ad elő._

Császár _dühösen_. Hát most mit csináltál itt nekem?

Irma Énnekem úgy fáj a szivem, hogy én nem tudom, mit csinálok. Ne
uszítsanak, mert itt olyan lessz, amilyen még nem volt!

Császár. Részeg vagy?

Irma. Maga is részeg. Mert magának is ma nősült a szerelme.

Császár. Az én szerelmem nem nősült.

Irma. Hát férjhezment. Az éppúgy fáj. Neked is fáj, nekem is fáj.

Császár. Most már tegezel is?

Irma _egyre vadabbul_. Tegezek én ma mindenkit! Majd meglátod. Mit adod
a grófot? Rongyos ékszerész vagy!

Császár _fenyegetőleg_. Mi vagyok?

Irma. Én mosom az alsóruhádat, én tudom, hogy rongyos vagy.

Császár. Hát te mi vagy?

Irma. Én született hercegnő vagyok.

Császár. Csak tévedésből a szeméten születtél.

Irma. Ott bizony. De nézd meg a nyakamat, nézd meg a kezemet, nézd meg a
rüsztömet, nézd csak meg, ez nem cselédláb, biztos, főúr volt az apám.
«Szomorú kis rüsztöm, Édes angyala!»

_Adél megjelenik._

Adél. Jöjjön, a Szász Bandi hegedül Mi történik itten?

Császár. A hercegnő titokban pálinkát iszik, végleg megbolondult és kezd
életveszélyes lenni.

Adél _idegesen_. Holnap reggel vonatra ülsz. Vége. Nem tűröm tovább.
Kilöknélek már most, csak nem akarok botrányt csinálni.

Irma. De én akarok!

Adél. Micsoda?

Császár. Mondom, úgy-e?

Adél. Már reggel óta idegessé tesz. Nem lehet ráismerni. Az
öltözködésnél segített nekem és olyan közel hajolt a nyakamhoz, hogy azt
hittem, meg akar harapni. És most még ez a pálinka!

Irma. Tessék engem szenvedni hagyni!

Császár. Ne kiabálj most, mikor a Szász úr hegedül!

Irma. Fütyülök a Szász úrra!

Adél. Nézze… hogy villog a szeme, most is úgy néz rám, mint egy gyanus
macska.

Császár. Sie ist verliebt in ihrem Mann.

Irma. Nem értem, mit mond, de ha azt mondja, hogy szerelmes vagyok a
Sipos úrba, akkor igaza van neki németül is.

Adél. Azonnal eredj, hozz egy tiszta zsebkendőt a sárga szekrényből.

Irma _Lilikét kivezetve_. Gyere Lilike, egyedül akarnak maradni.
_Lilikével jobbra el._

Adél. Hallotta, mit mondott?

Császár. Most ne ezzel törődj. Egy pillanat időnk van. Hát persze, hogy
magunkra akartunk maradni.

Adél. Nem akartunk.

Császár. De akartál. Ne hazudj. Egészen el van borulva a szemed.
Szeretsz.

Adél. Nem igaz.

Császár. Sose szerettél úgy, mint ma. Mit tettél velem? Tönkretetted az
életemet.

Adél. Nem igaz.

Császár. Most jól érzed magad?

Adél. Én most… rettenetesen érzem magam. De iszonyú erőt érzek ebben a
ruhában és abban a társaságban, amely ott ül és becsül engem. Ezt meg
kellett tenni. Majd csak beletöröm magamat.

Császár. És én?

Adél. El fogsz menni innen lakni.

Császár. Utánam fogsz jönni.

Adél. Soha.

Császár. Néha.

Adél _fájdalmasan_. Mit akarsz tőlem? Mért suttogsz itt velem?

Császár. Mért felelsz a suttogásomra?

Adél. Mit akarsz?

Császár. Szeretni akarlak.

Adél. Nem fogsz soha. Csak én foglak szeretni, mint egy kutya, még
sokáig. Egyre kevésbbé, vagy egyre jobban, még nem tudom. De nem látsz
többé.

Császár. De látlak.

Adél. Főzöl? Van lelked?

Császár. Te főzöl engem. Mirtussal a fejeden és lobog a szemed, úgy
nézel rám, mintha fel akarnál falni.

Adél. Te gazember… mért nem tűröd, hogy okos legyek és becsületes
legyek?

Császár. Akkor lettél volna okos, mielőtt először megöleltél. Tudod te
milyen nehéz tégedet abbahagyni? Hát lehet azt kibírni?

Adél _remegve_. Nem szégyeled, így beszélni… egy menyasszonnyal?

Császár. Az én menyasszonyom vagy. Azt csináltál volna velem, amit
akarsz. Az ujjadra csavartál volna. Mért hamarkodtad el?

Adél. Becsülj meg. Segíts rajtam. Ne mondj ilyen szavakat! Nézd, egész
testemben reszketek ez alatt a rabruha alatt.

Császár _közelebb lép hozzá_.

Adél _megijed tőle_. Mit akarsz?

Császár. Azt mondtad… reszketsz.

Adél. Hát aztán? _Holtra válva, remegve._ Ne nyulj hozzám. Istenem,
segítsd meg a te szegény szolgálódat. Mi lesz velem, ha hiába tettem ezt
az egészet? Mért állok én most itt? Mért beszélek vele? Mért jöttél ma
ide?

Császár. Nem akartam, te követelted.

Adél. Mért követeltem? Mért vagy itt? Mért van ez a ruha rajtam? Nézd,
milyen verekedés van itt bent a mellemben… Alig tudom visszafogni. Hát
ilyen nehéz ez? Holnap elmégy.

Császár. El. De itthagyom a címemet.

Adél. Gazember vagy?

Császár _melegen, őszintén_. Nem! _Bátran a szemébe néz._

Adél _szerelmesen néz rá_. Mondd… mért tettem én szerencsétlenné
magamat?

_Irma jön jobbról._

Irma. Tessék a zsebkendő.

Adél _kábultan_. Mit akarsz?

Irma. A zsebkendőt hoztam.

Adél. Igen. Jó. _Átveszi_. Mit bámulsz?

Irma. Mindent bámulok.

Adél. Neked… neked, valami rossz fény van a szemedben! Azonnal menj és
feküdj le!

Irma. Nem megyek! És jó fény van a szememben! És a legszebb fény van a
szívemben! Mért félsz tőlem, te halvány mirtus-menyasszony, talpig
fehérben!

_Az asztalnál Szász Bandi bevégezte a hegedűszólót. Taps._

Adél. Eredj innen, ne nézz így rám. Nem bírom a nézésedet!

Sipos hangja. Adél hol vagy?

Adél. Mindjárt! Mindjárt! _A konyhába szalad._

Irma _vadul_. Most a konyhába szaladt, hogy a Sipos úr ne lássa, hogy
magával sugdolózott.

Császár _nagyon izgatottan_. Mi közöd neked ehhez?

Irma. Amióta részeg vagyok, mindent ki kell mondani. Neked tizenkét
ingedből kilenc rongyos. Semmit se tudok magamba tartani. Kilyukadt a
szívem, most folyik, mint a rossz fazék!

_Sipos előrejön._

Sipos. Adél hol van? Azt hiszem, be kéne hurcolkodni az ebédlőbe, mert
eső lesz.

Császár. Nem hiszem.

Sipos. De már kaptam egypár kövér csöppet a fejemre. Adél hol van?

Irma _bátran_. A konyhába szaladt, hogy a Sipos úr ne lássa, hogy a
Császár úrral sugdolózott.

Császár _felháborodva_. Le kell csukni ezt egy szobába, kulccsal
bezárni, mert pálinkát ivott és nem lehet vele bírni!

Sipos. Pálinkát ittál?

Irma. Igenis, végtelen fájdalmamban, mert maga megnősült. Kiszakadt a
szívem tőle.

Sipos. Mit mertél mondani a feleségemről?

Irma. Nem akartam mondani, de nem tudtam visszatartani. Te édes drága
mártir, csak most ne legyél mérges.

Császár. Dehát mért kell ezt tűrni kérem? Ki ez kérem? Nincs ez ellen
védelem?

Sipos. Menjen csak vissza, kérem, a társasághoz. Majd én megkurancolom
őnagyságát.

Császár. Nevetséges. Csak azért ön se izgassa fel magát.

Sipos. Kérem, csak bízza rám.

_Császár visszamegy az asztalhoz, ahova később Adél is visszasiet a
konyhából._

Sipos _szigorúan_. Zárjalak be egy szobába?

Irma _vadul_. Igen, de gyere te is velem, te szép őszi felhő. És
zárkózzunk be együtt.

Sipos. Ha itt nem bír veled senki, én tényleg felviszlek a padlásra és
bezárlak.

Irma. Akkor úgy fogok dörömbölni és ordítani, hogy olyan még nem volt.

Sipos. De hát mi ez? A legutolsó cseléd akarja megzavarni a
lakodalmamat? Rendőrrel foglak elvitetni!

Irma. Nem fog!

Sipos. Mért?

Irma. Mert akkor felakasztom magamat.

Sipos _nagynehezen türtőztetve magát_. Mondd: nem lehet veled okosan
beszélni?

Irma. De lehet.

Sipos. Mit akarsz tulajdonképen? Mondd meg fiam, nyugodtan: mit akarsz?

Irma. A feleséged akarok lenni.

Sipos. Éppen máma?

Irma. Nem. Egyszer valamikor, mégis! Mondd, mikor leszek a tied?

Sipos. Pont amikor a kakas kotlik.

Irma. Ne keseríts engem. Mondd, mikor leszel az enyém?

Sipos. Amikor az oroszlán fütyül.

Irma. Csúfolsz? Pedig énnekem ég most az egész kis testem.

Sipos. Látom a szemedből. Puskapor van a szoknyádban. Szégyeld magad. Te
nem vagy tisztességes.

Irma _fenyegetőleg_. Ne mondja ezt!

Sipos. Terád nem lehet vigyázni. Te odavaló vagy, a rossz lányok közé.

Irma. Amért szeretlek?

Sipos. Aki ilyen szemtelenül tud szeretni, az odavaló.

Irma. Hát hogy szeresselek, ha nem hagyod magad máskép?

Sipos. Így se hagyom magam.

Irma. Csókolj meg kétszer.

Sipos. Akkor nyugton maradsz?

Irma. Igen.

Sipos. Megigéred, becsületedre?

Irma. Megigérem. De akkor háromszor csókolj meg.

Sipos. Te részeg csirke.

Irma. Azt is miattad tettem.

Sipos. Na gyere ide!

Irma _hozzáhajol_. Nézd milyen szép vagyok, mikor így könnyben úszik a
szemem. Csak egyszer mondd, hogy igen.

Sipos. Na gyerünk, gyerünk! _Utána nyul._

Irma. Ne csináld ilyen üzletiesen. Én olyan szegény vagyok, de olyan
szép vagyok! Azért fürdök mindig. Láttál volna meztelenül, mikor
égszínkék voltam!

Sipos. Ne beszélj annyit. _Magához kapja, megcsókolja erősen._ Na, most
nyugton maradsz?

Irma _szédülve_. Hogyne, kérem szépen. _Lélegzetet vesz._ Hány csók volt
ez?

Sipos. Pont három.

Irma. Én azt hittem… milliárd.

Sipos. Most eredj és feküdj le. Aludd ki magad. Mit csináltál itt a
Császárral?

Irma. Mit bánja azt maga?

Sipos. Nem is bánom.

Irma. De bánja.

Sipos. Ugyan mért bánnám?

Irma. Mert minek szeresse el magától mind a kettőt?

Sipos. Melyik kettőt?

Irma. Az Adélt már elszerette, hát most fél, hogy engem is elszeret.

Sipos _dühösen, komolyan_. Most azonnal meg fogod magyarázni, amit
mondtál. Egy-kettő! Addig nem mégy el innen, amíg ezt meg nem
magyarázod!

Hangok az asztaltól. Sipos! Sipos!

Sipos. Mindjárt! Beszélj! Egy-kettő!

Stetner hangja. Ne mindjárt, hanem rögtön!

Adél. Lajos! Gyere már!

Sipos. Mindjárt jövök! Beszélj, mert összetörlek!

Irma. Elszerették a feleségedet, te vérző szív! Én minden tudok!

Hangok az asztaltól. Sipos Lajos! Sipos Lajos!

Adél. Gyere már, a Stetner felolvassa a verset!

Házmester _Katival jön balról, tányérokkal_. Menjen a konyhába, hozza ki
az ebédjét.

Sipos _nagyon idegesen_. Nem mégy. Itt maradsz, amíg visszajövök.
Mindent el fogsz mondani. Majd adok én neked! Megállj! _Visszamegy a
türelmetlenkedő asztaltársasághoz._

Irma _vadul_. Igenis megállok! Igenis mindent el fogok mondani! Most
gyön a dolog! _Iszik egy üvegből._

_Közben Sipos az asztalhoz ért, ahol éljenzéssel fogadták._

Házmester. Este van, már feljött a vacsoracsillag, mi meg most jutunk
hozzá, hogy ebédeljünk. _Leül az asztalhoz._

Kati _szintén leül enni_. A Jánoskát hova tetted?

Irma. A Lilikét? Lefektettem. _A tornác bal szélén áll, fölfelé
fordított tekintettel, mintha az égre nézne._

Kati. Mért nem hozod az ételedet? Mit csinálsz ott?

Irma. Hálát adok a jó istennek, hogy háromszor megégette a szájamat a
Lajos.

Házmester. Ennek nincs ki mind a négy kereke.

Kati. Bizony nincs.

_Esznek._

Stetner úr: _az asztalnál, harsányan._ Tisztelt Társaság!

Hangok. Halljuk, halljuk! Halljuk Stetnert!

Stetner. Hölgyeim és uraim!

Mindenki. Halljuk!

Egy női hang. Esik az eső!

Hangok. Pszt! Csönd!

A női hang. Menjünk be, esik az eső!

Hangok. Csönd! – Halljuk! – Nem esik! – Halljuk Stetnert! – Esik az eső!

Stetner. Leszek bátor az ifjú párt verses költeményben felköszönteni.
Kérek egy kis figyelmet.

Adél. Halljuk!

Stetner.

  Felvirradt a szép nap hajnala,
  Szalónkabátot öltött Sipos Lala.
  Mialatt Lala a kabátban erősen szorul,
  Romajzer Adelka öltött mirtuskoszorút.
  Mindnyájan összegyültünk jóbarátok,
  Pap a templomban áldást adott rátok.
  Itt e fényes lakomán, hű baráti körben
  Látjátok magatokat mint igaz tükörben.
  Szépséges menyasszony bennünket jól tartott,
  Sipos Lajos olasz rizlinggel vette a startot.
  Felvonultak ételek, italok és borok,
  Isten tartsa meg e jó szokásotok.
  Áldás legyen minden lépteteken,
  Szerdán, csütörtökön és pénteteken.
  A biblia szerint megszaporodjatok,
  Kis trónörökösről sürgősen gondoskodjatok!

Mindenki. Éljen! Ohó! Éljen!

Stetner.

  Harsány üdvkiáltás zengjen a tájékon:
  Áldás és boldogság Sipos Lajosékon!

_Általános óriási éljenzés, taps, koccintás, nevetés._

Sok hang. Halljuk Sipost!

Irma _elől egyedül_. Halljuk Sipost!

Kati. Gyönyörűen szavalt a Stetner úr.

Házmester. Nem hiába litografus.

Hangok. Halljuk Sipost!

Irma. Halljuk Sipost!

Sipos _feláll az asztalnál, pohárral a kezében._

_Óriási éljenzés és taps, Irma vadul tapsol._

Sipos. Tisztelt hölgyeim és uraim!

Néhány hang. Halljuk!

_Általános «pszt!»_

Sipos. Kedves barátaim! Mindenekelőtt hálás köszönet Stetner barátomnak
a gyönyörű költeményért, mellyel bennünket felköszöntött. Én nem vagyok
költő…

Irma _süvítve_. A Császár elszerette a Sipostól az Adélt!

_Halotti csönd._

Sipos. Kedves barátaim! Én nem vagyok költő, tehát én csak egyszerű
prózában válaszolok az én kedves Stetner barátomnak.

Irma _süvít_. A Császár elszerette a Sipostól az Adélt!

Mindenki. Pszt!

Házmester. Mit kiabál ez?

Kati. Bolond maga?

Irma. Hagyják, maguk ezt nem értik, ez meg van beszélve.

Sipos. Mindenekelőtt azt válaszolom…

Adél. Gyerekek, tényleg esik az eső!

Hangok. Esik! – Csöpög! – Én is érzem! – Menjünk be!

Sipos. Rövid leszek, aztán rögtön behurcolkodunk az ebédlőbe. Az a jó
ebéd, amit ma itt kaptunk…

_Mennydörgés._

Irma _süvítve_. Az Adélnak gyereke van Szegeden az intézeti
gimnáziumban, egyenruhája van, mint katonának! Az Adél a Császárt
szereti, nem a Sipost! A Sipos meg van csalva! A Sipos meg van csalva!

_Az asztalnál mozgás, nyugtalanság._

Sipos _dörgő hangon_. Csöndet kérek! _Nagy csönd, folytatja._ Tisztelt
barátaim, az a jó ebéd, amit ma itt kaptunk, nem az én érdemem, sem az
én kedves feleségem érdeme. Azt hiszem, nem árulok el államtitkot, midőn
elárulom azt, hogy ezt a jó ebédet özvegy Romajzer Károlynénak, az én
drága anyósomnak köszönhetjük!

_Ezalatt a beszéd alatt_

Császár _előreszaladt Irmához, fojtottan kiált rá._ Mit kiabálsz itt?
Fogod be a szádat? Megöllek, leütlek!

Anya _rögtön Császár után szaladt előre_. Az istenért, mi van itt! Ne
bántsa! _Közibük áll._ Minek csinálod ezt, mi?

Irma _magánkívül, szinte ihletten, harsányan_. Én nem félek senkitől! Én
nem tudom magamba tartani! A Sipos Lajos már egy év óta lesz csalva! Én
nem hagyom a Sipos Lajost megcsalni! Május huszadikán bement az Adél a
Császárhoz délután négykor, mikor a Sipos fénysugár Budaörsön volt, és
kigyött tőle este kilenckor slafrokban és visszament hozzá szerelmezni
és ottmaradt nála reggel négyig, én egész éjjel virrasztottam, esküszök
az istenemre, úgy legyek boldog!

_Növekvő zaj az asztalnál._

Sipos _dörgő hangon_. Csöndet kérek! Hálás köszönetemet fejezem ki
tisztelt vendégeinknek…

Irma _már az első szóba belevág, túlharsogja_. Slafrokban volt, úgy
legyek boldog, zöld selyem slafrokban volt! _Dulakodik Császárral, aki
le akarja fogni._ Öljetek meg, de nem hagyom a Sipos Lajost megcsalni!
Június negyedikén, kéremszépen, csütörtökön, egész éjjel a Császárnál
aludt a menyasszony, még ha megölsz is, akkor is megmondom, én bementem
oda reggel nyolckor, mert láttam a Császárt elmenni hazulról és az Adél
menyasszony ott aludt a Császár ágyában, mert elfelejtett fölkelni,
engem vágjatok szét, tépjetek szét, én felakasztom magamat, de nem
hagyom a Sipos Lajost megcsalni!

_Óriási mennydörgés, zápor._

Egy éles hang. Itt a zivatar!

Gál kapitány _részegen előugrik_. Mindenki a fedélzetre!

Házmester. Szent isten, hamar bevinni mindent! Ugorj Kati! _Kirohan az
udvarba._

Kati _rohanás közben_. Szakácsné! Esik az eső, győjjön hamar!

Szakácsné _kirohan a konyhából_. Julcsa! Julcsa!

Gál kapitány. Vihar! Mindenki a fedélzetre!

Császár _kirohan az asztalhoz_.

Anya _az udvar felé szaladva_. Bevinni mindent az ebédlőbe!

Gál kapitány. Mindenki a fedélzetre!

Julcsa _előrohan a konyhából_. Jézus Mária, itt a zivatar!

_Villám, mennydörgés._

_Általános zaj, kapkodás, az asztalt leszedik, vendégek és cselédek
vegyesen, mindent kicipelnek az udvarban jobbfelé._

Hangok _e közben_. Az ebédlőbe! Az abroszt! A poharakat! Jaj a ruhám!
Elájult! Az Adél elájult! Nem ájult el! Mindenki a fedélzetre! Siess!
Szaladjunk! Vigye a tálat! Az uborkát! Ne az uborkát, annak nem árt!
Kapitány úr, a süteményt! Mindenki a fedélzetre! Megmenteni a
csokoládétortát! Julcsa! Irma! Irma!

Irma _ezalatt sápadtan, komolyan, mereven áll, háttal az egésznek._

Anya _a tornác közelében_. Hála istennek, hogy jött ez a kis zivatar!
Nem is jöhetett volna jobbkor.

Kati _az udvarból_. Irma, segíteni!

Irma. Én nem segítek. Én meghalok.

_Lassan elvonul a lárma jobbra, az udvar kiürül. Tompa dörgés távolból.
Az eső sűrűn, hangosan zuhog. Mindenünnen csurgás, locsogás. Nyári
zápor. Sötétség. A tornácon kigyullad két villanylámpa._

_A jobb felé vezető ajtó mögött világosság támad. Világosság van a
konyhában is._

_Dörgés. Az udvaron három bőrig ázott alak rohan át a konyha felé. Ott
megállnak és lihegve rázzák le magukról a vizet. A cigányok,
hangszerekkel._

Primás. Hüj, azt a hétkerekű tüzes szekerit, annak is, aki kitalálta! Az
ingem is vizes lett. _Előrejönnek_. Itt vannak a cigányok.

Irma. Jóestét, cigányok.

Primás. Merre van a lakzi?

Irma. Arra ni! _A jobb ajtó felé mutat._

_A cigányok bemennek a jobb ajtón az ebédlőbe, ahol diadalordítás
fogadja őket. Az ajtó becsukódik. Rövid idővel ezután már meg is szólal
benn a zene és fojtottan hallatszik, végig._

_A jobb ajtó nyílik, Sipos jön._

Sipos _nekimegy Irmának_. Most mit csináljak veled? Agyonvágjalak?

Irma _ünnepélyesen, hangosan, elnyomott zokogással a hangjában_. Engem
nem lehet bántani, mert én most fölemelkedek.

Sipos. Hova?

Irma. Az égbe. Én már búcsúzok tőletek. Isten veled egyetlen szerelem.

Sipos. Mit tettél! Mit tettél!!!

Irma. Holnap reggel meghalok. De nem hagylak megcsalni. Nem félek. Én a
halál menyasszonya vagyok és reggel lesz az esküvőm. A supniban van egy
nagy szög, arra akasztom magamat. Én meg akarok halni.

Sipos. Majd akkor halsz meg, amikor én megöllek. Most előbb beszélj,
tudni akarok mindent.

Irma. Nem beszélek.

Sipos. Összetörlek. Mindent mondj el, amit tudsz.

Irma. Nincs több!

Sipos. Agyonváglak!

_Adél jön jobbról._

Adél. Mi történik itt?

Irma. A Sipos úr, agyonvág.

Adél. Nem fog agyonvágni.

Sipos. Én… még téged is!

Adél. Engem legkevésbbé. Engem nem lehet. Mit csinálsz te ostoba?

Sipos. Ezt agyonverem… és pakolok és megyek.

Adél _mindvégig erélyesen, felindultságát leküzdve, harsány
határozottsággal_. Nem nyulsz hozzá. Pakolni pakolsz, ha akarsz. De
előbb mást csinálsz. Majd én mondom meg, hogy mit.

Sipos. Én…

Adél. Egy szót se! Nem a te ügyed. Az én ügyem. Itt baj történt, de
velem. Ne félj, nem mosakszom. Sürgősebb dolgom van. És én veszem át az
intézkedést.

_Császár jön jobbról._

Adél _keményen_. Mit akar?

Császár. Kérem, én rendelkezésre állok.

Adél. Ölni akar? Kit? Maga is a bolondot? Vagy engem? Vagy Sipost?

Császár. Rendelkezzék velem, azért jelentkezem, mert nem akarom, hogy
azt mondják megszöktem. Aztán csomagolok és megyek.

Adél. Mind csomagolni akar. Hát senki se csomagol. Senki se megy.
Mindenki ittmarad. Ha én most elvesztem a fejemet, végem ebben a kis
világban. Most ez itt lakodalom és ez lakodalom is marad. Nem kell
bámulni, nem kell kapkodni, itt van az én fejem, majd én elintézek
mindent. Maga visszamegy és táncol. Érti?

Császár. De kérem…

Adél. Érti?!!!

Császár. Értem.

Adél. Rögtön azután én is bemegyek és akkor maga velem táncol. Minket
itt összetörtek, de az ő számukra nem történt semmi. Táncközben, jól
figyeljen ide, mosolyogni fogunk. Nem szemtelenül, hanem szerényen.
Mintha én boldog volnék és maga örülne ennek. Nem kérdezni. Szót
fogadni. Bemenni és táncolni.

Császár. Tényleg?

Adél. Tényleg és azonnal. Bemenni és táncolni. Nevetni és énekelni.
Egy-kettő. És mosolyogni velem együtt, majd úgy, ahogy én. Indulás.

Császár. Parancsára. _Elsiet jobbra._

Adél. És most mi ketten.

Sipos. Ami ezt a lányt illeti…

Adél. Az most nem számít. Rosszabbat már nem kiabálhat, mint amit
kiabált.

Irma. Én megmutatom neked, te mirtusmenyasszony, hogy hogy kell egy
férfit szeretni!

Adél. Ne felelj neki!

Irma. Ne is ő feleljen, te felelj!

Sipos. Úgy foglak megbüntetni…

Adél. Ne beszélj. Most nincs büntetés, most elintézés van. A bolondot
futni hagyom. Mindig szabad haragudni, csak akkor nem, amikor intézkedni
kell. Ez nagyon nehéz. De én bírom. Neked azt parancsolom…

Sipos. Mi jogon parancsolsz te nekem?

Adél. Azon a jogon, hogy erősebb vagyok, mint te. Én tisztán állok
előtted.

Sipos. Nem igaz!

Adél _egész testében remegve_. Én megmondtam, hogy nem szeretlek. Én
megmondtam, hogy kit szeretek. Megmondtam, hogy nem szerelemből megyek
férjhez, hanem orvosságnak veszlek be, szerelem ellen. Mégis elvettél,
felöltöztél és engem ebbe felöltöztettél. Itt baj történt, de új dolog
nem történt. Ami fontos, azt tudtad, a többi egy részeg, félbolond
gyereknek a hisztérikus visítása. De én azt se cáfolom. Becsületesen
megmondom, nem is igen lehet. Ez egy katasztrófa.

Sipos. Te most őszintén viselkedel, hogy evvel megint megkaparíthass.

Adél. Én nem kaparítlak téged többé. Lesz, ami lesz. De ezen a napon és
ezen a részeg csirkén én nem fogok elbukni. Én ma idecsődítettem
mindenkit, akire adok. Itt van az anyám, itt a pap, itt az előljáró, itt
van Gál kapitány, itt a Morbitzer, a Schöja, a Balázsi, a Viola, itt
vannak a rokonaim és a szobauraim és a cselédeim és a szomszédaim, itt
most nincs harag és erkölcs és igazság és büntetés, itt okosság van és
elintézés.

Sipos. De én tisztességes ember vagyok!

Adél. Te csak olyan tisztességes vagy, mint minden férfi. És az nagyon
kevés. _Én_ vagyok most tisztességes.

Sipos. Én pedig csomagolok és megyek.

Adél. Csomagolsz, de csak holnap. Akkor még segítek is. A nászéjszakát
elengedem neked.

Sipos. Én is neked.

Adél. Kvitt. Most csak azért tartalak itt, mert…

Sipos. Nem tartasz itt. Én erkölcsi alapon állok.

Adél. Majd adok én neked erkölcsi alapot a fejedre, hogy meg ne sántulj.
Nem fogsz ma engem csúffá tenni. Nem leszek lakzin otthagyott
menyasszony. Nem hagyom magamat! Tőled most azt követelem…

Sipos. Köztünk minden kötelék megszakadt!

Adél. Majd ha levetettük az egyenruhát és ha hazament a lakzi. Addig én
vagyok a kapitány. Most én bemegyek a vendégeim közé és énekelni fogok
velük és táncolni fogok velük.

Sipos. Képes vagy rá.

Adél. Ha nem volnék rá képes, alulmaradnék. De többet mondok: te is
képes leszel rá.

Sipos. Én?

Adél. Igenis.

Sipos. Komédiázni?

Adél _remegve_. Be fogok menni az ebédlőbe a vendégekhez. Igenis
komédiázni fogsz, eleget ittál, ne józanodj ki. Most valcert játszik a
cigány. Egyet táncolok a Császárral. Aztán csárdást rendelek. Mikor te
itt kint meghallod a csárdást, bejössz te is. A szoba közepén fogok
állni a kapitány úrral és a plébános úrral, a lámpa alatt. Te odajössz,
jól megfogod a derekamat és csárdást fogsz velem táncolni.

Sipos. Csárdást?

Adél. Még pedig előbb lassút, aztán frisset. És nemcsak úgy markirozva,
hanem jól ki fogod rakni, ahogy szoktad. Érted?

Sipos. Szeretném érteni.

Adél. Át fogod kapcsolni a gyomrodat felháborodásról csárdásra. Nem
fogtok a víz alá nyomni. Erkölcsös iparos urak. Csábító iparos urak. Ezt
még kicsikarom tőled, aztán nem reflektálok rád. Ezzel a tánccal kvitt
vagyok veled. Elhagyhatsz. Grófnak a babája voltam, úr vagyok. Egy
csárdásért visszaadom a becsületedet. Megértetted?

Sipos. Most végre meg. Na de fiam, most csak _te_ vagy sápadt?

Adél _szinte büszkén_. Most, azt hiszem, nagyon sápadt vagyok.

Sipos. Megértettelek fiam. Én ugyan nem tartozom neked semmivel,
legföljebb mától kezdve megint a régi házbérrel, de megteszem, amire
kértél, csakhogy lásd: nem félek attól, hogy visszacsábítsz. Pedig te
_ezért_ ragaszkodol olyan nagyon még ehez a pár perchez.

Adél. Magyarázd, ahogy akarod. Engem csak egy érdekel: amint a csárdást
hallod, bejössz. A lámpa alatt fogok állni, arccal az ajtó felé
fordulva. Előbb lassú, aztán friss. És a szemembe nézel. Aztán
megcsókolsz. Aztán kvitt. Megértetted?

Sipos. Tökéletesen.

Adél. Nahát. Ehez tartsd magad. Szakácsné! Egy liter tejeskávét a
mamámnak! _Elsiet jobbra._

Szakácsné _egy pillanatra megjelent a konyhaajtóban és ezt mondta:_
Igenis!

_Szünet._

Sipos. Na most megvalósult az álom. A pilóta beleesett a vízbe.

Irma. Ne tessék bemenni hozzá.

Sipos. Hát mit csináljak?

Irma. Tessék megölni engem. _Odamegy hozzá._

Sipos. Mit érek vele? Látod, mit tettél? Eridj mellőlem, ne lehelj rám,
forró vagy, eridj innen.

Irma. Neked vagyok forró. Tönkretettem magamat miattad ilyen fiatalon.
Vedd el az életemet. Ne menj vissza hozzá.

Sipos. Mit akarsz tőlem? Ki vagy te, hogy így belenyulkálsz az életembe?

Irma. Szerelmes vagyok beléd.

Sipos. Ez nem szerelem. Érzéki gyerek vagy! Megkívántál engem, mert
bajuszom van és mély hangom van. De őrült vagy, szemérmetlen vagy. Rossz
véged lesz. A te utad egy nagyon csúnya házba vezet.

Irma. Ne mondd annyiszor, mert odamegyek.

Sipos. Ha odamégy, odavaló vagy.

Irma _lázasan_. A tied vagyok. Ne mondd, hogy nem tetszem neked. Most
már szabad vagy, te nagy ember. Te tornyosulsz a többi fölött. Vegyél be
abba a szomorú életedbe. Meglátod, kivirágzol, mint a rózsa.

Sipos. Te csábítasz engem? Te kis piszkos.

Irma _lelkesen, nagy hévvel_. Tiszta vagyok mint az angyal, folyton
fürdök, mindig neked, mindig mosakszok, mindig neked! Nézz meg, milyen
tiszta vagyok! Olyan tiszta vagyok mint a lelkem!

Sipos. Hallgass… te bolond.

Irma. Virág vagyok a tengeren!

Sipos. Hát még mi vagy?

Irma. Kőszálon termett sajgó liliom.

Sipos. Na hát akkor ereszd el a karomat. Vedd el a fejedet. Te romlott.

Irma. Ne mondd ezt. Vigyél be a táncba. Szeretlek te mártir, mert
megcsaltak és ki is nevettek! Én nem is ezért szeretlek! Tudod mért
szeretlek! Mert senki se szeret, csak én. _A mellére borul._

Sipos _keserűen maga elé_. Szép lakodalom. Itt állok, szerelmeskedem a
cseléddel.

Irma _egyre lelkesebben_. Én tündércseléd vagyok! Látod, szegény
Hamupipőke voltam, mégis eljöttem a bálodba, ahol a királyok táncolnak…
itt marad az üvegcipőm, amit a tündértől kaptam, mezítláb megyek haza…
de megtetszettem neked… majd jössz utánam a cipővel… keresel majd az
egész világon, amíg megtalálsz és szerelmesen borulsz rám, te Lajos
király, reámborulsz, te Sipos király, te drága Lajos király, mért nem
halok meg mostan mindjárt itt, a te erős kebleden?!

_Az ajtó mögött pillanatnyi szünet, aztán nagy robajjal megszólal a bús
csárdás._

Sipos _elhúzódik Irmától_. A csárdás…

_Figyelnek. A csárdás zúg._

Irma _reszketve_. Ne menj be.

_Szünet._

Irma. Visszacsábít.

_Szünet._

Irma _halkan_. Ravaszabb, mint mink.

Sipos. Bizony ravaszabb.

Irma. Ne menj be. Én belehalok.

Sipos _az ajtó felé néz, habozva_. Ne menjek?…

_Az ajtó nyílik. Adél kilép a küszöb elé. Az ajtó nyitva marad. A zene
szól._

Adél. A csárdás! Nem hallja?

Sipos _határozatlanul_. Igen…

_Közelednek egymáshoz._

Adél _Sipos karjába karol és lassan elindulnak ketten, be a muzsikás
szobába. Adél fölemelt fejjel, élénken mondja._ Föl a fejet, Sipos!

_Bemennek, az ajtó becsukódik._

Irma _utánuk lép néhányat, figyel a duhaj csárdásra. Aztán fojtottan
sírva, gyorsan nagykendőt kerít a nyakába, az asztalhoz szalad, ott egy
darab kenyeret piros szalvétába kötöz, kis batyúvá, aztán az ajtó felé
fordul._ Isten veled! «Fájdalmamnak angyala, könnyeimnek zápora»… Isten
veled!

_Átszalad balra a tornácon, a konyhaajtónál kiszalad az udvarba. Tompa
mennydörgés, végig. Ebbe kiáltja fájdalmasan:_ Isten veled, drága
mérges!…

_Átszalad az udvaron, kiszalad jobbra. Mintha az utcán futna a viharban,
a távolodó tompa dörgésben egyre messzibbről hallani zokogó, fájdalmas
kiáltását:_ Isten veled! Isten veled!

FÜGGÖNY




HARMADIK FELVONÁS.

_Földszinti várószoba a kerületi kapitányságon, ódon kültelki házban.
Hosszúkás, fehérre meszelt hivatalszoba, melynek hátul két ablaka és egy
üveges ajtaja van. Ez mind egy kis udvarra nyílik. Balról elől ajtó,
mely a rendőrtanácsoshoz vezet. Hátul a bal ablaknál íróasztal, mögötte
aktaszekrény. Jobb szélen íróasztal, fölötte a falon a főkapitány
arcképe. Ez alatt valami hivatalos táblázat. Néhány szék. Hátul, a
hátfal mentén, szemben a közönséggel, két hosszú fapad a felek számára.
Mindenik padon öt ülőhely._

_Másnap reggel._

_Mikor a függöny felgördül, a bal íróasztalnál ül és dolgozik az Irnok.
A jobb íróasztalnál ül az Őrmester, őszes hajú, derék öreg rendőr. Hátul
a padon sorban ül: a bal szélen Sipos, még a tegnapi ruhában, mellette a
földön utazóbőröndje, ezen kabátja és kalapja. Mellette sok üres hely.
Aztán jó messze Adél, már kipihenve és átöltözve, majd Adéltól jó
messze, a pad másik végén, egymás mellett Házmester és Kati._

_Hosszú, igen hosszú szünet. Az Irnok és az Őrmester egykedvű, Adél maga
elé néz, házmesterék meg vannak ijedve, Sipos nyugtalan._

_Csönd._

Sipos _az irnokhoz, cédulával a kezében_. Kérem szépen, nem lehetne
megtudni, mért vagyunk mi ide beidézve?

Irnok. Nem.

Sipos. Sejtelmünk sincs róla, kérem, és már itt ülünk egy félórája. Tíz
órára voltunk idézve sürgősen és már féltizenegy.

Irnok. Sajnálom. Sőt, hogy úgy mondjam, mélyen fájlalom. _Tovább ír._

_Szünet._

Sipos. Nem lehetne bemenni a tanácsos úrhoz?

Irnok _írásközben_. Nem.

Sipos. Mért nem lehetne bemenni?

Irnok. Mert nem lehetne bemenni.

Sipos. Az más. Köszönöm. _Visszaül, vállat von._

Őrmester. A tanácsos úrnál kihallgatás folyik. Várjanak türelemmel a
sorukra.

Sipos. Köszönjük szépen.

_Szünet._

Sipos. Sejtelmem sincs, mit akarnak tőlünk. _Nézi a cédulát._ «Tíz
órakor.» Oldalt, kék ceruzával: «Sürgős.»

Házmester. Nekik, úgy látszik, nem sürgős.

Sipos. Tényleg, magának lesz igaza. Nem lehet más, mint a cigányzene
miatt. Meddig nyúzta az a három vályogvető?

Házmester. Reggel hét óráig.

Sipos. Érdekes, én elaludtam éjfél felé a tornácon, nem is hallottam.

Házmester. Félnyolcig tetszett aludni, csak úgy, az asztalra borulva.

Sipos. Azt viszont hallottam úgy félálomban, hogy a Stetner még ordított
sokáig.

Házmester. A Stetner úr reggel ötig vonyított.

Sipos. Mit csinált?

Házmester. Vonyított kérem, mint az eb. A versit szavalta.

_Szünet._

Sipos. Talán nagyon erősen vonyított?

Házmester. Borzasztóan. Reggel ötkor ráborítottuk a jeges vizet, akkor
elhallgatott és hazament.

Sipos. Biztos, hogy a szomszédok jelentettek föl, éjjeli
csendháborításért.

Kati. Miféle csendet háborítottunk kérem? Szép kis csend volt az!
Folyton dörgött az ég, mintha le akarna szakadni.

Sipos. Hja, annak szabad.

_Az üvegajtó nyílik, két szegény ember jön be._

Őrmester. Mit akarnak? _Cédulát vesz át tőlük._ Várjanak kint, maguk
tizenegy órára vannak idézve. Ezek itt most a tízórások. _Rájuk nyomja
az ajtót, visszaül a helyére._

_Szünet._

_Az üvegajtó nyílik, belép Roticsné és Társalkodónője. Roticsné drága,
bús, fekete selyemruhában, gyászban._

Roticsné _cédulát ad az Őrmesternek_. Tessék. Be lettem idézve.

Őrmester _ránéz a cédulára_. Tízórások. Oda üljenek a tízórásokhoz.

_Roticsné és Társalkodónője leül a padra._

Sipos. Ez is tízórás? Velünk együtt?

Házmester. Úgy látszik.

Sipos. Ez ott volt a lakodalmon?

Házmester. Én nem láttam.

Sipos. Ki ez?

Házmester. Nem tudom. _Adélhoz_. Nagyságos asszony, nem tetszik ismerni?

Adél. Nem.

Házmester. Lehet, hogy ez valamelyik szomszéd, aki minket följelentett.

Sipos. Ilyen finom hölgy nem lakik arra mifelénk egy se.

Házmester. Biztos méltóságos asszony.

_Szünet._

Adél. Szeretném tudni, hogy mit határozott? _Sipos nem felel._ Azt
kérdeztem, hogy mit határozott?

Sipos _nem néz a szemébe_. Ez a koffer itten, ez felel helyettem.

Adél. Vagyis elmegy.

Sipos. El.

Adél. Hova?

Sipos. Azt még nem tudom. De oda magához, soha többé.

Adél. Én el vagyok mindenre készülve, de tudnom kell, mihez tartsam
magamat. Szóval elhagy?

Sipos. El.

Adél. Örökre.

Sipos. Ez olyan tiszta munka, mint az angol polituros bútor. Erről nem
is érdemes beszélni. Kérem, kiméljen meg.

Adél. Meg fogom kimélni. Megigértem tegnap, állom a szavamat. Csak az
érdekel, mi lesz a fehérneműjével.

Sipos. A nagy kofferemben van fölül.

Adél. És a ruhái?

Sipos. A nagy kofferemben, alul. Este érte küldök két inast a műhelyből.

Adél. Itt a kis kofferben mi van?

Sipos. Napi szükséglet.

Adél. Fésű, kefe?

Sipos. Benne van.

Adél. Inggombok?

Sipos. Benne.

Adél. Fogkefe, fogpor, szappan, sósborszesz?

Sipos. Benne.

Adél. Aszpirin?

Sipos. Benne. Ecset, zsilett, timsó, cipőkanál, hálóing, nyakkendő,
zsebkendő, szivar, bajuszkötő, hajvíz, gallér, ne féljen, minden.

Adél. Papucs?

Sipos. Az nincs, az istállóját neki.

Adél. Elküldöm.

Sipos. Köszönöm.

_Szünet._

_Az üvegajtó nyílik, Császár lép be izgatottan._

Császár. Most hallom… hogy itt vannak. Mi az? Mi történt?

_Senkise felel._

Őrmester. A cédulát kérem.

Császár. Nekem nincs cédulám. Én az uraságok barátja vagyok.

Sipos. Nekem nem.

Őrmester. Mi tetszik?

Császár. Dehát… Adél, az istenért, mit keres maga a rendőrségen?

Adél. Nem tudjuk, miért idéztek be. Valószínűleg nagy volt a lárma a
lakodalmon és feljelentettek éjjeli csendháborításért.

Császár. Ez hallatlan. Kérem, én rendelkezésre állok, én itt maradok, én
tanu vagyok, bármit akarnak maguktól. _Őrmesterhez_. Kérem, én tanu
vagyok.

Őrmester. Akkor üljön le oda a többihez.

Császár _leül Roticsné mellé_. Én úgy meg voltam lepve. Mikor fölkeltem
és szétnézek, az egész ház üres, csak a Julcsa van otthon, azt mondta,
hogy mind idejöttek. _Adélhoz_. Kik ezek?

Adél. Nem tudjuk. Lehet, hogy a feljelentők.

_Szünet._

Császár _Roticsnéhoz_. Bocsánat. Kihez legyen szerencsém?

Roticsné. Roticsné vagyok.

Császár. Bocsánat. Most se tudok többet.

Roticsné. Sajnálom. Én önt nem ismerem. Legyen szíves bemutatkozni.

Császár. Pardon. Császár Pál vagyok.

Roticsné _fejbiccentéssel_. Roticsné. Mi tetszik?

Császár. Miért méltóztatik itt lenni?

Roticsné. Ahoz önnek semmi köze.

Császár. Köszönöm. Több közölnivalója nincs?

Roticsné. Nincs.

Császár. Újból köszönöm ezt a keveset is.

_Csönd. Szünet._

_Az ajtó nyílik, Ilona lép be cédulával a kezében, az Őrmesterhez megy._

Őrmester _a cédulát nézve_. Keceli Ilona?

Ilona. Igen.

Őrmester. Felügyelet alatt álló leány?

Ilona. Igen kérem.

Őrmester. Tízórás maga is. Üljön oda a többihez.

_Mozgás._

Sipos. Ez is tízórás? Most már aztán igazán kezdek összekavarodni.

Őrmester. Mért nem ül le?

Ilona. Köszönöm, én inkább állok. _Szerényen áll meg a pad jobb vége
mellett. Kati elhúzódik tőle. Mind balra rukkolnak, még Adél is._

Sipos. Nahát, most már aztán nevezzenek Pinkásznak, ha egy szót értek az
egészből. _Fölkel, erélyesen._ Kérem szépen, bocsánatot kérek, de most
már igazán bátorkodom komolyan megkérdezni, mit akarnak itt tőlünk és
miféle társaságba vagyunk itt keverve?

_Elakad a szava, mert a baloldali ajtó, mely a rendőrtanácsoshoz vezet,
kinyílik és kilép rajta Irma. Irma narancsszínű, legmodernebb, mélyen
kivágott báli ruhában van, tele csillogó aranyflitterrel. A ruha
agyongyűrött, viselt, piszkos. Fején csillogó fejdísz. Narancsszínű
harisnya, piszkos fehér báli cipő. Az egyik harisnyája lelóg._

Irma _megtörten, a zokogástól fáradtan, senkit meg nem ismerve, megy
végig a szobán, lezökken az Őrmester íróasztala mellett jobbról elől
álló székre, elrejti arcát és keservesen sír._

Sipos _némán kisérte a szemével odáig_. Irma! Te vagy az?

Irma _felelet helyett felzokog_.

Sipos. Irma! Mi az? Irma! Nem beszélsz?!

Irma _zokogva_. Nem!

Sipos. Én tegnap részeg voltam, azt tudom. Biztos, hogy most alszom
valahol, a kertben vagy az ágyban és ezt mind álmodom. _Fogdossa magát._

_Mindenki csudálkozva nézi Irmát._

Házmester. Ez nem álom, kérem, ez az Irma.

Adél. Irma!

Irma _sírva_. Nem! Nem!

Sipos. Kérem, tessék engem azonnal bevezetni a méltóságos tanácsos
úrhoz, mert én megőrülök és szétverem ezt a korcsmát.

Őrmester. Tessék tartózkodni az ilyen kifejezésektől. Ez nem korcsma.

Sipos. Én be akarok menni a vezetőséghez. Hol van itt a vezérigazgató?
_Indul_.

Irnok. Nem lehet bemenni, mert még a rendőrorvos úr van bent.

Sipos. Az is tízórás?

Irnok. Igen. Ő a feljelentő.

Sipos. Kit jelentett fel?

Irnok. A Roticsnét.

Sipos. Micsoda Roticsnét?

Irnok. Azt, aki ott ül. Özvegy Roticsné, úgynevezett
bűnbarlang-tulajdonosnő.

Császár. Pardón. _Messze elhúzódik tőle._

Sipos _keservesen vigyorogva_. Most aztán igazán biztos kezd lenni, hogy
otthon alszom valahol a Tavaszmező-utcában. Borzasztó mélyen aludhatom,
hogy még erre se ébredek fel.

_A bal ajtó nyílik, kijön onnan a Rendőrorvos és a Rendőrtanácsos.
Mögöttük az ajtónálló. Irnok és Őrmester feláll._

Ajtónálló _cédulát tart a kezében_. Sipos Lajosné!

Adél _feláll_. Én vagyok.

Ajtónálló. Tessék bemenni.

_Adél balra el, Ajtónálló utána. Az ajtó becsukódik._

Rendőrorvos. Ne fáradj, tanácsos úr, köszönöm szépen, a viszontlátásra.

Tanácsos. Én köszönöm. Szervusz doktor. És még egyszer köszönöm, hogy
így vigyázol a becsületemre. Légy nyugodt, ellátjuk ezt a dolgot. Este
hol vagytok?

Rendőrorvos. Kérlek, Margiték megjöttek Szegedről, vacsora után
átmegyünk a Morbitzerhez cigányt hallgatni. Nem jönnétek ti is?

Tanácsos. Én szívesen jönnék, de tudod, Lina milyen.

Rendőrorvos. Hát mindenesetre nagyon fogunk örülni, ha jöttök. Szervusz.

Tanácsos. Szervusz. Ha csak lehet, jövünk. Kézcsókomat Herminnek és
Margitnak. Kézcsókomat Vilmának, Erzsikének és Piroskának.

Rendőrorvos. Kézcsókomat Linának.

Tanácsos. Köszönöm, átadom. Szervusz.

Rendőrorvos. Szervusz. _Elsiet az udvar felé._

Tanácsos _indul visszafelé, Sipos elébe áll_.

Sipos. Engedelmet kérek, van szerencsém magamat bemutatni. Sipos Lajos
vagyok.

Tanácsos. Mi tetszik?

Sipos. Azt mondják kérem, a rendőrorvos úr a följelentő, itt ülünk kérem
egy ijedtségben kérem, miről van itt szó, tanácsos úr?

Tanácsos. Igenis ő a feljelentő. Talán valami kifogása van ellene?

Sipos. Dehogy van, kérem, csak nem tudjuk, mért idéztek be ide
bennünket.

Tanácsos. Őrmester, micsoda illat van itt? Mint valami drogériában.

Irma _hangosan felzokog_.

Őrmester _feláll_. Tanácsos úrnak alásan jelentem, én nem tudom, de
valaki be van itt szagosítva, már én is alig bírom.

Tanácsos _Roticsnéhez_. Biztosan maga parfümös, de megálljon,
beparfűmözöm én magát máma azért, amit evvel a lánnyal csinált.

Roticsné. Nagyságos tanácsos úr, itt folyjon ki a két szemem, ha én
egyáltalán szóbaálltam vele.

Tanácsos. Fogja be a száját.

Sipos. Úgy látszik, mégse méltóságos asszony.

Tanácsos _Siposhoz_. A maga felesége az, aki most bement?

Sipos. Még igen.

Tanácsos. És maga nem tudja, miről van szó?

Sipos. Nem kérem.

Tanácsos. Ez a lány itt a maguk szolgálatában van?

Sipos. Igen kérem.

Tanácsos. Ma reggel dr Ságody Tibor úr, kötelességéhez híven, mint
rendőrorvos, sorrajártam a kerületben levő úgynevezett rosszhírű
házakat. Az egyikben, amely Roticsné őnagysága tulajdonát képezi, reggel
nyolc órakor ott találta az önök szolgálóját, Szabó Irmát, ebben a
díszöltönyben, így, ahogy itt látja, amikor Roticsné őnagysága épen fel
akarta venni tanoncnak az intézetébe.

Roticsné. Bocsánatot kérek…

Tanácsos. Kuss.

Roticsné. Kérem, tanácsos úr. _Visszaül_.

Tanácsos. Őrmester, nyisson ki itt valamit, mert megfájul a feje az
embernek ettől a pacsuli-szagtól.

Őrmester. Igenis. _Kinyitja az ajtót._

Tanácsos. A lány biztosan jól ki volt tanítva, ez a báliruhás hölgy,
mert nagyon hevesen védte Roticsné őnagyságát. Azt mondta, amit ilyenkor
szoktak, hogy saját jószántából jelentkezett, szerelmi bánatában akarta
magát erre a piszok életre adni, az orvos úr pedig rendőrt hivatott és
behozatta őt ide, miután megállapította, hogy hazugságokat beszélt és
ártatlan.

Sipos. Hogyan, hogy ártatlan?

Tanácsos. Úgy hogy ártatlan.

Sipos. Igen kérem.

Tanácsos. Igen kérem. Mit bámul?

Sipos. Nem bámulok kérem. Ez rettenetes kérem.

Tanácsos. Nem is olyan rettenetes.

Sipos. Nem.

Tanácsos. A lány el volt keseredve, össze-vissza beszélt mindent. Nekem
azt hazudta, hogy neki van egy gyereke, valami Lilike.

Irma _felzokog_. Lilike!

Kati. Hazudik, kérem. Az az én gyerekem, ő nevezte el Lilikének, hazudik
kérem.

Tanácsos. És azt is mondta, hogy egész éjjel egy huszárral mulatott.

Kati. Az is az én gyerekem, kérem.

Tanácsos. Mi az, magának huszár fia van?

Kati. Nem kérem. Az az a bizonyos Lilike.

Tanácsos. A huszár? Maga őrült.

Kati. Az ugyanaz a gyerek kérem. Az csak huszárnak volt öltözve. Az még
fiatal ahoz, hogy lányokkal mulasson.

Tanácsos. Hány éves?

Kati. Három és fél.

Tanácsos. Az tényleg még fiatal. Nekem mindjárt gyanús is volt ez az
önvádolás. Fiatalkori hisztéria. Azért vettem különös gondjaimba.

Sipos. Ez rettenetes kérem.

Tanácsos. Bizony rettenetes, hogy a gazdái így vigyáztak rá. Majd
ellátjuk mi a maguk baját is. A lány azt vallotta, hogy szerelmes valami
rajzolóba és az halálra kínozta, úgy hogy bánatában ment oda abba a
rosszhírű házba.

Roticsné. Bocsánatot kérek…

Tanácsos. Mit mondtam az előbb?

Roticsné. Azt tetszett mondani: kuss.

Tanácsos. Nahát, ahoz tartsa magát.

Roticsné. Kérem, tanácsos úr. _Visszaül_.

Tanácsos. Most benn Rácz kapitány úr megállapítja, hogy itt csábítás,
leánykereskedés esete forog-e fenn vagy igaz az, hogy ezt a szegény
teremtést a bűnbe kergette valami disznó.

Sipos. Kicsoda kérem?

Tanácsos. Valami disznó.

Sipos. Igen kérem. Az lehet.

Tanácsos. És akkor majd azt is megkeressük és ellátjuk a baját annak is.

Sipos. Igen kérem. Nagyon helyes.

Tanácsos _Irma felé_. És majd téged is ellátunk. Majd te leszel szives
megnevezni.

Sipos. A disznót?

Tanácsos. Azt, igen. _Roticsnéhoz_. Mit fészkelődik, mit akar?

Roticsné. Lehet beszélni?

Tanácsos. Lehet.

Roticsné. Nem kuss?

Tanácsos. Nem.

Roticsné. Kérem. Milliószor bocsánatot kérek, de azt tetszett mondani,
hogy nekem rosszhírű házam van.

Tanácsos. Hát milyen háza van?

Roticsné. Pardon, nekem van a legjobb hírű rosszhírű házam Pesten.

Tanácsos. Tudomásul szolgál.

Roticsné. Én nem lehetek kérem úgy kezelve, mint a többi. Azt a
rendőrség is tudja rólam, hogy a legkorrektebben vagyok szervezve,
kérem, én híres vagyok arról, hogy humánus vagyok, mint valóságos anya
bánok a leányaimmal, nálam kérem vannak lányok, akik harmincöt év óta
vannak ott.

Tanácsos. Bravó!

Roticsné. Az én intézetem legelső Pesten, olyan nincs a világon még egy.

Tanácsos. Úgy dicséri, Roticsné, mintha az volna az ambiciója, hogy mi
mind odaadjuk a lányainkat nevelni.

Roticsné. Kérem, én azt nem kívánom.

Tanácsos. Hála Istennek.

Roticsné. Csak azért mondom, mert nálam ki van zárva az, amiért a doktor
úr tetszett feljelenteni. Én nem csábítok senkit sem, én tudom, hogy ez
büntetendő, annyi eszem nekem is van. A hölgy becsöngetett nálam reggel
nyolckor, mint egy bolond, kérem, ebben a kosztümben kérem, és evvel az
illattal kérem, és azt kérdezte, hogy mikor nyitjuk az intézetet.
Mondom, mi az, hogy mikor nyitjuk? Most csuktuk be. Hát hogy ő rossz nő
akar lenni. Mondom, menjen a fenébe, hagyjon engem békén, legyen rossz
nő máshol. Azt mondja, ha én nem hagyom őtet rossz nő lenni, ő beugrik a
Dunába. Mondom, jó, tiszteltetem a halakat. Pont akkor tetszett bejönni
a doktor úr és mindjárt olyan idegesen tetszett neki fellépni, hogy mi
ez, és hogy én lányokat csábítok, – ez mind azért van, mert a hölgy
elkezdett sírni, az tűnt fel a doktor úrnak. Igaza is van, én életemben
nem hallottam, hogy valaki föl akarja magát vetetni mint örömleány és
ehhez úgy sír, mint egy bubánatleány. Én tudom méltányolni a doktor
úrnak a felháborodását, de én tisztán fogok kigyönni ebből a dologból,
mert én nem csináltam semmit, csak pechem volt. Mi az, hogy pechem volt?
Még csak pechem se volt. Én éppen ki akartam dobni.

Tanácsos. Kész?

Roticsné. Kész.

Tanácsos. Mondja, Roticsné. Mért van maga gyászban?

Roticsné. Mert meghalt a férjem.

Tanácsos. Mikor?

Roticsné. Ezerkilencszázkilencben.

Tanácsos. És tizenöt év óta gyászolja?

Roticsné. Kérem, én kénytelen vagyok gyászban járni, mert máskép nem
kapok sehol tiszteletet.

Tanácsos. Kitől?

Roticsné. Az emberiségtől.

Tanácsos. És minek magának a tisztelet?

Roticsné. Pardon. Én több adót fizetek, mint a Gerbeaud.

Tanácsos. Na de több segéddel is dolgozik.

Roticsné. Az én életem egy nyitott könyv kérem. Én az Ellynor Glyn
olvasok kérem, eredetiben, én a Pester Lloyd vagyok előfizetve, én
minden nap leszek villanyozva kérem. A doktor úr engemet üldöz. _Sír_.

Tanácsos. Na ne sírjon, drága szép gyermekem. Nem kell félni, mi
igazságos emberek vagyunk, ha magának igaza van, itt nem harapják le a
fejét.

Roticsné. Nahát, aki az én fejemet leharapja, annak gönnolom azt az
ebédet.

_Tanácsos leint a levegőbe._

_A bal ajtó nyílik, Adél kijön._

Tanácsos. Felolvasták önnek a leány vallomását?

Adél. Igenis, kérem.

Tanácsos. Jó. Küldje be a következőt. _Elmegy balra._

Ajtónálló. Özvegy Roticsné!

Roticsné. Jelen. _Be akar menni a Társalkodónőjével együtt._

Ajtónálló. Halt! Ez kicsoda?

Roticsné. Ez az én társalkodónőm.

Ajtónálló. Az nem lett behíva. Az ittmarad.

Roticsné. Hát itt marad. _A Társalkodónőhöz._ Please stay here and wait
till I come back.

Társalkodónő. Yes, Mylady. _Visszaül a helyére._

_Roticsné és Ajtónálló bemegy, az ajtó becsukódik mögöttük._

Adél _visszaül a helyére_.

Sipos. Mit akartak magától?

Adél. A maga eszelős hölgye egy bűnbarlangban felvételre jelentkezett.

Sipos. Azt már hallottam.

Császár. Szörnyűség.

Adél. Azzal indokolta, hogy maga küldte oda.

Sipos. Én?

Irma _fájdalmasan felzokog_.

Császár. Borzalmas.

Adél. Engem tesznek felelőssé, mint bejelentett munkaadót.

Császár. Hallatlan. Dehát mi ez az egész? Hogy jutott eszébe neki?

Adél. Nekem felolvasták a vallomását. Ő halálosan szerelmes Sipos Lajos
bútorrajzoló úrba. Sipos Lajos bútorrajzoló úr visszautasította az ő
szerelmét. Ettől végleg elkeseredett. Akkor Sipos Lajos úr reményt
nyujtott neki.

Sipos. Én?

Adél _oda se néz_. Sipos Lajos úr a saját esküvőjén háromszor forrón
megcsókolta.

Irma _felzokog_.

Adél. Őnagysága akkor boldog lett, mert azt hitte, hogy bírja Sipos
Lajos bútorrajzoló úr szerelmét. De Sipos úr akkor kacéran ellökte
magától, azzal az indokolással, hogy ő érzéki. Sipos úr kacér ember.
Később féltékenységi jelenetet csinált a hölgynek.

Sipos. Én?

Adél _oda se néz_. Saját lakodalmán féltékenységi jelenetet csinált a
mindenes szolgálójának. Azzal gyanusította őt, hogy viszonyt folytat
Császár Pál műötvössel.

Császár. Velem?

Adél. Azt mondom, amit felolvastak nekem.

Császár. Ez szemtelenség. _Ijedten_. A hölgytől.

Adél. Sipos úr aztán felváltva hol csókolta, hol ellökte a hölgyet, és
ezt addig ismételte, amíg a hölgy elkeseredése a tetőpontra ért. Sipos
úr ekkor biztosította őt, hogy tehetsége van az érzékiséghez és unszolta
őt, hogy erre a pályára lépjen.

Sipos. Én unszoltam? Szemtelen hazugság!

Adél. Miután ezt az atyai jótanácsot többször és nyomatékkal
megismételte, a hölgy elkeseredésében elszaladt tőle. A ládájában volt
megtakarított pénze, két dollár és tíz cseh korona. Ezt magához vette és
elment a Schöja-kávéházba.

Császár. Miért?

Adél. Hogy a Sipos úr által ajánlott pályára lépjen. A kávéházban
megismerkedett egy leánnyal, aki már rálépett erre a pályára. Ez
kicsalta tőle a két dollárját.

Irma _felzokog_. Nem igaz!

Ilona _izgatottan_. Kérem az nem igaz, a hölgy jogosan zokog. Én vagyok
az a lány. Én nem csaltam ki tőle a két dollárját.

Adél. Hát ki csalta ki tőle?

Ilona. Kérem az úgy volt, hogy ő bejött a kávéházba, csupa víz volt,
mert esett az eső és én ott ültem a kassza mellett, mert nem lehetett
kimenni az utcára, úgy esett az eső. És akkor megismerkedtünk és ő ezt
elmondta nekem, éppen úgy, ahogy mondani tetszett. És én elmondtam neki
az én életrajzomat kérem, én is éppúgy voltam mint ő, Becskereken, egy
epebajos gyógyszerész miatt és ezt elmeséltem neki kérem, reggel hat
óráig. Akkor ő mondta nekem kérem, hogy neki kokottruha kell, mert ő úgy
nem mehet jelentkezni. Én mondtam, hogy nekem van egy orange-crépe
georgette-ruhám, flitterrel és laméval, én nem viselem, szívesen átadom
neki akár ingyen is, mert egy kicsit át van táncolva. De ő követelte,
hogy két dollárért adjam és én eladtam neki kérem. És tíz cseh koronáért
egy fejdíszt kérem, az megér húsz cseh koronát, tessék nézni, hol
tetszik ezt megkapni annyiért?

Császár. Na? És aztán?

Ilona. Aztán eljött hozzám, én felöltöztettem és kifestettem, ő
kifizette a csekély összeget és visszamentünk a kávéházba.

Adél. Ott aztán leitatta.

Ilona. Ő itatott le kérem engemet, mert én nem bírom az italt, kérem
Unicumot ittunk, mert nekem savanyu gyomorbajom van, és ő egyre józanabb
lett kérem, én meg alig bírtam a fejemet, mikor a főpincér őtet haza
akarta vinni.

Irma _felzokog_.

Sipos. Micsoda szörnyűség!

Ilona. A főpincérnek megtetszett kérem és mindjárt látta, hogy privát,
hát el akarta vinni kérem, de én megmentettem.

Sipos. Hogyan?

Ilona. Behittam kérem a főpincért a telefonfülkébe, ott
felvilágosítottam és lekentem neki két pofont kérem és tiszta
szívjóságból én kísértem haza a főpincér urat.

Sipos. Szegény martir.

Ilona. Hiába tetszik gunyolni kérem, ha tudná, hogy fájt a gyomrom és
milyen fáradt voltam és álmos voltam!… Már hét óra volt reggel, már
gyöttek kávézni a reggeli vendégek.

Sipos. Förtelmes ezt hallani is.

Adél. Még szörnyűködik!

Ilona. Csak mert azt tetszett mondani, hogy én kicsaltam tőle a pénzét.

Irma _felzokog_.

_Kis szünet._

_A bal ajtó nyílik, kijön Roticsné és az Ajtónálló._

Ajtónálló. Sipos Lajos!

Sipos. Jelen. _Fölkel és indul._

Ajtónálló. Popovics András! Popovics Andrásné!

_Házmester és Kati feláll._

Sipos. Ki az?

Házmester. Én.

Sipos. Magát Popovicsnak hívják? Sose tudtam, hogy Popovicsnak hívják.

Házmester. Popovics András.

Sipos. Én nem tudtam.

Ajtónálló. Menjenek be.

_Sipos, Házmester, Kati bemegy a bal ajtón, utánuk az Ajtónálló, az ajtó
becsukódik._

Roticsné _leül a helyére_.

_A telefon megszólal az Őrmester mögött, a falon._

Őrmester _a telefonhoz lép_. – Halló! – Halló! – Igen. – Igen, az. – Az
beszél, nem hallja? – Igen. Itt van, igen. Itt van a vezérigazgató úr. –
Lent a fogdában. – Nem marad itt. Átviszik a központba. – Azt nem lehet.
– Nem lehet. A vezérigazgató úr nem jöhet a telefonhoz. – Értse meg, le
van csukva, fogoly, nem jöhet a telefonhoz. Ezt már tudhatná a
méltóságos asszony, elég gyakorlatuk van. – Azt lehet. Ebédet küldhet.
Igen. Párnát is, paplant is. Joga van. Ágyneműt is, ebédet is szabad.
Igen. Kérem szépen. – Jónapot.

_Visszaül az asztalhoz._

Társalkodónő _rossz magyar kiejtéssel_. Nem mehetünk haza?

Roticsné. Legyen nyugodt, mindjárt mehetünk. Csak még igazolva lesz,
hogy azelőtt nem is ismertem ezt a hölgyet.

_Kis szünet._

Adél. Császár kérem, maga menjen haza.

Császár. Mért?

Adél. Itt már nincs szükség magára.

Császár. Amíg maga itt van, addig én itt maradok.

Adél. Menjen haza.

Császár. Hova haza?

Adél. Oda, ahol eddig lakott.

Császár. Hát nem parancsolja, hogy elköltözzem?

Adél. Nem. Azt parancsolom, hogy ottmaradjon.

Császár. Kérem. _Feláll_. Akkor ma nem is megyek munkába. Otthon várom.

Adél. Azt se bánom. Ezt így rendelte a jó Isten. Engem megbüntetett,
mert okos akartam lenni. Nem szabad okosabbnak lenni, mint ő. Pechem
volt. Az az okos, akinek szerencséje van. Menj haza és várj, amíg
hazajövök. És ha hazajöttem, várj, amíg megöregszem. És ha megöregedtem,
hagyj el. És akkor én majd személyesen megyek el a jó Istenhez,
számonkérni tőle, hogy mért nem engedi az embert becsületesnek lenni
ezen a rossz világon.

Császár _kezet csókol neki és elmegy az üvegajtón_.

Irma _felzokog_.

Adél. Mért zokogsz?

Irma _zokogva_. Mert ő most a Sipos úr szobáját kapja!

Adél. Most boldog vagy, mi?

Irma _felzokogva_. Igen!

_Az udvari üvegajtó nyílik, Rendőr lép be._

Rendőr _az Őrmesterhez lép_. Őrmester úrnak alásan jelentem, eljártam a
megbízatásban. A nevezett utcasarkon a gyermeknapi gyüjtést végzi
kegyelmes grófné. Eng… engen… _Nem tudja elolvasni._

Őrmester. Ne ordítson itt a felek előtt hivatalos titkot. Mondja ide a
fülembe. _Feláll, hozzáhajol._

Rendőr _feszes haptákban hosszasan súg a fülébe_.

Őrmester. Jól van. _Átveszi tőle a cédulát, visszaül a helyére és sokáig
ír._

Rendőr _feszesen szalutál_. _Kimegy az üvegajtón az udvarra._

_Kis szünet._

Roticsné _a Társalkodónőjéhez_. Please, wait patiently Miss Burnaby. I
dont think we shall have to wait long. In some minutes we shall come on
and then we may go home.

Társalkodónő. Oh, please! I dont mind to wait.

Őrmester. Ne gajdoljanak itten idegen nyelven. Tilos a tanuknak
összebeszélni.

Roticsné. Mi nem beszélünk össze. Ez a hölgy nem tanu. Ez az én
társalkodónőm.

Őrmester. Nem mintha nem érteném, amit föcsög. Tíz évig voltam
Amerikában. I know English as well as you. But the rule is, that the
witnesses are not allowed to speak with one another. That’s why I am
here: to take care of this.

Társalkodónő. Well done, policeman!

_A bal ajtó nyílik, Sipos, Házmester és Kati kijön. Sipos leül._

Házmester _Adélhoz_. Mivelünk mi legyen most kérem?

Adél. A rendőrség elengedi magukat?

Kati. Igen kérem. De ha szüksége van itt ránk a nagysádnak…

Adél. Nekem a világon senkire sincs szükségem. Menjenek haza rendet
csinálni. Az üveges csinálja meg a tükröt, amit a Stetner betört. A
számlát majd vigye a Stetnerhez. A tornácot felmosni. Sipos úr szobáját
kitakarítani, a nagykofferjét kivinni a tornácra, a szobát lezárni. Egy
liter tejeskávét adni a mamámnak. Elmehetnek.

Házmester és Kati. Kezitcsókolom. _Elmennek._

Ajtónálló _balról belép_. Sipos Lajosné!

Adél _feláll_.

Roticsné _feláll_. És én kérem?

Ajtónálló. Özvegy Roticsné elmehet.

Roticsné _az Őrmesterhez_. Na látja. Ajánlom magamat. Goan! _Elmegy a
Társalkodónővel._

_Adél bemegy a bal ajtón, az Ajtónálló künnmarad._

Ajtónálló. Maga Sipos Lajos?

Sipos. Az vagyok.

Ajtónálló _miután cédulára nézett_. Maga is elmehet.

Sipos. Muszáj elmenni?

Ajtónálló. Dehogy muszáj.

Sipos. Hát akkor még ittmaradok.

Ajtónálló. Tőlem akár újévig. _Bemegy Adél után._

_Sipos visszaül a pad balszélére. Ilona a pad jobb széle mellett áll.
Szünet. Sipos a csöndesen sirdogáló Irmára nézeget igen nagy zavarban._

Sipos. Te Irma, mondd fiacskám…

Irma _felnéz rá bátran_.

Sipos _lesütött szemmel, zavartan_. Te tudtad… hogy a házmestert
Popovicsnak hívják?

Irma _könnyáztatott hangon, szipogva_. Igen. A… a felesége… a
Popovicsné… _Zokog._

Sipos. Azt mindjárt gondoltam.

_Szünet._

Sipos. Hát most mi lesz veled?

Irma. Nem tudom. Most szeretnék odaülni maga mellé. Szabad?

Sipos. Hogyne volna szabad.

Irma. Ilyen nagy gyalázat után?

Sipos. Még nagyobb után is.

Irma _boldogan odaül Sipos mellé_. Nagy gyalázat volt?

Sipos. Nem.

Irma. Kis gyalázat?

Sipos. Olyan… középgyalázat.

Irma. De ugye azért nekem tiszta lelkem van.

Sipos. Hallottad mit mondott? A szobámat lezárni.

Irma. A Császár megy oda lakni.

Sipos. Menjen is.

Irma. Csillagsugár és gyönyörű főangyal, most mért nem mérges?

Sipos. Nagyon megszelidültem én fiam.

Irma. Én most boldog leszek, Sipos úr.

Sipos. Hol?

Irma. Budapesten.

Sipos. Igen?

Irma. Magánál.

Sipos. Ne mondd.

Irma. Örök boldogság és szép tavaszi május.

Sipos. Most, nyáron?

Irma. Mindig. Koporsómig… csupa virágzat és pilótarepülés. Ne legyen
szomorú, biborcsillag és egyetlen centercsatár.

Sipos. Fáradt csatár vagyok én. Tegnap reggel óta vagyok talpon.
Lakodalmon voltam. Ha három éjszaka összeragadna, azt is kialudnám.

_Kis szünet._

Sipos. Mért csináltad azt?

Irma. Mit?

Sipos. Hogy odamentél. Abba a házba.

Irma. Öngyilkosságból tettem.

Sipos. Így akartál öngyilkos lenni?

Irma. Így. Ha a Dunába ugrok és meghalok, nem tudom többé siratni
magamat. Így meg örökké sirattam volna tiszta szerelmemet és ifjú
lelkemet.

_Ilona a könnyeit törli._

Sipos. Micsoda hülyeség. Borzalom. Bemenni ilyen gyereknek… abba a
házba.

Irma. Azt mondta, odavaló vagyok.

Sipos. Nem vagy odavaló.

Irma. Aki odamegy, az már odavaló.

Sipos. Nem igaz. Te bánatodban mentél oda.

Irma. Más is úgy megy oda.

Sipos. Honnan tudod?

Irma. A Keczeli Ilona mondta. Ő is úgy ment oda.

Sipos. Ő se odavaló.

Irma. Hát hova való?

Ilona. Kis virágos kertbe való vagyok, öntözni kérem, kertészlánynak
való vagyok, füvet szeretnék kaszálni! _Csöndesen sír._

Sipos. Hát… mért nem kaszál?

Ilona. Nincs énnekem ahhoz pénzem kérem. Majd ha vagyonom lesz,
férjhezmegyek. Az sok pénzbe kerül.

Irma. Nekem már két dollárba van.

Sipos. Te férjhezmégy?

Irma. Igen.

Sipos. Kihez?

Irma. Hozzád.

Sipos. Biztos?

Irma. Biztos.

Sipos. A dologban az a különös, hogy valószínűleg igazad van. Püspököt
úgy se kapsz.

Irma. Nem is kell, mert te vagy az én selyemnadrágos hercegem, akiért én
elmentem a bálba aranyruhában.

Sipos. Na ez egy kis túlzás.

Irma. Te már régen szereted a Hamupipőkét… és jársz, jársz, a kezedben
az üvegcipővel… és most már belátod, hogy csakis az én lábamra illik…

Sipos _Ilonához, aki Irma lábát nézi_. Nézd csak meg. Azt megnézheted.
Olyan lába van, mint egy princesznek. Mutasd neki, fiam.

Őrmester _ágaskodik, szintén nézi_.

Sipos. Mutasd az őrmester úrnak is. Ő is szereti.

Őrmester. Nem szeretem. _Visszaül_.

Sipos. Mért?

Őrmester. Mer vikony.

Sipos. Hát milyet szeret?

Őrmester _vigyorog, óriási gömböt rajzol a kezével a levegőbe._

Sipos _Ilonához_. És a keze milyen úri. És az a kis félbolond lelke
milyen kedves.

Ilona _sír_.

Sipos. Már megint sírsz?

Ilona. Mert olyan szép, hogy kegyed ilyen büszke rá. Ez tiszta szerelem.
Én azt úgy imádom nézni. Istenbizony, ez egészen békebeli szerelem.

_Szünet._

Sipos _elfogultan, a kezében tartva Irma kezét_. Nagyon részeg voltál
tegnap?

Irma. Nagyon. De nem a pálinkától.

Sipos. Hát mitől?

Irma. A három csóktól. _A vállára hajlik._

Sipos. Ne mondd. Olyan édes vagyok?

Irma. Nem is tudod.

Sipos. Ezt nekem sose mondta senki.

Irma. Én mindig mondani fogom.

Sipos. Mikor?

Irma. Most, hogy a tied leszek. Ugye?

Sipos. Igen fiam.

Irma. Ne mondd nekem mindig: fiam. Én nem vagyok fiú. Meg fogod látni.

Sipos. Remélem!

Irma. Mondd… hát már fütyül az oroszlán?

Sipos. Határozottan kezd fütyülni.

Ilona _könnyekkel a hangjában_. Hogy én hogy imádom nézni, mikor
privátok így szeretik egymást!

Sipos. Nem különös, hogy ez a szép lány ilyet szeret, mint én?

Ilona. Ó nem!

Sipos. Te tudnál szeretni ilyet, mint én?

Ilona _elragadtatva_. Ó, én csak ronda embert tudnék igazán szeretni! Én
gyűlölöm a szép fiúkat. Azoktól csak szenvedünk.

Irma. Kellett ez neked?

Sipos. Hogyne. Ez mindig kell, mert még elbizakodik az ember.

Irma. Mondd, ugye szép életünk lesz és virágzó kikelet?

Sipos. Csakis.

Irma. Fogunk sokat fürdeni?

Sipos. Egész nap.

Irma. És megyünk a klasszikusokhoz?

Sipos. Soha.

Irma. De elveszel feleségül!

Sipos. Amint lehet.

Irma. És, ugye, lesz gyerekünk?

Sipos. Rögtön.

Irma. És, ugye, én leszek az anyja?

Sipos. Ha jól viseled magad.

Irma. És te mije leszel neki?

Sipos. A nagyapja.

_A bal ajtó nyílik, Adél jön ki, mögötte az Ajtónálló._

Ajtónálló. Keczeli Ilona!

Ilona _bemegy balra_.

Ajtónálló _utánamegy_.

Irma _elhúzódik Sipostól_.

Adél. Van még valami mondanivalója számomra?

Sipos. Koffer beszél. Én hallgatok.

Adél. Hajlandó tudomásul venni, hogy döntöttem a sorsomról?

Sipos. Kérem.

Adél. Hogy mit határoztam, arra nem kíváncsi?

Sipos. Ha jól megvizsgálom magamat, azt hiszem, nem vagyok kíváncsi.

Adél. Így is jó. Hát akkor nem lesz olyan nehéz segíteni a mi dolgunkon.
Vannak még ügyvédek a világon.

Sipos. Még csak az kéne, hogy kivesszenek.

Adél. Ez az egész? Így válunk el tíz év után?

Sipos. Így. Én nem vagyok siber, aki minden nyáron megbocsát a
feleségének. Én asztalos vagyok. Én egyszer se bocsátok meg.

Adél. Ez az egy, amit még tisztelek magában. De én nem kértem
bocsánatot.

Sipos. Én meg ezt tisztelem magában. Nekem nincs autóm. Nekem becsületem
van. Én már nem tudom a szívemet összeragasztani. Össze tetszett törni,
most már így marad.

Adél. Szép szárazon mondja. Könnyet se ejt.

Sipos. Mink iparosok befelé nedvesedünk.

Adél. Ki fogja a holmiját rendbetartani?

_Szünet._

Irma. Én.

Adél. Hja… úgy!

_Szünet._

Sipos. Lássa, hogy én vagyok az árva, ha elszakadunk. Magát nem kell
félteni.

Adél. Nem is. Elég baj, hogy eddig féltettem magamat. Hát jól van,
Sipos, menjen. Én azt hittem, most jön a nyugalom és a csendes öregség.
Együtt. Magának is, nekem is. Jól van. Nem így lesz. Jön egy szép
esztendő, talán csak egy szép hónap. Romajzer Adél még egyszer
kivirágzik, megfiatalodik, kifesti magát, sír és nevet, szenved és
örvendezik, szeretni fogják, szerelmes lesz, királyné lesz, kutya lesz,
megkínoz egy szép fiút, kap tőle boldogságot és éjjeli sírást, végül is
elpucolja a pénzét és levitézlik. Az volt a baj, hogy a becsületet
jobban akartam szeretni, mint magamat. Legalább ezt ismerje el.

Sipos. Maga egy derék asszony, csak én nem tudok többé a szemébe nézni.
De azért fogok magára gondolni.

Adél. Azt el is várom. Én nem igen fogok magára gondolni.

Sipos. Isten vele.

_Adél elindul. Rövidke út után hirtelen megáll._

_Ugyanekkor Irma is megszólal._

Irma. Kérem…     ⎫
                 ⎬ _egyszerre_.
Adél. Hja igaz…  ⎭

Adél. Na… mit akarsz mondani?

Irma. Csak tessék előbb… én majd aztán…

Adél. Nem, nem, csak mondd fiam, mert attól félek, hogy mind a ketten
ugyanazt akartuk mondani Te figyelmeztetni akartál, hogy ne felejtsem
el…

Irma. A papucsot.

Adél. Úgy van. Én meg azt akartam mondani, hogy nem felejtettem el _El,
az udvar felé._

_Szünet._

Sipos _szomorúan bólogat_. «Harsány üdvkiáltás zengjen a tájékon, –
Áldás és boldogság Sipos Lajosékon!»

Irma _visszaborul a mellére_. «Boldogságom himpora, Lenge szellő
lengedez, Fájdalmamnak angyala, Könnyeimnek zápora!»

Sipos. Nagyon szép.

Urasági inas _belép az udvar felől_. _Balkezében ételhordó, jobbkarján
piros selyempaplan, csipkés párna, lepedő._ Jónapot.

Őrmester. Mit akar?

Inas. A vezérigazgató úrnak hoztam ágyneműt és ebédet.

Őrmester. A vezérigazgató urat már átszállították a főkapitányságra. Oda
vigye utána a holmiját.

Inas. Köszönöm. _Indul._

Őrmester. A főkapitányságra. Tudja, hol van az?

Inas. Hogyne tudnám, az idén már hatodszor alszunk ott. _Elmegy._

_A bal ajtó nyílik, belép a Rendőrtanácsos, utána jön Ilona, utána az
Ajtónálló, aki ottmarad az ajtónál._

_Mindenki feláll._

Tanácsos. Itt van még Siposné?

Sipos. Elment kérem.

Tanácsos. Maga Sipos?

Sipos. Az vagyok kérem.

Tanácsos. Mennyi megtakarított pénze volt ennek a lánynak?

Sipos. Úgy tudom két dollárja volt és tíz cseh koronája. _Irmára néz._

Irma. Igen.

Tanácsos. Honnan volt az neked?

Irma. A verejtékemből kérem.

Tanácsos. Az nem válasz.

Irma. Bánatomba gyüjtöttem kérem, hozományra.

Tanácsos. Ez a lány nem akarja visszaadni a két dollárt. Azt mondja,
hogy ma reggel odaadta a gyermeknapi gyüjtésre a Mária Terézia-téren. Mi
azonban ennek utánajárunk, hogy igaz-e.

Ilona. Tessék utánajárni.

Őrmester. Nagyságos tanácsos úrnak alássan jelentem, Horvát rendőr lett
erre a nyomozásra kiküldve és már visszajött jelentést tenni. _Céduláról
olvassa._ A Mária Terézia-tér délkeleti részén kegyelmes grófné… Engen…
enger… engen…

Tanácsos. Na mindegy a neve. Tovább.

Őrmester. Kegyelmes grófné végzi a gyüjtést. Azon kérdésére, hogy lett-e
leadva két dollár, a kegyelmes asszony igazolta, hogy reggel nyolc
órakor egy leány két dollárt szorított a perselybe. Onnan emlékszik rá,
mert ez volt az első fizető vendég.

Tanácsos. Rendben van. Mutassa. _Elveszi a cédulát._ Hogy hívják azt a
grófnét?

Őrmester _belenéz a cédulába_. Engem…

Tanácsos. Engem?

Őrmester. Nem kérem. Nem a tanácsos urat. Ütet. Úgy híjják: Engem…

Tanácsos. De oda még valami van írva.

Őrmester _belenéz a cédulába_. Csics.

Tanácsos. Engemcsics?

Őrmester. Nem a tanácsos urat csics. Ütet csics. Úgy híjják: Engemcsics.

Tanácsos. Képtelen vagyok elérni, hogy rendesen írják be a neveket a
jelentésekbe. Kétségbeejtő. _Ilonához_. Szóval gyorsan leadtad a pénzt,
megijedtél az idézéstől.

Őrmester. Nagyságos tanácsos úrnak alásan jelentem, ez nyolckor volt, az
idézést meg csak kilenckor vittük ki.

Tanácsos. És a tíz cseh korona?

Ilona. Azt még az éjjel visszaadtam neki, hogy ne rongyoskodjon.

Tanácsos. Igaz ez?

Irma. Igaz kérem.

Tanácsos. Hol a pénz?

Irma. Itt van kérem. _A harisnyából veszi elő a pénzt._

Sipos. Szent isten, te ott tartod a pénzed?

Irma _Ilonára mutat_. Tőle tanultam kérem, én nem tudtam hova tenni, ő
mondta, hogy így szokták, ő tudja, mert ő kokkot.

Tanácsos _Ilonához_. Mi vagy te?

Ilona. Én nem értem kérem, amit ő mond, már az éjjel is ezt mondta
kiméletből. Pedig nekem nem kell szégyelni magamat, nekem van a
rendőrségtől nyomtatott prostitucióm.

Tanácsos. Az van. – _Irmához_. Hát ha ő visszaadta a pénzt, te add
vissza neki a kalapját.

Irma _miközben leveszi_. Ez nem kalap kérem.

Tanácsos. Látom, harisnyakötő.

Irma _átadja Ilonának a fejdíszt, Ilona átveszi sírva._

Tanácsos. Hát most mi bajod van? Semmi okod bőgni. Kijelentem itt a
hivatalos helyiségben, hogy tisztességesen cselekedtél. Nyugodt
lelkiismerettel távozhatol, még pedig a fenébe, és minél hamarább.

Ilona. Nem is azért sírok. Csak mert olyan szép tiszta szerelmet láttam
itten az előbb. _Elmegy az udvari ajtón._

Tanácsos _miután Ilona kiment_. Mi az őrmester! Itten szép tiszta
szerelem látható, nálam, a hivatalos helyiségben?

Őrmester. Csak beszélgettek, könyörgöm. És az az úr mutogatta az ü
lábát.

Tanácsos _Siposhoz_. Maga itt a lábát mutogatja?

Őrmester. Nem az üvét, könyörgöm, a leány lábát mutogatta.

Tanácsos. Maga itt a leány lábát mutogatja? Micsoda mesterséget űz maga?

Sipos. Asztalos vagyok kérem.

Tanácsos. Hát mutogasson széklábakat. Azt is otthon. Ez itt hivatal.

Irma. Elmehetek kérem?

Tanácsos. Elmehetsz. _Siposhoz_. Hova megy ez most? Van ennek gyámja?

Sipos. Van kérem. Egy magyar ügyvéd.

Tanácsos. Hát persze hogy magyar.

Sipos. Azért mondom így, kérem, mert Bécsben él állandóan.

Tanácsos. Hát persze, hogy az nem vigyáz rá. De látom, maga egész jól
szíveli. Mi?

_Csönd._

Irma. Ő nagyon szível kérem. Ő csak nem felel.

Tanácsos. Hát én azt meg tudom csinálni az árvaszéknél egy-kettőre. Akar
a gyámja lenni?

Sipos. Nem én, kérem. Nem lehet erre vigyázni. Én nem vállalom azt a
felelősséget. Én inkább feleségül veszem, kérem.

Tanácsos. Mi az, hát nem tegnap volt az esküvője?

_Csönd._

Irma. Tegnap volt, de nem folytatja.

Tanácsos. Hány éves maga?

Sipos. Negyvennyolc.

Tanácsos. És a lány?

Sipos. Húsz lesz.

Tanácsos. Az előbb nekem odabent azt mondtad, hogy huszonhárom éves
vagy. Mért hazudtál?

Irma. Hogy kicsit közelebb legyek a Sipos úrhoz.

Sipos. Kéremalásan, evvel úgy vagyunk, hogy most még van egy kis
korkülönbség köztünk, vagy harminc év. De ez csak most tűnik fel
nagyságos uram. Hetven év mulva ő lesz kilencven, én meg száztizennyolc,
akkor azt fogják mondani: két öreg ember.

Tanácsos. Hát ez is szempont, uram. Fantasztikus. Na, elmehetnek. Isten
áldja meg. _Irnokhoz_. Higyje el. Sehol nincs annyi nyomorúság, mint
ezen a világon. _Berobog balra._

Irnok. Igenis tanácsos úr.

_Sipos és Irma mély meghajlással köszöntik._

Sipos _veszi a bőröndjét, Irmára néz_.

Irma _a bőrönd után nyul_. Majd én viszem.

Sipos. Nem.

Irma. Dehogy nem. _Elveszi tőle a bőröndöt, kis szünet._ Hát most hova
megyünk Lajos?

Sipos. Lajos?

Irma. De mennyire!

Sipos. Mi az, már nem pilóta?

Irma. Nem. Most már csak: te Lajos.

Sipos. Miért?

Irma. Mert a pilóta beleesett a vízbe és az oroszlán fütyül.

Sipos _az Őrmesterhez_. Hallja ezt? Mondja, mi a véleménye rólunk?

Őrmester. Nagy marha és kis marha.

Sipos. Köszönjük szépen.

Irma. Gyerünk Lajos.

Sipos. Most így menjek veled végig az utcán, fényes nappal? Hol a régi
ruhád?

Irma. Bemegyünk érte a Keczeli Ilonához.

Sipos. Nem fiam, hát most már ezeket az összeköttetéseket beszüntetjük.
Jó?

Irma. Ahogy akarod, Lajos.

Sipos. Majd veszek neked a boltban, itt a sarkon valami olcsó ruhát.

Irma _szomorúan_. Olcsót?

Sipos. De még milyen olcsót! Gyere pajtás, lesz, ahogy lesz, vágjunk
neki együtt ennek a keserves világnak. Add ide azt a koffert.

Irma. Nem adom. Engedd, hogy én vigyem. A koffert mindig én fogom vinni.

Sipos. Jó. A koffert mindig te fogod vinni. _Átöleli és kimennek a
nyitott ajtón át az udvarra. Irma cipeli a koffert._

_Mikor már kimentek._

Őrmester _az asztalánál ülve felordít_. Ajtó!

Irma _lelkendezve visszarohan_. Ajtó! _Beteszi kívülről és elrohan._

FÜGGÖNY.




MOLNÁR FERENC SZÍNMŰVEI:


=Az ördög.= Vígjáték 3 felvonásban.

=Liliom.= Egy csirkefogó élete és halála. Külvárosi legenda hét képben.

=Józsi.= Bohózat 3 felvonásban.

=A doktor úr.= Bohózat 3 felvonásban.

=A testőr.= Vígjáték 3 felvonásban.

=A fehér felhő.= Mirákulum 5 változásban.

=Farsang.= Színmű 3 felvonásban.

=Úri divat.= Vígjáték 3 felvonásban.

=A farkas.= Vígjáték 3 felvonásban.

=Égi és földi szerelem.= Dráma 5 felv.

=Színház.= Három egyfelvonásos.

=A hattyú.= Vígjáték 3 felvonásban.

=A vörös malom.= Színjáték két részben, 26 képben.




MOLNÁR FERENC MŰVEI:


=A Pál utcai fiúk.= Regény.

=Az éhes város.= Regény.

=Egy haditudósító emlékei= 1914 november – 1915 november.

=Hétágú síp.= Tréfák, tárcák, karcolatok.

=Józsi= és egyéb kis komédiák.

=Ketten beszélnek.= Tárcák, rajzok.

=Kis hármaskönyv.= Elbeszélések.

=Egy gazdátlan csónak története.= Regény.

=Muzsika.= Elbeszélések.

=Ismerősök.= Feljegyzések, krónikák.

=Az óriás és egyéb elbeszélések.=

=Rabok.= Regény.




*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK AZ ÜVEGCIPŐ ***


    

Updated editions will replace the previous one—the old editions will
be renamed.

Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright
law means that no one owns a United States copyright in these works,
so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the United
States without permission and without paying copyright
royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part
of this license, apply to copying and distributing Project
Gutenberg™ electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG™
concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark,
and may not be used if you charge for an eBook, except by following
the terms of the trademark license, including paying royalties for use
of the Project Gutenberg trademark. If you do not charge anything for
copies of this eBook, complying with the trademark license is very
easy. You may use this eBook for nearly any purpose such as creation
of derivative works, reports, performances and research. Project
Gutenberg eBooks may be modified and printed and given away—you may
do practically ANYTHING in the United States with eBooks not protected
by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the trademark
license, especially commercial redistribution.


START: FULL LICENSE

THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE

PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK

To protect the Project Gutenberg™ mission of promoting the free
distribution of electronic works, by using or distributing this work
(or any other work associated in any way with the phrase “Project
Gutenberg”), you agree to comply with all the terms of the Full
Project Gutenberg™ License available with this file or online at
www.gutenberg.org/license.

Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project Gutenberg™
electronic works

1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg™
electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to
and accept all the terms of this license and intellectual property
(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all
the terms of this agreement, you must cease using and return or
destroy all copies of Project Gutenberg™ electronic works in your
possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a
Project Gutenberg™ electronic work and you do not agree to be bound
by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the person
or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph 1.E.8.

1.B. “Project Gutenberg” is a registered trademark. It may only be
used on or associated in any way with an electronic work by people who
agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few
things that you can do with most Project Gutenberg™ electronic works
even without complying with the full terms of this agreement. See
paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project
Gutenberg™ electronic works if you follow the terms of this
agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg™
electronic works. See paragraph 1.E below.

1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation (“the
Foundation” or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection
of Project Gutenberg™ electronic works. Nearly all the individual
works in the collection are in the public domain in the United
States. If an individual work is unprotected by copyright law in the
United States and you are located in the United States, we do not
claim a right to prevent you from copying, distributing, performing,
displaying or creating derivative works based on the work as long as
all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope
that you will support the Project Gutenberg™ mission of promoting
free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg™
works in compliance with the terms of this agreement for keeping the
Project Gutenberg™ name associated with the work. You can easily
comply with the terms of this agreement by keeping this work in the
same format with its attached full Project Gutenberg™ License when
you share it without charge with others.

1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern
what you can do with this work. Copyright laws in most countries are
in a constant state of change. If you are outside the United States,
check the laws of your country in addition to the terms of this
agreement before downloading, copying, displaying, performing,
distributing or creating derivative works based on this work or any
other Project Gutenberg™ work. The Foundation makes no
representations concerning the copyright status of any work in any
country other than the United States.

1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg:

1.E.1. The following sentence, with active links to, or other
immediate access to, the full Project Gutenberg™ License must appear
prominently whenever any copy of a Project Gutenberg™ work (any work
on which the phrase “Project Gutenberg” appears, or with which the
phrase “Project Gutenberg” is associated) is accessed, displayed,
performed, viewed, copied or distributed:

    This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and most
    other parts of the world at no cost and with almost no restrictions
    whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms
    of the Project Gutenberg License included with this eBook or online
    at www.gutenberg.org. If you
    are not located in the United States, you will have to check the laws
    of the country where you are located before using this eBook.
  
1.E.2. If an individual Project Gutenberg™ electronic work is
derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not
contain a notice indicating that it is posted with permission of the
copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in
the United States without paying any fees or charges. If you are
redistributing or providing access to a work with the phrase “Project
Gutenberg” associated with or appearing on the work, you must comply
either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or
obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg™
trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9.

1.E.3. If an individual Project Gutenberg™ electronic work is posted
with the permission of the copyright holder, your use and distribution
must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any
additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms
will be linked to the Project Gutenberg™ License for all works
posted with the permission of the copyright holder found at the
beginning of this work.

1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg™
License terms from this work, or any files containing a part of this
work or any other work associated with Project Gutenberg™.

1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this
electronic work, or any part of this electronic work, without
prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with
active links or immediate access to the full terms of the Project
Gutenberg™ License.

1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary,
compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including
any word processing or hypertext form. However, if you provide access
to or distribute copies of a Project Gutenberg™ work in a format
other than “Plain Vanilla ASCII” or other format used in the official
version posted on the official Project Gutenberg™ website
(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense
to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means
of obtaining a copy upon request, of the work in its original “Plain
Vanilla ASCII” or other form. Any alternate format must include the
full Project Gutenberg™ License as specified in paragraph 1.E.1.

1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying,
performing, copying or distributing any Project Gutenberg™ works
unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9.

1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing
access to or distributing Project Gutenberg™ electronic works
provided that:

    • You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from
        the use of Project Gutenberg™ works calculated using the method
        you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed
        to the owner of the Project Gutenberg™ trademark, but he has
        agreed to donate royalties under this paragraph to the Project
        Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid
        within 60 days following each date on which you prepare (or are
        legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty
        payments should be clearly marked as such and sent to the Project
        Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in
        Section 4, “Information about donations to the Project Gutenberg
        Literary Archive Foundation.”
    
    • You provide a full refund of any money paid by a user who notifies
        you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he
        does not agree to the terms of the full Project Gutenberg™
        License. You must require such a user to return or destroy all
        copies of the works possessed in a physical medium and discontinue
        all use of and all access to other copies of Project Gutenberg™
        works.
    
    • You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of
        any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the
        electronic work is discovered and reported to you within 90 days of
        receipt of the work.
    
    • You comply with all other terms of this agreement for free
        distribution of Project Gutenberg™ works.
    

1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project
Gutenberg™ electronic work or group of works on different terms than
are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing
from the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, the manager of
the Project Gutenberg™ trademark. Contact the Foundation as set
forth in Section 3 below.

1.F.

1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable
effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread
works not protected by U.S. copyright law in creating the Project
Gutenberg™ collection. Despite these efforts, Project Gutenberg™
electronic works, and the medium on which they may be stored, may
contain “Defects,” such as, but not limited to, incomplete, inaccurate
or corrupt data, transcription errors, a copyright or other
intellectual property infringement, a defective or damaged disk or
other medium, a computer virus, or computer codes that damage or
cannot be read by your equipment.

1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the “Right
of Replacement or Refund” described in paragraph 1.F.3, the Project
Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project
Gutenberg™ trademark, and any other party distributing a Project
Gutenberg™ electronic work under this agreement, disclaim all
liability to you for damages, costs and expenses, including legal
fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT
LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE
PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE
TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE
LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR
INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH
DAMAGE.

1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a
defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can
receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a
written explanation to the person you received the work from. If you
received the work on a physical medium, you must return the medium
with your written explanation. The person or entity that provided you
with the defective work may elect to provide a replacement copy in
lieu of a refund. If you received the work electronically, the person
or entity providing it to you may choose to give you a second
opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If
the second copy is also defective, you may demand a refund in writing
without further opportunities to fix the problem.

1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth
in paragraph 1.F.3, this work is provided to you ‘AS-IS’, WITH NO
OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT
LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE.

1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied
warranties or the exclusion or limitation of certain types of
damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement
violates the law of the state applicable to this agreement, the
agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or
limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or
unenforceability of any provision of this agreement shall not void the
remaining provisions.

1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the
trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone
providing copies of Project Gutenberg™ electronic works in
accordance with this agreement, and any volunteers associated with the
production, promotion and distribution of Project Gutenberg™
electronic works, harmless from all liability, costs and expenses,
including legal fees, that arise directly or indirectly from any of
the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this
or any Project Gutenberg™ work, (b) alteration, modification, or
additions or deletions to any Project Gutenberg™ work, and (c) any
Defect you cause.

Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg™

Project Gutenberg™ is synonymous with the free distribution of
electronic works in formats readable by the widest variety of
computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It
exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations
from people in all walks of life.

Volunteers and financial support to provide volunteers with the
assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg™’s
goals and ensuring that the Project Gutenberg™ collection will
remain freely available for generations to come. In 2001, the Project
Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure
and permanent future for Project Gutenberg™ and future
generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary
Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see
Sections 3 and 4 and the Foundation information page at www.gutenberg.org.

Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation

The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non-profit
501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the
state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal
Revenue Service. The Foundation’s EIN or federal tax identification
number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary
Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by
U.S. federal laws and your state’s laws.

The Foundation’s business office is located at 809 North 1500 West,
Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up
to date contact information can be found at the Foundation’s website
and official page at www.gutenberg.org/contact

Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg
Literary Archive Foundation

Project Gutenberg™ depends upon and cannot survive without widespread
public support and donations to carry out its mission of
increasing the number of public domain and licensed works that can be
freely distributed in machine-readable form accessible by the widest
array of equipment including outdated equipment. Many small donations
($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt
status with the IRS.

The Foundation is committed to complying with the laws regulating
charities and charitable donations in all 50 states of the United
States. Compliance requirements are not uniform and it takes a
considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up
with these requirements. We do not solicit donations in locations
where we have not received written confirmation of compliance. To SEND
DONATIONS or determine the status of compliance for any particular state
visit www.gutenberg.org/donate.

While we cannot and do not solicit contributions from states where we
have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition
against accepting unsolicited donations from donors in such states who
approach us with offers to donate.

International donations are gratefully accepted, but we cannot make
any statements concerning tax treatment of donations received from
outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff.

Please check the Project Gutenberg web pages for current donation
methods and addresses. Donations are accepted in a number of other
ways including checks, online payments and credit card donations. To
donate, please visit: www.gutenberg.org/donate.

Section 5. General Information About Project Gutenberg™ electronic works

Professor Michael S. Hart was the originator of the Project
Gutenberg™ concept of a library of electronic works that could be
freely shared with anyone. For forty years, he produced and
distributed Project Gutenberg™ eBooks with only a loose network of
volunteer support.

Project Gutenberg™ eBooks are often created from several printed
editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in
the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not
necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper
edition.

Most people start at our website which has the main PG search
facility: www.gutenberg.org.

This website includes information about Project Gutenberg™,
including how to make donations to the Project Gutenberg Literary
Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to
subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks.