Az élet könyve

By Géza Kenedi

The Project Gutenberg eBook of Az élet könyve, by Géza Kenedi

This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and
most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions
whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms
of the Project Gutenberg License included with this eBook or online at
www.gutenberg.org. If you are not located in the United States, you
will have to check the laws of the country where you are located before
using this eBook.

Title: Az élet könyve

Author: Géza Kenedi

Release Date: September 15, 2021 [eBook #66315]

Language: Hungarian


Produced by: Albert László from page images generously made available by
             the HathiTrust Digital Library

*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK AZ ÉLET KÖNYVE ***

KENEDI GÉZA

AZ ÉLET KÖNYVE

*

MÁSODIK KIADÁS

BUDAPEST,

ATHENAEUM IRODALMI ÉS NYOMDAI R.-T. KIADÁSA

1911.

5140. – Budapest, az Athenaeum r.-t. könyvnyomdája.




TARTALOM.

  Előszó  7
  =VILÁG.=
  Filozófia  11
  Koreszmék  13
  Szocializmus  13
  Erkölcsi érzék  14
  Az élet mértékei  15
  Optimizmus, pesszimizmus  17
  Egoizmus, altruizmus  18
  Hit és tudás  19
  Idealizmus, realizmus  24
  Tragikum  27
  Világfelfogás  29
  Szabadakarat  30
  Életszabályok  32
  =JELLEM.=
  Férfiasság  39
  Alkalmazkodás  41
  Önérzet  42
  Jellemhibák  43
  Önzés  45
  Erkölcs és jog  49
  Okosság  50
  Bátorság  53
  Igazság  56
  Hazugság  59
  Jóság  60
  Becsület  61
  =ASSZONY.=
  Szépség  71
  Kedvesség  74
  Hiúság  77
  Szeretetlenség  78
  Férjhezmenés  79
  Női becsület  81
  Hősiesség  82
  Szemérem  83
  Rágalmak  85
  Feminizmus  88
  Nevelés  91
  Jóravaló asszony  92
  Barátság  93
  Kacérság  94
  A rossz asszony  95
  Fölvilágosítás  96
  =SZERELEM.=
  Egymáshozvalóság  103
  Őszinteség  106
  Megbízhatlanság  107
  Kiváncsiság  109
  Féltékenység  110
  Gazdagság  115
  Lázadások  115
  Gyarlóságok  118
  Bizalom  124
  =HÁZASSÁG.=
  Családi boldogság  131
  Menjen férjhez!  133
  Tegeződés  135
  Mesterkedések  137
  Unokatestvérek  140
  Igazságkeresés  141
  Műveltség  143
  Érdekházasságok  146
  Hozomány  151
  A házibarát  153
  A mult  156
  Férj és feleség  159
  Összeveszések  161
  Szerelmi házasságok  165
  Elhidegülések  167
  Az utolsó szó  170
  Válás  173
  =ÉLET.=
  Életigazságok  183
  Szellemesség  186
  Illem  188
  Étkezés  190
  Erények  191
  Vagyoni rend  192
  Protekció  195
  Türelmesség  196
  A világ  197
  Diszkréció  198
  Eszesség, okosság  199
  Stílus  201
  Igazság, hazugság  202
  Az ősök  203
  Arrogancia  205
  Pletyka  209
  Kellemes  210
  Műveltség  213
  Konvenciók  214
  Vendégek  219
  Fényűzés  220
  Szívességek  223
  Habeas corpus  226
  Életpályák  227
  =VIGASZTALÁSOK.=
  Idegesség  235
  Megtisztulások  238
  A lélek válságai  240
  Küzdelem  244
  Könyörületesség  244
  Kétségbeesés  245
  Halál  249
  Öngyilkosság  250
  Demoralizáció  257
  =FORGÁCSOK.=  259




_ELŐSZÓ._

_Ebben a könyvben jegyzeteimből és különféle írásaimból azokat a
magukban is megálló kisebb részleteket foglaltam egybe, amelyek az
életben figyelmeztetéseket és útbaigazításokat nyujthatnak az
olvasónak._

_Legnagyobb részük a mindennapi életben fölmerült intimebb természetű
kérdésre azon melegében tett följegyzés. Ilyenek azok a részek is,
amelyeket »Problémák« című korábbi kötetemből ebbe, részben megigazgatva
átvenni méltónak tartottam._

_Valamely filozófia-rendszert vagy célzatos tanításokat az olvasó e
könyvben tehát ne keressen. Nyugodt lehet. Törekvésem csak az volt, hogy
neki élete útján, örömeiben, szenvedéseiben és megpróbáltatásaiban
hasznára, vagy legalább vigasztalására legyek._

_Ha ezt kellemes módon sikerült elérnem, már minden fáradságom jutalmát
megtaláltam._

_Budapesten, 1909 október._

_A SZERZŐ._

* * *


_A MÁSODIK KIADÁSHOZ._

_A könyv alig remélt sikere aránylag rövid idő alatt második kiadását
tette szükségessé. Szót sem érdemlő apró igazításokat nem számítva,
változatlanul adom az olvasó kezébe és vele együtt örülök a magyar
filozófiai gondolkozás terjedésének._

_Budapesten, 1911 januárius._

_A SZERZŐ._




VILÁG.

Semmi sem _jó_ vagy _rossz_ magában véve, csak a gondolkozás teszi
olyanná.

_Shakespeare_. Hamlet.


Filozófia.

A nagyon praktikus ember csak a dolgok közvetlen összefüggését látja, de
a távoli okokig és okozatokig nem képes elmenni, mivel nem szokta meg a
filozófiai gondolkozást.

Azt lehetne mondani, hogy amíg a praktikus embernek 10 egység áll
rendelkezésére nézetei és ítéletei megalkotásánál, addig a filozófiailag
képzett elme egyazon tárgynál 100, néha pedig ennél is sokkal több
egységgel rendelkezik.

Persze a 10 egységes ember szívesen vigasztalja magát azzal, hogy a 100
egységes emberre a nyelvét kiölti.

* *

Filozófiai szellem nélkül az emberek nem élnek, csak vegetálnak. Sem
igazi örömöket nem éreznek, sem igazi fájdalmakat. A társadalmi poshadás
bizonyos neme ez és a szolgaság útja.

A merő praktikusság mindig a lealacsonyodás felé hajtja az embereket; a
gondolkozás a szabadság felé.

A filozófiai közszellem ébredése mindig tiltakozás valamelyik régibb, az
emberiségre nyomasztó világfölfogás és rendszer ellen.

Azt lehet mondani, hogy a filozofálás elterjedése nem is egyéb, mint az
emberek nagy tömegeinek összebeszélése valaminek a megdöntésére, ami
régi és rossz. Az összebeszélést azután a tett követi, bár sok idő
mulva.

A filozófiai szellem tehát a társadalom megfontolása a cselekedet előtt.

Minden forradalmat és belháborút hosszas és beható filozofálás szokott
megelőzni az élet minden terén. Az úgynevezett szociális vagy szociológ
doktrinák is valamely készülő nagy forradalmi cselekedet előhirnökei.


Koreszmék.

Legyünk óvatosak az új koreszmék elfogadása körül.

Minden koreszme a társadalom gondolkozásának egy-egy hatalmas emóciója.
Föllépése tehát erős, szenvedélyes, olykor ellentmondást nem tűrő.
Haladván azonban az idő, az eszme föltagozódik, tisztul és olyan
megszorításokhoz jut, amire föllépésénél senki sem gondolt. Mire pedig
befogadott életszabály lesz belőle és alkalmas arra, hogy cselekvésünket
is hozzá alkalmazzuk: gyakran már alig hasonlít ahhoz, amilyennek
föllépésekor ismertük.

Aki az új koreszmék utasítása szerint akarja életét berendezni, éppen
úgy jár, mint az az ember, aki első indulatai és emóciói szerint,
megfontolás nélkül cselekszik. Élete merő bukdácsolás lesz és az
elkövetett hibák kijavításával emésztődik föl jobbra érdemes ereje.


Szocializmus.

Ingyen csak a természet adományai vannak, vagy a vallásos hit szerint a
malaszt. A társas együttélésben azonban semmi. Mindent, ami benne
adatik, valaki, valahol és valamiképpen kénytelen megfizetni.

Sőt, ha jól meggondoljuk, minden, amit másoktól ingyen kicsaltunk,
kizsaroltunk vagy kiokoskodtunk, végre is lopás.

A társadalmi élet természeti törvényei azonban kiegyenlítésekre
törekszenek és nem tűrik el sokáig az ingyen-előnyöket. Ha pedig a nagy
kiegyenlítési munkának akadályai vannak a törvényben vagy a hatalomban:
a forradalom azonnal készülni kezd.

Mi más a szocializmus is, mint e nagy korrigáló természeti törvény
érvényesülése? Boldogok azok, akik jókor megértik.


Erkölcsi érzék.

Darwin óta az utca levegőjével vegyült össze az igazság, hogy a test nem
gyakorlott szervei és a lélek tétlen tulajdonságai elsenyvednek, hosszú
idő mulva pedig visszafejlődnek.

A lélek nemes tulajdonságait tehát még úgy is kell _gyakorolni_, hogy az
ember hasznot nem tesz velük, avagy a haszon nem áll arányban az
erőkifejtéssel.

Kétségtelen, hogy jócselekedeteink jelentékeny része arra érdemetleneket
ér, egy másik jelentékeny része nem végződik jó eredménnyel, mivel a
henyeség és az ingyen való jólélés gondolatát táplálja. Csak egy
bizonyos rész az, – rendesen a legkisebb rész – mely erre érdemeseken
segít és nem is okoz társadalmi kárt.

A helyes jócselekedet tehát nem közönséges munka.

Azonban felmérhetetlen haszon az emberiség fejlődésére már az is, ha
_egyáltalán_ jót cselekszünk, mivel ez nemes lelki tulajdonságainkat
megőrzi az elsorvadástól és gyermekeinkre – a jövendőre – átszállítja a
nagyobb boldogulás leglényegesebb feltételét: a begyakorolt erkölcsi
érzést.


Az élet mértékei.

Az élet hosszúsága nem függ ugyan tőlünk (ámbár mi is tehetünk érte
egyet-mást), szélessége azonban a mi dolgunk. Tőlünk függ annak
megállapítása, hogy munkában, élvezetekben, küzdelemben és pihenésben
megtartsuk azt a mértéket, amelyre testünk és lelkünk állapota minden
nap figyelmeztet.

Aki túlságosan szélesen él, még a munkában és jó cselekedetekben is
megsínli; annál inkább megsínli az, aki annyi életörömet emészt föl,
amennyi nem jár neki teljesített munkája vagy kiállott szenvedései
arányában.

Az élet jó és rossz dolgok helyes vegyülékéből áll. A szenvedéseknek
kiegyenlítője az öröm, az örömöké a szenvedés. Fölemésztődik az is
időnek előtte, akit túlságos kompenzálatlan szenvedések nyomnak, de
fölemésztődik az is, aki túlságos örömeit az élet természetes
szenvedéseivel nem nyesegette meg. És a fölemésztődésnek ez az utóbbi
módja a csunyább.

* *

A lelki csömör tulajdonképpen a természet figyelmeztetése, hogy
lassabban, keskenyebben éljünk és olyan küzdelmeket vállaljunk magunkra,
amelyek megfelelnek az élvezett örömöknek. És nemcsak a buja, tobzódó és
munkátlan élet, de már az is nyüggé teszi az életet, ha valaki felnőtt
koráig már mindent látott és megtapasztalt s így újat már nem talál az
életben.

Az istenek az embereket az élet különböző korában más és más koszton
tartják és jaj az olyan ifjúnak, aki már kora fiatalságban férfikoszton
élt. Valamint jaj az olyan öregnek is, aki vén korában a fiatalemberek
életrendjét követi. De egyáltalán mindenkinek jaj, aki a 70–80 évre
szánt élettapasztalatokat már 30–35 éves korában elvégezte s azontúl nem
talál semmi újat, semmi meglepőt és figyelemre érdemeset az életben.

Ezek azok, akik már idő előtt kiélték a maguk életét és fölöslegesek úgy
a társadalom, mint a természet háztartásában.


Optimizmus, pesszimizmus.

Az optimizmus az idealizmus, a pesszimizmus a realizmus visszatükrözése
az élet mindennapi ítéleteiben.

Mindig akkor mutatkoznak, amikor az embereknek a világról való fogalmaik
kétfelé kezdenek ágazni. Előhirnökei tehát a világlátás általános
átalakulásának. A nagy forradalmat Rousseau, a szocializmust pedig
Schopenhauer pesszimizmusa előzte meg.

* *

A gyakorlati életben a különbség köztük körülbelül a következő:

Pesszimista az, aki, mikor a hegynek fölfelé megy, azért haragszik, hogy
nehéz, amikor pedig lefelé megy, azért haragszik, hogy majd megint
fölfelé kell menni.

Optimista ellenben, amikor lefelé megy, ennek örül, amikor pedig fölfelé
megy, annak, hogy majd megint lefelé kell mennie.


Egoizmus, altruizmus.

Az élet önzés és altruizmus vegyülékéből áll, mint ahogyan az
aranypénzben is van arany is, réz is.

A tiszta eszményi altruizmus szerint nem lehet megélni, de még haladni
sem lehetne, mivel a fejlődésben a régi önző alakulások és elemek nem
tűnnek el egyszerre.

A jézusi tan azt mondja, hogy ha valaki kővel dob meg, dobd vissza
kenyérrel, és ha valaki az egyik arcodat üti, tartsd oda a másikat is.
Egyáltalán minden erkölcstan szerint is nagy erény, ha ellenségünkkel
jót teszünk. Ám világos, hogy ha ez a tan _vegyíték_ nélkül forogna a
valóságos életben, a legderekabb embereket kirabolnák és eltipornák
azok, akiket erkölcsi vagy vallásos szabályok nem kötnek.

De ez nem azt jelenti, hogy el kell tehát hányni az erkölcsi fékeket,
hanem azt, hogy terjeszteni kell az altruizmust, mivel az a haladás és
tökéletesség eszménye.

Aki pedig az altruizmus fokozására törekszik, abban a tudatban teheti,
hogy a maga hasznára is teszi. Az önzés erőszakoskodását fékezvén,
könnyebben hozzájut ahhoz a haszonhoz, ami az egész társadalom nagyobb
jóvoltából őt jogosan megilleti.

A két véglet ez: az önző ember mindig valamiféle formában a lopást
műveli, az altruisztikus ember ellenben a munkát.


Hit és tudás.

Az emberek erkölcsi tudata nem terem olyan vadon, mint az árokparton a
lósóska. Amit mink megállapított »erkölcsi igazságoknak« mondunk, azokat
a vallás és gondolkozás nehéz munkájával fejtette ki ezer éveken
keresztül olyanná, hogy azok szerint művelt állapotban élhessünk.

Még a vad népek legközönségesebb fetise is igen tiszteletreméltó, sőt
igen tartalmas dolog, mivel annak alakjához, helyéhez és tiszteletéhez
számos befejezett ethikai igazság csatlakozik.

Mint a csontok a testet, úgy tartják fenn ezek az emberiség
moralitásának élő szövetét. Összeomlana a test, ha csontok nem volnának
benne. Ezek tehát nem formai, hanem lényeges részei az emberi életnek,
amelyeket semmiféle doktrina és filozófiai elv nem pótolhat.

* *

Egyébiránt pedig a filozófia, még az istentagadó filozófia sincs
ellentétben a vallással. Az, hogy isten _nincs_, kézzelfoghatólag éppen
oly kevéssé bizonyítható és tudható, mint az, hogy _van_. Ez nem a tudás
dolga, hanem a hité. A tudós ész, akármit vizsgáljon is, mindig csak
arra lyukad ki, hogy a tudásnak határai vannak.

A természettudományos kutatásban egy ponton túl minden valamely
ismeretlen _egységre_ mutat. Ez ébresztette fel az isten gondolatát már
akkor, amikor ezek a kutatások még csak homályos sejtelmek voltak.

* *

Az igazi tudás ma is néma tisztelettel áll meg amaz óriási nagy tény
előtt, hogy ott, ahol a legmodernebb nyomozás is az egység, az
örökkévalóság és a végtelenség fogalmaira bukkan, már ezer és ezer év
előtt szimbolumokat alkotott az emberiség hite magának s ezzel mintegy
betekintett az ismeretlenség miszteriumába.

A jelképek és dogmák valóságairól és a vallások fejlődéséről
mindenesetre lehet beszélni. Voltak, vannak és lesznek mindig olyanok
elegen, akiknek magasabb tudását az éppen létező vallásos tények nem
elégítik ki; akik tehát a vallás területén is a fejlődés élesztői. Ámde
ez még senkit sem jogosít a vallás abszolut elvetésére. Legeslegkevésbé
arra, hogy mesterségesen csinált dolognak tartsa azt, ami történeti
fejlődés eredménye, tehát végre is természeti dolog.

Tiszteletreméltó minden dogma és jelkép, amely szerint milliók élnek
együtt anélkül, hogy egymást megennék.

* *

A vallás és erkölcs valóságai külön is tisztelhetők és mívelhetők, de
azokat egymástól elszakítani sohasem sikerült.

A nép óriási tömege, a maga csekély műveltségével, bizonyosan nem képes
az erkölcsi igazságokban a meggyőződésig felemelkedni, hacsak a vallás
tantételei, tanításai és jelképei nem emelik. De hol van egyáltalán a
határa az erre képes intelligenciának? És az, aki magát a tudásban és az
erkölcsi igazságokban a vallás nélkül is tökéletesnek hiszi,
ugyanilyen-e valójában is?

Az emberi spekuláció és ítélet oly igen alá van vetve tévedéseknek, hogy
még a legfölvilágosodottabb elme sem képes elszakadni azoktól az
erkölcsi igazságoktól, amelyeket a vallások ezer éves munkával és nem
kevés tudással formába öntöttek. Csak éppen más, elvontabb formában
ismétli ugyanazokat és elnevezi »tiszta emberi morálnak« vagy akármi
másnak.

Ami különben mind nem zárja ki azt, hogy a vallások a maguk dogmáival,
jelképeivel és erkölcstanával együtt éppen olyan szabad vizsgálódás és
tudományos kutatás tárgyai legyenek, mint bármely hozzájuk hasonló
tiszteletreméltó társadalmi intézmény. Ennek eltiltása vagy a tőle való
rettegés az obskurantizmus.

* *

Az _imádságot_ a jól nevelt modern emberek megkisebbítő, vagy legalább
is felesleges dolognak tartják.

Az imádság azonban mindig a lélek felemelkedése. Az, aki nem szokott
imádkozni, hanem csak a mindennapi élet rideg dolgaival foglalkozik,
lassankint elszokik minden felemelkedéstől és egész jelleme
elkérgesedik.

Kezdettől fogva arra való volt az imádság, hogy az embert a maga
gyarlóságával megismertesse, önismeretét ébrentartsa és hozzászoktassa
amaz erkölcsi törvényekhez, amelyek minden társadalom életfeltételei és
minden haladás alapjai.

A mindennapi imádság a lélek mindennapi gyakorlata az emberibb
gondolkozásmódban. Ha valaki nem gyakorolja erre vonatkozó lelki
tehetségeit, azok benne éppen úgy elgyöngülnek, mint elgyöngül annak a
karja, aki testi munkát sohasem végez.

A ma élő emberiség kilenc tizedrésze kész vadállat volna, ha nem tudna
imádkozni; veszedelme a társadalmi rendnek és terhe önmagának borzasztó
erkölcsi szegénységében.


Idealizmus, realizmus.

Az _idealizmus_ szó körül a fogalomzavar onnan van, hogy nem egyazon
értelem szerint forog.

E szó vagy filozófiai rendszert, vagy életfelfogást jelent.

1. Mint _filozófiai rendszer_ az idealizmus (eredetileg görög szó)
Sokratesnél keletkezik és Plato fejtette ki. Sokratesnél látjuk először
azt a tant, hogy a világ nem objektiv lét, hanem csak gondolatunkban
(idea) létezik. Plato szerint csak az létezik valósággal, ami
fogalmainknak megfelel. Tehát csak ideák vannak igazán; a jelenségek
csak másolatai, árnyékai az ideáknak. Az újkorban Kant a legnagyobb
idealista. Ellentéte: a realizmus a középkorban formálódott ki.
Nagymestere Herbart. A realista a világot nem a gondolatokban látja,
hanem valóságos (reális) létezést tulajdonít neki.

2. Mint _erkölcsi életfelfogás_ közönséges használat szerint az
idealizmus lényegében azt jelenti, hogy valaki az élet alapelveit s így
az erkölcsi szabályokat is nem az ösztönökből és érzékiségből
származtatja le, hanem forrásukat magasabban keresi, nevezetesen
valamely isteni eredetben, vagy az ész parancsában, a lélek
szabadságában, vagy az ember őseredeti rendeltetésében.

_Idealistának_ pedig a közönséges életben azt nevezik, aki
cselekedeteiben nem a maga hasznát, hanem embertársai javát keresi, a
maga feláldozásával is. Tehát az idealista a köznyelvben egyenlő az
altruistával. Triviálisan szólva: az idealista szamár.

A _realizmus_ az életben ellenben azt jelenti, hogy ha valaki az élet és
erkölcs alapelveit az ösztönökből, az érzéki életből vagy az emberek
együttélése közben lassan létrejött célszerűségi megállapodásokból
származtatja. Tehát végre is a hasznosságot keresi.

Az idealizmus rossz hirneve többnyire abból származik, hogy képét a
hóbort is gyakran bitorolja s a mellett a képmutatás is
bele-belekontárkodik a mesterségébe.

Ha valaki folytonosan emberbaráti érdekeket keres az életben; ha a
világot apró dolgokban erőszakkal akarja megjavítani; ha minden
méltatlan dologban az eszményi álláspontra pályázik; ha untalan
csalódva, az embereket kimélet nélkül szidja s kényes helyzetekből
valamely eszményi balfogással menekül: az bizonyára vagy különc, vagy
hóbortos ember. Csak éppen annyira idealista, mint amennyire lovagias
ember a krakéler.

* *

Vannak közöttünk fanyar, cinikus, gyakran szarkasztikus emberek, akikre
valamelyest haragszunk is, de azért még sem vagyunk képesek kivonni
magunkat hatásuk alól, mert érezzük, hogy felfogásuk magasabb mint a
mienk. Ezek nem kötözködnek bele mindenbe, nem vesznek össze
mindenkivel, gyakran hibáink iránt csodálatos türelmet tanusítanak s
egyáltalán nem marakszanak semmiféle magasabb eszményekért. De nagy
hitük van, tehát idealisták.


Tragikum.

A görög mitologiában nem egy, de száz alak van, aki súlyosan bünhődik
azért, mivel az istenekkel »komázott«. Az egyik így, a másik úgy tett
olyant, ami a véges és gyarló emberek jogai közé nem tartozik.

Amit tettek, alapjában véve mindaz jogosult volt, olykor nagyon is
nemes, olykor éppen fenséges; de mégis súlyosan meg kellett bünhődniök,
mivel az akkori felfogás szerint (ami egyébiránt ma is csak éppen olyan
igaz) az istenek a maguk jogait nem ruházták egészen át az emberekre. Ha
tehát valaki a földi jogokon és képességeken túltette magát és az
istenek hatalmába avatkozott, annak súlyosan kellett bünhődnie csupán
vakmerősége miatt is.

_Prometheüsz-_ról tudjuk, hogy korábbi inkorrektségeit Zeüsz
megbocsátotta volna neki, de amikor Prometheüsz visszalopta azt a
titokszerű tüzet, amelyet Zeüsz az emberektől elvett: sziklához láncolta
a főisten a tolvajt és ott saskeselyűvel marcangoltatta.

_Sisyphos_ alapjában véve nagy és nemes király volt, Korinthost
felépítette. Hogy népét boldogíthassa, az istenek titkos szándékait is
kileste. Mi lett a vége? Még talán most is ott gurigatja a nagy követ a
hegynek fölfelé.

_Tantalos_ az istenek különös kegyeltje volt és velük együtt evett, amíg
nektárt és ambróziát nem csent az istenek asztaláról és az emberek közt
el nem osztogatta. Önzetlen lopás volt; de Tantalosnak azóta sem innia,
sem ennie nem lehet. Leánya: _Niobe_, gyermekeit az istenek rovására
szerette és könnyek árja közt megkövült.

Az emberek csak emberi jog és hatalom szerint cselekedhetnek, ha a
bünhődést magukra vonni nem akarják. Aki az isteni jogot megsérti azzal,
hogy az emberi jogon túl, az isteni jog szerint akar élni vagy
cselekedni, bünhődni fog, ha cselekedete még olyan nagyon nemes és
megbocsátható is.

Ez a tragikum ma is.


Világfelfogás.

A világ jóságáról vagy rosszaságáról való felfogás inkább az életkortól
függ mint a tapasztalatoktól.

Az igen fiatal ember azt hiszi, hogy a világ csupa angyalokból áll. Az
ifju az első élettapasztalatok leszerelő hatása alatt már csupa
romlottságot lát benne. Később, amikor már a tapasztalt férfi szemével
nézi a dolgokat és helyesen tud különböztetni, csodálatos szépségeket
fedez fel benne a csodálatos alacsonyságok mellett.

A befejezett ember már igazságokat lát; nem lepi meg semmi, de nem is
veszi el a kedvét semmi, mivel minden jónak és rossznak tudja a maga
helyét.

* *

_Új világfelfogás kerestetik?_

A szociológusok tábora a természettudósok munkáját lesi. Lábujjhegyen
kandikál be akár a csillagászok, akár a biológusok műhelyeibe. A
végtelen nagyból és a végtelen kicsinyből akar levonni olyan egységes
szabályt, ami az isten gondolata nélkül is alkalmas legyen a
tökéletesebb élet vezetésére.

A tudósok azonban fent az ürben is, lent a parányi sejtmagban is olyan
mozgató elvre ismernek, amelynek titkaiba az emberi értelem a
legtökéletesebb eszközökkel sem képes behatolni. _Primum movens:_ ősi
mozgató erő, mondják.

Az emberek minduntalan megpróbálják az istent letagadni. És a vége
mindig csak az, hogy új nevet adnak neki.


Szabadakarat.

A _determinizmus_ az akaratelhatározást egymásra vagy egymással ható
külső természeti és társadalmi okok kényszerű eredményének tartja. Ez
tehát az észbeli szabad akarat hiányának a tana. Szélső alakja az, hogy
az emberi akaratelhatározás egészen külső ható okok eredménye, amiért
tehát az ember végre sem tartozik felelősséggel.

Az _indeterminizmus_ az emberi szabad akaratelhatározás és ezzel a
cselekedetért való teljes felelősség tana.

A vita Kant óta dühöng, anélkül mégis, hogy a deterministák (a szabad
akarat tagadói) győztek volna.

A kérdést feltétlen itélettel eldönteni nem lehet. A determinizmus
sikere csak annyi – s úgy látszik, igazsága se több – mint amennyit
Quetelet híres statisztikai »köre« képvisel. Ez pedig a következőkből
áll:

A társadalmi élet minden tüneménye kényszerítő törvény eredménye. Pl.
bizonyos vagyonosság és erkölcsi fok mellett meg lehet előre mondani,
hogy ebben és ebben a néptömegben (állam) legalább 1000 öngyilkosság
lesz évenként. Ezt úgy kell képzelni, mint bizonyos kört, amiben pl. 10
millió pont van. Ezek közt 1000 fekete, a többi fehér. Az ezer fekete
pont szétszórva kényszerítő erővel ott fog lenni évről-évre ebben a
körben, bár sohasem egyazon helyen. Az determinálva van és ezen fokig a
szabad akarat nem érvényesül.

Ez tehát mint _társadalmi igazság_ (nemcsak ebben, de minden másban is)
be van bizonyítva. Mint _egyéni_ igazság azonban határozottan nincsen.
Az okok és körülmények legalaposabb ismerete mellett sem lehet egyénileg
senkire előre biztosan rámondani, hogy az öngyilkos lesz, lopni fog,
megházasodik, vagy más, akaratától függő cselekményt követ el.

Mindezekből tehát az következik, hogy a társadalmi életben az egyéni
akaratot korlátozó törvények uralkodnak, amiben már magában is benne van
az a második igazság, hogy egyéni akarat: van. A cselekedet a társadalmi
és egyéni hatóerők eredő vonalába esik, vagyis mindig a belső szabadság
és a külső kényszer eredménye.


Életszabályok.

Az életet egyetlen nagy elvhez való szigoru ragaszkodással végigélni
csak a boldogság árán lehetséges. Olykor az élet árán. Aki ezt
felvállalja, emberi erőt meghaladó feladatra vállalkozik és kihívja maga
ellen – mint az ókorban mondották – az istenek haragját.

Viszont az, aki az életet elv nélkül, vagy, ami egyet jelent: magasabb
emberi rendeltetésének hite nélkül, pusztán a pillanatnyi hasznosságok
szerint akarja végigélni: magában és gyermekeiben a lealacsonyodás
veszedelmeinek van kitéve.

Helyesen csak az él, aki emberi rendeltetésében és a magasabb
eszményekben való hitét meg tudja őrizni, de nem csinál belőle
bálványképet. Idealista, de nem a mások iránt tartozó kötelességei
rovására. A maga hasznát keresi, de sohasem a mások megrövidítésével.
Élvezi az élet örömeit, de sohasem a megcsömörlésig. Jó, de nem az arra
méltatlanok hasznára. Szigorú, de nem a kegyetlenségig.

Megnemesítvén ilyképpen a gyakorlati élet tökéletességeit az eszményiség
fénysugaraival és megmérsékelvén az eszményiséget a gyakorlati élet
követeléseivel: emberhez illő módon zarándokol végig az élet göröngyös
útjain.

Ez a helyes élet titka.




JELLEM.

A jellem igazában nem más mint hosszas megszokás.

_Plutarchos_.

Az erény magában véve negatív tulajdonság. Ha ész párosul vele, akkor
pozitív. Ha akarat is, akkor erő. Ha szenvedély is, akkor hatalom.

Ha pedig túlzás: akkor hóbort.

* *

Az emberek jelleme és az égi testek mozgása közt is van hasonlóság.

Vannak jellemek, amelyek túlnyomólag csak röpítő erővel bírnak.
Szenvedélyes, fékezetlen, szilaj lelkek, mérséklet nélkül, kevés vagy
semmi józansággal. Ezeket az életben a maguk röpítő ereje viszi és
kóborolnak az igazságok közt, mint az üstökös a világűrben.

Vannak ismét olyanok, amelyek röpítő erő és lendület híján csak maguk
körül forognak s rendesen más, erősebb jellemek zsákmányaivá lesznek.

Az igazi értékes jellem nagy röpítő erőt hordoz magában, de helyes
forgás által van mérsékelve.

* *

Akinek jellemében ferdén állanak az alapkövek, annak ráépített egész
élete tele lesz ferdeségekkel és ingadozásokkal. Minél több alapkő van
ferdén letéve, annál több lesz a ferdeség és ingadozás. Mivel pedig az
alapozás a nevelés dolga, azért olyan végtelenül fontos a fiatal emberi
lények helyes erkölcsi nevelése.

* *

Az erény nem találtatik a földön vegytanilag tiszta állapotban, mint pl.
a gyémánt. Általában véve egyetlen erény sincsen, ami természetfölötti,
égi állapotban jegecesednék ki köztünk.

Az egyik ember rosszabb, a másik jobb. Még az anyósok közt is vannak
szeretetreméltó teremtések.

De bizonyos, hogy lelkünkben minden erénynek tiszta képével rendelkezünk
és öntudatunkban minden cselekedetünknek megvan kétség alá nem eső
erkölcsi szabálya.

Tisztán a mi hibánk, ha ezeket a szabályokat nem képezzük ki magunkban,
vagy ha kiképezzük, akkor is csak mások ellen alkalmazzuk.


Férfiasság.

A férfi arra való ezen a világon, hogy önönmagából merítse a rendet,
amelyet fenntartani van hivatva. Egyetlen tanácsadója a lelkiismeret
legyen, de az is csak úgy, ha az indulatok zavaró hatásától megtisztult.

Amit lelkiismerete mond, annak engedelmeskedjék, mivel az az ő saját
maga ősereje. A számítás és alkalmazkodás csak mások akaratának
visszatükröződése az ő lelkéből, sokszor igen torzított alakban.

És tudjon a férfi mindenekelőtt a maga lelkiismeretének engedelmeskedni.
Ne félig, habozva és tökéletlenül, hanem egészen, határozottan és
tökéletesen. Kíméletet és visszafordulást nem ismerő szigorúsággal még
akkor is, ha mögötte a szerencse hivogatja s előtte a halálveszedelem
csattogtatja fogait.

* *

Vannak az életben olyan hatalmas igazságok, amelyek megvédelmezése
végett minden férfi nemcsak bátran, hanem lelkesedéssel és felemelt
lélekkel megy harcba s szinte gyönyörüséget talál benne, hogy az egész
életét beleviheti.

Szánjuk azokat a férfiakat, akik ezt soha nem érezték.

* *

Legelső erkölcsi fegyelmünk: szüleink szeretete. Ez kapcsolja be az
embert először az állatias egyéni világtól a társadalmi élet nagy emberi
világába. És ezen tanuljuk meg az igazi tekintély nagy elvének
tiszteletét.

* *

A férfiasság a felelősséggel jelent egyet. Az élethivatásban, a
szerelemben és a családi életben a férjet ugyanaz az erkölcsi törvény
kötelezi, ami a hajóskapitányt a tengeren. Ha a hajó sülyed, a nőket,
gyermekeket és gyöngébbeket szabadítja előbb a mentőcsónakokban. Ő
utolsónak menekül, vagy egyáltalában nem is menekül.


Alkalmazkodás.

Vannak olyan férfiak is, akik jobban tették volna, ha zöldbékának
születnek. Megérzik a rossz időt, mielőtt egyetlen bárányfelhő
mutatkozik az égen, azután pedig hangos kuruttyolással jósolják meg a
visszatérő napsugarat.

Mindig tudják, hogy mi készül és ahhoz alkalmazkodnak.

* *

Az alkalmazkodás a természetben azt jelenti, hogy minden egyénnek és
fajnak vissza kell esnie s végül el kell pusztulnia, ha nem tud a
létezés feltételeihez simulni. De az állatok, hogy magukat s fajukat
fenntartsák, azért nem dobják egyéniségüket zsákmányul a létezés
feltételeinek. Ez az elpusztulásnak a másik, sokkal csúnyább fajtája
volna.

Az alkalmazkodásnak erre a förtelmes módjára csak a szabad akarattal
bíró ember képes.

Mennyire megvetné a stréberkedés útján elaljasodó emberi lényt a
közönséges mezei egér, ha bele tudna szólani az ő dolgaiba.

Körülbelül ezt mondaná neki:

– Nyomorúlt! Látod, nekem mennyi ellenségem van. Olykor macskák jönnek
ki a faluból és reám leselkednek. Máskor menyét tolakszik be a lyukamba,
hogy megfogjon. Felülről meg a vércse számít rám. Azonfelül a hosszú
télen nincs mit ennem. Én tehát futok, bujkálok; a lyukaimat
össze-vissza furkálom; télre magvakat hordok össze jó pajtásaimmal és ha
több a kettőnél, harapni is tudok… de azért egér maradok.


Önérzet.

A derék cselekedeteknek megvan az a rossz oldaluk, hogy közönségesen
csöndben maradnak és dicséretben vajmi ritkán részesülnek. Még ha
tömjént gyujtanak meg előttünk, az is rendesen másoknak az orrát
csavarja.

Nagy megnyugvásunkra lehet azonban, hogy nemcsak a titokban maradt bűnök
és rossz cselekedetek halmozódnak össze idők folytán, hanem a titokban
maradt jócselekedetek is. És míg amazok egy napon tengersok könnyet és
vért is kamatoznak, emezekből jólét, becsületesség, életöröm, egészség
és erő buzog elő azok számára és azok gyermekei számára, akik jót
cselekedtek.

A világ derék cselekedetek nélkül már régen összeomlott volna.


Jellemhibák.

Az erkölcsi világban is uralkodnak a természettudományos igazságok. A
jellem, az erény, a becsületesség mind alája van vetve a fizikai világ
törvényeinek is. Nem különálló égi tünemények ezek sem, hanem a gyarló,
véges ember tulajdonságai.

Ezek erősödése, fejlődése és fennmaradása is a gyakorlattól függ, nem
pedig az axiómáktól és az olvasástól, amivel magunkat agyontömjük.

Valamint a vívó embernek a karizmai szépen kifejlődnek a folytonos
gyakorlattól, úgy a jellem fejlettsége és szépsége sem attól függ, hogy
mennyi doktrina van valakiben, hanem attól, hogy mennyire volt képes
gyakorlat útján magának a nemesebb indulatokat állandóan megszerezni?

Az olvasás ismereteket és szabályokat ad; de azok aszerint fejlődnek
vagy halványodnak el bennünk, amint azokat gyakorlat követi vagy nem
követi.

* *

Némely ember _kedélyének_ dúsgazdag háztartása van, de micsoda borzasztó
rendetlenség van abban a háztartásban! A legszebb ruhákat félig viselve
odadobják a lomtárba. Összetört ezüstedények, csorba drágaságok, viselt
krispinek, penészes szilvalekvár, eltört velencei üveg és rongyos cipő
egymás hegyin-hátán… Sehol egy érzés végigérezve, sehol egy gondolat
befejezve, sehol egy ötlet kitisztogatva, sehol egy forma betetőzve.

És az ilyen emberek nem hogy rendet csinálnának szellemi háztartásukban,
hanem kapzsi módon egyre jobban gyűjtik és halmozzák a sok drága
lim-lomot.


Önzés.

A modern önzés-elmélet a természettudományi álláspontból s kivált a
darwinizmusból sarjadzott ki, de csak vadhajtás gyanánt. Lényegében véve
borzasztó félreértése vagy tudatos félremagyarázása a tudományos
igazságoknak.

Általában véve természettudományi igazságok címén végzetes visszaélések
és tévedések mentek át a társadalmak felfogásába. Nem egy sikkasztó,
csaló vagy hazug védi magát azzal, hogy ő a »létért való küzdelem« nagy
törvénye szerint cselekedett, amikor embertársait kizsebelte vagy
félrevezette.

* *

Az önzés (egoizmus) fogalma szorosan csak az egyéni haszon és előny
területére terjed. Önző az, aki embertársának jogait és érdekeit nem
veszi tekintetbe. Aki ellenben más ember jogai és érdekei által mérsékli
magát s az erre vonatkozó jogi, erkölcsi és társadalmi törvényeket
tekintetbe veszi, az már az altruizmus (önzetlenség) területére lépett
át s önzését megnemesítette. Kimutatható, hogy ez még az állatoktól sem
idegen.

A szülő, aki gyermekét szereti és érte dolgozik, már nem önző. A férj,
aki feleségét kényelembe helyezi és önfeláldozással is védi: már nem
önző. Aki jótékony célra ád vagyonából, az már nem önző. De önző az
uzsorás, a csaló, a zsaroló, a vesztegető, a tolvaj, a rabló és mindaz,
aki jogaival, az erkölcsi és vallási törvényekre való figyelem nélkül,
kegyetlenül és csakis a maga hasznára él.

Elcsavart igazság és silány ürügy, hogy az emberek az erényeket csakis
önzésből gyakorolják. Igaz, nem gyakorolnák, ha belsőleg jól nem esnék
nekik. A szülő sem áldozna gyermekeért, ha jól nem esnék neki; a hős sem
halna meg a csatatéren, ha a kötelességteljesítés nem okozna érzületének
bizonyos megnyugtató, sőt örömteljes érzést.

De az Isten szerelmére, hát önzés ez is? A hős halála és az
uzsorás-váltó behajtása közt nincs semmi fogalmi különbség többé?

* *

Az önző, szívtelen ember csak félig él emberi életet, mivel az emberi
élet legnemesebb javaiból ki van zárva.

Aki nem tud szíve szerint másokat szeretni, mások szeretetében és
őszinte becsülésében sem részesül. Aki pedig egész életén át csak
hízelgett, számítást és haszonélvezést lát maga körül: az, ha akószámra
issza is a legfinomabb borokat s a legelsőrendűbb orfeumprimadonnák múló
kegyeivel is dicsekszik: utóvégre is szánalomra méltó teremtés.

Az emberi élet boldogsága a különböző ellentétes tényezők helyes
egyensúlyán, összhangján alapszik. Az élet nem is egyéb, mint folytonos
küzdelem összhang után.

Önzés nélkül meg nem élhetünk, mivel ennünk, innunk, laknunk kell és
akinek nincsenek meg eszközei ahhoz, hogy jogos vágyait helyesen
kielégítse, az hiányt érez.

Viszont az önzetlenségre (altruizmus) is szüksége van az emberi lénynek,
mivel különben a társadalmi élet legbecsesebb magasabb származású örömei
(barátság, bizalom, becsülés, szerelem, családi boldogság stb.) záródnak
el előle és puszta anyagi életre szorul.

Boldogság nélkül való az az ember, aki önzésénél fogva a mások
kizsákmányolásának él; de viszont boldogtalan az is, akit túlságos
önzetlenségénél fogva szeretett embertársai szabadon kirabolhatnak.

Bölcsnek pedig és boldognak neveztetik az, aki minden viszonynál
fölismeri a helyes arányokat és úgy él, hogy embertársai önzése miatt
jogosan meg ne gyűlöljék, önzetlensége mellett pedig ki ne
zsákmányolhassák.


_Az önzés fokozatai:_

A magam hasznára cselekszem:

1. a más hasznával,

2. a más haszna nélkül,

3. a más kára nélkül,

4. a más kárával.


_Az önzetlenség fokozatai:_

A más hasznára cselekszem:

1. a magam hasznával,

2. a magam haszna nélkül,

3. a magam kára nélkül,

4. a magam kárával.


Erkölcs és jog.

_Jogaink_ erőnket fokozzák, de az erkölcsi szabályok kiméletre
köteleznek.

Az életben a legderekabb emberek élnek legkevesebb joggal. Ezekre nézve
a jog olyan szerepet játszik, mint a kard a katona oldalán. Tiszteletet
parancsol, de nem szokás kirántani, ha csak valami igen nagy ok nincs
reá. De akkor azután, ha ki van rántva, vágni kell vele.

Ellenben a rossz emberek rendesen tele vannak joggal. Minden kis
alkalommal jogaikra hivatkoznak s míg maguk részére bőven igénybe veszik
más emberek szelídségét, jóságát, lovagiasságát, ők örökké a joggal és
törvénnyel vagdalkoznak.

Shylocknak is megvolt a maga joga az egy font húshoz, de ki ne döbbenne
meg a jogérzet ilyen alkalmazásától és ki ne örülne neki, amikor Shylock
jogaiba belepusztul?

* *

Ott, ahol erkölcsi parancsok ütköznek a jog parancsaiba, az erősebb fél
az erkölcs.

Nem az ideális fölfogás mondja így, hanem maga a gyakorlati élet, mely
mindennap millió és millió jogot hagy pihenni és elenyészni, pusztán
csak azért, mivel az erkölcsi kötelességek tiltják azt, amit a jog
megenged.


Okosság.

Vannak a világon praktikus lények, akik már kora ifjuságuktól kezdve
helyesen és eszesen tudnak számítani és csodálatos érzékkel bírnak a
maguk érdekei fölismerésére.

Az iskolában pompásan el tudják sajátítani a jó tanulók föladatait és
azok verejtéke árán nem csekély tekintélyre tudnak szert tenni.

A katonaságnál (ámbátor többnyire kibujnak a katonaság alól) nagyszerűen
értik, hogyan kell a nehéz szolgálatot, esetleg a veszedelmet kikerülni.
Később: hogyan kell kihalászni társaságukból a leggazdagabb leányt
feleségül.

Haladván az idő, ők is haladnak az élet nagy művészetében; megtanulják,
miként kell mások munkájának gyümölcsét kiszivattyúzni s minél nagyobb
vagyont harácsolni össze minél kevesebb munkával. Idővel – ha el nem
pusztulnak valamely véletlen baleset következtében – nagy vagyonra is
szert tesznek, sőt bizonyos hírnévre is. Azonban a derék emberek közé
sohasem soroltatnak s a nagy vagyonnal együtt rendesen olyan rossz
tulajdonságokat hagynak gyermekeikre, amelyek egészen alkalmasak arra,
hogy az így összegyüjtött vagyon a következő nemzedék alatt szétmenjen.

Ámbár igen sok esetben a hasonló embereknek – hála a természet bölcs
rendjének – egyáltalán nincsenek gyermekeik.

* *

Az okosságnak sokféle fajtája van; némelyik nagyon is csábító. De a
legokosabb okosság mégis csak mindig az, amelyik a lelkiismerettel
egybehangzik.

* *

Nemcsak nagy észbeli tehetségekkel, de nagy _érzésbeli tehetségekkel_ is
sok kiváló ember születik a világra.

Az előbbiekből lesznek a nagy tudósok, a nagy hadvezérek, esetleg a nagy
csalók; az utóbbiakból pedig a nagy költők, nagy művészek, a nagy
rajongók, esetleg a nagy lumpok.

A hatalmas érzésbeli tehetségekkel és szenvedélyekkel világra született
ember többet, jobban és tökéletesebben érez, mint a többiek. Indulatai
tisztábbak s gyakran milliókban hasonló indulatokat képesek korszakokon
át előidézni. Egy-egy ily tehetség egészen új irányt ad a kultúra
fejlődésének, de a kisebbek is mind kiszámíthatatlan érzésbeli
kincsekkel gazdagítják az emberiséget.

A nagy fölfedezések, hőstettek, vállalatok és a nagy társadalmi
újjászületések nem a rideg észbeli spekulációból, hanem a kedély nagy
emócióiból és a képzelőtehetség őserejéből származnak.

Az emberiség tiszta és erős érzésbeli impulzusok nélkül szinte még egy
részvénytársaság alapítására sem volt képes.

* *

Az oktalan embernek is megvannak a maga ismertetőjelei. Az arab
közmondás ebbe a hatba foglalja őket össze:

Haragszik.

Beszél haszontalanul.

Hisz mindenkinek.

Változtat, ahol nem kell.

Azt keresi, amihez semmi köze.

Nem tudja megkülönböztetni barátját az ellenségétől.


Bátorság.

Az igazi bátorság nem abból áll, hogy életünket vagy nagy érdekeinket
hidegen föltegyük egy kockára. Ez gyakran alig több, mint a
képzelőtehetség fogyatékossága, a léleknek bizonyos merevsége és
hidegsége. És ez inkább az együgyű emberek tulajdonsága, – akik a
kockázat nagyságát fölismerni nem tudják – mintsem az észben és
kedélyben gazdagoké, akik élénk képzelőtehetségükkel minden eshetőséget
keresztül bírnak látni.

A lélek igazi bátorsága abból áll, hogy nyugodtak tudjunk maradni a
legnagyobb megpróbáltatások idejében is és _hitünket_ ne veszítsük el
még akkor sem, ha minden tapasztalat és ok arra is kényszerít bennünket.

Ha jól meggondoljuk, számos férfi van olyan, aki a halálveszedelmet ki
tudja állani, de a vagyoni megkisértés előtt gyáva lesz. Valamint számos
olyan nő, aki szívét meg tudja őrizni minden kisértés ellen, de elveszti
hitét, ha az élet alacsonyságai érnek hozzá.

A legnagyobb bátorság mindig abból áll, hogy inkább sajnálkozva és
szánva, mint kétségbeeséssel vagy megvetéssel nézzük a bennünket
körülvevő rosszaságokat vagy megpróbáltatásokat.

* *

A férfira nézve vannak bizonyos kötelességek, amelyeket minden
kockázatra való tekintet nélkül, még a testépség, az élet és annál
inkább a vagyon belevetésével is teljesítenie kell, vissza nem tekintve,
nem nézve sem jobbra, sem balra és nem kérdezve senkitől, hogy mi
következik annak utána.

Grant amerikai tábornokot a vicksburgi csata után megkérdezték, hogy
hány halottja volt.

A tábornok vállat vont:

– I never count my deads!

– Nem szoktam megolvasni a halottjaimat.

* *

A _megfontolás_ csak egy bizonyos ideig ér valamit; addig, amíg a
cselekvésnek biztos alapot ad.

Azontúl pedig cselekedni kell és csakis cselekedni. A cél felé menni,
itt-ott, amint az akadályok megkívánják, némi kerüléssel, taktikával; de
mindig csak a cél felé.

A világ ítéletével pedig, ha a cselekvés megindult, nem igen kell
törődni, mivel ez csak gyöngíti annak erejét.

* *

Embertársaink iránt mindig vannak bizonyos kötelességeink; de a világnak
sohasem tartozunk annyival, amint gondoljuk.

A bátorsághoz tartozik az is, hogy igazságunk tudatában ne törődjünk
azzal sem, hogy mit szólnak helyes cselekedeteinkhez az emberek.


Igazság.

Az élet legnagyobb bonyodalmai is elveszítik félelmességüket azonnal,
mihelyest az ember nem a többiek véleményére, hanem a maga
lelkiismeretére támaszkodik.

Az igazság általában véve nehéz dolog, de mindig megéri azt, nagyon
megéri, hogy törhetetlenül és félelmet nem ismerő módon megálljunk
mellette. Az igazság nem is érvényesülhet másképen, mint úgy; de így
azután előbb-utóbb bizonyosan.

Úgy van az, hogy kockázat és küzdelem nélkül nem is juthat az ember
annak birtokába; legfölebb csak fél és tizedrész igazságoknak, amelyek
ideig-óráig tartanak, de alapjukban véve nem is érnek sokat.

Az egész igazságot kell megkeresni.

* *

Az igazságokat elviselni nagyon könnyű akkor, ha nekünk tetszenek vagy
hiuságunkat legyezgetik. Sőt ilyen föltétellel a legszemtelenebb
hazugságot is szivesen vesszük teljes értékű igazságnak. Ám nehéz az
igazságot elemészteni, ha az meggyökerezett előítéleteinkbe, még
nehezebb, ha érdekeinkbe, legnehezebb, ha hiuságunkba ütközik.

Ki mennyit tud elviselni belőle, az mutatja meg, hogy mit ér ő maga.

Li-Hung-Sang hires kínai alkirály mondta egyszer a következőket:

– Azokat az igazságokat érdemes legjobban tudni, amelyeket legkevésbbé
szeretünk meghallgatni.

* *

Az őszinteség nem magában álló erény, hanem a legszebb jellemek állandó
zománca. Külső ragyogása a belső erőnek és megbízhatóságnak.

Az őszinte embert nem is lehet pusztán arról megismerni, hogy sohasem
hazudik. (Ilyen ember különben nincs is a világon.) De sohasem hazudik a
maga előnyére és még ennél is kevésbbé a más hátrányára.
Legeslegkevésbbé akkor, amikor másnak kárt, magának pedig hasznot
csinálhatna vele.

Ha valaki a maga hátrányával más előnyére hazudik, az sokkal nemesebb,
mint az ingyen való igazmondás.

* *

Az őszinteségnek az életben van olyan legkisebb gyakorlati mértéke is,
amin alul már azonnal a megbízhatatlanság és az alacsony jellem
kezdődik.

Hol van ez a határ, azt az élet tudásából leszűrődő erkölcsi érzés
mondja meg.

Igazmondásra általában mindenki kötelezve van, de arra csak az élet
legbensőbb viszonyaiban van kötelezve, hogy mindent meg is mondjon, ami
igaz. Ez szabályozza őszinteségünket a gyakorlati életben.

Legkevesebb őszinteséggel tartozunk a politikában meg a kereskedésben.

A társaságban elég annyi, hogy szavunk és tettünk igazságos legyen.

A barátságban őszinteségünket a férfias bizalomhoz illő nyiltsággal
tartozunk egyesíteni.

A szerelemben őszinteségünk legnagyobb mértékével tartozunk és jogunk is
van ilyent követelni.

A hallgatás is hazugsággá válik abban a pillanatban, mihelyt másnak kárt
okozunk, vagy magunknak tilos előnyt szerzünk vele.


Hazugság.

Nincs szaporább valami a hazugságnál. Gyakran elég, ha csak egy
ruhadarab, egy függő, egy szőnyeg vagy egy butordarab által hazudunk és
abból azonnal egy hazugság-nemzetség származik.

És ami még rosszabb, nem is lehet arra számítani, hogy ez a szapora
nemzetség majd magától ki fog halni. Átöröklik apáról fiura, anyáról
leányra s az utódok többnyire szaporítják az örökséget.

És ha azután valamely család elpusztulásának okát nem értjük, minden
másra gondolunk, csak arra nem, hogy azt talán a fölszaporodott
hazugságok ölték meg.

* *

_Társadalmi nyelven:_ Jó házból való, kedves fiatalember.

_Egyéni nyelven:_ Kifogástalanul öltözködő üresfejű fráter.

* *

Tiszteljük a természetes érzéseket.

A világot ezek tartják fönn, ezek teszik széppé és igazivá, nem pedig
azok a betanult, előkelő cafrangok, amelyeket magunkra akasztunk s
amelyek legtöbbnyire éppen olyan konvencionális hazugságok, mint édes
beszédeink és körmönfont udvariasságaink.


Jóság.

A férfira nem a legnagyobb dicséret az, ha azt mondják: _jó ember_,
mivel ez rendesen azt jelenti, hogy gyönge és engedékeny.

Már pedig a férfinak az a hivatása, hogy az életben küzdjön és ne igen
legyen _jó_ ember, mivel akkor ki fogják rabolni jóságát a _nem jó_
emberek. Avagy fegyelmetlenség és romlás támad azok közt, akik az
életben az ő gondjaira vannak bízva, nevezetesen pedig családjában.

A férfi jósága egészen más dolog, mint az asszonyé. A gyöngédség és
szerető szelidség mindenesetre őt is díszesíti, de sohasem a fegyelmező
szigor rovására. Akaratereje és ítélete erősebb lévén, mint azoké, akik
családjában vannak: tudnia kell nem-et mondani még akkor is, ha a
szeretet nevében kérik tőle az igent, ha csak lelkiismeretében tisztában
van afelől, hogy helyesen cselekszik.

Ha jól megfontoljuk a dolgot, a férfiak jó cselekedeteinek java nem az,
amiért dicsérik, hanem az, amiért szidják őket és aminek gyümölcsei csak
későbben érnek meg.


Becsület.

A _párbajképesség_ még semmit sem jelent és éppenséggel nem egy a
_korrektséggel_. A becsületességhez pedig semmi köze.

Lehet valaki teljesen párbajképes ember, ha az egész élete tele is van
inkorrektségekkel. Ellenben lehet és van is akárhány ember, akinek soha
nem volt párbaja, de azért a legkorrektebb emberek közé tartozik.

Példa:

Valaki tisztán a pénzeért, spekulációból elvesz egy leányt anélkül, hogy
iránta vonzalommal lenne, vagy hogy komolyan és férfiasan el volna arra
határozva, hogy őt boldoggá tegye. Azután elkölti a hozományt és elválik
tőle, vagy pokollá teszi az életét másképen. Ez az úr a »lovagiassági«
fogalmak szerint teljesen párbajképes ember, de teljesen romlott fráter
is.

* *

A _becsületkórságok_ nagyon hasonlítanak a test kórságaihoz. Azt lehetne
mondani, hogy ugyanazok.

Az életben sokszor látni, hogy valaki a becsületén ejtett súlyos sebbe
sem hal bele. A seb fáj, de idővel beforr, mivel a lélek alapjában véve
egészséges.

Máskor ismét a becsületen egy tűszúrás is elégséges, hogy a kicsi seb
gennyedésnek és üszkösödésnek induljon, mivel a lélek telve van fertőző
anyaggal.

Annyiszor látjuk az életben az erkölcsi sorvadás eseteit is. Egész
családokat emészt a lelki száraz betegség. Maguktól elcsenevésznek,
kipusztulnak és eltűnnek.

Az emberek látják, de nem kutatják, hogy hol és mikor esett bennük
erkölcsi fertőzés.

* *

Az ember jó hírneve és érintetlensége nem attól az osztálytól és
hivatáskörtől függ, ahova tartozik, hanem maga-magától. A legkedvezőbb
helyzetben is van rossz hírnév, a legkedvezőtlenebben is van jó.

Akarod, hogy megbecsüljenek? Kezd magad.




ASSZONY.

Az asszonyok befolyása szelidítette meg a férfiak szilajságát, az
nemesítette meg erkölcseiket és az puhította meg kegyetlenségüket.

_Bukle_. Essays.

Van valami varázsa a női léleknek, mely mint egy kiengesztelő szelid
sugár, megaranyozza a lét tökéletlenségeit és virágot fakaszt ott is,
ahol a természet keze csak sivár élettörvények szikláit bírta
fölhalmozni.

* *

Csodálatos lények a nők.

Az ő érdemük, tehetségük és _zsenijük_ a világalkotásban egészen más,
mint a férfiaké. Vagy meg lehet-e azt mondani, ki nagyobb és hasznosabb
tényezője az emberi faj boldogulásának: a tehetséges katona-e, aki telve
van zord akaraterővel és világpusztító szenvedéllyel, vagy a nemesszívű,
szeretetben, gyöngédségben és öntudatban gazdag lelkű nő, akinek élete
ki nem számítható derékségek és jóságok kútforrása?

* *

Az _asszony jelleme_ sokkal jobban alá van vetve a természet ősi
indulatainak, mint a férfié. Michelet »örök betegnek« mondja a nőt s a
férfimorál szempontjából igazsága is lehet; de csakis így.

A teremtés közös álláspontjáról nézve, még az is kétséges, hogy nem-e a
női szeszély és az asszonyi idegrendszer ezernyi gyarlósága a természet
igazi ősi rendje? Az utódok és a késő nemzedékek sorsa lévén benne
isteni rendelésnél fogva elhelyezve, élete a fajok nagy életében sokkal
jobban fölolvad, mint a férfié, aki túlnyomólag egyéni életet él s a nő
hatalmas altruizmusával szemközt az önzés erejét képviseli. Innen vannak
a nő ama tulajdonságai is, amelyek csak a mi szempontunkból gyöngeségek.

A nők szeszélyesnek tetsző, logikához nem alkalmazkodó ösztöne,
idegeiknek némelykor csodálatos érzékenysége, intuiciójuk különössége s
amiből szerencsétlenségeik java származik: a magukhoz illő férfiak
megválasztására való heves törekvés, még ki nem kutatott probléma.

Miért fordulnak el ettől gyülölettel, szinte utálattal, logikai ok
nélkül s miért vonzódnak ahhoz mindent föláldozó szeretettel: hány
bölcselő vagy fiziológ álmait háborítja? Vagy tud-e a szociológia ilyen
irányú tudományos kutatásokról és megállapított törvényekről?

* *

A nő még a beszélgetésben is a _negatív elem_. A tagadás maga.

Az állításokat és igazságokat kétségbevonja. A tényekből kikeresi a
valótlanságokat. Sokszor kétségbeejti az embert örökös ellentmondásaival
és a legnyomatékosabb argumentumokat is úgy szétfujja szellemes
megjegyzéseivel, mint a pihét. Ami nem akadályozza meg őt abban, hogy
valami csekélység, talán egy kézmozdulat előtt hirtelen meghajoljon s a
győzhetetlen tagadóból egyszerre legyőzött nő váljék.

De az igaz, hogy még beszédközben is kiválasztja, hogy ki legyen az, aki
őt legyőzi.

* *

Miért követeljük meg a nőktől a korrekt, zárkózott és tartózkodó
magaviseletet?

Hát miért szoktuk az ajtót bezárni, hacsak azért nem, hogy azon
illetéktelen emberek vagy tolvajok be ne tolakodjanak?

Ha a nők azt mondják »igen«, az sokszor »nem«-et jelent; a »nem« csaknem
mindig »igen«-t és a »soha« többnyire azt, hogy »nemsokára«.

Ami azonban nem azt jelenti, hogy a nők föl vannak mentve az igazmondás
szabályai alól, hanem csak azt, hogy igéreteiket, ha szívük ellen van,
nem kötelesek megtartani.

Ellenben megtarthatják azt is, amit nem igértek.

* *

A nők se feledjék el, hogy az élet tulajdonképen jó és rossz dolgok
harmónikus vegyüléke s az életigazság a zárda és a bálterem közé esik.

Jusson eszükbe mindig, hogy a tömjén, amelyet számukra gyujtanak, inkább
elszédítésükre szolgál, mint magasztalásukra.


Szépség.

A szép nők természetes bája, habár öntudatlanul jut is kifejezésre, a
hiu férfivilág előtt könnyen kacérságszámba megy. Egy bájos mozdulat
vagy egy csintalan arckifejezés például – ami a kevésbbé szép hölgynél
föl sem tűnik – a valóban szép hölgynél annyi vonzerőt gyakorol, hogy a
férfiak azt azonnal hajlandók egyenesen magukra magyarázni s abból
többé-kevésbbé merész következtetéseket vonnak le.

De ez a férfiak gyöngesége és nem a nőké.

* *

Az istenek veszedelmes ajándéka a női szépség. A férfi lángeszéhez
hasonlatos. Egy csöpp az istenek poharából, amely a halandó embert
könnyen, szinte bizonyosan megrészegíti és ezáltal elvész az a hatalma,
ami az égből származott.

Bizonyos, hogy száz szép nő közül kettő-három képes csak ennek a nagy
áldásnak a súlyát elviselni. A többi elbizakodik. A hódolat, az
udvarlás, a bámulat elbízottá teszi és mivel Lucifernek a hatalma még
mindig tart ezen a földön, a vége rendesen az szokott lenni: ami.

Aki az életben a szép nők keserves sorsát figyelemmel kiséri, a nagy női
szépség előtt nemcsak áhitattal áll meg, hanem félelemmel, sőt
megdöbbenéssel is.

Minden nagy női szépségben a görög végzet-tragédiák csirái lappanganak.

* *

A testi szépséget tisztes módon ápolni, fönntartani s jól szabott
ruhákkal az ízlés korlátai közt »kiemelni«, ez épp olyan jogosult, és
természetes, mint ha a nő szép lelki tulajdonságait és tehetségeit
műveli ki.

Mindezek a szépséghez tartoznak s ha egy öntudatos női jellem hangolja
őket egybe, mellőzhetetlenül, mindenkinek és folytonosan, még a
haladottabb korban is tetszeni fognak, mert igaziak.

* *

A legjobb szépítőszer után méltóztatnak kérdezősködni?

Ime: Ártatlan szív, rendes gondolkozás, üde kedély, helyes beszéd,
természetes magaviselet, tiszta lakás, szorgalom, munka, friss víz,
mérsékelt sport, szabad levegő és minél kevesebb udvarló.

* *

A _szépség és szellem_ a nőnél nincs olyan ellentétben, amint azt a nők
maguk hiszik.

A szépség előnye ugyan kétségtelen, már csak azért is, mivel nemzetközi.
A szép nő az egész világon szép; a szellemes nő szinte csak a maga
hazájában szellemes.

Vígasztalhatja azonban a magukban kételkedőket, hogy a szellem már
magában véve is a szépségnek bizonyos, még pedig nem is jelentéktelen
fajtája.

A szellem az arcban, mozdulatokban és szemekben is kifejeződik. A
szellemes hölgy rendesen szép is. Vagy legalább annyi szellem és
felsőbbség nyilatkozik meg benne, hogy sohasem kell a rideg külső
szépségre irigykednie.

Azonfelül a szellem nélkül való testi szépség rendesen csak a gyöngébb
fejű embereket bilincseli le; azokat sem állandóan. A tökéletesebb
férfiakat magasabb impulzusok vezetik még a szerelemben is. Ennélfogva a
szellemes nőknek még fogyatékos szépségük mellett is nagyobb kilátásuk
van arra, hogy a társadalomnak magasabb és előkelőbb osztályaiban
nyernek házasság útján elhelyezést.

Nem közömbös az a világra, hogy a gyermekek okosak lesznek-e vagy buták.

* *

A nagy szépség, ha szellemi szegénységgel párosul, rendesen annak teszi
ki a nőt, hogy igen sokan bámulják és járnak utána, de csak a legbambább
veszi el.


Kedvesség.

A _női kedvességnek_ millió kútforrása van és ezek éppen olyan
kimeríthetlenek, mint a költészet kútforrásai.

A nőnek hivatása, hogy kedves legyen. A természet sajátszerűen
gondoskodott arról, hogy még azokban a nőkben is legyenek kedves
vonások, akik vagy testi, vagy lelki fogyatkozásokban szenvednek.

Ha tehát azt keressük, hogy mi által lesz ez vagy az a nő kedvessé, a
kérdést egészen meg kell fordítani és úgy tenni föl, hogy melyek azok a
hibák és ferdeségek, amelyek egy szép nőt is képesek nem-kedvessé, sőt
kiállhatatlanná tenni.

Ime egy sorozat:

Ha cifrán öltözködik és eltorzítja természetes szépségeit.

Ha kacér vagy álnok.

Ha többet beszél, mint amennyit tud.

Ha túlkövetelő, akár szüleivel, akár férjével, akár a világgal szemben.
(Ez a legsűrűbben fordul elő és arrogancia a neve.)

Ha gőgős, vagy ha nagyon demokratikus.

Ha haragjában vázákat vagdos földhöz.

Ha barátnői szépségét vagy jó tulajdonságait kisebbíti.

Ha sokat jár egyleti gyűlésekre.

Ha a házat nem tartja rendben és tisztán.

Ha többet költ, mint amennyit családja jövedelmi viszonyai megengednek.

Ha nem műveli ki szellemét annyira, mint amennyire társadalmi állása
követeli.

Ha férjnél lévén, egy sereg udvarlót tart magának. (Még inkább, ha csak
egyet.)

Ha gyermekeit egészen a cselédekre bízza.

Ha sokat járkál az utcán.

Ha a reábízott diszkrét titkokat kifecsegi.

Ha ferdesarkú cipőben jár…

* *

Az igazi női kellem, a természetes finomság, a művelt fej és művelt
lélek, a természetes egyszerűség, a szív nemessége fiatalít még akkor
is, amikor már sem a rizspor, sem a kölni víz, sem az illatszer, sem a
kitömött ruha, sem az elegáncia, sem a pénz, sem a jó társadalmi állás
nem használ többé semmit.

* *

Valamint műbor van, úgy van műkedvesség is. A korszellem általában nagy
tökéletességre juttatta a hamisítás művészetét.

A vidám, üde női kedély isten különös ajándéka és oly becses
tulajdonság, hogy azok is utánozzák, akiknek nincs meg. De mégis azt
mondjuk, hogy ha valakinek nincs elég vidám kedélye, vagyis ha nem
kedves, mesterséges eszközökkel ne iparkodjék ilyenhez jutni.

A férfinak nincs borzasztóbb csalódása mint az, ha észreveszi, hogy a
nőn mesterséges kincseket szeretett s hogy abban van megcsalva, ami
életének legmagasabb célja volt.


Hiuság.

Ha azt mondjuk, hogy ez vagy amaz a nő _hiu_, még semmit sem mondottunk.

Minden nő hiu és kell is, hogy az legyen.

A nők hiusága: erény. Alapjában nem más, mint jogos tetszeni vágyás. És
ez sem más, mint az alkalmazkodás az erősebb férfi kedvező indulataihoz.
Az olyan nő, aki éppen nem hiu, már cinikus is egyben.

Amely nőnek pedig szíve nincs, az a maga nemében a legalsóbb
individuumok közé tartozik s ha még oly kivágott ruhában csillogtatja is
fehér vállait, fekete, mint maga Belzebub.


Szeretetlenség.

Sok nő van, talán a többség ilyen, aki közepes rokonszenv mellett vagy
közömbös szívvel megy férjhez és vagy nem érzi ebben való
tökéletlenségét, vagy beletörődik, vagy – ami szintén az élettel jár
szeretetlenségben lelkileg elfajul, rosszá lesz. Maga sem tehet róla.
Egy töredék később válással menti meg életét a lelki katasztrófától, a
többi, a sok, végigtengődik a szeretetlen életen.

A női élet gyarlóságának hajótöröttjei ezek, akik sokkal többen vannak,
mint amennyit magunk körül ismerünk, mert hiszen ez a dolog a
statisztika előtt gondosan el van rejtve.

Egy bizonyos rész előre tudja, hogy szeretetlenül nem képes férjhez
menni, de ez az eltűnő kisebbség. Ebből is sokat behódít a bevett
szokások karjaiba a rábeszélés, az idő, a mások vélt családi
boldogságának a látványa, a szülők parancsa és a fiatal korral járó
tapasztalatlanság. Hiszen annyi mindenféle kényszerítő erő dolgozik a
női szív örökkévaló jogai ellen!

Nagyban és egészben így bánik el a nővel a felvilágosultság. Elnyomja
zsenijüket, mint ahogyan a férfiak tehetségét is legnagyobbrészt
elnyomja a születési és osztályelőítélet, a protekció, a nepotizmus és
más ezer káros előítélet. Csakhogy a nő gyöngeségénél fogva nem tud
harcolni ellene, vagy csak óriási kockázatokkal.

Segíteni kell neki.


Férjhezmenés.

A férjhezmenés bizonyára legfőbb rendeltetése a nőnek.

De jaj annak, aki az élet egész tartalmát ebben keresi és nem ismeri
föl, hogy az nem maga-magáért nagy és szép dolog, hanem a kötelességek
és jogok ama szép harmóniájáért, amelyek a férjhezmenéssel elég
kellemesen kezdődnek, de sokszor nehéz megpróbáltatásokkal folytatódnak.

Aki erre nincsen készen és pusztán csakis férjhez akar menni, az
rövidesen, de már későn ébred föl nagy álmaiból.

* *

Az a leány, aki mesterkedéssel szédít meg egy férfit, – ami egyébiránt
nem nagyon nehéz – a végzettel űz játékot. Eleintén a dolognak
mindenesetre szebb színe van, de a házasság után a legszebb rózsaszín is
elfakul, ha a festék hamis volt. És ami még legrosszabb, azoknak a
nőknek, akik így jutnak fejkötő alá, már jellemükben is olyan hiba van,
ami később, amikor már a mámor tengerén átlubickoltak, mindenféle módon
érezteti magát.

A nőnek, hogy boldog lehessen (mert a férjhezmenés még egyáltalán nem
jelenti a boldogságot), egészen bizonyosnak kell abban lennie, hogy őt
szereti is az a férfi, akihez hozzámegy. Már pedig ha csak mesterkedés
útján idézte elő nála a hajlandóságot, ezt sohasem tudhatja, sőt
csakhamar, már az első rossz órában arra a tudatra fog ébredni, hogy
maga-magát csalta meg legjobban.

* *

A tisztességesnek ismert szerelmi mesterkedések közt mindennapi kérdés:

– Hogyan kell diszkrét módon a széptevő férfit színvallásra, vagyis
nyilatkozatra bírni?

A kérdés nem egész. Folytatása ez volna: »… úgy, hogy el ne szalasszuk«.

Rendesen a mamák kérdése. Olykor a leányoké. De erre a kérdésre is csak
azt lehet felelni, mint minden szerelmi mesterkedésre: _sehogyan_.

Ami magától él és fejlődik, azon a mesterséges beavatkozás csak ronthat.
És ha valamire, úgy erre illik a jól ismert német közös-szólás: Man
merkt die Absicht und wird verstimmt.

Még rosszabb az, hogy a mesterkedésektől éppen azok a legderekasabb
férfiak állanak félre leghamarabb, akik igaz szerelemmel közeledtek
ahhoz a nőhöz. A számítók és haszonlesők soha.

A férfiak közt két fajta van, mely a mesterséges »édes kényszerítés«
visszataszító erejét meg nem érzi: a gonoszok és a bambák fajtája. Ezt a
két fajtát azonban igazán nem érdemes nyilatkozatra bírni.


Női becsület.

Azok a megfontolatlan törekvések, amelyek a _női becsületet_ a férfiak
becsületével mindenben egyenlővé akarják tenni, mindig kudarccal
végződnek, mivel figyelmen kívül hagyják, hogy becsületfogalmaink
életküzdelmeink eredményei.

A munkapályáknak a nők számára való megnyitásával kétségtelenül
alkalmazást nyernek a velük járó becsületfogalmak a nőkre is; de a női
tisztaság, a hűség és a nemi megbízhatóság nagy becsületfogalma éppúgy
nem tűri el a reformot, mint a férfinak a bátorsággal járó
becsületfogalmai. A gyáva férfi és az aljas asszony változhatlan
tipusok.

Egyáltalán a tízparancsolat ellen a társadalmat nem lehet reformálni,
mivel az a kezdetleges társadalmi rend minimális törvénykönyve. A békés
együttélést, ami a társadalmi rend, több tilalom jobban biztosíthatja,
kevesebb sehogyan.


Hősiesség.

Az asszony legnagyobb hősiessége, ha szerelmét a szeretett férfi
jóvoltára való tekintetből eltitkolni képes. Éppen ezért olyan ritka is,
mint minden nagy hősiesség. Mert százszor is elevenen hal meg az a nő,
aki közönbösséget vagy éppen ellenszenvet tud mutatni, holott a szíve
telve van szerelemmel.

Drámákban és regényekben nem ismeretlen ez a hősiesség. De mert a költő
olcsón oszthatja az igazságot, ott nem is marad soha jutalom nélkül. A
hősies lemondás kitudódik és a hősnő elveszi a maga jutalmát.

Az életben a nagy erények azonban drágábbak. Ott a hősnőnek legtöbbször
meg kell elégednie a vértanui koszoruval. Aminthogy a férfiak
hősiességének is legtöbbször ez a jutalma.

Innen van az, hogy az életben annyi nő játssza – biztos hatás reményében
– a hősies lemondás nagy komédiáját és igazából olyan igen kevesen
tudnak lemondani.

De ez a kevés a női nem legjava.


Szemérem.

Ha a szemérem puszta emberi kitalálás volna, mint például a
vajköpülőgép, akkor lehetne arról beszélni, hogy valami jobbat találjunk
ki helyette. A szemérem azonban a kulturtörténet illatos virága s mint
természetes alkotás, nagy jogokkal bír a haladásban.

Nem felel meg a tudománynak az a »feminista« tan, hogy már a gyermeket
is meg kell tanítani _mindenre_, ami a felnőttek tudása alá tartozik, de
ott is a magasabb erkölcsi érzés fátylával van letakarva.

A szemérem fejlődési állapot lévén, már ennélfogva is tiszteletet
érdemel. De észbeli okkal is könnyű belátni, hogy a serdületlen, helyes
ítéletre még képtelen gyermekelme egészen _mást_ fog látni a nemi élet
pozitív dolgaiban, mint a felnőtt elméje.

Körülbelül bizonyosan előre meg lehet mondani, hogy az a
gyermeknemzedék, melyet ily cinikusan vezetnek be az élet nagy
misztériumaiba, felnövekedve, feslett lesz és a műveltségben minden
tekintetben visszaeső állapotot fog létrehozni.

A szeméremérzésre a műveltségnek nagy szüksége van és beláthatatlan
időkig lesz is. Annak pedig, aki a gyermekeket megbotránkoztatja, – így
szól a jézusi tan – jobb lett volna malomkövet kötni a nyakába és a
tengerbe ugrani.

Az istenek a különböző életkorokat különböző koszton tartják. Aki ezt
összezavarja, az élet nagy rendjét dúlja föl.

A tudásnak lassan és fokonként kell föltárulnia a gyermek értelme előtt;
akkor is úgy, amikor és ahogyan ítélete és tapasztalata már elbírja a
nagyobb és nagyobb igazságokat.

Életundor lenne belőle, ha már a fiatalabbak is úgy tudnák, mint az
öregek. Nemcsak életundor, de a társadalmat összetartó erkölcsi
kötelékek oly meglazulása, mely üressé tenné az életet és kívánatossá a
korai halált.

* *

A nő szemérmessége a társadalmi rendben még akkor is fönntartó erő, ha
igazi erkölcs nincs mögötte. Mekkora hatalom akkor, ha igazi belső
tisztaságnak külső ragyogása!


Rágalmak.

_Nők erkölcseiről_ férfitársaságban rosszat beszélni szokás, de minden
körülmények közt aljasság.

A nő abban a szerencsétlen helyzetben van neménél fogva, hogy nem
védheti úgy magát az ilyen cudarságok ellen, mint a férfi; sőt ha védeni
kezdi magát, már a védelem is sujtja.

Az asszony hírneve csak akkor tiszta, ha még védelmezni sem kell.
Ennélfogva a nő ebben oly igen gyönge helyzetben van, hogy rajta a
pletyka és a rágalom a legborzasztóbb igazságtalanságot is büntetlenül
gyakorolhatná.

Tiszta dolog, hogy az asszonyokról, kivált pedig a szép asszonyokról
továbbadott állítások 99 századrésze ráfogás és igazságtalan vád. Amíg
asszonyok közt megy az ilyen, hagyján. Ők nagyon jól tudják, hogy az,
amit egymásról mondanak, többnyire csak szóbeszéd és nem igazság. De
amint férfiak veszik át az ilyen beszédet, ott már a legnagyobb
mértékben komoly és a becsületre megy, olykor egy egész élet semmivé
tételére.

A nő becsületét tehát rágalommal illetni: a halálos bűnök közé tartozik.

* *

Dumas fils a rágalmakról:

Nincs olyan sok rossz asszony, mint ahogyan mondják. És nincs olyan sok
jó, mint képzeljük.

* *

Az emberek s kivált az asszonyok megítélésében nem szabad elbizakodott
módon eljárni. Aki siet az ítélettel, vagy éppen előbb eljár a szája,
mielőtt még ítélt volna, az hamar észre fogja venni, hogy sokban
tévedett.

Okos ember csak akkor ítél, ha tényekről és kétség alá nem eső
bizonyítékokról bír tudomással, de akkor azután meg is marad az
itéletnél.

Crémieux egyik híres védőbeszédében – nem lévén elég bizonyíték egy
gyilkossággal vádolt ember ellen – Kainra és Ábelre hivatkozott mentő
tanuk gyanánt.

Kain – úgymond – megölte Ábelt; az isten, aki mindenható, ezt látta és
tudta. És mégsem sujtotta le azonnal Kaint, hanem előbb a próbákat
kérte. Megkérdezte Kaint, hogy hova tette az öccsét. Kain azt mondta,
hogy ő nem őrzője Ábelnek. Az isten erre az égbekiáltó vért hozta fel
bizonyíték gyanánt és tárgyalást tartott Kainnal.

No, ha az isten is ilyen alapossággal vizsgálta meg az esetet, akkor
senkinek sem fog ártani, ha előbb tárgyalást tart magában, mielőtt
ítélne, különösen az asszonyok felett, akiket már a puszta gyanu is
sokszor megöli.


Feminizmus.

A feminizmus lényege ebben a két kérdésben van:

1. Ugyan a nő értelmileg egyenlő-e a férfival?

2. Ugyan az élethivatásokban sikerül-e a nőt valamikor a férfival
teljesen egyenlővé tenni?

Mind a két kérdésre nemmel kell felelni, bármennyire meg is ijedünk a
magunk hangjától.

Az elsőre azért: nem, mivel a nő értelmi világa, ha mennyiség szerint
egyenrangú is, de minőség tekintetében nem egyenlő. Egyenrangúság tehát
van, de egyenlőség nincsen, mivel a két nem szervezete és rendeltetése
egy ponton különbözik egymástól. Az egyenlőség itt az emberi nem halálát
jelentené.

A másodikra azért: nem, mivel az elsőre: nem.

A nő rendeltetésénél fogva értelmileg sem egyenlő a férfival. Egyenrangú
igen, de _más_. Egyenlősége minden tekintetben az emberiség visszaesését
jelentené.

Amivel még nincs az mondva, hogy a feminizmus hiábavaló. A végső határon
innen még tengersok kérdés van, amiért küzdenie érdemes.

Az asszonyt még a legtökéletesebb jogrendszer sem képes megvédelmezni
attól, amit zsarnokságnak szeretnek nevezni, de ami túlnyomó nagy
részében magának az asszonynak a védelme.

Az élet csendes felszíne alatt azonban csakugyan kimérhetetlen emberi
szenvedések szörnyetegei laknak. Nem egy, de számtalan asszony van, aki
a legsúlyosabb gyötrelmeket viseli naponkint, vértanui megadással.
Nemcsak súlyos erkölcsi, de sokszor fizikai szenvedéseket; olykor durva
lökéseket, borzasztó és gyakori megaláztatásokat, sokan ütlegeket.

Egy se viselné, ha a családi életben nem találna nagyobb erkölcsi jót s
a ház födele alatt nagyobb biztosságot, mint kint az életben, egyedül,
ahol szintén sokszor meglökdösik és megütlegelik az embert, de szeretni
úgy sohasem tudják, mint a családi élet tűzhelye mellett.

A törvény szava és a rend parancsa sohasem ér el eddig. Az emberek nem
is tudják, milyen nagy hálával tartoznak a vallás, az irodalom, a
tudomány és művészet papjainak, akik lelkük melegével és értelmük
világosságával szelidítik az emberi erkölcsöket ott, ahová semmiféle
hatalmi eszköz nem bír elhatolni.

Ime, egy megművelhető parlag a feministák számára.

* *

Sok nő van, aki egész életét csupa szabadságharcban tölti el. Először a
szüleitől, azután pedig a férjétől akar szabadulni.

* *

Jusson eszünkbe, hogy a nőnek is van egyénisége, amelyet megsemmisíteni
nem szabad, még a szerelemben sem.

Ha például Romeo úr kéri, talán követeli Julia őnagyságától, hogy
távollétében az egész farsang alatt egyetlen bálban se táncolja senkivel
az ismeretes »második négyest«, ez legalább is gyöngédtelenség. A fiatal
hölgyet nem szabad így kitenni a világ céltáblája gyanánt soha, még
akkor sem, ha Romeo majd meghal érte.

A szabadságra minden emberi viszonyban szükségünk van. A nőnek nem
kevésbbé, mint a férfinak.

Máskülönben örökkévaló igazság az is, hogy a nő, ha nem tesz valamit a
szíve szerint, nincs is abban semmi köszönet.


Nevelés.

A jónevelésű leány fogalmának meghatározása igen sok nehézségbe ütközik.

Azt lehetne mondani, hogy az a leány, akinek mindig a jó nevelését
dicsérik, nem bír jó neveléssel.

A jó nevelésű leány körülbelül az, akinek a neveléséről sohasem
beszélnek, hanem más jó tulajdonságait dicsérik, mivel észre sem veszik,
hogy »nevelve van«.

Azok, akiknek mindig a jó nevelését emlegetik, rendesen fonákul vannak
nevelve, vagy ha úgy tetszik: agyon vannak nevelve. Az utcán úgy járnak,
mintha botot nyeltek volna; öltözékük annyira divatos, hogy majdnem
elrepülnek; a társaságban olyan jól nevelt arcot vágnak, mint egy fából
faragott Buddha-bálvány. És nem mosolyognának egy házért, amíg a mamára
nem néznek előbb. Különben telve vannak illemszabályokkal; legjobb
gondolataikat elhallgatják; rokonszenveiket gondosan eltitkolják…
szóval, ki vannak tömve jó neveléssel.

* *

Borzasztó elgondolni, hogy ebben a mi művelt, felvilágosodott,
jogegyenlő és jól rendezett világunkban vannak olyan asszonyok is, még
pedig milyen sokan, akik életfogytig tartó jónevelésre vannak elítélve.


Jóravaló asszony.

Mindennap hallani azt a panaszt tiszteletreméltó nők ajkairól, hogy _nem
érdemes_ _jóravaló asszonynak_ lenni. Mert íme, ez a ledér nő, amaz a
ledér nő, hogyan úszik a szerencsében. És hány eset van arra, hogy a
férfi elpártol még családjától is, hogy idegen, cifra női bálvány lábai
elé rakja hódalatát.

Szerencsére az ítélet rossz, de nem is egészen őszinte.

Azok a nők, akik ezeket mondják, tulajdonképen nem is képesek arra, hogy
a boldogságnak abban a kétes nemében részesüljenek, ami »azoknak« a
nőknek jutott osztályrészül.

Ugyanaz az undor az, ami a becsületes férfit képtelenné teszi valamely
aljas cselekedet elkövetésére, habár tisztán látja, hogy más férfiak
milyen szerencsét tudnak kovácsolni alávalóságaikból.


Barátság.

A barátság csak férfiak közt lehet igazi. Ennek oka az, hogy a durvább
életküzdelem a férfiak dolga lévén, az abban szükséges hűség,
megbízhatóság és lovagias, szinte katonás összetartás csak a férfiak
közt képes kifejlődni igazán. Ezek együvé foglalva barátság név alatt
ismeretesek.

A nők közt a barátság, vagy mondjuk: barátnőség, meglehetősen laza
érzés. Ők kiválólag egyéni és családi életet élnek, s így az ahhoz való
erkölcsi tulajdonságaik fejlettebbek. Kint az életben pedig a nők
tulajdonképen nem küzdőtársak, vagyis bajtársak, hanem versenytársak.

Férfi és nő közt nincsen tartós barátság, mivel annak életünkben helyes
alapja nincs. A férfi és nő természeti viszonya más lévén, a barátságban
vagy összevesznek egymással, vagy pedig egymásba szeretnek.

A férfinak csak egy igaz barátja lehet: a felesége. De az azután a
legjobb barát.


Kacérság.

A kacérság voltaképen nem más, mint folytonos hazugság. Arra van
alapítva, hogy az emberekben nagyon is közvetlen tetszést és nem
teljesedő óhajt idézzen elő a tetszelgő nő iránt. Ez egy darabig vonzó
lehet, de utóvégre is megszűnik annak hatása, ha kitetszik, hogy csak
charlatinizmus és a folytonos igérő magaviselet mögött nem rejlik semmi
teljesedés.

A kacér nő kezdetben tetszik, később nevetséges, végül gyűlöletes.

* *

Az asszonyi _megbízhatatlanság_ kezdete az asszonyi kacérság. Száz
asszony közül, aki efféle kalandba ereszkedik, körülbelül a fele bele is
ég, legtöbbnyire maga sem tudja hogyan.

Egy szellemes hölgy egyszer beszélgetés közben ezt mondta nekünk:

– Hogy önök, férfiak, nem ismernek minket, abban semmi különös sincs; de
annál különösebb, hogy mi magunk sem ismerjük magunkat és sohasem
tudjuk, mit hoz a legközelebbi öt perc.


A rossz asszony.

A _haragos hölgyek_ nem szépek; az arcuk egészen elveszíti angyali
vonásait és valami ördögi torzítja el, amit, ha csak egyszer is lát az,
aki azt a hölgyet szereti, soha életében nem felejti el. Mindig attól
retteg, hogy annak a hölgynek minden szépsége, jósága, szelidsége csak
ideig-óráig tartó álarc, ami mögött visszafojtott rossz indulatok
szörnyetegei lappanganak.

Haragos asszony: harmadnapos hideglelés.

* *

A jó asszony, B. Eötvös József szerint, olyan, mint a napsugár. Ha nem
is hoz semmit, minden gyarapszik tőle.

A rossz asszony pedig olyan, mint az árvíz. Minél többet hoz, annál
kevesebb a köszönet benne.


Felvilágosodás.

A nőben a világ dolgairól való tudás, vagy mint hibásan mondják: a
felvilágosodás nem egyazon dolog a férfi tudásával és
felvilágosodásával.

A fiatal leány tudjon sokat, de ne mindent, az idő úgyis meghozza lassan
az élet egész ismeretét. Mindig igen nagyon szomorú élete van annak, aki
20–22 ével korában már mindent tud és azonfelül is még egyet-mást. Az
élet az ilyen lénynek mi újat sem tud nyujtani többé, különösen pedig
kevés örömet.

Úgy van az helyesen, hogy az istenek minden korban másféle koszton
tartsák az embereket; de aki már fiatal korában végigette az étlapot, –
férfi vagy nő legyen az – az bizony kirabolta az istenek konyháját és
minden bizonnyal beteggé tette a gyomrát.

Fiatal lények magukhoz illő idealizmussal nézzék a világ dolgait, az
idősebbek pedig realizmussal. A cinikus ifjuság éppen olyan fonák, mint
a szentimentális vénség.




SZERELEM.

A szerelem felülmulja a benne való hitet. A mindennapi beszéd: ha tudnád
mennyire szeretlek, – mélyen és végtelenül igaz.

_Humboldt_.

A szerelem az egész embert érdekli, a maga egyetemes világával. Aki
tisztán fizikai viszonynak gondolja, az emberiséget az állatiasság felé
sülyeszti. Aki tisztán szellemi viszonynak, az pedig az angyalokhoz
akarja emelni, akik tiszta lelkek.

Az ember azonban csak ember.

A szerelem eszménye a test és lélek teljes összhangja. Akármelyik
hiányzik belőle, tökéletlen és esendő viszony.

* *

A szerelem isteni eredetű, de egyben a természet megnyilatkozása. A
házasság azonban társadalmi intézmény.

Úgy is lehet képzelni, hogy a szerelem vad folyású, gyakori áradásokkal
bővelkedő folyó. A házasság pedig az a töltésrendszer, ami azt a folyót
szépen a maga medrében tartja, hogy ki ne áradjon, el ne posványosodjék
és az emberi szorgalom gyümölcseit el ne pusztítsa.

Már most ez a kettő együtt jó és hasznos; de mennél vadabb és áradozóbb
az a folyó, annál jobban kigondolt töltésrendszerrel és
rőzsesarkantyúkkal kell azt illendő folyásban tartani. Mert ha egyszer
megvadul és kiszakítja a töltéseket, akkor szinte rosszabb, hogy töltés
van, mintha nem volna, mivel azután a kiömlött és elposványosodott vizet
bajos visszavezetni megint a rendes medrébe, éppen a – töltések miatt.

* *

Nem egész ember az, – férfi vagy nő – akinek életét mély, hatalmas és
mindenekfelett uralkodó szerelem meg nem termékenyítette.

Boldog-e az a szerelem, vagy nem az, a társadalmi rend bevett kereteiben
zajlik-e le, vagy pedig azon kívül, talán annak ellenére: a dolog igazi
lényegében keveset számít. Csak hatalmas legyen és igaz.

Igy érthető az, hogy némely ember szerelméért szó nélkül, szinte
boldogan, tud akár meg is halni, holott oly kimondhatatlanul sok
házasság van, amelynek kötelékeiben férfi és nő egy életen át kínlódik
anélkül, hogy a leghatalmasabb emberi érzés tűzén valaha átment volna.

* *

Vannak mélységei és magasságai az emberi életnek, amelyekhez kis mérték
nem való. És ezek közt bizonyosan a szerelemhez illik a legnagyobb
mérték.

Ezt a mértéket azonban nem szabad alkalmazni azokhoz a mindennapi ú. n.
szokvány-szerelmekhez, amelyek jönnek-mennek, keletkeznek és elmúlnak,
anélkül, hogy a világ felületén több nyomuk maradna, mint egy hamar
elpárolgó leheletnek.


Egymáshozvalóság.

Okosság azt ki nem kutathatja, hogy mitől szeretnek az emberek egymásba?
Kivált pedig ki nem lehet kutatni, hogy a nő mitől szeret _ebbe_ a
férfiba és mért nem _amabba_, holott talán amaz külső szépség, állás és
vagyon dolgában előbbrevaló.

Hogy valami oka van ennek, az bizonyos; de az olyan mélyen el van rejtve
az emberi szívbe, vérmérsékletbe, jellembe, hogy azt onnan a
legnagyítóbb mikroszkópiummal sem lehet talán soha kikutatni. Földöntúli
titoknak látszik, ami a természeti, észlelhető világot meghaladja s az
élet ismeretlen, magasabb törvényeivel érintkezik. Hogy a tudás hosszú
munkával egyet-mást ki fog deríteni róla, valószínű. Hogy az egészet
kiderítse, elképzelhetetlen.

* *

Igazán és mélyen nem szeretünk bele mindenkibe, hanem csak egyvalakibe,
aki _hozzánk való_. Miért való éppen az hozzánk, nem tudjuk.

Beszéljünk példában.

Száz egyén (férfi vagy nő) közt úgy nagyjából hozzánk illik 30; ha ezek
közül választunk házastársat, akkor megleszünk vele valahogyan. De van a
100 közt pl. 5, aki még sokkal jobban illenék hozzánk. Sőt van talán
_egy_, akivel annyira egymásnak valók vagyunk, hogy ha vele találkozunk
– még haladottabb korban is – legyőzhetetlen szenvedéllyel vonzódunk
egymáshoz. És ez az _igazi_, akiről még a tapasztalt matrónák is
beszélnek.

* *

De a szerelemben is sokféle káprázat lehetséges. Ha valamely szeles eszű
fiatal leányt odaadnak a legelsőnek, akibe beleszeret, sok a
valószínűség amellett, hogy később, sőt már későn látja meg az »igazit«
és akkor kész a házaséletben a legborzasztóbb pokol.

Viszont ez a férfira is illik.

Nem kell tehát a leányokat a házból korán, 16–18 éves korukban, kifelé
tolni. Legyen idejük. Ismerkedjenek meg sok férfival, menjenek sokszor
társaságba, mivel pl. 100 férfi közt hamarabb ráakadnak arra az
»igazira«, mint 10 között.

Igy csak véletlenség lehet a sorsuk, de egy egész életet nem szabad
puszta véletlenségekre alapítani.


Őszinteség.

Férfi és nő közt, ott, ahol szerelemről van szó, ha az a szerelem elég
erős arra, hogy egy egész élet viszontagságait kibírja és azt a
boldogságot nyujtsa, amit mind a ketten várnak tőle: akkor ott
őszinteségnek kell lennie mindenekelőtt. És jól jegyezzük meg:
elsősorban a cselekedetekben.

Az emberi élet nagy dolgait általában véve nem a szavak döntik el, hanem
a valóságok. Szilágyi Dezső egyszer azt mondta, – és rettenetesen
igazsága volt – hogy a legfényesebb szónoklat sem nyom annyit, mint egy
bolhának a teste.

A szerelmesek közt talán lehet az, hogy az egyik a másiktól nem kérdezi,
nem várja, vagy talán nem is akarja az egész valóságot hallani; de a
cselekedetekben mindig elvárja tőle az egész igazságot és az iránta való
teljes hűséget minden körülmények közt, tekintet nélkül egy harmadik,
vagy akárhányadik személy akármilyen érdekére vagy jólétére.

Ez az erkölcsi alapja két lény szerelmének, aminek erősnek kell lennie,
mint a szikla, mivel erre a sziklára épül fel egy egész család életének
minden boldogsága, ideértvén nemcsak az erkölcsi életet, de még a
vagyoni életet is, tehát minden néven nevezendő boldogságot.

* *

A férfinak egészen elég tudnia, hogy a nő őt nem szereti; ezzel minden
joga kialudt a bensőségre.

A nő szuverénitása éppen abból áll, hogy szívével azt ajándékozza meg,
akit szeret. Az ellene alkalmazott fenyegetés vagy kényszer a nő emberi
méltóságának legalább is olyan megtámadása, mintha a férfit becsületében
alázzák le.


Megbizhatlanság.

Vannak az emberi szívben _apró indulatocskák_ is igen nagy számmal.
Útszéli érzelmek, divatos félrelépések, rossz regények, rossz
elbeszélések és rossz színdarabok, gyakran rossz példák által
felébresztett s a helyes akarat által annak idejében meg nem állított
szerelmi nyegleségek és előítéletek. Gyarló hajlamai az anyagiasságnak,
amelyeket a közönséges életben gyakran igen kemény jelzővel szokás
lesujtani.

Mert ha jól meggondoljuk, utóvégre is a kötelességérzés és a _tisztaság_
kultusza az, amin életünk java fel van építve.

Ha akaratunk olyan megbízhatatlan, hogy a legsilányabb indulat
szélcsapására is összeomlik, akkor bizonyára megbízhatatlanok vagyunk
egészen és nem kívánhatjuk magunknak azt a pietást, amivel az emberek
csak a nagy és hatalmas érzéseknek adósok a közös gyarlóság tudásánál
fogva.

* *

Az úgynevezett _próbák_ a szerelemben, amilyen pl. a féltékenység
felébresztése és az ehhez hasonló kisérletezések, nem igen
tiszteletreméltó dolgok. Rendesen csakis a szindarabokban szoktak jól
végződni.

A szerelem nem játék, hanem komoly valóság. Őszintébb, nyiltabb
mindennél, ami az emberi életben van. Kell is, hogy ilyen legyen, mivel
az élet legbecsesebb alkotása, a család alapja lesz.

Ez nem ismeri az apró fogásokat, csalárdságokat, cseleket és
hazugságokat, legkevésbé pedig a mesterséges szítást. Sőt mitől sem
irtózik úgy, mint ettől, mivel az megzavarja a bizalmat és mind a két
részről gyanuval fertőzteti meg azt, ami csak úgy ér valamit, ha mind a
két fél szabad és őszinte érzületén alapszik.

A »kipróbált« férfi a játék végén akkor is vesztesnek érzi magát, ha
nyert. A nőre nézve pedig – ha szeret – nincs nagyobb kegyetlenség, mint
az a tudat, ha látja, hogy szeretetében meg nem bíznak.


Kiváncsiság.

Ábrándozással eltelt, de tapasztalatok híján szűkölködő fiatal
leányoknál sűrű eset (sokkal sűrűbb, mint ezt a szülők hiszik), hogy
teljesen ismeretlen urakkal, rendesen az ujságok apró pikáns hirdetései
után indulva, névtelen levelezésekbe bocsátkoznak. Az ilyen titkos
levelezések jelentékeny része mondva csinált, képzelgő szerelemmel,
arckép küldésével, sokszor a név felfedezésével, találkozóval, vagy még
ennél is többel végződik. Jól szinte soha.

A horog, amivel a nőt megfogják, rendesen a kiváncsiság.

* *

Óvakodjunk azoktól a férfiaktól, akik tolvajutakon keresik a szerelmet.
Kivált pedig a magukat hirlapilag ajánlgató férfiaktól. Az ilyen
eszközökhöz forduló urak vagy nemük salakjához tartoznak, vagy pedig
egyáltalán nem tiszteletreméltó indulatokkal lépnek az ilyen ösvényre.
Olyan emberek ezek, akik csak kalandra vágynak. Továbbá gondolat és
jellem nélkül való léhűtők, orfeumlovagok, lumpok, jodoform-gentlemanek.
Olyanok is, akik egyenesen arra pályáznak, hogy később a könnyelműen
levelező hölgyeket cudarul megzsarolják, amire szintén több példa volt.

Az ilyen kiváncsiságnak rendesen túlérett hölgyek az ápolói és koraérett
leányok az áldozatai.


Féltékenység.

A féltékenység a szerelemben nem okvetlenül alacsony indulat; sokszor
összefér még a nagylelkű bizalommal is.

Lélektanilag el lehet képzelni féltékenységet bizalom mellett is, mivel
nagyon természetes, hogy azt, akit szeretünk, kizárólag magunk számára
akarjuk biztosítani. Ha bízunk benne, abból még nem következik az, hogy
azoktól, akik körülveszik és talán szerelmi szenvedéllyel közelednek
hozzá, ne féltsük.

Ez a féltékenységnek igazolt és legtűrhetőbb formája, mivel nem jár a
szeretett fél gyötrésével, sőt annak védelmére szolgál. De kevés lélek
bír annyi erkölcsi fegyelemmel, hogy a féltésből a gyanúsításba át ne
csapjon.

Azt lehetne mondani, hogy a féltés olyan szenvedély, mely kezdetben
megmarad a helyes határok közt, de fejlődvén, közönségesen felveszi
magába a bizalmatlanságot is, később pedig még ennél is zavarosabb és
gyötrőbb indulatokat. Othello példája mutatja végső fejlődésében az ősi
pusztító szenvedélyeket is, egészen az ölés vágyáig.

* *

Paul Janet a szenvedélynek három fokát különbözteti meg. Az első
fokozott éberséggel, tettvággyal, a kedély és ész szokatlan
elevenségével jár. Mint ilyen, az emberiség legnagyobb jótéteménye s a
világ előbbrevitelénél soha eléggé meg nem becsülhető tényező.

A második fok túlzásokkal jár: itt-ott saját műveit rombolja s az
erkölcsi törvényeket is kész megtámadni, hogy valóságos vagy képzelt
igazait érvényre juttassa. Ilyen a szenvedélyességig fokozott szerelem
(azért mondják: bele van bolondulva) és a fanatikus hazafiság.

A harmadik fok a pusztító szenvedély, amely már egyenesen rombolásra
tör, gyanusít, támad, verekszik, sőt öl. Ezen túl már csak az összeomlás
van s nem marad más hátra, mint a borzasztó kijózanodás, a belső vagy
külső megsemmisülés.

A féltékenységnek is éppen így megvan ez a három foka. Boldog az, aki
meg bírja fékezni a bizalommal még idején.

* *

Féltékenységbeli civódások sokszor előfordulnak a szerelmesvilágban.
Alapjában véve a jellemek összeegyeztetése végett folyó küzdelem az.
Éppen olyan kellemetlen mint a vásáros életben az alkudozások, amelyek
azonban mégis szükségesek a megegyezéshez.

Egyébiránt többnyire a férfi az ilyen civódások oka. Természeténél fogva
pozitiv, követelő és önző lény lévén, a féltékenység szenvedélye nála
utóvégre sem más, mint az az eszköz, mellyel szeretete tárgyát kizárólag
magának akarja biztosítani. De mint minden heves szenvedély, ez is
végtelen sok igazságtalansággal jár.

Az élet azonban más példákat is mutat. Nem egy Othellót, akinek gyanuja
alapos és még több bűnös Desdemonát, akit nem fojtanak meg, hanem
ártatlanságát a legkisebb bizonyítékra elhiszik.

* *

Legyünk egészen igazságosak. A nőre nézve a féltékenység, ha sokszor
kellemetlen is, sohasem megalázó. Még az is, aki nagy stilben játssza a
sértett ártatlanságot, még az is érzi, hogy rá nézve a féltékenységben
van valami megtisztelő vagy legalább hizelgő, mert hiszen ebből látja,
hogy nagyon szeretik. Ez pedig utóvégre is a fődolog.

* *

A férje féltékenysége miatt panaszkodó nő többnyire dicsekszik.

A féltékenység a szerelemnek csak mellékproduktuma, mint a gázgyártásnak
a kőszénkátrány. Vagy talán még jobb hasonlat, ha azt mondjuk: mint a
háztulajdonosi állapotnak – a tűzvész.

Igen sok háztulajdonos van, akinek a háza sohasem ég le, de azért
mindegyik biztosítja.

* *

Bizonyára van szerelem féltékenység nélkül, sőt a legnagyobb szerelmek
éppen ilyenek, mivel nagy bizalommal vannak összekapcsolva.

Az apró lelkecskék apró szerelmeivel azonban örökös féltékenységek
járnak. És ezek még akkor is kibékülésekkel végződnek, ha igazán komoly
ok van a féltékenykedésre.


Gazdagság.

A gazdag leányok rendesen ki vannak téve annak a gyötrelemnek, hogy a
feléjük közeledő gentlemanekről nem tudják bizonyosan, vajjon őket
magukat kívánják-e, vagy a vagyonukat? És irigylik a szegényebb
leányokat, akik ezt a nem közönséges aggodalmat nem ismerik.

Hála Istennek, a szegény leányok is el vannak látva a jó istentől némi
adománnyal s ha jól gazdálkodnak vele, ők is éppen annyira boldogokká
lehetnek, mint a szegény – gazdagok.


Lázadások.

Aki a társadalom vagy a törvény kötelékei ellen lázad, annak lehet
sokszor igazsága is. Csakhogy ennek az igazságnak igazán igazi
igazságnak kell lennie.

Tegyük fel, hogy egy képtelen házasság kötelékében a nő mást szeret.
Kényszerítés, megaláztatás, szeretetlenség mentheti. De csak egy
feltétel alatt; akkor, ha az a szerelem kizárólagos, tökéletes, szinte
tragikai erejű, ami alól nincs szabadulás.

A világ ilyenkor, de csakis ilyenkor, megadja csöndesen a bocsánatot.
Látja, ugyan, hogy itt a »rend« ellen van valami, de nem jár utána.
Csendesen becsukja az egyik szemét, néha mind a kettőt is és megelégszik
azzal, ha a »rend« külső látszata: a dekórum meg van őrizve. Többet nem
kíván, mivel az emberek tudják, hogy az ilyen állapot tulajdonképpen
igen nagy szerencsétlenség arra nézve, aki benne van s végre is a
gyarlóság a mi közös sorsunk.

Csakhogy mindez nincs ingyen. A dolgok ilyen tragikai éle mellett annak,
aki az emberek csendes elnézésére tart számot, meghúzódással és hálával
kell viszonoznia a többiek hallgatag jóindulatát. Amint az emberek
észreveszik, hogy nem tud meghúzódni azon a téren, amit a helyes érzület
az ő számára kijelölt, vagy talán provokálja a társadalmat: az
irgalomnak is azonnal vége van. Többé nem hisznek sem
szerencsétlenségében, sem tragikai összeütközéseiben és kinyitják félig
becsukott szemüket egészen.

Az életben nem lehet tragédiákat rendezni – leszállított árak mellett.

* *

Igen sokan megsiratták már azt a leánykori előitéletüket, hogy férjhez
menve _szabadabbak_ lesznek, mint leánykorukban voltak.

A férjhezmenés nem rabszolga-felszabadítás, hanem komoly és nagy
kötelességek önként való felvállalása. Olyanoké, amelyek az emberi
természettel összhangban állanak s így helyes teljesítésükben az élet
igazi boldogsága rejlik.

Az a leány tehát, akinek érzelmei és erkölcsi fogalmai rendben vannak, a
férjhezmenést sohasem fogja abból a szempontból tekinteni, hogy ő most
»felszabadul«, mint az inas-gyerek, amikor legénnyé avatják. Inkább
abból a szempontból, hogy milyen hű, odaadó és önfeláldozó élettársa
lesz annak a férfinak, akit szeret s mennyi jósággal és derékséggel
fogja vele együtt az élet nagy és sokszor igen nehéz kötelességeit
teljesíteni.

A férjhez menő leány lelkesedésében kell hogy mindig legyen valami annak
a katonának önzetlen lelkesedéséből, aki haláláig hűséget érez a zászló
iránt, amelyre felesküdött.


Gyarlóságok.

A visszautasított vagy _csalódott szerelem_ az emberi élet legnagyobb
gyötrelmei közé tartozik. Shakespeare is azok közé sorolja Hamlet híres
monológjában.

A nemesebben organizált egyéneknél az igaz és hatalmas érzés bukása
óriási lelki sérülést hagy maga után, mely szinte a világ összeomlásával
egyenlő.

Mennél erősebb, igazabb és egészségesebb volt a csalódott szerelem,
annál nehezebb annak bukásából kigyógyulni. Valósággal elő is fordul,
hogy a csalódott férfi, első fájdalmai által megkuszált ésszel, az
öngyilkosságba menekszik (a nő ritkábban), avagy erős elhatározással
mindenkorra lemond a házasságról.

Ezek azonban kivételek: a szenvedély vagy a hűség maximumai, amiből az
írók a tragédiákat alkotják. Mert hiszen a tragédia a nagy és nemes
tulajdonságok emberfölötti túlzása. Nagyszerű, szép és elragadó, de
egyúttal megdöbbentő tünemény, ami az embert arra figyelmezteti, hogy az
életet szabályozó nagy törvények ellen még a jóban és nemesben se
lázadjon fel.

Ám az élet nagy sodrában a természet törvényei közönségesen nem így
érvényesülnek, hanem úgy, hogy az ilyen seb nagy szenvedések és kimerítő
lázak után lassanként beheged.

* *

A szívbeli ügyek igen finom, kényes dolgok és a szerződésnek semmiféle
formáját nem tűrik meg. Senki se kössön le magának tehát _időnek előtte_
házassági igérettel nőt, mivel ezzel kihívja maga ellen az emberi
gyarlóságot.

Az idő ismeretlen változásokat rejt magában. A szerelemben is vannak
előítéletek, kivált nagyon fiatal egyéneknél. A leglángolóbb polgári
szerelmekről is igen sokszor kiderült már, hogy azok voltaképpen
csalódások és káprázatok voltak.

A fiatal leányok könnyen beleszeretnek a legelső szép »bajuszba« s
később, érzelmeik és gondolkozásuk tisztultával egyszerre meglátnak egy
másikat, akinek a bajuszához kifogás fér, de mégis ez az »igazi«. Sőt
gyakran egy harmadik az »igazi«.

Az a fiatal ember, aki olyan helyzetben van, hogy csak úgy 3–4 év mulva
szerezheti meg a házasélethez szükséges vagyoni alapot vagy önállóságot,
leghelyesebben teszi, – leglovagiasabban mindenesetre – ha érzelmein
uralkodik és sem a leányt, sem a mamát nem köti le.

Ha a viszony egészséges, lekötés nélkül is tartani fog addig, amíg a
»komoly« év be nem következik. Ha pedig nem az, akkor, ha fájdalom
nélkül nem is, de szerencsétlenség, harag, szemrehányás és önvád nélkül
bomlik fel.

* *

A nemesebb természetű emberi viszonyok jósága, igazsága, megbízhatósága
nemcsak abban áll, hogy ez vagy az a viszony meg bír-e dacolni a külső
akadályokkal és le bírja-e győzni az ellenkező hatásokat; hanem abban,
hogy kiállja-e a _magunk gyarlóságának_ próbáját is épségben?

Az ember élete telve van tökéletlenségekkel. Romboló indulatok is
lakoznak bennünk. A legtökéletesebb ember sem mondhatja magáról, hogy
»én ezeknek feltétlen ura vagyok a magam akarata által«. És ha olykor az
életben azt látjuk, hogy ez vagy amaz a viszony felbomlott, ez vagy amaz
a szerelem elhalványult, veszített, elhidegült: akkor ne feledjük el,
hogy ott kevésbbé a külső viszonyok hatását, mint inkább az emberi
gyarlóság művét látjuk.

* *

Vannak _praktikus szerelmek_ az életben. Ha azonban ezek volnának az
igazi szerelmek, akkor Shakespeare nem úgy fejezte volna be Romeo és
Julia tragédiáját, mint ahogyan tette, hanem úgy, hogy a barát
összebékítette volna a Montague és Capulet családokat s következőképpen
fejlődtek volna a dolgok:

Romeo Veronában rövidárúkereskedést nyitott volna s míg ő a vevőkkel a
boltban vesződött volna, azalatt Julia ő nagyságának udvaroltak volna a
szomszéd gavallérok. De azért nem lett volna válás a dologból, mivel a
Romeo bejegyzett cég, hogy hitelezői elől meneküljön és Julia hozományát
biztosítsa, átruházta volna az üzletet Juliára s innét túl Montague J.
cég alatt folyt volna tovább az üzlet, Romeo pedig megmaradt volna benne
cégvezetőnek.

* *

Az a nő, aki az iránta való szerelmet a férfi indulatainak
_hevességéből_ és türelmetlenségéből ítéli meg, rendesen csalatkozik és
talán ennél jobbat nem is érdemel.

Gyakran a legdühösebb szerelmes szívében nincs más, mint fékezetlen
indulat, mely fellobban és elég, mint a puskapor. Más jelenségek után
kell tehát ítélni. A nők értékesebb része így is cselekszik. Ezer és
ezer jel van, amiből ítélni lehet s ezeknek a jeleknek nem kell éppen
zajosaknak lenniök. De valamennyi közt legbiztosabb jele a szerelem
erejének az időmulás és az állhatatos kitartás.

A szerelem nagyságát nem annak robbanó ereje, hanem erőssége és
állhatatossága fejezi be.

* *

Nem tévedhet meg jobban a nő és nem követhet el borzasztóbb hazugságot,
de egyben csalást is, mint azzal, ha _tudva_ olyan férfihez megy nőül,
akit szeretni nem tud.

A kényelem, jólét, gazdaság, családi érdek sok nővel elhitette eddig is
és el fogja hitetni ezután is, hogy így is boldog lehet; de nem volt,
nem is lesz olyan nő soha, aki ilyen hazugságra épített házasságban
magát szerencsétlennek és nyomorultnak ne érezné, még akkor is, ha csupa
bársonyban, selyemben és aranyban fuldoklik.

* *

A szerelem annyira _egyéni dolog_, hogy két szerelmes emberi lény
érzelmeit, fájdalmait, örömeit még a hozzájuk legközelebb álló barátok
és rokonok sem képesek megérteni. Idegen emberek meg éppen mosolyognak
és nevetnek az olyan lelki gyötrelmeken, amelyek magukban véve a
legnagyobb részvételre és szánalomra érdemesek.

Ez az oka annak, hogy a szerelmesek a maguk ügyét-baját csak maguk
képesek rendbe hozni. Az idegen beavatkozás mindig inkább ront, mint
használ, gyakran pedig mindent végképpen elmérgesít.

* *

Ha tiszta borról és _tiszta szerelemről_ hallunk beszélni, legyünk
elővigyázatosak. Ez alatt a vignette alatt sok hamis árú kel az életben.


Bizalom.

A szerelem _bizalom_ nélkül tökéletlen érzés. Meg kellene gondolnunk
mindig, hogy mi is annyi bizalmat érdemlünk, amennyivel azt
megajándékozzuk, akit szeretünk. Vagy megfordítva: ha magunk számára
bizalmat kívánunk, akkor annak az egyenértékét meg kell adnunk a magunk
bizalmával.

* *

A _bizalom_ a szerető szívnek legtisztább ajándéka s bárha olyan
megfoghatatlan, mint a lehelet, mégis sziklakő az, amire egy életet rá
lehet építeni.

De csak úgy, ha van és ha magától támad, mint a mezők lilioma. Más ember
ne mondja a nőnek soha, hogy bízzál vagy higyj ebben, vagy abban. Ha ő
bízni és hinni tud önmagától, csak az az erős és igazi. S ha neki
kétségei vannak, máris igazsága van.

Az asszony a férfinak egyetlen mozdulatából, hangjának mások előtt
rejtve maradt rezgéséből s ezer más csekély jelenségből is tudja, hogy
mi van annak a lelkében, aki hozzá szerelemről beszél.

* *

Miben sem kell inkább _természeteseknek_ lennünk, mint a szerelemben. A
csalafintaság, mesterkedés, pose és félrevezetés a börzeügyletben igen
hasznos dolog lehet (tisztességesnek ott sem az), de a szerelemben az
őszinteségtől és a dolgok természetes rendjétől való eltérés bizonyosan
megboszúlja magát, mert mérget kever abba, aminek az emberi életben
legtisztábbnak és legkifogástalanabbnak kell lennie.

* *

Az a nő, aki habozik, hogy meghozzon-e valamely áldozatot azért, akit
szeret: az már ne hozza meg.




HÁZASSÁG.

A házasság az isteni és emberi jogok egyesítése.

_Modestinus_.

Amióta emberek élnek, mindig megvan az a törekvés, hogy a házasság és
családi élet erkölcsi rendjét a külső jólét és a társadalmi rend
szabályaival pótolják. De a szeretet aranykapcsait sohasem lehetett és
nem is lehet soha nyers vasból való pántokkal helyettesíteni.

Van ennek az állításnak próbaköve is.

Az életben bizonyosan láttál már sok mindenfélét, némely csodálatos
dolgokat is, feltéve, hogy nem vagy túlságosan fiatal, ami egyébiránt
nem hiba. Láthattál elég vagyonilag rendezett, külsőleg kifogástalan
házasságot, amelyről tudtad, hogy mindez csak látszat, a világrend
kedvéért űzött állandó hazugság, amelynek leple mögött szeretetlenség és
mély erkölcsi nyomor dühöng. Van ilyen elég; a gazdagok közt sokkal
több, mint a szegényebbek között.

És láthattál, vagy sejthettél olyan hosszú időn át tartó szerelmet, ami
talán házasságra sohasem vezethetett, vagy éppen a jog ellenére,
reménytelenül, bujkálva, de mégis hallatlan makacssággal tartotta magát.

Mit gondolsz, ha _amazokat_ kérdezed meg és azután emezeket, melyik
fogja azt vallani, hogy boldogabb és tökéletesebb ember?

Keserves dolog ugyan a világrend ellen szeretetben élni, de emberileg
mégis emelkedettebb, becsesebb, sőt erkölcsileg is magasabb így, mint a
világ befogadott törvényes rendje és helyeslése szerint tengődni a
szeretetlenség és képmutatás keserves nyomorában, a megszabadulás
reménye nélkül.

* *

A házasság opera, amelynek vezérmotívuma a szerelem. Vannak vezérmotívum
nélkül való operák is, de ezeket jobb volna külön darabokban előadni.


Családi boldogság.

Az ember annál boldogabb, minél teljesebben és őszintébben vannak
rendezve nagy életviszonyai. S mivel közönségesen a _szerelem és
házasság_ kérdései azok, amelyek legnyomósabbak az életben: ezek
összhangja adja az elérhető legnagyobb boldogságot, ziláltsága pedig a
legnagyobb boldogtalanságot.

A pénz és vagyoni jólét a kisebbik érdek. Igen sok gazdag ember
fordította már maga ellen a fegyvert szerelmi szerencsétlenség vagy
zilált családi élet miatt. És igen sok szegényes viszonyok közt élő
ember érezi magát boldognak összhangos családi életében.

Az élet nagy bolondságait nézve, sokszor úgy tetszik, mintha az
állatvilág szerencsésebb volna a fajfenntartás küzdelmeiben, mivel maga
közt végre is ki tud veszekedni valamely tűrhető, a faj tökéletesedésére
kedvező igazságot. Ellenben az »ésszel és szabad akarattal bíró lényt«
az élet legnagyobb kérdésében, ahol a nő boldogsága vagy erkölcsi
katasztrófája s vele a jövő nemzedék deréksége vagy hitványsága dől el,
gyakran a tökéletlen multaktól átvett gyatra életszabályok s a jelen
durva önzései irányozzák.

A polgári társadalomban naponként megesik, hogy a józan életszabály, a
társadalmi állás túlbecsülése s a gazdag hozomány nemcsak az egymásnak
szánt házasfeleket dönti erkölcsi nyomorba, hanem az utódok testi és
lelki szerencsétlenségének is nemzedékeken végig özönlő kútforrásává
lesz.

A nőnek szent jogai vannak a teremtéstől fogva a szerelemre. De amikor
keresi, rendesen csak új előítéleteket kap a civilizációtól. Bevett
erkölcsi szigort, kemény házassági jogot vagy hivatásához illő termékeny
boldogság helyett száraz és meddő nőemancipációt.

* *

A boldog házasságnak a kellékei következők:

1. Erős, kipróbált és kölcsönösen hű szerelem.

2. Megfelelő korkülönbség. A nép szerint a menyasszony legyen fele
annyi, mint a vőlegény és héttel több. De ez a szabály némi alkut is
eltűr.

3. Jó egészség.

4. A két házasfélnek helyes erkölcsi alapon álló jelleme.

5. Vagyoni rend, ha nem is éppen gazdagság.


Menjen férjhez!

A korán való férjhezmenés a legvégzetesebb társadalmi előítéletek közé
tartozik.

A 16–18 éves leány, kivált nevelési rendünk mellett, még
testileg-lelkileg egyáltalán gyermek. Egész mivolta szerint képtelen még
az élet legnagyobb kötelességeinek teljesítésére. És ami legfontosabb,
tökéletlenül fejlett értelmi és érzelmi világánál fogva végzetes
tévedéseknek van kitéve.

Ebben a korban kötik rendesen a legszerencsétlenebb házasságokat. A
szülők és rokonok tele beszélik a leány fejét, hogy milyen jó dolog
asszonynak lenni. Önálló lesz, szinházba járhat, főzhet-süthet ami nekik
tetszik; szép butoraival, fejkötővel, ékszereivel imponálni fog;
látogatásokat fogadhat; hazatérő férjének nyakába ugorhat és így tovább.

Félig gyermekfejjel, tökéletlen érzelemvilággal, biztos tapasztalat és
itélet nélkül, a környezet rábeszélésének és az önálló asszonyi állapot
csábításának engedve, férjhez mennek tehát és hűséget fogadnak olyan
úrnak, aki »elegáns és jó állással bír«. Ha nem is szeretik mélyen, no
de rokonszenveznek vele és – amint mondani szokás – majd csak egymáshoz
törődnek.

Bölcs-bolond beszéd!

Kevesen akarják elhinni, hogy a szerelem nemcsak ideális igazság, hanem
fiziológiai igazság is. A legkövetelőbb igazságok közt is az első,
aminek megvannak a magához illő jogai. És hogy az a nő, aki komoly és
határozott szerelem nélkül megy férjhez, természeténél fogva nem
megbízható feleség. Még maga előtt sem az, mert hiszen a nő gyönge lény,
akit a szeretet tarthat meg csak a férj és a család számára. Ha ez nincs
meg, minden doktrina és kényszer kevés arra, hogy állandó hűségét
biztosítsa.

Szerencsétlen hiúsága a szülőknek! És ostobasága a világnak, hogy az
ilyen korán férjhez menő leányokat irigylik.

A férjhezmenés a leány 20 éves életkorában is inkább korán van, mint
későn. De akkor legalább már némileg a maga felelőssége mellett megy
férjhez és érzelmeiről legalább magának számot bír adni.

Milyen kevés vígasztalása az a szerencsétlenül férjhez adott nőnek, hogy
kétségbeejtő helyzetét nem egyedül maga okozta!

* *

Ha minden férj zsarnok volna, akit a nők zsarnoknak mondanak, akkor a
világ már régen nem volna egyéb, mint egy óriási keleti szatrapia,
többnejűséggel.

* *

A férj és feleség nyilvános helyen ne csókolózzon; de ha már
egyáltalában tesznek valamit, inkább csókolózzanak, mint veszekedjenek.


Tegeződés.

A szülők és gyermekek között a kölcsönös tegeződést nem lehet
helyeselni; annál kevésbé a fonák szokást, hogy a szülők a gyermekeket
magázzák, ezek pedig őket letegezzék. Ez egészen a feje tetejére állítja
a dolgok természetes rendjét, tehát nyegleség. A magyar család rendjének
régi időktől fogva az felel meg, hogy a szülők a gyermekeket tegezzék,
azok pedig őket magázzák, még pedig illő tisztelettel.

A kölcsönös tegeződés idegen, németes szokás. Amivel indokolják, hogy t.
i. a családi élet kapcsait bensőbbé teszi, értéktelen, mivel a családban
nemcsak a szeretet és bensőség kötelékei lényegesek, hanem a tekintély
is az. Valószinű, hogy az a gyerek, aki apját tegezi, serdült korában
egy nap ezzel fog előállani:

– Apám! Fizesd ki az adósságaimat.

A bensőséget azzal lehet fentartani, hogy a gyermek szüleit »édes apám,
édes anyám« címmel illesse és ők így viszonozzák: »édes fiam, édes
lányom«.

A magyar nép józansága mutatja meg az utat. Ott nincs ez a tegeződés, de
a gyerek szüleit »édes szüleimnek« (édeszlőim) nevezik, ezek pedig őket
»édes cselédjeim« szóval illetik.

Valamikor a családfő a feleségét is tegezte, a nő pedig férjét »urazta«
(férjem uram) és a népnél ma is így van! a férj a feleségét tegezi, ez
pedig kendezi az »urát«.

A magyar családi rendben – pedig az elég jó – semmi sincs, ami a
kölcsönös tegeződést támogatná, annál kevésbé olyan, ami a címzések
megfordítását indokolná.


Mesterkedések.

A szerelmes férfit asszonyi praktikákkal nyilatkozatra bírni nemcsak
nőietlenség, hanem oktalanság is.

Ha a férfi szereti a nőt és a nőnek erről bizonyossága van, tudnia kell
azt is, hogy az a férfi kezdettől fogva magáévá akarja őt tenni. Meg
kell várnia tehát, amíg ő a maga akaratából nyilatkozik.

Mert: vagy helyes érzülettel bír az a férfi és akkor biztatás nélkül is
ez a legnagyobb gondja; biztatni tehát felesleges. Vagy helytelen
erkölcsi érzülettel bír, megbízhatlan, vagy éppen szédelgő: és akkor
biztatni káros.

De van más, gyakorlati szempont is.

A férfi, aki a nőt szereti és mégsem megy át a »nősülés terére«,
bizonyára oly jelentékeny akadályokkal – akár anyagiakkal, akár
erkölcsiekkel – küzd, amelyek nősülését vagy egyáltalán, vagy bizonyos
időre lehetetlenné teszik. És az ilyen küzdelmek minden valamire való
férfiúra nézve a legnehezebb megpróbáltatások közé tartoznak.
Szenvedélyes természetek nem egyszer oldották meg már az ilyen problemát
nagyon is váratlan módon.

Már most, ha a nő becsüli is valamire azt a férfit, akit szeret, akkor
jobb mind a kettőre nézve, ha gyöngéd viszonyuk nyilatkozat nélkül
felbomlik.

A férfi, ha gyöngéd erőszak elé állították, az esetek kisebb részében
képes csak megmaradni a rideg »nem lehet« mellett. Az esetek nagy
többségében a becsületére való hivatkozás lenyomja az ellenálló okokat
és a kényszer nyomása alatt határoz, többnyire helytelenül.

De még ha helyesen határozott is, még akkor is rettenetes az az ár, amit
a nő a férfi igenlő elhatározásáért kénytelen fizetni. Úgyszólván egész
erkölcsi értékét odadobja, gyakran csak azért, hogy egy-két hónappal
hamarabb legyen az esküvő.

A férfi nem felejti el a rá gyakorolt erkölcsi kényszert soha.
Természeténél fogva uralkodásra s a maga és családja életsorsának
független intézésére lévén születve, akaratának és itéletének
megsértését éppen e legkényesebb viszonyában érzi később legkínosabban.

Gyakran az első pillanatban, a szenvedély és lelkesedés hevében talán
nem is veszi észre az önérzetén ejtett súlyos sebet, mint a katona, aki
a csata hevében még átlőtt mellel is harcol egy darabig; de azért ez a
seb mégis csak ott van és elkezd fájni, mihelyest a felhevülések
elmultak. A legszelídebb férfi is érezni fogja idővel ezt a sebet, ha
nem is vallja be soha.

És jaj a »biztató« nőnek, ha idővel az is kitetszik, hogy azok az
akadályok, amelyek a férfi lelkében a házasság gondolatával küzdöttek,
csakugyan nyomatékosak és nagyok voltak. Később azokat az élet a maga
tökéletlenségeivel és bajaival rendesen nagyon is kézzelfogható alakban
állítja a két házastárs közé, szükség, talán nélkülözés, lemondás, vagy
valamely lappangó titok fölfedezése alakjában.

Azért mondják az életben, hogy a házasságnak _tiszta erkölcsi alapon_
kell nyugodnia. A bizalmatlanság, kényszer és őszinteség hiánya, ha a
szerelemben ültették el magvát, a házasságban méregfává növekszik.


Unokatestvérek.

A vérközösség házassági akadályát az unokatestvérek közt a régi egyházi
jogok ismerik. Ismeri az újabb magyar házassági jog is. De mindenütt
könnyű volt alóla fölmentéssel szabadulni. Nálunk az igazságügyi
miniszter adja meg a fölmentést.

Évszázadok tapasztalatai nem erősítették meg azt a feltevést, hogy az
ilyen házasságokból egyáltalán gyönge és beteges gyermekek származnának.

A tudományos megállapítások eddig csak abban bizonyosak, hogy a
házastársak bizonyos közös, állandó és egyforma tulajdonságai az
utódokban rendszerint átöröklődnek. Tehát a rokon házastársak kiváló
tulajdonságai is, nemcsak a rosszak.

Mégis, mivel ily közeli vérközösségnél gyakrabban fordulnak elő bizonyos
leszálló és bujkáló atavisztikus betegségi hajlamok és az ezektől való
szabadulás az utódok nagy érdeke: az unokatestvérek házasságánál
bizonyos óvatosság sohasem ártalmas. Általában a leszálló
terheltségeknél (elmebajok, idegbajok, tüdőbetegek, tagok ferdeségei
stb.) az unokatestvérek házassága nem ajánlatos.

Ha ilyenek nincsenek, a fajilag közelálló, egyforma alkatú, egyszinű
hajú és szemű rokon egyének közt a házasság szintén aggodalmas. Ha
ellenben a fajbeli jelek elütnek és leszálló terheltség nincsen az
apáknál és anyáknál, a vélelem az, hogy az unokatestvérek házassága
kifogástalan.

A lemenő gyermekeknél _többször_ ismétlődő unokatestvér-házasság
egyáltalán nem ajánlatos, mivel a fizikai és szellemi tulajdonságok
egyformaságára, pangására vezet. Az élet fejlődése mindig a
változatosságra törekszik. Ennek mesterséges feltartóztatása a
természeti erők kimerítésével jár s végre is leromlásra vagy meddőségre
vezet.


Igazság-keresés.

A családi életben és a szeretet kötelékeiben ne keressük az igazságot;
elégedjünk meg a _valósággal_, ami az igazságnak szintén egyik fajtája,
talán a jobbik.

Más az a külső életben, ahol az emberek a létért küzdenek vagy
marakszanak és fel is falnák egymást, ha nem állna köztük a jog.
Képzeljük úgy, hogy a jog paragrafusai megannyi lándzsahegyek, amelyek
az ember mellének szegeződnek, mihelyest az élet küzdelmeiben és
dulakodásaiban felebarátjának a zsebébe akar nyulni, vagy az oldalát –
keresztényi szeretettel – be akarja törni.

De mit keresnek ezek a lándzsahegyek a családi életben, a belső rokoni
és baráti körben? Itt ne az igazságokat hegyezgessük még hegyesebbre,
hanem azt nézzük, hogy miképpen lehetne jog nélkül is megélni,
kiméletesség, türelem és szeretet segítségével úgy, hogy egyik a
másiknak javát akarja és ne a maga jobb vagy rosszabb igazságait keresse
rajta.

Többet ér egy csepp szeretet egy tenger szeretetlen igazságnál.

* *

A tétel:

A férjem megcsalt; mivel pedig a házasságban a jogok és kötelességek
egyenlők, nekem is jogom van őt megcsalni.

Hiba, hogy ez a megcsalás sem nem »jog«, sem nem »kötelesség«, hanem a
legnagyobb mértékben jogellenes és kötelességellenes valami. Ez pedig
sehogyan sem illik bele a jogegyenlőség logikájába.

Ha tehát a nő ebben a kérdésben a pozitiv logika és nem a kávéfecsegés
szabályai szerint akar eligazodni, akkor a kérdést így állítja lábára:

A férjem megcsalt; mivel pedig a házaséletben a csalás nemcsak hogy nem
jog, hanem a legcsúnyább jogsértés és kötelességszegés, tehát én nem
fogok annyira lesülyedni, hanem válni fogok tőle, vagy… kikaparom a
szemét.

Mellékesen pedig ezt is hozzá lehet tenni: … különben nem is olyan
nagyon bizonyos, hogy megcsalt.


Műveltség.

A házaséletben sokan aggodalmasan keresik, hogy a _férfi és nő
műveltsége_ közt is meglegyen a kellő összhang. Az esetek többségében
azonban ez csak ürügy; a lényeg a vagyon- és osztályegyformaság.

A szabály mindenesetre az, hogy a férj és nő, ha nem is a tudomány
dolgában, de az általános műveltség, az ú. n. »szellemi láthatár«
dolgában egyenrangú legyen.

A teljes benső együttélés, ami a házasélet boldogságának alapja, alig
képzelhető másképpen, mint ha a házasfelek egymás gondolatait,
törekvéseit és terveit helyesen megérteni képesek. Máskülönben
okvetlenül beáll az a helyzet, hogy az erősebb fél önmagában tartja
gondolatait és szellemileg külön életet fog élni. Ez pedig a gyöngébb
félnek állandóan fájni fog, mivel a mellőzés, a kevésre becsültség
érzetét kelti föl benne.

A két házasfél közt azonban kisebb a baj, ha a _nő_ műveltségi
szinvonala az alacsonyabb, föltéve, hogy nem nagyon sokkal alacsonyabb.

A nő, ha szeret, sok mindenre, szinte a lehetetlenre is képes. Sok
esetben belátja a különbséget és utána jár, hogy kisebbítse. Ha nem is
sikerül neki, kedvességével, szerelmével s ezer kellemes erényével
elfeledteti.

Képzelhető és van is igen sok házasélet, ahol az értelem és műveltség
dolgában magasan álló férj szemrevetés nélkül megelégszik szerényebb, de
szerető és hű feleséggel, akivel sohasem érezteti fölényét. Ily
esetekben az eszes nő elfogadja a helyzetet; az esztelen pedig kínozza a
férjet.

Súlyosabb a helyzet, ha a műveltség dolgában az asszony áll magasan a
férj fölött, ami legtöbb esetben a társadalmi rangban való felsőbbséget
is jelenti. És még ennél is rosszabb a helyzet akkor, ha az asszony
műveltsége mellett nem okos, ami nem mindig jár együtt.

Ilyenkor az összeütközés nem várat magára soká. A nő kevésbé bírja
fölényét erős akarattal megfékezni és elfeledtetni. Az esetek nagy
többségében a férj önállását és szabadságát veszti el a házaséletben. A
nagy dolgokban, de még inkább az apró útbaigazításokban kínosan fogja
érezni, hogy alkotásra hivatott akarata fölött más uralkodik, ha
mindjárt a neje akarata is. Ha azután ez a műveltebb feleség gazdagabb
is, mint amilyen okos, akkor előáll a zsarnokság egy neme, melynek
kormánypálcája s úgy mondják kardja is már négyezer év óta a – papucs.

Mindenkor az a házasság a legboldogabb, ahol a szerelem mellett a
műveltség és vagyon bizonyos arányban áll egymáshoz. Helyesebben
szólván: az ily házasság van legkevésbé kitéve az emberi gyarlóság
romboló hatásának.

Persze van itt egy nagy demokratikus tényező is, ami sokszor a
legnagyobb különbségeket is áthidalja. Ez a _szerelem_, amit még nem
sikerült kipusztítani az emberek közül s minden valószinűség szerint
ezután sem fog sikerülni.


Érdekházasságok.

A házasságnak természeti alapja a szerelem. Erre lehet vagyoni jólétet
is építeni, sőt az utódok érdekében kell is. De megfordítva nem lehet. A
természet nem tűr megfordított rendet. Szerelem vagyoni érdekekből nem
támad soha, ha mégannyi hamis próféta hirdeti is ezt a tanítást.

Minden házasság, mely szerelem nélkül csakis vagyoni érdekekre van
építve, természetellenes állapot, tehát erkölcstelenség is. Akik az
ilyen házasságot létrehozzák, kimondhatatlan és hosszú időkig tartó
szerencsétlenségek és szenvedések Pandora-szelencéjét nyitják föl.

Tegyük föl a kérdést, hogy mennyivel volna erkölcsösebb az élet s
mennyivel volna előbbre a kor (mivel a boldogtalanságnak butító hatása
is van), ha a társadalmi életben a házasuló felek szivét és vonzalmát
tennék föl elsőnek a mérlegre s a »kényszer« kitöröltetnék a házasság
előzményeiből?

Vagy tegyük föl a másikat, azt a lehetőséget, hogy az állam és az egyház
egy napon fölfüggesztené valamennyi létező házasságok érvényességét és
mindenkinek szabadságára bízná, hogy folytassa vagy szakítsa meg a
fennálló köteléket, amint különben ez az ókorban egyes kezdetleges népek
életében hét évenkint meg is történt. Csak akkor lehetne igazán
meglátni, hogy milyen laza és képtelen a modern emberek házasságának a
fundamentuma.

Némelyek szerint a házasságoknak csak egy negyedrésze maradna érvényben.

* *

Az érdekházasság előnyei körülbelül a következők:

Valaki megnősül és elvesz egy leányt, pl. 50.000 korona hozománnyal,
akit nem szeret és aki őt valószinűleg szintén nem szereti. Akkor abból
a következő előnyök háramlanak a férfira:

Mindenekelőtt kifizetheti az adósságait s 3–4 év alatt kényelmesen
elköltheti a többi pénzt. Neje kezdetben szemére fogja ugyan vetni, hogy
»ő tartja el őt«, ami azonban nem tart sokáig. Mihelyest a pénz
elfogyott, akkor már csak azt fogja mondani:

– Te ingyenélő, elverted a hozományomat!

Lesz továbbá annak a férjnek egy folyton válni akaró felesége és
valószinűleg félkegyelmű, keserves gyermekei is, rendes gyümölcsei a
szerelem nélkül összecsirizelt érdekházasságnak.

Végül pedig, – ami szintén benne van az ilyen házasságok programmjában –
a felesége meg fogja őt csalni, mivel szerinte neki joga van különb
emberhez is, mint amilyen a férje. Amiben egyébiránt igazsága is lehet.

* *

Nem okvetlenül az a _gazdag menyasszony_, akinek nagy a hozománya.

Ha figyelemmel nézzük az életet és összevetjük a léha asszonyok által
elpusztított hozományok összegét ama vagyonértékekkel, amelyeket egy
gondos és okos feleség keze és egy szerencsés házasság hozott létre:
akkor azt fogjuk tapasztalni, hogy a »jó parthiek« igazi mivolta nem a
hozmányban, hanem a nő személyében van kifejezve.

Nem lehet ugyan azt mondani, hogy minden nagy hozománnyal bíró hölgy
okvetlenül magával hozza Medea pusztító tüzét is a házba. A világért
sem! De az bizonyos, hogy a gazdag feleség, ha nem igen szeret minket,
vagy mi őt, sokkal szegényebb, mint a hozománytalan feleség, akit
szeretünk és aki minket szeret.

Michelet egy vagyontalan, de tehetséges barátjának ezt tanácsolja: Si
vous voulez vous ruiner, épousez une femme riche!

Ha tönkre akarod magad tenni, csak gazdag nőt végy feleségül.

* *

Nincs megalázóbb a férfira, mint az, ha pozicióját, sikereit és vagyonát
a »szoknyának« köszöni.

Az olyan házasság, ami azzal kezdődik, hogy a férfi éppen férfias
jellemét alacsonyítja le a nő előtt, nem az égben köttetik, hanem a
pokolban. Annak jó vége nem lehet, mivel ellentétes, rothasztó elemek
vannak benne.

* *

Nem igaz az, hogy a modern életben a házasságokat rosszabb elvek szerint
kötik, mint egykor.

A letünt századok telve vannak az érdekházasságok emlékeivel. Az pedig
mindennapi dolog volt a régi jó időkben, hogy a királyok 10–12 éves
gyermekeiket egymásnak eljegyezték.

Egészen kétségtelen, hogy a modern kor számos visszamaradásai mellett is
jobban kedvez a szerelmi házasságnak és a nő szabad választási jogának.

Igaz, hogy ez a jog még korán sincsen általánosan elismerve. A modern
»pénzes zsák« megint olyan új intézmény, ami az ósdi jogelnyomást
örökíti tovább; azonban a politikai, jogi, irodalmi és filozófiai
eszközök hatása alatt s kiváltképpen a természettudományos gondolkozás
terjedése mellett lépésről-lépésre halad előbbre a házasság fizikai és
erkölcsi elemeinek tisztulása is. És ezzel elsősorban a nő
fölszabadítása a testi rabszolgaság alól.

A feminizmus törekvéseinek is ez a legmélyebb erkölcsi magva.


Hozomány.

A régi jó magyar fölfogás szerint, a _hozomány_ az a vagyon, amelyet a
nő férjének hoz a házasság terheinek könnyítése végett. Az új és éppen
nem magyar fölfogás szerint pedig a hozomány ama pénzösszeg, amelyen a
nő férjet vesz magának. Vagy némely hozománytudós szerint: az a ráadás,
amellyel a nő elkel.

A hozomány önmagában véve tisztességes dolog s minden időben adtak is,
kaptak is, hozományt, ha volt. Tisztességtelen és ártalmas azonban az a
fölfogás, mely megfordítja a dolgok természetes rendjét és így fejezi ki
magát:

– A feleség az a teher, amelyet az ember a hozománnyal szokott kapni.

Még a gazdag leányok is tiltakozni fognak mindenkor az ilyen fölfogás
ellen, ha érzik saját méltóságukat. De igen sokszor előfordul, hogy a
férjhez menő vagyonos hölgy is igen modernül gondolkozik és akkor ő a
hozományvadász vőlegénnyel szemben így állítja föl a maga igazságát:

– A férj az a tárgy, akinek a hozomány fejében kötelessége eltűrni az én
szeszélyeimet, esetleg kalandjaimat.

Igen sok dús hozományban lebzselő férj és feleség van, aki szívében egy
egész életen át keserű irigységgel szemléli a kis hozományú vagy
hozománytalan családok gyarapodását és szerencséjét, míg a magáénak
elpusztulását szinte pontosan ki tudja számítani.

A házaséletnek csodálatos, kitanulhatatlan matematikája van. A többi
közt ilyen képtelen számok is fordulnak elő benne: 100 = 100.000,
100.000 = 0.

* *

A hozományvadászat nagyobb ellenségei a női nemnek minden nőtlenségre
kényszerítő állami intézkedésnél és mindig a nő megbecsülésének nagy
hanyatlását jelenti. Aki ez ellen küzd és azt gyalázatossá bélyegzi,
több gyakorlati hasznot tesz a női nem boldogságáért, mint ezer elméleti
bölcselkedő.

* *

Az okos és jó feleség, ha nem is az ő kezében van a pénztár kulcsa,
mindenkor iparkodik férje költekezését s a maga és családja
szükségleteit megfigyelni és arányban tartani, nehogy öntudatlanul
bűnrészesévé legyen férje ballépéseinek.


A házibarát.

Arról van szó, hogy ha egy férjes nőnek valaki hevesen udvarol, vagy
világosabban szólva: szerelmével ostromolja, miként utasítsa vissza?
Következő esetek lehetnek:

1. _Megmondhatja a férjének_. Ez hatásos ugyan, de az a hátránya van,
hogy a férj nyugalmát földúlja, csaknem bizonyosan sértésekre és
párviadalra vezet s emellett a »világ« szájára adja az esetet. Pedig a
világ mindig a rosszabbat hiszi.

2. _A lesújtó visszautasítás_, ami goromba is lehet. Vagy kemény
lehordás és megszégyenítés, aminek ismét az a hátránya van, hogy a
megszégyenített udvarló elmaradása a társaságban feltűnik s a férj is
tudomást szerezvén róla, az asszony ártatlanúl is gyanúba kerül.

3. _Tapintatos leszerelése_ a bajnak. Szelid, jóakaró rendreutasítás;
kitérés a négyszemközt való beszélgetések elől; visszautasító
magaviselet; olykor egy kis keserű orvosság, mindaddig, amíg az illető
gentleman jobbik esze meg nem érkezik. De ennek meg az a baja, hogy a
megvadult uraknak a jobbik eszük nehezen szokott megérkezni. Örömestebb
hiszik, hogy mindez biztatás, mintsem hogy visszautasítás.

Már most mit csináljon az ilyen szegény asszony? Mi a leghelyesebb
magatartás, ami használjon is, a férjet se vigye bajba és gyanakodásra
se adjon okot?

Az asszonyok erre azt mondják:

– Úgy kell a feleségnek viselkednie, hogy sohase kerüljön ilyen
helyzetbe.

* *

Egy eset a sok közül:

… Egy fiatal házaspárhoz beszállott vendégül a férjnek egy régi jó
barátja. A vendég, akit a nő is még gyermekkorából ismert, éjnek idején
megbetegedett. Nyugtalanságát az asszony észrevette s mivel a férje
aludt és fölkelteni nem akarta, a cseléd pedig lefekvés után kiszökött a
házból, a legjobb hiszemben, bár kevés elővigyázattal, maga készített a
vendég számára hideg borogatást. Jóindulata és bizalma nagyobb lévén,
mint óvatossága, azt be is vitte a szomszédos vendégszobába. A vendég
azonban, vagy mert színlelte a rosszullétet, vagy mert nem volt
túlságosan rosszul, megölelte az asszonyt…

Közben a férj is fölébredt a neszre s fölkelvén, utána ment. És éppen
abban a pillanatban lépett be a szomszéd szobába, amint ott a váratlan
jelenet kifejlődött.

A dologból nagy eset lett. Párbaj, amelyben a vendég a jobbkezére örökre
megbénult és egy botrányos válópör.

A bíró elfogadta ugyan az asszony mentségét, de nem úgy a férj, aki
azóta is föltétlenül meg van győződve, hogy az asszony bűnös volt. Vagy
legalább az ú. n. becsület parancsához tartja magát és minden békülési
kisérletet kereken visszautasít.

Más, tárgyiasabban ítélő emberek meg vannak róla győződve, hogy az
asszony ártatlan, de – úgy mondják – ez csak magánvéleményük!

Már most alkalmazzuk ezt az esetet azokra a látszatokra, amelyek »ölnek«
s gondoljuk el, hogy hány nő szenved becsületében a kisebb-nagyobb
látszatok miatt.

A _látszat_ esetében van mindig egy biztos ismertetőjele az asszony
ártatlanságának. Az t. i., hogy férjét szereti. Ha szereti, akkor a
látszatot mint értéktelent, félre lehet dobni.


A mult.

Sok fiatal asszony lelke vergődik ebben a kérdésben és legalább is fele
téved el benne. Hogy a fiatal asszony férje multját is akarja ismerni,
az nagyon természetes; de mivel a bizalom a házastársak közt nem
egyoldalú és csakis úgy ér valamit, ha kölcsönös és minden csalárdság
nélkül való, ezzel a nő is tartozik.

Hogy azonban ez a bizalom tulajdonképpen miből áll, ebben az emberek
sokféleképpen tévednek. Talán jól mondjuk, hogy mindent közölni
tartoznak egymással a multból is, de méginkább a jelenből, ami a köztük
levő legbensőbb kötelékre és annak tisztaságára tartozik. Ellenben oly
tényeket, amelyek ennek a köteléknek a sérthetetlenségére nem tartoznak,
külön kérdés és kifejezett akarat nélkül ne hozza föl az egyik a
másiknak szükségen felül, sőt ebben legyen kiméletes egyik a másik
iránt. Ez a lélek jogköre.

Sok dolog van az emberi életben, amit a gyarlóság számlájára kell
fölírni és el kell felejteni, helyesebben: meg kell bocsátani.

A szerelem, kivált ha szerencsésen diadalra vergődött és boldog házasság
lett a vége, általános amnesztiával járjon, mint a királyok
trónralépése.

* *

A derék, egészséges erkölcsi érzülettel bíró férfi, amikor valamely nő
szerelmének megnyerése után törekszik, abban a pillanatban, amikor azt
elérte, azonnal el fogja neki mondani azt is, hogy előbbi életéből mi
nyomja lelkiismeretét?

Egy előző, komoly szerelmi viszony pl., amelynek komoly története van,
mindenesetre ilyen, még akkor is, ha a világ előtt titokban maradt,
avagy titkos, megalázó részei vannak. Ilyenek továbbá családjának oly
fogyatkozásai, esetleg még bűnei is, amelyeket szintén még jókor kell
megtudni annak a nőnek, akinek kezébe jövendőbeli életünk és családunk
erkölcsi sorsát letesszük.

Hogy ilyenkor a nő is hasonlóval tartozik, az eléggé fölfogható. A nők
»előélete« bizonyosan tisztább szokott lenni, mint a férfiaké. De a nő
is csak ember, aki éppen úgy ki van téve az élet gyarlóságainak. S ő is
érzi az ilyen elhatározó pillanatban azt, hogy bizalomhoz tartozó dolgok
eltitkolásával oly csalást követne el jövendőbeli férje ellen, ami egész
életét lealacsonyítaná s köztük a hazugság, vagy legalább a gyanú
demoralizáló állapotát teremtené, ha az erre tartozó dolgokat nem
mondaná el még jókor.

A helyes fölfogás az, hogy a házaséletre már ne maradjon fönn semmi
árnyék vagy bizonytalanság a múltból, szóval semmi »elmondani való«
többé.

A házasélet elején való »vallomások« eszerint nem helyesek többé. Okos
asszony és okos férfi ezért a másikat nem zaklatja. Különösen pedig nem
zaklatja az okos asszony férjét legénykori élemények felől. De ha
kiváncsisága még sem hagyja nyugodni, meg kell elégednie, ha a férje azt
mondja neki:

– Mindent tudsz, ami a szeretetre és bizalomra tartozik köztünk. Egymás
közös emberi gyarlóságát bűnül egymáson ne keressük. Amióta szeretlek,
bizalmad megérdemlem s meg vagyok győződve róla, hogy te is az enyémet.
Azon legyünk, hogy soha meg ne csökkenjen közöttünk ez a bizalom.


Férj és feleség.

A férjek általában véve szelíd és jóravaló háziállatok, akik szeretnek
otthon tartózkodni.

Ez pedig többnyire az asszonyoktól függ. Aki a házat kellemessé tudja
tenni és gondja van arra, hogy férje megtalálja abban mindazt, ami
állásával és életmódjával jár, amellett pedig prédikációkkal férjét nem
kínozza: az azt fogja tapasztalni, hogy a férje nem jár ki annyit a
házból, sőt barátjai is vele kezdenek járogatni, mivel ők is jól érzik
magukat a meleg tűzhely körül.

Ellenben az, aki férjét untalan fegyelmezni akarja, szemrehányásokat
tesz neki kimaradásáért, máskülönben pedig mogorva és barátságtalan
férje apróbb hibájával szemben is: előbb-utóbb észre fogja venni, hogy a
férje külső világi élvezetek után jár s mindenféle álürügyek alatt
kisiklik körmei közül.

* *

Mindennapi kérdés:

Mi jobb, ha a házasfelek közt a férj szereti jobban a feleségét, vagy a
feleség a férjét?

Minden ilyen kérdés alatt tulajdonképpen az az igazi kérdés lappang,
hogy: mi jobb, ha a férj nem szereti a feleségét, vagy a feleség nem
szereti a férjét?

A kisebb polgári okosság azt mondja, hogy ha a férj szeret jobban, akkor
a hideg nő is hálás lesz férje iránt, jósága meghatja őt és a
szánalomból, hálából idővel a legnagyobb szeretet lehet… Amire különben
ráillik a »Tolonc« egyik humoros népdala, ami szintén azt mondja, hogy
»uborkából lesz a tök, tökből a sárgadinnye«.

Azonban, sajnos, a legtöbb férfi olyan, már a természettől fogva, hogy
neki a hálából idővel kifejlődő szeretet nem kell. Már csak azért sem,
mivel az minden férfira nézve súlyosan megalázó dolog, az alamizsna
bizonyos neme, amit valamire való férfi el sem fogad.

Amellett pedig a férfiak nagyon jól tudják azt, hogy az olyan asszony,
aki a szánalom és hála erényeiben vesz szerelmi gyakorlatokat,
egyáltalában nem megbízható és el fogja férjét árulni, mihelyt egy olyan
férfival áll szemben, akit szánalom és hála nélkül, sőt egyáltalán
minden ok nélkül szeret.


Összeveszések.

Soha meg nem szűnő gonddal óvakodjunk a házasságban az apró
összeveszésektől és az édes kibékülésektől.

Ne áltassuk magunkat ostoba mentségekkel. Az első sértő szó már
megdöbbentő és nagy esemény, ha annak a fullánkját a rögtönös megbánás
és engesztelődés nem húzza ki azonnal. Az összeveszés pedig, amely
órákig, talán napokig eltart, szinte fölér az életnek egy
katasztrófájával.

És szomorú ebben a dologban az, hogy rendesen a gyöngédebb fél, az
asszony az, aki a haragot erősebben tartja.

A férfit és nőt a házasság kötelékében ha a szeretet egymással szorosan
össze nem forrasztja, akkor az egész szövetség nem is ér sokat.

Már pedig a szeretet – ha van – minden más erénynek a koronája, kivált
pedig a szelidségé, a béketűrésé, a kíméletességé, a ragaszkodásé, az
engesztelődésé és a bizalomé.

Aki ezt megsértette, nemcsak rossz órát vagy napot szerzett a másiknak,
hanem önönmagába is beledöfte a kést. Egy egész világot sértett meg
egyetlen szóval. Ha nem képes azonnal belátni, – ha már megesett – hogy
milyen óriási hibát követett el; ha nincs benne elég erkölcsi erő arra,
hogy azonnal megbánja és megalázza magát, ellenben saját indulatait és
gőgjét többre becsüli, mint azt a szentséget, aminél nagyobb szinte
nincs is az emberi életben: akkor az a kibékülés és csókolózás nem sokat
ér később. Az első jelenetet követi a második, harmadik… tizedik…
századik. Mentül jobban békülnek, annál inkább elhidegülnek egymástól.

Ha valaki a földbevert karót ingatja, az talán nem fog engedni; de
ingassa meg, habár nem egyazon időben is, sokszor: meglazul és
kihúzhatja.

Azonképpen vannak az emberi lélekben is a dolgok. Rossz tulajdonságaink,
egyszer gyakorolva, még nem fajulnak el, de gyakoroljuk azokat sokszor,
útat vájnak maguknak észrevétlenül s később még a legkisebb
fölindulásnál is azonnal megjelennek.

Van sok házastárs, aki sűrün össze szokott veszni, de azután meg-meg
összebékül. De micsoda az ő boldogságuk és életük azokéhoz képest, akik
sohasem vesznek össze és a legnehezebb órákban, talán a féltékenység
legkínosabb perceiben is, megtartják a szeretet törvényét, amelynél
nagyobb törvény nincsen:

»Ne szálljon le a nap a te haragoddal.«

* *

Valamint nagy észbeli tehetségekkel megáldott emberek vannak köztünk,
szintazonképpen vannak dúsgazdag szeretet-adománnyal megáldott emberek
is, akik a legnagyobb önfeláldozásra is képesek másokért. Annál inkább
képesek arra, hogy a házasélet bajai és megpróbáltatásai felett egymás
jó tulajdonságaiban bízva, mosolyogva térjenek napirendre.

Vannak azonban köztünk szívbelileg tehetségtelen emberek is. Lények,
akiket kishitüeknek, szűkkeblüeknek szoktunk nevezni és akik oly kevés
szeretet-adománnyal, ellenben oly sok rosszindulattal jöttek a világra
(olykor a nevelés még meg is toldja), hogy az a szeretet, amivel a
házasélet útján elindulnak, már egy-két hét alatt elfogy. És akkor
kezdődnek az apró differenciák, neheztelések, összeveszések, majd a
civakodás, harag és gyűlölködés. A szeretet elfogyott, mert kevés volt.

Ezek azok, akiknek soha se kellene megházasodniok vagy férjhezmenniök.


Szerelmi házasságok.

Lehetséges-e, hogy a tiszta szerelemből kötött házasság is szerencsétlen
legyen és felbomlással végződjék?

Nem valószínű: de lehetséges. Gyarló az emberi lény, még legmagasabb
érzéseiben is. Ami az egyének jellemében hiányzik, azt a szerelem
javítja és pótolja ugyan, de ott, ahol a hézag nagyon is nagy, semmi sem
használ, még a szerelem sem.

Már az maga is nagy gyarlóság, hogy a nagyon fiatal egyének (kivált a
nagyon fiatal leányok) érzéseikben könnyen megtévedhetnek. Továbbá igen
sok regényes, mások által beléjük beszélt vagy rossz regényekből magukba
olvasott előítélet rontja meg természetes hajlandóságaikat. Ilyenkor a
szerelemnek valamely tökéletlen, eleve is beteges alakja lép fel s
elkeshed ez is a házasélet nehéz kötelességeinek nyomása alatt.

Sokan erős és mély szerelemmel indulnak neki a házaséletnek, de ingadozó
jellemük és megbízhatatlan erkölcsi érzésük nem birja az életnek sokszor
nagyon is reális megpróbáltatásait vagy nagyon is vonzó csábításait.

Férfi és nő ebben egyaránt hibás lehet.

A világ ilyenkor azt mondja, hogy íme, a szerelmi házasságok sem
szerencsések. Pedig nincs igazsága. A világ mindig csak a szerencsétlen
házasságokat látja, mivel ezek feltünnek, ellenben a szerencsés
házasságok zajtalanok. Ha 100 ilyen házasság közül 95 boldog, sohasem
ezek után, hanem az 5 boldogtalan után igazodik, mivel érdekeinek vagy
előítéleteinek így kedvezőbb.

Azt pedig, hogy még ebben az öt esetben sem a szerelem, hanem a jellemek
gyatrasága az oka a bajnak, vagy nem keresi, vagy keresve sem tudja meg,
mivel a házasélet titkait az emberek nem teszik ki az ablakukba.

* *

A családi ügyekben többnyire finom lelkiismeretbeli kérdések szálaiból
van összeszőve a bonyodalom csomója.

Aki kívülről nézi (mivel sok lényeges dolog el van fedve szemei elől),
gyakran elítéli az áldozatot és felmenti a bűnöst.


Elhidegülések.

Családi viszályokba idegen ember se tanácscsal, se ítélettel ne
avatkozzék. Mások családi életének belső világába még az sem lát tisztán
bele, aki mint rokon vagy jóbarát szinte benne él, mivel éppen azok a
kötelékek a legfontosabbak benne, amelyek leginkább el vannak vonva
idegen szemek elől.

Ki tudná például azt jókor felismerni, hogy a házastársak egymás iránt
való becsülésének és bizalmuknak kötelékei lazulnak, holottan ezt
sokszor ők maguk is csak akkor veszik megdöbbenve észre, amikor szakadék
tátong köztük. Vagy ki venné észre azt a hallgatag, de mégis borzasztó
lelki viszályt, amelyet gyakran vívnak egymással a házasfelek anélkül,
hogy nyílt kitörésre kerülne a sor csak egyszer is.

Olyan sebek ezek, amelyekhez idegen kéz nem nyulhat a befertőztetés
veszedelme nélkül.

* *

Ritka asszony az, aki a házaséletben, ha a férj belső nyugtalanságát és
vélt elhidegülését észreveszi, hibát ne követne el. Legtöbben
rajtatörnek a férjen, gyanusítással őrlik meg és addig kalapálnak rajta,
míg csakugyan össze nem törik.

Sajnos, ilyenkor az orosz inváziót is behozzák sokan az anyós
személyében. Nem gondolják meg, hogy az összetört férj éppen úgy nem ér
semmit, mint az összetört fazék. Nem tudják, hogy a férfiak lelkének is
vannak olykor nehéz megpróbáltatásai, aminthogy az asszonyi lelkeknek is
vannak, csakhogy az asszonyok az eltitkolás művészetét jobban értik.

Hol, hol nem, ismertem egy házaspárt, ahol a becsületes férfi lelkébe
idegen bálvány lopózkodott be és ott akkora felfordulást idézett elő,
hogy már-már öngyilkosságtól lehetett tartani.

A dráma nem így végződött.

A feleség azonnal belátta, hogy ez férjére nézve is nagy
szerencsétlenség. Hősies lélekkel rejtette el, hogy ismeri a belső
bonyodalmat és hogy nagyon szenved ő is alatta. Férjét észrevétlenül
lépésről-lépésre segítette, hogy magát kimentse a veszedelemből. Az idő
is segített neki és a dolognak jó vége lett; csaknem felemelő, fenséges
vége.

De én csak _egy_ ilyen asszonyt ismertem. Lehet, mások ismernek többet
is; de az bizonyos, hogy olyan feleséget és férjet, aki ellenkezőleg
cselekedett, mindnyájan ismerünk eleget.

Alig van fontosabb és nehezebb kérdés a nő életében, mint az, hogy ha
már megnyerte egy férfi szerelmét, aki férjévé lett, mitől függ az, hogy
ez a szerelem állandóan meg is maradjon? Ez a nőre nézve szinte az
örökifjuság problémája.

Mitől függ? De legtöbben nem is így kérdezik, hanem így: _mit tegyenek_?
Amiben már az a gondolat is benne van, hogy milyen mesterséges
eszközökkel kössék magukhoz férjüket? És aki így kérdezi, annak
többnyire előre is meg lehet jósolni, hogy nem fog sikerülni.

Az _első_ titok a felfogásban van. Az a nő, aki férje ragaszkodását
mesterséges úton akarja biztosítani (fehér kéz, üde arc-szín, krémek,
hajnövesztők, stb.), tolvaj-ösvényen jár. A természet igazi nagy
adományait ilyen rövidebb és könnyebb utakon megközelíteni nem lehet.

Aki a házasélet boldogságát, nevezetesen pedig férje ragaszkodását
biztosítani akarja magának, ne külső mesterkedésekben, hanem a maga
szivében és kitünő tulajdonságaiban keresse az amulettet.

Ez nehezebb; sokszor nagy önfeláldozásokkal, mindenesetre pedig nagy
önzetlenséggel jár, de egyedül ez a biztos. Aki így fogja fel a
problemát és nem a könnyebb végén, annak a megoldás sikerülni fog. Vagy
ha mégsem sikerül, akkor az a közös gyarlóság műve lesz és nem az ő
hibája.

A _második_ titok az, – és ez a nagyobb – hogy ne menjen a nő férjhez
olyanhoz, akit lelke teljes egészével nem szeret és aki őt hasonlóképpen
nem szereti.


Az utolsó szó.

– _Levéltöredék_.

»Asszonyom, tehát a viszálykodásban ön mondotta ki amaz utolsó szót és
az ön nyomorult férje hallgatott, sőt most is hallgat, már napok óta
hallgat…

Dosztojevszkynek egy gyönyörű elbeszélése van erről. Mint semmisül meg
egy családi élet pusztán azért, mivel a házasfelek hallgatnak s egyik
sem bírja az első őszinte, engesztelő szót kimondani.

Az ön esete is az, ami száz és ezer asszonyé; csakhogy ezek az asszonyok
nemüknek mindig rossz véleményt szereztek, dicsőséget soha.

Ime; ki méltóztatott mondani ama bizonyos utolsó szót, amit az asszonyok
nagy többsége a viszálykodásban el nem enged. Nem írja meg, hogy mi volt
tehát ez az utolsó szó, mert bizonyosan rösteli, vagy azt gondolja, hogy
jobb, ha nem tudom. Pedig tudom! Nehéz, súlyos, szeretetlen sértés volt,
máskülönben nem tört volna ki utána az a borzasztó hallgatás.

Hogy férje hallgatni tudott utána, ez becsületére válik; t. i. a
férjének. Vannak férfiak, akik ilyenkor nem hallgatnak, hanem
cselekszenek. És ha az ön férje nem volna különb azoknál, most már ott
heverne romokban az ön egész életboldogsága. És most Nagysád azt
kérdezi, hogy ebben a borzasztó hallgatásban kit illetne az _első békítő
szó_?

Szent Isten!

Ahhoz volt önnek bátorsága, hogy férje ellen azt a bizonyos utolsó szót
kimondja; de ahhoz nincs bátorsága, hogy az elsőt most szintén ön mondja
ki? Nem gondolja, hogy ez olyan borzasztó igazságtalanság, amivel még az
asszonyi logika ítélőszéke előtt is feltétlenül és azonnal elveszíti a
pört?

Ha azt gondolja, hogy ezzel a férjét a jövőre nézve engedelmességre és
gyöngédségre tanítja, akkor ebben borzasztóan csalódik, hacsak t. férje
nem tartozik a tökfilkók osztályába, ami egyáltalán nem valószínű.

A valamirevaló férfit mindennel dresszirozhatja az asszony, csak éppen
azzal nem, ha férfias önérzetébe gázol és meg akarja alázni. A mérges
seb, amit ezzel ejt a férfi szivén, egészen be nem gyógyul soha. Talán
megteszi, hogy a családi élet szétrombolása helyett, az okosság által
hajtva, átmegy a caudiumi igán, de a megaláztatást nem felejti el, mivel
természete ellen van és ez jól van így. A legközelebbi esetben azután a
viszály elvetett magva kihajt s a harmadik, negyedik, tizedik esetben
beáll a nagy krizis.

Azt az asszonyt, aki az utolsó szót magának követeli, még rossznak
emiatt bizonyosan nem lehet tartani, de jónak ennél is kevésbbé azt az
asszonyt, aki az első őszinte békítő szó kimondására képtelen.

Az élet keménységei, zordságai, a férfi lelkének fegyelemre és a világ
fenntartására szolgáló szigorusága csakis a női gyöngédség által
megnemesítve és enyhítve képes nagy szolgálatokat tenni övéinek és az
emberiségnek.

Amelyik nő ezt meg nem érti s az »első lépés« nyomorult előítéletéhez
ragaszkodva képes a legnemesebb és legnagyobb érzést is semmivé tenni,
vagy éppen romboló gyűlölködéssé alacsonyítani: az a természet isteni
rendje ellen lázadt fel s ehhez méltó bűnhődést érdemelt ki magának.

Tanuságot tett arról is, hogy erkölcsi felfogása a legnagyobb mértékben
hibás, különösen pedig önző, mivel a férfival való legbensőbb
viszonyában csak jogokat követel magának, de a reá néző kötelességekről
tudni nem akar…«


Válás.

Summum jus, summa injuria.

Van olyan határ minden dolgainkban, tehát a jogban is, ahol a legnagyobb
igazság egyben a legszörnyűbb igazságtalanság és ahol a legtökéletesebb
jog öl legjobban.

Az élet etikai tisztasága, tehát tökéletességének mindenkori mértéke
határozza meg, hogy mennyit birunk el az isteni jogokból. A pozitív
házassági jog szigora is legtöbbnyire csak annak biztosítéka, hogy a
család csekély okok miatt szét ne menjen. Ott azonban, ahol a gyűlölet
erősebb, mint a korlát, a törvény is megengedi a bontást, az »isteni
jog« ellenére is.

Ha meg nem engedné, úgyis áttörnék.

A házasságot a dogma »szentségnek« tartja, de van egy másik dogma is,
amely azt mondja, hogy a _szeretet meg a házasság szentsége_. Enélkül az
csak üres formula, amihez az istenségnek sokkal kevesebb köze van, mint
az ördögnek.

* *

Sok olyan irigyelt asszony van a világon, akit mindenki szerencsésnek,
szabályos életünek és boldognak tart s amellett óriási sebet visel a
szivén.

Az asszonyok nagy dicsősége, de szerencsétlenségeiknek egyúttal bő
forrása is, hogy a családi rend és a világ kedvéért, de különösen a
gyermekekért, oly belső szenvedéseket és megaláztatásokat képesek
eltűrni, amilyenekről szinte fogalma sincsen annak a sok-sok együgyű
embernek, aki a világot csak a felszíne szerint ítéli meg.

Mindez nagy dicsősége a női nemnek; de nem akkora még sem, hogy érte
mindent fel kellene áldozni. A nő ősi joga, hogy nyiltan és törvényes
eszközökkel tudjon magán segíteni, ha végleg rabszolgai állapotba
tiporták le.

Szerencsétlenséget, vagyoni nélkülözést, a világ durvaságait, betegséget
bizonyosan nem fog egyetlen jóravaló asszony sem válási oknak vagy olyan
oknak tekinteni, ami őt családjától elszakítsa. Az az asszony, aki
szeret és szeretetében nincsen megalázva, erősebb a leghatalmasabb
férfinál is. De amikor az asszonynak emberi méltósága van letiporva s
életének erkölcsi tartalma megsemmisítve: akkor ne szóljon semmit, ne
vádoljon senkit, ne beszélje el senkinek szörnyű nyomorát. Akkor
támaszkodjék istentől származó jogaira és hagyja el azt a helyet, ami
többé sem az ő számára, sem családja számára nem teremthet mást, csak
lealacsonyítást, erkölcsi elzüllést és pusztulást.

És menjen Isten nevében!

* *

Sok olyan asszony van, aki a házaséletben boldogtalanságról panaszkodik;
de ezeknek legalább a fele olyan, akinek a boldogtalansága nem a férj
rosszaságából, hanem a maga tökéletlenségeiből következik.

És ezek a nők, a maguk nagy fogyatkozásai következtében, nemcsak ezzel
vagy azzal a férfival szerencsétlenek, de minden férfival
szerencsétlenek lennének, még Pál apostollal is. Amellett minden férfit
szerencsétlenné tennének s mégis örökösen arról panaszkodnának, hogy ők
vannak szerencsétlenné téve.

* *

A rossz házaséletben s a bíró előtt a nő mindenféléről panaszkodik. Hogy
a férfi lump, tékozló, más nők után szaladgál, goromba, szívtelen, a
hozományt elveri és a többi. Pedig ezek többnyire csak jelenségek és nem
okok. Ezek helyett legtöbbször igazságosabb volna így szólani:

– Én a férjemet nem szeretem; nem bírom szeretni; irtózom tőle és isten
bocsássa meg, de nem vagyok képes magamat szeretetre erőltetni.

És ez igazabb válási ok volna mindennél, amit a törvény annak ismer.




ÉLET.

Az embernek három útja van a helyes cselekedetek felé.

Először az _elmélkedés_; ez a legnemesebb.

Másodszor az _utánzás_; ez a legkönnyebb.

Harmadszor a _tapasztalat_; ez a legkeservesebb.

_Confucius_.

Az életnek vannak tökéletességbeli fokozatai és minden műveltség csak
annyit ér, amekkora fokát annak betölteni képes.

Vannak életek, amelyek keskenyek és vékonyak, mint a cérnaszál és vannak
ismét, amelyek széles, gazdag folyamok gyanánt hömpölyögnek az
örökkévalóság tengere felé.

Vannak emberi gyönyörűségek, hatalmas, nagy megindulások, az észnek és a
szívnek olyan kielégítései, amelyekről szinte fogalma sincs a divatos
műveltségű embernek. Aki fonák szomjúságát élvezetekkel öntözgeti s
aprócska indulatait gonddal ápolgatja egy egész életen keresztül és
meghal a maga koldus előítéletével és félretaposott nyegleségeivel
anélkül, hogy az emberi létben rejlő hatalmas természeti erők
küzdelmének boldogságait maga-magában csak egyszer is megérezte volna.

* *

Az élet fele puha illuziókból áll, a fele kemény valóságokból.

Bölcs és boldog az, aki úgy tudja vegyíteni, hogy a mérleg egyensúlyban
maradjon és az egyik ne rontsa meg a másikat.

De ha a kettő közt választani kell, akkor az illuziókban élő embernek
több öröme van az életben és valósággal több ember, mint az, aki azokat
eladta s beállott kenyérfogyasztó vagy pénzszerző gépnek.

* *

Hiába is tagadják, van az emberek között _magasabb életközösség_ is,
melyet nem az érdek és haszon kapcsai tartanak össze, hanem a becsülés,
az erkölcs, a szeretet, a humanizmus finom idegszálai. Tehát olyan
viszonyok, amelyek látható anyagi hasznot nem hajtanak. Az élet
harmóniája, a lelkek illata ez; kibékítője minden romboló indulatnak,
legfőbb varázsa a földön való rövid zarándokolásunknak.

* *

Sem a család, sem a társadalom nincs extázisokra és tomboló
szenvedélyekre berendezve. Ezek jönnek-mennek, mint a viharok.
Rombolással vegyes termékenységet hoznak magukkal s olykor szépek is, de
az élet azért az átlagos józan napfény szerint fejlődik.

Az ember élete teljes mása a természetnek.


Életigazságok.

Dumas fils élete végefelé összeírta a helyes élet gyakorlati szabályait.
Ime:

Sétálj mindennap két órát, aludjál minden éjjel hét órát; feküdjél le,
mindig egyedül, amikor álmos vagy; kelj fel, ha felébredsz.

Dolgozzál, ha felkeltél; egyél, ha éhes vagy, ne igyál, csak ha
szomjazol és akkor is csak lassan.

Ne írj, csak annyit, amennyit aláírhatsz. Csak azt tedd, amit
bevallhatsz. Ne felejtsd, hogy a többiek számítanak rád és hogy te nem
számíthatsz rájuk.

Ne beszélj, csak ha kénytelen vagy vele és ne mondd el, csak felét
annak, amit gondolsz.

Ne becsüld a pénzt sem többre, sem kevesebbre, mint amennyit ér: jó
szolga és rossz gazda.

Őrizkedjél a nőktől húszéves korodig, távozz tőlük negyvenedik éved
után.

Ne teremts annak tudta nélkül, mire kötelezed magad vele és a lehető
legkevesebbet rombolj. Bocsáss meg előre mindenkinek a nagyobb biztonság
kedvéért.

Ne vesd meg az embereket, ne gyűlöld őket és ne nevess rajtuk mértéken
túl: sajnáld őket.

Gondolj a halálra minden reggel, viszontlátva a napfényt és minden este,
visszatérve a homályba. Ha sokat szenvedsz, nézz szembe a fájdalommal.

Légy egyszerű, iparkodjál hasznossá lenni, szabadnak maradni és az Isten
megtagadásával várj, amíg jól be nem bizonyították, hogy nem létezik.

Embernek és asszonynak a kötelességek egész sorozatát kell teljesíteni,
amely arra készteti őket, hogy mindig előre tekintsenek és
hozzászoktatja ahhoz, hogy lemondjanak arról, ami nekik a legdrágább. A
világ hamar véget ért volna, ha az első gyermek nem tudta volna túlélni
az első anya halálát.

A természet végcélja, hogy az embernek sok gyermeke legyen, akiket jól
felneveljen, hogy hasznosak legyenek és hogy szeresse őket boldogságuk
kedvéért.

Házasodjék az ember amíg fiatal és egészséges; válasszon bármely
osztályból tisztességes és egészséges leányt. Szeresse egész lelkéből és
erejéből, hogy hű hitves és termékeny anya legyen. Dolgozzék
gyermekeiért és azért, hogy halálakor élete szép példáját hagyja vissza.

Ime, az igazság, a többi tévedés, bűn vagy hóbort.

* *

Az élet valóságai mögött kimérhetetlen _mélységek_ lappanganak.
Ragadjunk ki az utca zajából akármiféle csekélységet, pl. egy cipészinas
füttyét, nyomozzuk annak értelmét és a végtelenség nyílik meg mögötte.

Nagyszerű, fenséges igazságok óriási láncolata, amiről fogalma nincs
annak, aki a valóságoknak csak külső vonatkozásait ismeri.

A világ ez emberi szellem és értelem által él; enélkül halott.


Szellemesség.

A szellemi előkelőséget nem lehet oly könnyen elsajátítani, mint a mások
pénzét. Az igazi szellem mindig végtelen magasan fog állani ama
megtanulható szójátékbeli és ötletbeli jártasság felett, melynek
megszerzéséhez nem kell egyéb, mint hogy az ember sokat üljön a
kávéházban és a külföldről importált ötleteket jól megjegyezze.

Az »élvezetes beszélgetés« pedig hosszas és éppen nem kellemes
előzmények virága. Mögötte áll a jó iskola, a tudás, az irodalmak
ismerete, tömérdek jó munka olvasása, a művészetek ismerése,
megfinomodott ízlés és amit először kellett volna mondani: az elme
elevensége, elfogulatlansága és szabadsága.

Persze az ahhoz való társaság is.

A szellemes ember az egyoldalú, nagyképű társaságban csodálatosan ostoba
szokott lenni. Ellenben az elfogulatlan, jókedélyű társaságban sokszor
az unalmas emberből is csodálatos szellemi szikrák ugranak elő.

* *

Egyébiránt a szellemesség nem eredeti gondolatokból áll, hanem eredeti
gondolatfordulatokból. Tehát nem lényegbeli, hanem formai tehetség.

Az emberek óriási többsége azonban csak reflex-szellemmel bír. Amit
tanult vagy hallott, azt csak úgy képes visszaadni, amint hallotta, vagy
csak igen csekély új fordulatra képes.

A szellemes ember, még ha paraszt is, új kifejezésmódokat és
fordulatokat kapcsol a régihez. Némelyik parasztelbeszélő olyan
szellemességet árul el, hogy szinte elámul tőle a művelt ember is.

Az irodalom túlnyomó része sem áll másból, mint az eredeti gondolkozók
ötleteinek és elbeszéléseinek újabb és újabb, tetszetős formákba öntött
előadásából. Egyazon arany más és más feldolgozásban.

* *

A szellemesség elsajátítására igen sokan vágynak, mivel a szellemesség
az egyénnek bizonyos kiválóságot ad a többiek felett. És tagadhatatlan,
hogy azt bizonyos mértékig el is lehet sajátítani. De ehhez jó alapokra
épített műveltség kell.

A franciák azért olyan szellemesek, mivel ott a műveltséget – hamarabb,
mint akárhol – filozófiai elemek hatották át s egész sor nagy
gondolkozójuk és írójuk volt már akkor, amikor Európa többi része
sötétségben botorgott.


Illem.

Az illemkódexnek, mint minden törvénynek, megvan az a tulajdonsága, hogy
értelme éltet, de betüje öl.

Az, aki az illemszabályokat betüszerinti értelemben veszi, az egyik
tévedésből a másikba esik, fölötte igazságtalan lesz mások iránt és
örökké veszekedő társas lény benyomását teszi.

Ilyen alakok az életben egyébiránt nem is ritkák.

Az illemszabály és konvenció a művelt társaséletnek csak szabályozója,
de nem maga a művelt élet. Ott, ahol az értelem és a kedély kellő
műveltsége hiányzik, a legvastagabb illemkódex is csak éppen arra jó,
amire a kendőző szerek.

Az értelem megfelelő kiképzése, tágabb körű tudás, gyöngédség,
igazságszeretet, más emberek megbecsülése, kíméletesség, mások apró
hibáinak megbocsájtása s még egy sor hosszabb idő alatt és nehezebben
elsajátítható társas erény az, amiből az illemszabályok fakadnak.

Minél inkább birtokában van valaki ezeknek (akár jónevelés, akár
gyakorlat, akár természetes éberség útján jut hozzá), annál kevesebb
köze lesz az illemparagrafusokhoz, mivel a legbonyolódottabb esetben is
biztos delejtűje van saját helyes érzésében.

Ezek nélkül a legillemtudóbb szerves lény is csak annyit ér, amennyit a
frakkja vagy a toalettje. Ami benne van, az vagy nem számít, vagy az
öltözet értékét rontja.

* *

Az illem szabályai nem arra valók, hogy az embereket egymástól
elválasszák, hanem hogy összekapcsolják őket. Az tehát, aki az
illemszabályokat mások megszólására, vagy éppen ujjhúzásokra és
veszekedésekre használja, a legtökéletesebb illemtudás mellett is
illetlen állat.


Étkezés.

A mindennapi étkezés a műveltség haladásával mind jobban elveszíti
állatias jellegét és szinte az istentisztelet egy nemévé válik.

Jézus a kenyeret és bort legfőbb szentség gyanánt rendelte, hogy ezáltal
az emberi életet az isten eszméjével mindennapi módon összekösse.

Ingujjban, gallér nélkül, jégbehűtött borok és savanyú vizek
társaságában hódolni a töltött csibéknek s közben vaskos adomákat
elmondani: ősi virtus, de pogány dolog.

A művelt család asztalán hófehér abrosz terüljön el, tisztaságtól
szikrázó edényekkel. Legyen rend, ízlés és lehetőleg virág is az
asztalon. Férfiak és nők tisztán, szinte ünnepiesen öltözve telepedjenek
le isten áldása mellé. Öltözetük s beszédjük egyformán legyen tiszta és
vidám. És ne essék egyetlen rossz szó közöttük, se magukról, se
felebarátjaikról.

Maga a természet rendje így kívánja meg, mivel az egészséges emésztést a
tisztaság és vidámság mozdítja elő legjobban.


Erények.

Ime, néhány sor a modern erénytanból.

A _türelem_ az az erény, amelyet az gyakorol, aki kénytelen vele.

A _kitartás_ az az erény, amelyet vén bárók és bankárok gyakorolnak.

A _tisztaság_ olyan tulajdonság, amelyet az emberek egymástól szigoruan
megkövetelnek – kívülről.

Az _állhatatosság_ olyan útitárs az életben, aki rendesen a rossz
emberek társaságát keresi.

Az _önzetlenség_ és _áldozatkészség_ testvérek; az utóbbi az idősebb.
Aki a kettőt együtt látja, a harmadikat is keresi, amelyet
_szamárságnak_ hívnak. És ez a legidősebb.

Az _igazság_ az a furkósbot, amivel másokat szoktunk fejbe ütni.

A _lelkesedés_ ama bizonyos kövezet, amellyel a pokolba vezető út van
kirakva.


Vagyoni rend.

Az élet gazdasági igazságai igen egyszerüek. Szinte csak ennyi az egész:

Az ember legyen hasznos lény az élet minden viszonyában. És a
költekezésben mindig egy fokkal kevesebb legyen, mint amennyi lehetne.
Ha selyemruhát viselhetne, viseljen szövetruhát. Ha Henry Clay-szivart
szívhatna, szívjon Tisza-szivart. Ha pezsgőt ihatna, igyék badacsonyit.

Aki még ennél is kevesebbel beéri, körülbelül egész életére biztosította
magát: ingyen.

* *

A legnagyobb gazdasági erény, sőt egyáltalán a legnagyobb gyakorlati
erény a _mértéktartás_.

Ereje oly nagy, hogy még a rosszat is jobbá képes tenni, ha jóvá már nem
is. III. Napoleon sikereit a »moderation dans le mal«, vagyis a rosszban
való mértéktartás elvének tulajdonították barátjai.

A mértéktartás tehát még a rosszban is bizonyos erény, vagy legalább
annak az árnyéka.

* *

A vagyoni szerencsétlenségnek csak egy orvossága van: visszatérés oda,
ahol kezdeni kellett volna. A természetes és hasznos élethez.

* *

A _fösvénység_ és a _tékozlás_ közt mindenesetre nehéz választani.

A világ a tékozlást jobbnak tartja. Annyi bizonyos, hogy az sokkal
szeretetreméltóbb. A tékozló ember rendkívül sok embernek okoz örömet. A
gazdag asztal, az eszem-iszom, a tárva-nyitva levő ház, a dús
ajándékosztás rendkívül sok embert vonz a tékozló köré.

Ellenben a fősvénység terhes tulajdonság. Kifelé rideg, visszataszító; a
családban viszálykodást és gyűlöletet támaszt. És kivonja az
összegyüjtött tőkét a termelő tevékenységből.

A fösvény mindazáltal minden csunyasága mellett is kevesebb kárt okoz.
Gazdasági előnye, hogy az összekuporgatott tőkét együtt tartja, ami a
fösvény halála után felszabadul. Sok fösvény azonban a még többek
szegénységét jelenti.

Középütt van a _takarékosság_ és a józan élet. A két rosszból összegyúrt
jó. Méltó az emberhez, mivel az ember is csak így van összegyúrva –
Göthe mondja – sárból és tűzből.

* *

A meggazdagodás társadalmi forrása a munka. A magunké vagy a másoké.
Soha és semmiféle elmélettel vagy példával nem lehet tehát a helyes
logika ítélőszéke előtt elfogadhatóvá tenni azt a közkeletű véleményt,
hogy csak »pénzt kell csinálni, akárhonnan is, az mindegy«.

Az a pénz, amelyet meg nem érdemeltünk, hanem valamely gonosz, bár
igazságosnak látszó művelettel felebarátaink zsebéből kicsiklandoztunk,
végre sem más, mint a lopásnak valamely fajtája. Azért az, mivel nem
adhatunk érte hasznos ellenértéket annak, akitől kaptuk vagy elvettük.

Egyáltalán minden oly jövedelem csakis passziva a nemzet vagyonában
(tehát végül a magunk vagyonában is), amelynek legalább is akkora haszna
nem volt.

Egyébiránt az így, a mások munkájának jogtalan elvonásával szerzett
vagyonban nincs is állandóság. Sokszor már az is elveszti, aki szerezte,
de a gyermekei mindenesetre nagy gyönyörüségüket találják abban, ha
eltékozolják. Ami ebül gyült, annak ebül is kell elvesznie.


Protekció.

Nem minden pártfogolt ember hitvány, de minden protekció veszedelmes.

A protekció mint uralkodó társadalmi intézmény azonban mindig a szabad
fejlődés, az egyéni érvényesülés, a haladás és köztisztesség ellensége
volt. Tehát ellensége mindenütt a szabadságnak is.

Hogy különben a protekció az erkölcsi kritika szempontjából sem
helytálló dolog, ennek legnagyobb bizonyítéka az, hogy titokban, vagy
ahogy mondják: diszkréció mellett gyakorolják. Vagyis szégyellik.

Minden protektor egy-egy olyan úr, aki pártfogoltjai jóindulata,
háladatossága és szolgálatkészsége, tehát szabadsága felett is
uralkodik. Vannak olyan pártfogók is, akik a rabszolgatartásig viszik.


Türelmesség.

A türelmességet nem tartják kiváló erénynek; de kiváló okosságnak igen.

Mivel a helytelenségekben is van rendesen valami kis magva az
igazságnak, nem szabad kockáztatni, hogy az elvesszen. Ehhez pedig a
türelmesség segít el bennünket. De ha éppen semmi igazságot sem láttunk
valamely állításban, még azt sem szabad türelmetlenül elgázolni. Még
pedig három komoly okból nem:

1. azért, mert a türelmetlenség megszokása más esetben az igazságnak
árthat;

2. mert a magunk nézete is elfogult lehet s így bírái mások állításainak
egymagunk, minden meggyőzés nélkül, nem lehetünk;

3. azért, mert minden igazságtalanság bebizonyítása csak az igazság
erejét fokozza és azt az emberek meggyőződésében csak annál
nyomatékosabbá teszi.

Általában véve a legtöbb igazság nem azért vész el, mivel sokan
támadják, hanem azért, mivel kevesen vizsgálják és védik meg kellő
alapossággal. Tehát türelmesség híján.


A világ.

A művelt életben rendesen túlbecsülik az emberek az ú. n. világ iránt
való tartozásukat.

Az ember a világnak nem tartozik többel, mint amennyit a rómaiak
közmondása tart:

»Honestre vivere, neminem laedere, suum cuique tribuere.«

Tisztességesen élni, senkit nem sérteni, mindenkinek megadni a magáét.

Az, hogy abból, ami minket illet, másnak is adjunk és bőkezüséget
tanusítsunk, nem tartozik társadalmi kötelességeink közé. Ezt tőlünk
legfeljebb kérhetik és mi tesszük vagy nem tesszük, aszerint, amint
magunk és családunk jólétével összefér.

Aki ezekben is enged az illetéktelen tolakodásoknak, követeléseknek vagy
igényeknek, azt a világ hamarjában ki fogja rabolni, nemcsak az
anyagiakban, hanem az erkölcsiekben is.

Ajtónkat és szivünket mindig tartsuk zárva a rablók, tolvajok és
csavargók előtt. És még az illemszabályokban és társadalmi konvenciókban
se menjünk el soha annyira, ahol már egyéniségünk feláldozása és
fölemésztése kezdődik.

* *

Az ember, mire megnő, nagyon sok ostobaságot lát ezen a világon. A maga
okosságának a próbaköve azonban mindig az, hogy képes-e az ilyenek
mellett könnyű mosollyal, harag nélkül elmenni a maga jobb dolgai után.

Aki haragszik, annak soha sincsen igazsága.


Diszkréció.

A _diszkrét_ szó általában a magasabb értelemben vett méltányosságot,
vagyis azt a kíméletességet és gyengédséget jelenti, amellyel az egyik
művelt ember a másiknak kölcsönösen tartozik.

Ilyen a bizalmas beszédek titokbantartása. Más magánügyeibe való bele
nem tolakodás. Apróbb surlódások udvarias és előzékeny elintézése és
általában a férfiak udvariassága egymás között is.

Az indiszkréció mindezeknek az ellenkezője. Tehát a vett szolgálatok
nemviszonzása; hiába való kifecsegése bizalmi dolgoknak; kotnyeleskedés
mások magánügyeiben; szivességre durvaság; tapintatlanság; kíméletlenség
a gyengédebb érzelmek iránt és az ehhez hasonló ildomtalanságok.

A diszkréciónak az erkölcsi határa ott van, ahol a benne rejlő
gyengédség más embereket félrevezet. Ekkor már félig csalás.


Eszesség, okosság.

Az eszesség és okosság két nagyon is különböző dolog; pedig rendesen
összezavarják.

Az _eszes_ ember kisebb értékű, mint az okos és sokkal több is van. Az
eszesség ismertető jelei: a gyors felfogás, a közeleső lehetőségek közt
gyors választás, kevés indok mellett célszerű gyakorlati ítélet és gyors
végrehajtás.

Az _okos_ ember az értékesebb és kevesebb. Ismertető jelei: inkább mély
és kimerítő, mint gyors felfogás; a közeleső lehetőségeken felül a
távoleső lehetőségek és a messzebb eső célok észrevétele. Számos
indítóok erejének tiszta felismerése és alapos, hosszabb időre
számított, állandóbb értékkel bíró ítélet. A végrehajtásban pedig a
megmozdított vagy megtámadott tények és viszonyok nagy körének folytonos
szemmelkísérése. Amellett szívós következetesség.

Gyakorlatilag álljon itt két ember, akiket egyaránt okosnak szoktak
nevezni az életben.

Az egyik eszében és ítélőképességében bízva, pl. csalásnak adja magát.
(De másra is adhatja magát.) Mesteri becsapásokat művel, jól él, fényes
házat tart, hitelezőit lefőzi, a társaságot bolonddá tartja s a
bíróságokat sikerrel kikerüli. Ez eszes ember.

A másik szintén bízik magában, de életmódjában és pénzkeresésében is
nagy gondot fordít a jogra és a társadalmi erkölcsökre, mivel felismeri
azt is, amit amaz nem ismer fel, hogy a munka és vagyonkeresés
biztossága, valamint a vagyon állandósága is ezeken alapszik.

Mind a két ember gazdagszik. Az első rohamosan, a második lassan,
fokozatosan. A világ mind a kettőt okosnak mondja.

Hogy a kettő közt észbelileg is különbség van, akkor sül ki, amikor az
elsőt egy görbe cselekedeten véletlenül rajtacsípik és megfenyítik.
Ekkor tudódik ki csak, hogy az első eszes volt, a másik okos.

Az okos ember más mint becsületes, nem is lehet.


Stílus.

Szép stílus és helyes beszéd!

Azok, akik jókor megszokják, hogy hiábavalóságokat ne fecsegjenek és ne
írjanak, hanem mindaz, amit mondanak és írnak, a gondolt dolognak minél
teljesebb és minél világosabb kifejezésére szolgáljon: következetes
gyakorlás mellett a beszédben és írásban nagy tökéletességre vihetik.

A stílus szépsége tulajdonképpen az eredetiségtől függ. Az emberi szó és
írás végtelen sok árnyalattal bír. Egy- és ugyanazon gondolat
kifejezésére csodálatos sokféleségek állanak rendelkezésünkre. Az
eredeti ember mindig úgy fog beszélni és írni, hogy embertársai
gyönyörűséggel hallgatják, mivel előtte ugyanazt a dolgot senki nem adta
elibük annyi új vonatkozásban és olyan világításban. Amit tehát mond, ha
régi dologról mondja is, egészen új.


Igazság, hazugság.

A társaságban a _túlságosan igazságos_ ember is éppen oly kiállhatatlan
lehet, mint a hazug. Sőt kiállhatatlanabb is.

Az igazság már magában véve is igen kemény és nehéz dolog; aki azt még
azonfelül kíméletlenül, ízlés és tapintat nélkül érvényesíti, az
bizonyára igen kellemetlen ember, akit ha az emberek nem látnak
szivesen, abban nekik van igazságuk.

Mert hiszen számos olyan igazság van, ami a hazugságnál is sokkal
rosszabb.

Vegyük például, ha valaki egy barátja intim dolgát nyersen elmondja,
miféle igazság az ilyen! Pedig nem hazudozott.

Ellenben milyen becsületes hazugság az, ha valaki egy barátja hírnevét
vagy egy nő becsületét hazugság árán is, de kimenti a veszedelemből.


Az ősök.

Az ősök kultusza, hacsak nem kitünő szellemi és testi tulajdonságaiké,
merő előítélet.

Az apák érdemei nem tartoznak ide. Miért ne válnának azok gyermekeik
javára is, holottan a derék apa azon iparkodik, hogy a fia még derekabb
legyen, amilyen ő volt, a leánya pedig kifogástalan és jónevelésű.
Valamint a hitvány fizikai és erkölcsi kompozicióval bíró apák hibái is
számot tesznek a fiakban, feltéve, hogy az anya – az emberiségnek az a
nagy regenerátora – nem javította ki a hibát.

Ha tehát a magyar szólásmód azt mondja: »ismertem az apját, az is
becsületes és derék ember volt«, abban semmi más nem nyilatkozik, mint
józan és átlagosan be is váló ítélet. Az ellenkezőben is.

Hanem hogy az ember az _őseire_ mitől büszke, hacsak előítéletből nem,
azt már nem tudni.

A dolog úgy áll, hogy az embereknek – közönségesen – csak egy apjuk
szokott lenni és ha az becsületes ember, hát aki ismerte, tisztelheti őt
még gyermekeiben is.

De ki az, aki azt a tömérdek ősapát, ősanyát s ezeknek az őseit ismerte?

Hiszen egy élő embernek, akár van koronás névjegye, akár nincs, rengeteg
számú elődje, az van. Van neki 4 nagyszülője, s dédapja és dédanyja, 16
ükje, 32 ősszülője. Felfelé menve, az ötödik nemzedéknél 64, a
hatodiknál 128, a hetediknél 256, a tizediknél 1024 őst találunk, sőt a
tizenhatodiknál (s ez átlag csak 500 évnek felel meg) már 65.532 őst,
akiknek, a dolgok földi rendje szerint, fele férfi, fele nő.

Már most ki lehetne az, aki az átöröklő »fajnemesség« dolgában mérget
vehetne rá, hogy ilyen rengeteg férfi, illetőleg nő közt, valamennyi
híven megtartotta a házassági kánont. S ha meg is tartotta, uristen,
mennyi becsületes ember és mennyi svihák lehetett az ősök eme
hadseregében?

Az átöröklés fiziológiai tana bizonyára nem chimera; de az már
rettenetes chimera, ha a nagynevű őssel bíró silány utód abban a hitben
él, hogy az ő ereiben annak az egyetlen nagy embernek és csakis annak a
vére csörgedez, akire olyan büszkeséggel hivatkozik. Csörgedez biz ottan
megszámlálhatatlan erekből származó vér is. És nincs köztünk egy se, aki
megesküdhetnék rá, hogy valamelyik őse nem pusztult-e el akasztófán?

Szóval, akárhogyan családfázzunk, mindenkinek közös végzete, hogy egész
hadseregekre menő ősei vannak, amelyek megválogatása nem állott
hatalmában.


Arrogancia.

A szerénység értékéről különbözőképpen vélekednek az emberek. De hogy az
nem értéktelen jellembeli tulajdonság, azt a stréberek is vallják.

Mint abszolut erkölcsi mérték a szerénység az altruizmusnak, vagyis a
mások jogaira és érdekeire való tekintetnek magasabb foka. Egy igazán
jogtisztelő és erkölcsileg befejezett műveltségű ember mindig szerény is
szokott lenni.

Mint gyakorlati érvényesülési tulajdonság, a szerénység természetesen
nincs ilyen nagy becsben. Erészben az emberek engedékenyebbek is a maguk
erkölcsi ítéletével. A létért küzdő embernek többet megengednek, mint
annak, aki már nem a létért, hanem a lehető legjobb létért küzd.

Az, aki még _senki_, kevesebb szerénység mellett is tiszteletreméltó
marad, bár minden szerénység nélkül bizony az sem. De aki már _valaki_,
attól mindenki elvárja a nagyobb szerénységet. És joggal.

A legnagyobb fokú szerénységet pedig azoktól várjuk el, akik már magas
poziciónak vagy tekintélynek örvendenek. Innen van, hogy a nagy emberek
rendesen a szerénység mintaképei is.

A nőknél a leány és a matróna legyen szerényebb, mint a fiatal asszony.
De ez se legyen szerénytelen.

A szerénység ellentéte pedig a követelőzés, vagyis az arrogancia.

* *

A sok pénzzel nevelt gyermekek olyan méreggel vannak fölnevelve, ami nem
a testet, hanem a lelket öli meg.

A pénzzel bőven táplált fiu pökhendi, tékozló és aljas erkölcsi érzületű
férfivá szokott lenni. Az így nevelt leány pedig arrogáns, dölyfös s
elbizakodott.

Azonfelül aki az életben sohasem ismerte meg a szűkölködés, a nélkülözés
és a jobbért való küzdelem titkait: igaz mérték nélkül áll akkor, ha más
emberek szenvedéseiről van szó. A pénz tehát szívtelenné is neveli a
gyermeket.

* *

Az »arrogáns« szó tartalmát különben pontosan meghatározni nem könnyű. A
magyarban a követelő szó áll hozzá legközelebb, de a »pökhendiség«
színével vegyítve.

Arrogáns az a férfi vagy nő, aki állásának, személyi tulajdonságának,
tudásának, szépségének, főképpen pedig gazdagságának mások, kivált pedig
a gyengébbek rovására, túlságos súlyt tulajdonít, magának illetéktelen
előjogokat követel s ezáltal a tartozó társadalmi tekinteteket megsérti.

Arrogáns például az az úr, aki a bálban csak 50 ezer korona hozománnyal
bíró hölgyekkel táncol, vagy feljebb.

Viszont arrogáns az a fiatal hölgy, aki gazdagsága, szépsége, műveltsége
és más előnyei tudatában a véleménye szerint hozzá nem illő urakkal »en
canaille« bánik el, orrhangon nyafog stb.

Durván arrogáns az a nagyhozományú menyecske is, aki szegényebb férjhez
menvén feleségül, vagyoni felsőbbségét férjével folyton érezteti s úgy
bánik el vele, mint a cselédjével. Ami a plutokráciánál mindennapi és
eléggé visszataszító látvány.

* *

Az evangélium tanításai közt talán a legszebb, emberhez legméltóbb, de
mindenekfelett a legbölcsebb az _alázatosság_. A szeretet legmagasabb
tana ez, mely mind a négy könyvön átvonul. Azonfelül is a Miatyánk
lelke. Semmi sincsen, ami a kereszténységet minden más vallásos
világfelfogástól annyira megkülönböztetné, mint ez az egy.

Nem a helotizmus, nem az önérzet lealacsonyítása, nem a gyöngeség vagy
gyávaság tanítása ez, hanem örökkévaló figyelmeztetése mindenkinek a
jóban való túlság veszedelmeire, tehát minden néven nevezendő _gőgösség_
pusztító erejére.

Vagy nem ott kezdődik-e minden szerencse és boldogság romlása, amikor a
boldog ember a farizeus lelkét érzi magában és vele gondolkozik:

– Hála neked Isten, hogy engem különbnek teremtettél, mint a többiek.


Pletyka.

A társadalmi élet fegyelmével és rendjével jár, hogy annak bensőbb,
bizalmasabb része sem maradhat a többiek ellenőrzése nélkül. És ha jól
meggondoljuk, mi volna egyéb a pletyka, mint ennek mindennapi
gyakorlása.

A férfiak és nők értékét nem is lehet másképpen helyesen meghatározni,
csak úgy, ha azok kiváló tulajdonságairól, hibáiról, gondolkozási és
cselekvési módja felől adataink vannak. Ezeket pedig csakis bizalmas
beszélgetés útján lehet szerezni.

Ha az ilyen beszélgetést az illem vagy a korrektség tiltaná, nagyon sok
érdemetlen ember részesülne illetéktelen megbecsülésben és sok érdemes
maradna elnyomva.

Ez így is van ott, ahol a diszkréció túlságig megy s az emberek mások
hibáiról még a legbizalmasabb körben is hallgatnak. Kivált a politikában
van így, ahol a hallgatást rendesen az érdek parancsolja. Az ilyen
állapotot mindig azok használják ki a maguk javára, akik a kiméletre
legkevésbbé érdemesek.

Persze, a szerelem dolgaiba is beleütik embertársaink az orrukat.
Azonban a szerelem utóvégre sem olyan privátügy, mint azt az ember
gondolná. Ha nem csalódom, ebben is vannak némely ellenőrizni való
részletek.

* *

A megszólás általános szokás az egész világon. Csak az oka nem egyféle.
A Fidsi-szigeteken azt a férjet is megszólják, aki házassága első évében
nem falja fel az anyósát.


Kellemes.

A kellemességek csak apró töredékei a boldogságnak. Lehet száz kellemes
érzésünk, de egyetlen kellemetlen pocsékká teheti valamennyit.

A gazdagság és vagyoni jólét mindenesetre csak eszköz a boldogsághoz;
nem az egyetlen s nem is a legnagyobb, de azért jelentékeny.

A milliomos például, akinek gyötrő podagrája van, azt fogja mondani,
hogy nem a pénz, hanem a jó egészség az első feltétele minden
boldogságnak.

Aki tehát sok-sok pénzt szerzett, amellett lehet nagyon boldogtalan, sőt
belsőleg örökös nyomorult, akinek annyi boldogságérzése sincs, mint egy
egészséges és jóravaló m. kir. díjnoknak. Amiből senki se gondolja, hogy
a szegénység boldogságérzésekkel szokott járni.

* *

A kellemes emberek kellemességének egyik titka az, hogy beszélgetés
közben nem magukról fecsegnek, hanem lehetőleg annak dolgairól, akivel
beszélgetnek. Az emberek többsége magával szeret legjobban foglalkozni s
mindig kellemes előtte az, aki erre alkalmat nyujt neki.

De ez nem azt jelenti, hogy ha az ember így cselekszik, akkor mindjárt
kellemessé válik.

Ahhoz, hogy más ember dolgairól kellemesen tudjunk beszélni, óvatosság,
tapintat, sőt okosság is kell. Vannak emberek, akik e recept mellett
felette kiállhatatlanok, mivel kíméletlenül betolakodnak embertársaik
rejtett fájdalmaiba, szorosan magántermészetű ügyeibe és végiggázolnak
leggyöngédebb érzéseiken.

Okos és helyes érzésű ember azonban mindig óvakodni fog attól, hogy
saját édes _énjét_ tegye beszélgetés tárgyává.

– De hiszen akkor – mondja valaki – két okos ember nem is tud egymással
beszélni, mivel mindegyik a másikról akar beszélni és egyik sem engedi
magát!

Nem kell félni. Nagyon ritka eset, hogy két igazán okos ember kerüljön
össze az életben s ha összekerül és észreveszik egymást, hamar ki tudnak
egyezni – felébe.

Fokozatok:

Kellemes ember az, aki nem beszél magáról, hanem arról, akivel beszél,
és arról is jót.

Kevésbbé kellemes, de nagyon tűrhető ember az, aki másokról beszél –
rosszat.

Kellemetlen ember az, aki másokról jót beszél.

Kiállhatatlan ember az, aki magáról beszél jót.


Műveltség.

A művelt jelzőt igen sok ember nem magáért a műveltségért követeli meg
magának, hanem csak azért, mivel az előkelőséget ad.

A társaséletben azonban nincs fonákabb dolog, mint az efféle
rangoskodás. Azokat, akik hosszú fáradság útján a tudás, belátás és
humánus gondolkozás magas fokára jutottak el, azokat nem születésüknél
vagy nevüknél fogva, de egyéni értéküknél és súlyuknál fogva illeti meg
a tisztelet és tekintély nagyobb mértéke.

A demokratikus felfogásnak nem az az értelme, hogy mindenki, aki csak
nadrágot és cilindert vagy szép toalettet visel, már ennélfogva egyforma
tekintéllyel is bírjon, hanem igenis az, hogy az egyéni érték megtalálja
a maga tekintélyét és elismerését.

* *

Modor és Műveltség: két egyformán előkelő szabású ruhában sétáló
gentleman az utcán. Az egyik tökfilkó, a másik zseni.


Konvenciók.

Szakadatlan harc folyik közöttünk. Az egyén természeti jogait szegzi a
társadalom ellen s a maga módja szerint akar boldog lenni. A társadalom
ellenben mindenféle konvenciókkal bástyázza körül a maga rendjét és
boldogulását.

Az élet igazi becsét azonban nem a társadalom hallgatólagos konvenciói
képviselik. Ezek bizonyára a _rend_ kötelékei, amelyek megakadályozzák,
hogy az ember természeti ősereje keresztülgázoljon a többiek vetésein.
Ezek nélkül sem a jog, sem a vallás, sem semmiféle más kötelék nem volna
elég erős az állandó együttélés fenntartására és így a civilizáció,
minden jog és hit ellenére, rohamosan fejlődnék vissza a kőkorszak felé.

Igen; csakhogy a konvenciók: az illem szabályai, a megszokott formák, a
hagyományok s a becsületről és különösen az egyéni boldogságról való
állandó felfogások iszonyatosan elfajzanak, ha folytonosan nem ül a
nyakukon a tagadás, a kritika, sőt a rombolás szelleme!

Minden konvencionális szabálynak megvan az a természete, hogy a
korlátolt és silány lényeket védi és biztosítja legjobban. Valaminthogy
az illem rideg szabályaiba is azok kapaszkodnak bele kínos
görcsösséggel, akik jólétüket, vagy amit ők annak hisznek, csakis e
formula védpajzsa alatt bírják elérni, maguktól pedig soha.

Világos ennélfogva, hogy minden társadalmi konvencióban megvan az a
hajlandóság, ha kezdetben mégoly tiszteletreméltó is, hogy idővel a
legkülönbözőbb tökfejüek és képmutatók gyűrüsáncává legyen s minden
szabad fejlődésnek és minden őserő érvényesülésének útjába álljon.
Ilyenkor már _előítélet_ a neve.

* *

A társadalmi zsarnokság nagyobb ellensége az egyéni boldogságnak a
legzsarnokabb politikai rendszernél is. Ez ellen még forradalmat sem
lehet csinálni.

Pedig egész gondolkozásunk arra megy ki, hogy az egyén magát minél
teljesebben megadja a társadalmi konvencióknak.

Keresvén a békét és a köztiszteletet, rendesen magára is engedi
disputálni mások szokásait, felfogását, tévedéseit, terhes
illemszabályait, gyakran még gondolatmenetét is, ruhaszabását pedig
mindig. A leglényegesebb dolgokban: a meggyőződésekben, sőt a
lelkiismeretben is könnyen átadja magát mindenki a konvencióknak, mivel
azok a megfontolás terhétől megkímélik.

A művelt férfi vagy nő – ha erőt érez magában arra, hogy a maga esze
szerint gondolkozzék és a maga lábán járjon – sohase adja meg magát
feltétlenül a »társaság« zsarnokságainak. Tegye meg a lényegtelen
dolgokban az engedményeket a többieknek, igen. Legyen illedelmes,
gyöngéd és udvarias a többiekkel való érintkezésben. Viselkedjék úgy,
hogy a vele való érintkezés ne legyen kellemetlen. Azontúl azonban sem
jobb nézeteit, sem helyesebb szokásait, sem épebb moralitását, sem
idejét, sem lakását, sem elhatározásait ne engedje zsákmányul az
általános erőszaknak.

Mindenekfelett pedig ne engedje magát naponkint ezer tisztes hazugságra
kényszeríteni.

* *

Aki a társadalmi élet bevett rendje és formái ellen cselekedettel
fellázad, százszor gondolja meg, hogy mit cselekszik, mivel a rabló és a
hős fellázadása közt ég és pokol a különbség.

A lázadásra ős-joga csak annak van, aki a meglevőknél erősebb és igazabb
törvényekre képes hivatkozni. Legtöbbnyire még ez is el fog bukni, mivel
az élet nem tűri a neki nem való hatalmasabb igazságokat. Minden ilyen
lázadásban már kezdettől fogva benne van a tragikai bukás magva.

Aki tehát fellázad a többiek rendje és kényelme ellen, csak azzal a
kockázattal teheti, hogy bele fog bukni a maga igazaiba.

De ha valóban igaza volt s érette a felelősségeket a legteljesebb
mértékben kész volt mindenkor viselni, lelkiismerete érintetlen marad és
nyugodt lélekkel lehet boldog vagy veszhet el, mivel isteni törvények
szolgálatában cselekedett.

* *

Az, hogy valakit kiközösítenek a társaságból, vagy éppen felakasztanak,
még nem sokat jelent. Az a kérdés, hogy miért?

Gyakran a legnagyobb erények is halálos bűn gyanánt tünnek fel a
társadalom szemében, mely mindennek ellensége, ami az átlagtól elüt és
kényelmét veszélyezteti.

A történelemből eléggé ismeretes, hogy nemcsak a legnagyobb gazembereket
szokás felkötni, hanem gyakran a legnagyobb hősöket is. Azokat, akik
túlnagy erényekkel a »rendet« megzavarták.

A közepes erényekkel és közepes gonoszsággal rendelkező emberi lénynek
van aránylag legkellemesebb helyzete, de csak a közepes társadalmi
életben.

* *

A gondolat és szellem emberei azért vétenek oly sokszor a társadalom
életszabályai ellen, mivel sohasem tartják a világot olyan silánynak,
mint amilyen.

Azok, akik a művészettel vagy irodalommal foglalkoznak, hivatásuknál
fogva a mindennapi élet praktikus légkörén felül élnek s miután
hozzászoktak az eszményibb fogalmakhoz és következtetésekhez, nem
képesek a köznapi élet rendes tényezőivel helyesen számolni.

A nagy poétán vagy tudóson például könnyen megesik, hogy valamely
képtelen házasságba mászik bele, talán a szakácsnéját veszi el; de a
praktikus börzeügynökön soha.


Vendégek.

Legyünk irgalmasak vendégeink iránt is. Ne üljünk a nyakukra túlhajtott
szívességgel; ne szorítsuk őket házunkban vagy szalónunkban kénytelen
rendbe, mint a heringeket szokás a hordóban.

Egyik híres francia hölgy emlékeiből tudjuk, hogy nála az estélyek –
jóllehet szalónjában a szellem kitünőségei vettek részt – jó darabig
kedélytelenek voltak. Ő azonban fölfedezte, hogy a vendégek
elhelyezésében van a hiba.

Egy este, a vendégek távozása után, megfigyelte a teremben a székek
elhelyezését és észrevette, hogy a székek különböző csoportokba vannak
széthurcolva. A következő estélyre a feszes rend helyett már maga
rendezte be az előbbihez hasonló székcsoportokat s legnagyobb örömmel
látta, hogy vendégei a teremben szépen szétoszlottak és csakhamar a
legelevenebb élet uralkodott köztük, mivel a közelebb rokon elemek végre
egymásra találtak.

A vendég se legyen rabszolgánk soha.


Fényűzés.

A _flanz_ behonosodott német szó, mint a _stréber_ is. Magyar neve
nincs, ne is legyen.

A flanz (olykor protz) a gazdagság fitogtatása. Nem tesz különbséget,
hogy van-e gazdagság vagy nincs-e; a flanz csak flanz marad, akár
milliomos űzi, akár házaló, akár herceg, akár parasztember.

Annak, aki gazdagságát üres fényűzésben fitogtatja, csak hiúsága nyer
kielégítést, de az is milyen áron! Az emberek parvenunek fogják mondani,
gazdagságának túlságos híre kél s csakhamar körülveszik őt, mint a
rothadó gyümölcsöt a legyek, mindenféle hízelgők, kunyorálók és
számítók.

De mélyebb hatása is van. Abban a házban, ahol a szülők flanzolnak, a
gyerekeket a fényűzés látványa idejekorán korrumpálja, kivált a
leánykákat. Az ilyen házakból kerülnek azután ki azok a léha és szegény
teremtések, akik, mikor férjhez mennek és ezzel a kötelességek világába
lépnek, azonnal kínlódni kezdenek. Azután összekapnak férjükkel s végül
azt sem tudják voltaképpen miért, de »válnak«.

A flanznak azonban van komoly társadalmi hivatása is. A természet által
bölcsen arra van rendelve, hogy a hirtelen gyült nagy vagyon 2–3
nemzedék alatt biztosan szétoszoljon s érdemetlen kezekből érdemesebb
kezekbe szivárogjon át.

Isten tudja, talán nem is kellene ajánlgatni a flanzoló emberiségnek,
hogy hagyjon fel vele.

* *

Olykor szánalom fog el, ha hallom, hogy a gazdagokat azért irigylik,
mivel gazdagok.

Hogyan lehet azokat irigyelni, akik az élet szent és tiszta levegőjét
csak drága előítéletek bacillusaival fertőzve élvezhetik.

Akik másoknak szinte egyedül csak a rossz tulajdonságait látják: a
hizelgést, a szolgalelküséget, a haszonlesést, a gyávaságot.

Akik aranybilincseket vernek gyermekeik lábára, s ha fiu a gyermek:
pénzzel fertőztetik meg ifjúságát; ha pedig leány, az előkelőség
aranymarháját imádtatják vele.

És elölik a gyilkos pénzzel még azt az egyszerű igazságot is, amit a
földet túró napszámos is ingyen kap a többitől, munkája közben, amint
izmai megfeszülnek és szó esik a pajtások közt az élet nagy dolgairól.

* *

Méltó tárgya lehet a tudományos megismerésnek az, hogy milyen romboló
természeti őserők dolgoznak a társadalom mélyén a gazdagság ellen? Mily
törvény az, mely a felhalmazott _túlságos_ jólétből kinyújtja fojtogató
karjait és látatlanul elkezd öldökölni.

A természet nem tűr meg semmi emberi hazugságot, még ha gyémánttal és
hadseregekkel van is körülvéve. De megkeresi az igazságot még a rongyok
között is. Csak nem siet vele.


Szivességek.

Kétféle szivesség van az emberek között. Az egyik az, amelyet csakugyan
szív szerint adunk, anélkül, hogy önzés volna mellette. Adjuk, mert jól
esik és tudjuk, hogy a szeretet művét gyakoroljuk vele. Hogy
viszonozzák, arra nem gondolunk. Ha kapjuk, elfogadjuk, lekötelezettség
nélkül; nem jut eszünkbe, hogy azt meg kell fizetni valamikor. Sőt az
ilyen gondolat sértés volna arra, akitől vettük.

Ennek van valami köze az égi dolgokhoz és éppen azért fölötte ritka. A
családban fordul elő s azok közt, akik egymást szeretik. Ismerősök közt
is, de csak azoknál, akik művelt, humánus lélekkel bírnak és előkelő
módon gondolkoznak az emberi viszonyokról és kötelességekről. S akik
visszariadnak attól, hogy a szív dolgaiból portékát csináljanak.

A másik szivesség hamis etiquette alatt jár s éppen azért olyan gyakori,
mint a hamis bor. Nem is szivesség, hanem árúcikk, tetszetős névvel,
hogy jobban keljen. A szivességnek ez a neme a társadalomban adás-vevés
tárgya; csaknem olyan sűrü forgalmi eszköz, mint a pénz.

A. valami szivességet tesz B.-nek már abból kiindulva, hogy B. legalább
is hasonló értékű szivességgel tartozik neki. A szivesség hasznát mind a
kettő leméri magában. A. minél nagyobb csereértéket akar kapni s B. (ha
okos) minél kevesebbet akar adni. Ebből azután millió csöndes alkudozás
fordul elő az életben.

Az emberek röstelik kimondani, hogy a hasznos szivességért hasznos
szivességet várnak, de viselkedésük kényszerítő konvenciókat alkotott
arra, hogy a szivességes hitelező kamatostól megkapja a kölcsönadott
szivesség teljes értékét. Különben panaszkodik és hálátlanságról beszél.

* *

Egy francia író gunyorosan ezt mondja:

Nem azokból a szivességekből szokott az ember meggazdagodni, amelyeket
ad, hanem azokból, amelyeket kap.

* *

A szivességek adása és elfogadása nagy művészet. Az életben az olyan
ember, aki előkelő módon gondolkozik s amellett okos akar maradni,
körülbelül ilyen szabályok szerint él:

Szivességet nem adok könnyen, de még nehezebben fogadok el.

Kizsákmányoltatni magam nem engedem, de ha szivességre határoztam el
magam, derült homlokkal s minden viszontszolgálatra való várakozás
nélkül adom.

Szivességet lehetőleg nem kérek. Ha kérek, csak olyantól kérem, aki
szíve szerint adja s nem várja a visszafizetést.

Ha tévedésből olyantól fogadtam el szivességet, aki várja és talán
követeli az ellenértéket: azt kamatostól kielégítem és kikergetem.

Az adott szivességet lehetőleg elfelejtem, a vett szivességet
mindenesetre viszonzom, de úgy, hogy a viszonzás távol legyen a fizetés
minden gondolatától.

Akit szivességemben részesítettem, nem sértem meg azzal, hogy vele
bárhogyan éreztessem.

Sohasem felejtem el, hogy a szív és a bizalom dolgaiban nem vagyok –
házaló.


Habeas corpus.

Nincs joga senkinek ahhoz, még a legszeretetreméltóbb nőnek sem és még a
legnemesebb jótékonysági célok szolgálatában sem, hogy valakinek az
életmódjába kényszerítőleg benyúljon.

Mindenkinek őseredeti joga, hogy otthon úgy éljen, amint az
egészségének, vérmérsékletének, munkakörének s boldogságának vagy
boldogtalanságának legjobban megfelel.

Bizonyos érintkezésnek mindenesetre kell lennie az emberek között, mivel
az ember »társas lény«. Ennélfogva szükségesek a bevett látogatások és
azok viszonzásai. De jogtalanság az, ha valakin a látogatásokat erővel
be akarjuk hajtani, vagy pedig azok elmaradása avagy elkésése miatt
haragot táplálunk ellenük.

Ez csak azt jelenti, hogy most, vagy egyáltalán magukban akarnak élni
otthon. Ők tudják, miért? Lehet, hogy munka foglalja el őket, lehet,
hogy szomoruságuk van, vagy beteges valaki közülök, vagy egyáltalán oly
harmónia van abban a családban, – ami igazán ritkaság – hogy egymással
teljesen megelégszenek s a nyugalmas családi életet elébe teszik a
máskülönben kellemes külső érintkezésnek.

Mindezek igen tiszteletre és kíméletre érdemes okok lehetnek, talán
irigylésre méltók is. Rendesen azok a boldogabb emberek köztünk, akik
családi tűzhelyüket szeretik, míg ellenben azok, akik telve vannak
örökös látogatásokkal, közönségesen nem tartoznak a boldogabb életű
emberek közé.


Életpályák.

Minden életpálya jó, de neked vagy nekem csakis az jó, amelyre kedvvel
és tehetséggel felszerelve indulunk el.

Legtöbben azzal buknak bele az életbe, vagy azzal teszik szerencsétlenné
gyermekeiket, hogy az életpályán kínálkozó »jó módot« és csakis ezt
nézik, anélkül, hogy az ahhoz való képességeket és hajlamot is gondosan
megmérnék.

Mihaszna indul el például valaki vállalkozónak, ha egész természete
olyan, hogy a kombinációkat utálja s talán még vesztegetni is röstell.
Mihaszna mérnöknek, holott nem a mértani, hanem az esztétikai vonalak
iránt rajong.

A legnagyobb jómódhoz vezető életpályán is szegény ördög marad, sőt
erkölcsileg is elnyomorodik az ember, ha kényszeredve, tehetsége és
hajlamai ellen lép rá. Ellenben nincs olyan szerény életpálya, még a
kisbíróságot sem véve ki, ahol a maga körében értékeset, sőt nagyot ne
tudjon szolgáltatni, ha kedve és hozzávaló képessége van.

A rossz hallású zenész sokkal kevesebb, mint a szép szakállú kapus.




VIGASZTALÁSOK.

Mindenki tévedhet, de a tévedésben csak az oktalan ember szokott
megmaradni.

_Cicero_. Philippica.

Az élet telve van görbe dolgokkal. Ezek közül kiegyenlíteni, vagy
kijavítani sokat nem is lehet.

Az idő azonban szakadatlanul szánt, vet és boronál. Ha segítünk neki,
sokat elboronál, ami ezelőtt hepehupás volt. És sok minden megoldhatlan
dolog megoldódik magától, ha nem erőszakoljuk.

* *

Az emberek a _nehéz megpróbáltatásokból_ rendesen kétféle módon szoktak
szabadulni.

Az _egyik_ mód az, hogy gyötrelmeiket féktelen élvezetekbe temetik. A
szenvedélyes vagy felületes kedélyek rendesen ezt választják. A férfi
ilyenkor az ivásnak, kártyának s más »bánatcsillapítónak« adja magát.
Elmulatja fájdalmát s gyakran vele vagyonát és becsületét is. A nő
divatra, bálra, udvaroltatásra s effélékre adja magát s végül a maga
szerencsétlenségébe beleránt más ártatlan embert is.

A _másik_ mód emberibb, nemesebb, termékenyebb és sokkal erkölcsösebb.
Ez a munka. A kötelességek fokozottabb teljesítése. Szakadatlan hasznos
tevékenység, ami a körülünk levő emberek egész sorára emelőleg hat, a jó
hírnevet megtartja, vagyoni előnyöket szerez, a tisztaság és derékség
benyomását ébreszti fel s végeredményében sokkal gyógyítóbb mint a
lealacsonyodás. Sőt újjászüli az embert a legnagyobb szerencsétlenségek
romjaiból is.

Nem mese az, hogy a »munka nemesít!« És nem is úgy kell érteni, ahogyan
szokás, hogy t. i. a gyáros utóvégre is magyar nemességet kap. Hanem úgy
kell érteni, hogy a munka elvonja a kedélyt az ábrándozástól,
képzelgéstől, az előítéletektől, a romboló szenvedélyektől és a
túltengett, legtöbbnyire fölösleges fájdalmaktól. Ehelyett odaköti a
kötelességekhez, természetes élethez szoktatja és csak azokat az
emóciókat fejleszti és erősíti, amelyek a társadalmias életnek és a
világgal való megbékülésnek kedveznek.

A _harmadik_ megoldási mód az öngyilkosság volna. De hát megoldotta-e
Nagy Sándor is a gordiusi csomót a kardvágással?

* *

A közhit azt tartja, hogy az életben a »szamarak« könnyebben
boldogulnak. És ebben is van egy csöpp igazság.

A korlátozottabb fejű emberek nem spekulálnak messze, hanem a könnyen
elsajátítható polgári ügyességgel megelégedve, az életet rendesen kellő
helyen ragadják meg. Tévedésektől a közönséges józan szokások óvják meg
őket. A maguk korlátozottsága viszi előbbre őket a járt úton. Holottan,
ha az okos ember hibát követ el – akkor ez nem közönséges hiba.

De meg az is, hogy felebarátjainkat szivesebben tartjuk »szamaraknak«,
mint önönmagunkat. És ez az élet némely dolgaiban nagy vigasztalásunkra
szolgál, amikor mások sikerét ezzel kisebbíthetjük.

Csakhogy a valóban »szamár« emberekre ez az igazság nem alkalmazható,
hanem csak azokra, akik csak bizonyos fokig szamarak.

* *

Kegyelemkenyér csak az, amit az ember érdemtelenül fogyaszt. Anélkül
tehát, hogy megszolgálta volna.

Mindenki a tulajdon maga kenyerét eszi, aki másnak szolgálatokat tesz
érette.

Az igazi kegyelemkenyéren csak a munkaképtelenek, csonka-bonkák
tengődnek, de ezek nem tehetnek róla. Továbbá minden ingyenélő és sokan
a munkátlan, léha gazdagok közül: de ezek meg nem akarnak róla tenni.

* *

A nagy megpróbáltatásokban a vigasztalást és reményt az ember mindig a
maga igazságaiból merítheti csak; sohasem a másokéból.

Ezer és ezer dolog van az életben, amelynek egész nagy rosszasága nem
önmagában van, hanem csak abban a viszonyban, amelyben az ember többi
embertársaival áll. Gyakran elég ennek a viszonynak legkisebb módosulása
is, hogy amit rossznak, kétségbeejtőnek tartottunk, tűrhető vagy éppen
jó legyen. És ilyenkor azután mosolyogunk azon, hogy mennyire rabjai
vagyunk a – többieknek.


Idegesség.

Az erős gondolkozással dolgozó emberek szomorú kiváltsága az idegesség.
Szinte nincs egyetlen jelentékeny tudós, író, művész vagy államférfiú
sem, aki bizonyos idő mulva kisebb-nagyobb mértékben meg ne kapja az
idegkimerülést.

Daudet Alfonz hátrahagyott művei közt egy egész kötetet találtak _Ma
douleur_ (fájdalmam) felírással, ami e nagy írónak idegeivel való kínos
küzdelmét írja le. Meglepő, sőt megdöbbentő, hogy az az ember, aki
elméjének és kedélyének fényes műveivel az egész világot
gyönyörködtette, mennyi belső szenvedésnek volt alávetve. Nemcsak
álmatlanság gyötörte, hanem káprázatok is, amelyek a neurozisnál, kivált
az álmatlanság és időfordulás óráiban, csodálatos, szinte hihetetlen
képeket varázsoltak elméje elé. Mint annyian, ő is brómmal és más
zsongító szerekkel csillapította gyötrelmeit, ami bizonyosan hozzájárult
élete megrövidítéséhez.

Zola Emilről is tudva van, hogy milyen ideggyötrelmekben szenvedett.
Annyira feledékeny volt (ami szintén jellemző ennél az állapotnál), hogy
rövid idő mulva a maga műveit sem ismerte fel. Ő is, mint csaknem minden
életsorsosa, telve volt habozással, kétségbeeséssel; leülvén dolgozni,
mindig meg volt győződve, hogy élvezhetetlen szamárságokat fog írni.

De nemcsak a merő gondolkozás emberei vannak ennek a bajnak alávetve,
hanem azok is, akik erős spekulációból élnek. A kereskedővilágban is jól
ismerik ezt a bajt, de kivált a börzeűzérek, akik rendesen egész
vagyonukkal lebegnek egy szelet papiroson. A kereskedőről pedig már
Horatius megírta, hogy »indocilis pauperiem pati« – tanulatlan a
szegénység elviselésében.

Az értelem megfeszítésénél a kedély megfeszítése, az aggodalom, a
bizonytalanság, a bosszúság, a felháborodás, a búsulás, de kivált a
sértett ambició nagyobb idegromboló erő. Mindezekben a természet intő
ujja emelkedik fel.

* *

Az egészséges lelki élet a kellemes és kellemetlen emóciók megfelelő
arányából áll. Ahol a kellemes emóciók túlnyomóak, mindig bizonyos
túltengés áll be az életörömökben és bekövetkezik az a valami, amit
demoralizációnak neveznek és amit a dologtalan gazdag embereknél és a
lumpoknál jól ismerünk.

Ellenben a kellemetlen emóciók túlsága – már akár megfeszített munka,
akár szertelen kedélynyugtalanság legyen az oka – az idegek kifáradását
húzza maga után s degeneráló élet az eredménye.

Az élő embernek mindig kellő mennyiségű kellemes, az életre nézve
előnyös emócióra van szüksége; máskülönben veszít életképességéből és
ezt az állapotot – ami talán nem is igazi betegség – nevezik azután
idegkimerülésnek.

Mindebből pedig mindenkire az következik, hogy életmódja egyéniségének
megfelelő arányokat hozzon be. A munkát ossza fel úgy, hogy magát
egészen soha ne merítse ki; kerülje a kellemetlen benyomásokat és testét
tegye ellenállóbbá.

A modern nevelés a sportot nem ok nélkül hajtja annyira. A sportoknak –
kivált ha szabad levegőben gyakoroljuk és nem megerőltetéssel – megvan
az a kedvező hatásuk minden életkorban, hogy a testi erőket nem engedik
elsatnyulni s a lelki erőket kellemes emóciókkal látják el, amilyeneket
a nagyvárosi társas életben és őrületes versengésben elérni nem lehet.
Azonfelül pedig a léleknek oly tehetségeit foglalkoztatják, amelyek
máskor pihennek, ellenben pihentetik azokat, amelyek túl voltak feszülve
és kifáradtak.

Az istenekhez mindenesetre közelebb van az, aki nem a hatalmasok
előszobáiban, hanem az erdőkben és hegyeken mászkál.


Megtisztulások.

Beszéddel és írással belső szenvedéseinket csak pillanatra lehet
csillapítani; meggyógyítani csak gyakorlással.

Lehet valakinek akármilyen nagy a magamegismerése, átláthatja hibáját
akármilyen alaposan; mégis, ha nincs benne erős elhatározás és a
kivitelben való szigorú fegyelem, hibái meg fognak maradni.

Sok ember agyonkeni magát a bölcsesség legillatosabb kenőcseivel s
amellett egészen megmarad olyannak, amilyen azelőtt volt.

Aki felismert lelki hibáján segíteni akar, annak tisztában kell lennie
azzal, hogy lelki tulajdonságainak a _megszokás_ által csak olyan
kényelmes csatornát vájnak maguknak, mint például a folyóvíz, ha sokáig
egyazon ágyban folyik.

A lelki hibák és tökéletlenségek orvossága nem a jó szándék, nem is a
reflexió, de még az elhatározás sem, hanem a gyakori cselekedet, a
megszokás.

Ez minden megtisztulásnak és újjászületésnek az útja.

Nehéz út, kivált az elején, de az egyetlen, ami a belső béke városába
elvezet.

* *

Az embernek őseredeti hajlandósága van a rendezett lelkiismeretre és az
erkölcsileg harmónikus életre.

Az emberek azonban általában véve telve vannak szabálytalanságokkal.
Kevés kivétellel mindenkinek van valami rendezni való belső kérdése,
férfiaknak, nőknek egyaránt.

Ha tehát valakiről azt látjuk, hogy a maga problemáit sikerrel rendezte,
a legnagyobb mértékben belenyugszunk, még akkor is, ha az nagyon
rendkívüli volt. Legtöbbnyire még örülünk is neki, mert hiszen a közös
gyarlóság tudatában mindig tetszik az, ha valaki közülünk megtalálja a
maga életrendjét és boldogságát.

A világ csak addig kegyetlen, ameddig valaki küzd vele; ha győzött,
akkor siet meghajolni előtte.


A lélek válságai.

Nincs ember, akinek életén olykor hatalmas szenvedély viharai ne
söpörnének végig.

De legyenek ezek a viharok akármilyen rettenetesek és fenyegessenek
akármilyen katasztrófával, okukban és eredményükben éppen olyan kevéssé
rosszak, mint a természetben látható igazi viharok.

Ki tudná azt kiszámítani, hogy mi lenne a föld szinéből, mennyi posvány,
fertőzet és öldöklő ártalom telepedne meg rajta, ha olykor nem
száguldanának végig rajta a szelek és fergetegek szilaj paripái? És mi
lenne a rosszra hajlandó emberi életből, ha a megszokások és konvenciók
posványai felett s a mindenféle haszonlesések és alacsonyságok feszült
légkörében nem törnének ki olykor szörnyű erővel a szenvedélyek tisztító
zivatarai.

Az emberi szív is a természet alkotása, mint minden más és az is alá van
vetve az ősigazságok törvényeinek. Ha tehát valakinek a szivét ilyen
vihar rázza meg, tűrje ki kétségbeesés és belső összeroskadás nélkül.
Lehet, hogy ez a szenvedély körülötte el fog rombolni egyet-mást, mint
ahogyan a felhőszakadás is elvisz egy-egy malomgátat vagy eliszapol
egy-egy rétet; de ez mégis csak csekély ár azért a kiszámíthatlan nagy
haszonért, hogy az ellenmondások és hazugságok fertőzött légköréből
egész élete megszabadult.

Egyébiránt pedig az erős szenvedély – ha igazi – az emberi élet
általános erejére, bőségére és gazdagságára vall; előkelő tulajdonság,
még túlságában és félelmességében is.

Az emberek tudják azt, hogy nagyot, erőset, rájuk nézve is igazán
becseset az apró emóciókkal tengődő, ú. n. praktikus szerves lények
alkotni nem tudnak; ellenben mindig tisztelettel, sőt belső
rokonszenvvel hódolnak meg az olyan emberek előtt, akiknek életét
hatalmas szenvedélyek emelik.

És innen van az a látvány is, hogy az erős szenvedélyek rombolásai
bizonyos félő tisztelettel töltik el az emberek lelkét, akik azt
impozánsnak, sőt szépnek találják, éppen úgy, mint amikor valamely
hatalmas zivatar után megnézik annak a műveit, a kitépett fákat, a
völgybe hengerített óriási köveket, a megbontott hegyoldalakat és
eliszaposított lapályos helyeket. Közben azonban tele tüdővel szívják a
felfrissített éltető levegőt és gyönyörködnek a szivárványban, melyhez
nem ok nélkül csatolta az őshit, a béke és egy jobb kor igéretének
fölemelő értelmét.

* *

Pascal, az emberi élet egyik legnagyobb ismerője, ezeket mondja:

»Minél emelkedettebb lelkületű valaki, annál erősebbek a szenvedélyei. A
szenvedélyt gondolatok, érzelmek és indulatok alkotják, amelyeknek
forrása lelkünkben van s a testiség, az anyagiság csak mellékesen járul
hozzájuk. A szenvedélyek tehát oly erősek, mint amilyen nagy maga a
lélek, melynek minden képességét lefoglalják a maguk számára«.

Heves kedélyrázkódtatásaink és gyötrelmeink között (amelyek rendesen az
erős szerelmek közönséges kísérői), ne irigyelje tehát senki azokat,
akik praktikus számítások közt, haszonra, polgári élvezetekre és
kényelemre rendezték be életüket s ennélfogva nem igen ismerik az ehhez
fogható rázkódtatásokat.

Bizonyos ugyan, hogy a kislelkű embereknek is megvannak a maguk
kellemetlenségei és erkölcsi depressziói az életben. Ellenben
ismeretlenek előttük azok a nagy életörömök és boldogságok, amelyeket
csak erős szenvedélyek és szenvedések árán lehet kiérdemelni, mivel az
emberi életben semmi sem adatik ingyen.

Aki végigküzdötte a lélek nagy válságait és látta a szivárványt feltünni
az égen, az mondja meg, hogy igaz-e?


Küzdelem.

Boldogságra való jog nem létezik sehol. A boldogságért küzdeni lehet, de
azt kikényszeríteni nem.

Általában véve annyira telve van gyarlósággal az emberi lény és annyira
ki van téve az esetlegességeknek, hogy a maga akaratával alig képes maga
körül messzebb hatni, mint amennyire éppen a két keze elér.

Bizonyos ugyan, hogy erős akarattal messzebb lehet elérni; de az is
bizonyos, hogy az erős akaratú elégedetlen emberből éppen a külső
elhatározó okok nagy változatossága következtében nem mindig lesz I.
Napoleon, hanem igen sok esetben csaló vagy betörő.


Könyörületesség.

Legyünk mások szerencsétlensége iránt kíméletesek, mert »mindnyájunkat
érhet baleset«. Ha már bűnnek nézi is valaki mások botlását, akkor is az
ő erénye nagyobb, ha kíméletes iránta.

Nem igazi erény és tisztaság az, mely az által akar tündökölni, hogy
mások ballépését sötétebbé teszi; kivált nem női erény.

A bűnösök iránt is legyünk könyörületesek. Gondoljuk meg, hogy sokan
vannak közöttünk, akik ugyanolyan vagy talán nagyobb bűnöket is
elkövettek, de azok titokban maradtak és a jó szerencse megmentette őket
a bűnhödéstől.

És gondoljunk magunkra!


Kétségbeesés.

A kétségbeeső ember nagy vigasztalást meríthet abból, ha alaposan
megvigyázza, hogy minek _látszanak_ az emberek és mik _valóság_ szerint?

Szabályos ember tulajdonképpen nincs is az egész világon. Csak a
társadalmi _rend_ a szabályos, ami szerint az emberek élni kénytelenek,
hogy egymást meg ne egyék. Ehhez mindenki alkalmazkodik; de ezer módja
van arra, hogy egyéniségének jogait a rend mellett, a maga kis világában
érvényesítse.

Hátha még a _valóságot_ egész terjedelmében látnánk s az emberek feje és
melle üvegből volna, amin keresztül minden gondolataikat és érzéseiket
tisztán megláthatnánk.

Az egyetemes, kényszerítő rend mellett van még egy másik _élet_ is, mely
a rend megzavarása nélkül az _egyén számára_ van teremtve s ebben
gyakran, sőt mindig megtalálhatja megcsorbított jogai orvosságát.

Ahol tehát igazsága van valakinek (de az azután igazság legyen!), azt ne
hagyja. Nem szükséges ugyan, hogy az igazságért mindjárt le is
tiportassa magát a többiek által, de megőrizheti a maga igazságait
csöndben magának, szentség gyanánt mindaddig, amíg e szentséget ki nem
teheti mindenki szeme elé. S ha nem teheti ki, hát tartsa otthon; a
szentség azért mégis szentség marad.

A világ kedvéért rendezett belső kétségbeesés ennélfogva mindenkor
inkább a gyöngeség és balgaság dolga, mint az őszinteségé és
jellemszilárdságé. Sok ember, aki kétségbeesve valamely botor
cselekedetet követett el, megérte volna saját igazainak diadalát, ha
várni tudott volna s ahol már az ész nem futotta ki, rábízta volna a
többit a világhírű orvosi tekintélyre: az időre.

* *

Az erkölcsileg egészséges ember az élet legképtelenebb csapásai és
szerencsétlenségei között is talál magának mindig célt, amiért élnie
érdemes és kötelességet, amit teljesíteni kell.

Még a gonosztevő is, ha nagy bűnt követett el, de lelkét meg tudta
tisztítani, még az is egy egész világot talál maga előtt, ahol alkotnia
tiszta lélekkel lehet és egy egész sor erényt, melyet a »becsületes«
emberek parlagon hagytak s amelyet megművelni emberi kötelesség.

* *

Ha valaki nagy hibát vagy bűnt követett el és azt egész nagyságában
belátja, ne essék kétségbe, hanem vessen félre mindent és siessen azt
jóvátenni.

Az igazi bűn csak az, amit őszintén s mint a vallás tartja: tevékenyen
meg nem bánunk.

Az ember gyarló lény, kivált pedig gyarló az asszony; de nem áll az,
hogy a megsértett erkölcsi rendet pusztán a _külső_ büntetés állítja
helyre.

A külső büntetés, ha nincs összekötve javulással, csak annyit ér,
amennyi elrettentő ereje van másokra nézve; az pedig, aki önmagában
hordja az erkölcsi erőt, hogy botlását belássa, megbánja és jóvátegye,
önmagában is elvégezheti az expiáció nagy munkáját.

Bizonyos, ha valaki nagy hibát követett el az erkölcsi világrend ellen,
azzal nagy felelősséget is vállalt magára. Gyakran egész életét
vezekléssé kell átváltoztatnia, hogy a bűnt a maga élő lelkiismerete
előtt expiáltnak tekinthesse. S ha erre képes – de csakis akkor – nincs
lelkiismeretbeli indíték arra, hogy bűnét azonfelül be is vallja s a
külső expiáció vértanuságát is elszenvedje.

De a plátói bánat nem elég. Annak »tevékenynek« is kell lennie. Más
szóval azt, akinek vétettünk, annyi jóban kell részesítenünk, ami feléri
vagy meghaladja az ellene elkövetett vétséget. Van eset, amikor ennek a
revanche-nak, ha szükséges, egészen a csöndes mártirságig kell mennie.

Mondják, hogy annak, akinek _élő_ lelkiismerete van (mivel vannak
döglött lelkiismeretek is), az elkövetett bűn expiálása nem is akkora
teher, mint a tompa érzésű emberek képzelik, sőt hogy abban magasabb
természetű gyönyörűsége is van, mint ahogyan van bizonyos gyönyörűség
minden igaz vértanuságban.


Halál.

A halál és az elmulás nem jelent egyet, még a természettudományban sem.

Kétségtelen, hogy a halál kérdésének csak egyetlen teljesen megnyugtató
megoldása van: a földöntúli élet gondolata, mely csakugyan minden, habár
csak kis mértékben fejlett vallásban is megvan. A test visszaadatik a
földnek s a lélek Istenhez megyen, »hogy ott vele egyesüljön, vagy pedig
ítélet alá vétessék«.

A halhatatlanság eszméje magából a természet-filozófiából sem költözött
ki soha egészen. Az annyiszor szidott »természetbölcselők« nem mennek
tovább, mint amennyire a mikroszkóp vagy a kémia elér. Amikor a tudás
eszközei megtagadják a szolgálatot, egyszerűen azt mondják, hogy ezen
túl nem tudunk semmit. Higyje ki-ki azt, ami élete boldogságára és
moralitására legkedvezőbb.

A materiális bölcseleti tanok túlnyomó többsége sem állítja, hogy a
»lélek halandó«. Ellenkezőleg. Meg lévén állapítva, hogy szellemi
tehetségek csakugyan vannak (vagy ha tetszik: van lélek), ezek mint
erőalakulások nem enyésznek el örökre, hanem csak átváltoznak.

Egyáltalán semmi sem enyészik el örökre, ami van. A szellemi erők
átalakulásai azonban el vannak vonva a tudományos kutatás logikai
törvényei alól s így az emberi ismeret a halál kérdésénél mindig egy
»ismeretlen« előtt áll.


Öngyilkosság.

Az öngyilkosság gondolata nemcsak dogmába ütközik (ez a legkisebb baja),
hanem a kereszténység állandó erkölcsi világrendjébe is.

Azokról, akik aljas bűncselekményekben lévén hibások, a börtön elől
menekültek a halálba, fölösleges szólani. Ezek öngyilkossága csak
büntetés, bár kegyetlen.

Egészen másképpen áll azokra, akik máskülönben jogos, vagy éppen
tiszteletreméltó szenvedély (pl. nagy szerelem vagy heves ambició)
kerget összeütközésbe a társadalom szoros rendjével, mely igen gyakran
nem más, mint ideig-óráig tartó akadály. Ezek rendesen _tévedés
áldozatai_. Vagy a maguk igazságai felől vannak tévedésben, vagy a
társadalmi rend ereje felől.

Az élet örökké igaz erkölcsi alapján álló embernek sohasem szabad
kétségbeesni, még a legborzasztóbb bonyodalmak óráiban sem. Tudnia
kellene, hogy az erkölcsi igazságokban nagyobb erő van, mint minden
másban, ami az életet összetartja, akár jog, akár szokás, akár bevett
társadalmi konvenció legyen a neve.

Az »erkölcsi alap« olyan, mint a termő anyaföld. Jég elverheti, fagy és
szárazság elsorvaszthatja ezen vagy azon évi termését; jöhet rá árvíz
is, ami hosszabb ideig elborítja: de amint elvonult a csapás, azonnal
élet kezd csirázni belőle s az új élet és az új termés dúsabb és szebb,
mint az előbbi volt.

Az erkölcsileg egészséges embernek tehát magára nézve nincs soha
igazsága az öngyilkosság gondolatával. Már csak azért sincs, mivel ezzel
megsemmisíti a jövőt, amelyet előrelátnia nem adatott.

Igen sok esetet tudunk, amikor az elkeseredett ember kezéből kiverték a
fegyvert, vagy pedig a kísérlet rosszul sikerült s a _jövő_ legteljesebb
mértékben meghazudtolta elhatározását. Ismerünk oly embert is, aki
nagyon kevés idő mulva már azon csodálkozott, hogyan tévedhetett meg
annyira ítéletében?

Aki erkölcsileg helyesen gondolkozik, még a legnehezebb pillanatában sem
választja meg jól a megoldásnak ezt az utolsó, legcélszerűtlenebb és
legkevésbbé morális módját.

A bukott emberek szomorú vége rendesen nem a társadalom verdiktjében,
hanem a saját egyéniségükben gyökerezik. A börtön, öngyilkosság vagy
Amerikába való költözés nem okvetlen szükséges befejezés.

Az esetek nagy sokasága bizonyítja, hogy így csak azok végzik, akik
belső világukban egyáltalán semmi erkölcsi alappal sem bírnak s
elveszítvén a külső becsületet, mindenüket elveszítették és nincs többé
ahova menekedjenek lelkiismeretükkel.

Ellenben azok, akiknek belső életükben még mindig van egy kis erkölcsi
fundusuk, azok nem érnek ilyen véget. Úgy vannak ezek, mint az a
pazarló, aki mindenét elherdálta, de a tönkremenésből még megmaradt egy
kicsike mezei birtoka. Észretér és visszavonul erre a kicsike területre,
hogy a nagy pazarlás után holtig fegyelemben és munkában töltse életét.
Tehát ott végzi, ahol tévedései előtt kezdenie kellett volna.

A »világ« ezeknek idővel mindig megadja a tiszteletet, már amennyit
állhatatosságukkal kiérdemelnek.

* *

Az öngyilkosság gondolatában van valami a dölyfösségből is. Legtöbb
embernek a fejében abból az okból fordul meg az öngyilkosság, mivel
különbnek tartja magát a többinél s azt hiszi, hogy a világ aljasságai
között a maga tiszta igazságaival képtelen élni.

De az ilyen túlságosan derék emberek, akik annyira lenézik a többieket,
ha éppen el akarnak pusztulni, nem kell nekik okvetlenül valamelyik fa
ágán végezni pályafutásukat. Elpusztulhatnak lassú, erős, állhatatos,
türelmes munkában, vagy fölkereshetik azokat a veszedelmes helyeket,
ahol legalább »hősiesnek« tartott halállal halhatnak meg s utolsó
sóhajuk nem gyűlöletet terjeszt szét, hanem szeretetet és nemesebb
indulatokat az emberiség között, mely különben ilyenekre nagyon
rászorult.

Hogy valósággal különbek a többinél, ezzel sokkal jobban be bírnák
bizonyítani.

* *

Megtisztítja-e az öngyilkosság a bűn szennyétől az öngyilkos és ártatlan
családja hírnevét a világ szemében?

El nem tagadható, hogy az ú. n. úri köreinkben az expiálhatlan
gyalázatba esett férfiaktól nemcsak a jó társaság, hanem sokszor
rokonságuk is elvárja az öngyilkosságot. Nem bíztatják rá, vagy legalább
ritkábban; nem is járnak kezére: de hallgatag számítanak halálára.

A párbaj körülbelül ugyanezen a makacs előítéleten alapszik. A sértett
vagy kisebb imfámiába esett férfi csakis bátorságának bizonyításával
képes meggyőzni a világot egyéni értékességéről és kiváló
tulajdonságairól. A közszólás is az, hogy »ezt vérrel kell lemosni«.

Az erkölcsileg tönkrement egyén öngyilkossága csöndes helyeslésében
szerepet játszik azonfölül a családi név, a rokonság és baráti kör
tisztességének érdeke is. Nem egyszer, de sokszor hallani ezekben az úri
körökben azt, hogy ez vagy amaz a börtönbe került úri ember _nem merte_
magát megölni, bár helyesebben tette volna, mivel ez által övéit,
rokonságát és barátait megkímélte volna attól a megalázástól, ami
bűneinek teljes kinyomozásával és az ő megfenyítésével jár, amiből egész
környezetére rossz emlékezet és az öröklő gyanunak árnyéka nehezedik.

Ez a felfogás különben nem is új. Gyökerei az ó-korba nyúlnak vissza. A
bölcseletében annyira szelid Szokratesz, aki az öngyilkosságot általában
véve, mint az istenek akarata ellen való lázadást elítélte, mégis
helyeselte abban az egy esetben, ha »az isten is szükségessé tette«,
amint az ő esetében is, mivel neki csak a kivégzés és méregpohár közt
lehetett választania.

A stoikusok, – akiknek tanai az ó-kor végén hatalmas gyakorlati erőre
tettek szert, – más kisebb összeütközések esetében is helyeselték az
öngyilkosságot és »kényszerítő« okot találtak már abban is, ha egy
szabad embernek nem lehetett meggyőződése szerint élnie. Már az erkölcsi
halál megelőzése végett is javalták az öngyilkosságot.

Ezt a felfogást azonban Jézus és a kereszténység egészen elsöpörte.

És mégis, a kereszténységnek annyi évszázada után még mindig gyakorlati
erővel bír a pogányvilág zord öngyilkossági tana!

* *

Az élet dolgait, ha nem a mieink, bölcseség a humoros végükön
megragadni. Utóvégre is minden tragédia olyan, hogy csak egy kicsit kell
rajta fordítani és kész a komédia.

Romeo és Julia szomorú sorsa világkacagtató komikum lenne, ha a patikus
eltévesztette volna a tégelyt és mind a ketten ipecacuanhát vettek volna
be.

Ebből pedig az következik, hogy az az igazán bölcs és az van közelebb a
tökéletességhez, aki ha ítélnie kell az élet bolondságai fölött (mert az
megint más, ha az ember maga is bele van keveredve), az emberi erényeket
és gazságokat is puszta »dolognak« nézi s aszerint méri meg értéküket,
hogy használtak-e valakinek vagy pedig ártottak?


Demoralizáció.

Minden szerencsétlenség kisebb és minden megnyugvás könnyebb attól a
pillanattól fogva, amint az _emberi ész dölyféről_ le tudunk mondani és
bölcsen belátjuk azt, hogy gyarló, tökéletlen lények vagyunk,
játékszerei ismeretlen hatalmaknak. És belátjuk azt is, ami örökké igaz
marad, hogy számunkra senki sem igért boldogságot, azt tehát követelnünk
jogunk nincsen, hanem az úgy adatik nekünk ajándék gyanánt, amit
megérdemleni munkánkkal vagyunk kötelesek és meghálálni jó
cselekedetekkel.

Az ember örökké való függése mindez a fölötte való ismeretlen
hatalomtól, mely úgy bánik el vele, mint az orkán egy parányi pehellyel.

* *

Demoralizáció?

Demoralizált az az ember, akinek a maga fölött való uralkodása annyira
el van gyöngülve, hogy képtelen ellenállani a rossz befolyásoknak és
ártalmaknak.

A sülyedő erkölcsű egyének rendesen épp úgy nem ismerik állapotukat,
mint a sorvadásos beteg. Aki ismeri, az már lábbadozik.




FORGÁCSOK.

Gyüjtsd a szalmát, szükséged lehet rá.

_Török közmondás_.

A balgatag ember úgy bánik el az élet igazságaival, mint a gyerek a
káposztafejjel. Keresi benne a káposztát. Száz levelét leszakgatja; a
levelek mindig kisebbek lesznek, de utóvégre is észreveszi, hogy a
káposzta voltaképpen azokból a levelekből áll, amelyeket félredobált. De
ekkor már csak a kemény torzsa van a kezében.

* *

A szavak értelme sajátszerűleg finomul a műveltség haladásával. Régi
írásokban pl. ezt olvassuk:

– Az árvák pénzét ellopták.

Most pedig így mondják:

– Az árvapénztár körül visszaélések merültek fel.

A politikában a hálátlanság vádja többnyire abból származik, hogy az
emberek túlságosan sok és nagyon is kézzelfogható hálára számítanak s
valahányszor szemüket lelkesedve emelik fel a közérdek lobogójára, jobb
kezüket máris kinyújtják baksis után.

* *

Az okoskodások sok tekintetben hasonlatosak a tükörhöz. Az embernek
rendesen a maga ábrázatát tükrözik vissza és nem az igazságot.

* *

Túlsok igazság: semmi igazság.

* *

Mindig az az igazság legjobb, amivel mást fejbevágtunk. És az a
legrosszabb, amivel minket vágnak fejbe.

* *

Hajtsd túl az istent dicsőítő éneket és ordítás lesz a neve. Hajtsd túl
a jót és gonoszat cselekedtél.

Szerencsétlenségeinkből alázatosságunk által menekszünk ki.
Szerencsénket kevélységünk által szoktuk elveszíteni.

* *

Ha valaki valamely igazságot nagyon hangosan mond ki, bocsássunk meg
neki, mivel úgy sem hallatszik messzire.

* *

Nem azok az igazságok az értékesek, amelyeket egymásnak mondunk, hanem
azok, amelyeket magunkon gyakorlunk.

* *

Helytelenséget ne kövessünk el akkor sem, ha ártalmatlan. Vadász ne
tegye a kezét a puska csövének nyilására akkor se, ha a fegyver nincs
megtöltve.

* *

Mindig eggyel több megrovandó ember van a világon, mint gondoljuk.

Az erkölcsi törvény a társadalom érdekében az önfeláldozást megengedi;
mások feláldozását soha.

* *

Egy írótársam megjegyzése: Gentleman az olyan úri ember, akinek akkor is
igazsága van, amikor hazudozik.

* *

Vannak némely dolgok az életben, – még pedig igen-igen nagy számmal –
amelyeket forrón szoktak feltálalni, de az ember csak langyosan eszi.
Például mindjárt a leves.

* *

A nők életének van magasabb célja is, mint a hideg és meddő tisztelet
kiérdemlése.

* *

A porcellánkorsókon nincsen máz, mivel az anyag maga is finom és nem
szorul arra, hogy valamiféle mázzal bekenjék. Ellenben a cserépkorsókon
bőséges máz van, hogy a porcellánkorsókhoz hasonlítsanak.

* *

Vannak gazdag emberek, akik gazdaságukkal úgy élnek, hogy ellenük alig
lehetne több kifogást tenni, mint éppen csak azt, hogy – gazdagok.

* *

Van mesterséges kedvesség is, mely éppen olyan, mint a csinált virág. Az
időtől nem hervad el, hanem megfakul, elkeshed és megvedlik.

* *

Aki nem tud felemelkedni a porból, rendesen praktikus eszére hivatkozik.

* *

Az emberek, ha külön-külön ostobák is, ha együtt vannak és közösen
gondolkoznak, egymást okosítják meg. Amit a tömegek követnek el, lehet
időelőtti, éretlen, veszedelmes, de sohasem lehet ostoba.

* *

A közromlottság olyan, mint a dögvész; az a levegőben úszkál. Csíráit
senki sem látja, de mindenki beszívhat belőlük valamit. Csak az a
kérdés, kiben fogamzik meg.

* *

Nem nézhetünk senki pusztulására a magunk veszedelmének tudata nélkül.

* *

Nemesebb elragadtatásainkat sohase szégyeljük vagy sajnáljuk. Az élet
megposhadna elragadtatások nélkül.

* *

Ha az embert valamely elhatározása előtt kétségek gyötrik,
leghelyesebben cselekszik, ha semmit sem kezd el. Amit ilyenkor tenni
akarna, bizonyosan beleütközik lelkiismeretébe vagy öntudatába. És
rosszul fogja végezni, még ha különben jó is.

* *

Aki erőszakkal, türelmetlenséggel és kímélet nélkül törtet az igazság
útján, vagy nem éri el soha, mivel valójában nem is az igazság
megtalálása az igazi célja; vagy ha eléri, szenvedélyes, mohó kezeivel
össze is töri egyben és akkor már az neki nem lehet hasznára többé.

* *

A ki nem fizetett adósság alapjában véve ingyenélés. Aki adósságok
hátrahagyásával hal meg, többet költött, mint amennyit ő maga teremtett,
többet élt, mint amennyihez joga volt. Tehát mások életének egyik részét
is felélte.

* *

A boldogságnak csak egy melódiája van; de a boldog emberek sohase
játszák ezt a melódiát egyazon módon.

Az emberek, kivált pedig a »nem közönséges emberek« megítélésénél
legyünk elővigyázatosak.

Sok ember van a világon, akinek az esze és a szíve nagyon mélyen
fekszik; amíg addig eljut valaki, ahhoz sok idő és fáradság kell. És azt
lehet mondani, hogy ezek mindig többet érnek, mint azok, akik mindjárt
kirakják egész belső kincsesházukat, mint a batkáros.

* *

A földön az igazságot az ember nem magáért az igazságért szokta keresni,
hanemha azért, hogy az valamire jó legyen neki. Ha semmire sem jó: ne
keresse.

* *

Az igazsággal úgy vagyunk, mint a nyers hússal a szakácsné. Megpuhítjuk,
megütjük, fűszerezzük, megrázzuk, megsütjük, fölszeleteljük, mártásba
foglaljuk, szépen feltálaljuk… és még így is mindig akad olyan finnyás
vendég, aki az orrát fintorgatja.

A nők kara: Nyomorult zsarnokok, lelketlenek és csalárdok ezek a
férfiak; de azért mégis – szeretjük őket.

A férfiak kara: Szeszélyes, megbízhatatlan és ingatag teremtések ezek a
nők, de azért mégis – szeretjük őket.

* *

Boldog volna az emberiség, ha csak annyi bűnt követnének el, amennyit a
bíróságoknak alkalmuk van megfenyíteni. És boldogtalan volna, ha csak az
volna a szabadság, amit a törvény mindenki számára biztosít.

* *

Bismarck egyszer azt mondta a politikáról, hogy olyan, mint a sakkjáték.
Az, aki csak nézi és nem ért hozzá, minden huzás után azt hiszi, hogy
már vége van; pedig a játék még csak azután kezdődik igazából.

Az élet is éppen ilyen. Aki nem ismeri egészen, azt hiszi, hogy minden
csalódásnál vége van, holott rendesen a csalódások után kezdődik csak
el.

Nem tartozunk a világnak annyival, amennyivel hisszük. Sohasem kapunk
tőle annyi becsülést és tiszteletet, mint amennyi lemondást és
önmegtartóztatást adunk érte cserébe.

A túlságosan jó emberek a világgal rendesen rossz üzletet csinálnak.

* *

Az emberi szellem, ha fejlődésnek ereszkedik, kellemetlen szagot
terjeszt maga körül, mint a must, ha erjedni kezd. Aki a tiszta bort
akarja, ezt is el kell tűrnie.

* *

A betanult előkelőség úgy zörög az emberen, akár az indiánusokon a sok
felakgatott üveggyöngy és rézcifraság.

* *

Az őszinteség és igazságosság sokszor katasztrófa felé visz; de megmenti
az embert a belső ellenmondásoktól és a morális szenvedéstől.

Amely emberrel kijönni nem tudsz, kerüld ki. Ha nem lehet, nőj a
nyakára.

* *

Aki sokat beszél, a cselekvés idejét agyonbeszéli. Egy módja van az élet
meghosszabbításának: ha fontolgatásainkat megrövidítjük és
cselekvéseinket megszaporítjuk.

* *

Aki azt állítja, hogy a férfiak a szerelemben rosszabbak mint a nők, ne
felejtse el, hogy száz férfinak jóval több mint száz nőre van szüksége,
hogy rossz lehessen.

* *

Az észt a tudás gyarapítja, a jellemet a gyakorlat.

* *

A nemzetvagyon pazarlása az aszfaltjárdán megy végbe, a gyarapodás a
derékúton, ahol a téglával és árúkkal megrakott vastagkerekű kocsik
járnak.

Csak a tökéletlen ember gyűlöli meg azt, aki megmondja neki a fájdalmas
igazságot. A tökéletesebb ember a velejáró keserűséget hamar
megbocsátja, mivel tudja, hogy kenyérre és igazságra minden embernek
szüksége van.

* *

A képmutatás felerészben abból áll, amit az emberek beszélnek,
felerészben pedig abból, amit nem beszélnek.

Ez az utóbbi felerész a nagyobb és veszedelmesebb.

* *

Ha az embert a társadalmi életben lényeges dolgai tekintetében mély
hallgatás veszi körül, tudnia kell, hogy hibás úton jár, tehát
változtatni kell útirányán.

* *

Az emberi intézmények javarésze az ösztönön alapul. Erre mutat az is,
hogy sem az iskolában, sem az életben nincs kifejlődve a jutalmazások
rendszere, míg ellenkezőleg, a büntetések rendszere csodálatos
tökéletességig kiképződött.

* *

Legbecsesebb igazságaink olyanok, mint fehérneműink. Legközelebb állanak
hozzánk. Mindenki tudja, hogy vannak és még sem szokás róluk beszélni.

Az pedig kár, hogy intim igazságainkat nem szoktuk oly gyakran
kimosatni, mint fehérneműinket.

* *

Aki valakivel jót tett, félig tette csak, ha hálátlanságát nem vette
előre számításba. Nem azért, mert a hálátlanság általános emberi
tulajdonság, hanem azért, mert az olyan _jócselekedet_, amiért
viszonzást várunk, nem érdemli meg ezt a nevet.

* *

Kimutatható a legdicsőségesebb csalásról is, hogy ahhoz az okosságnak
sohasem volt semmi köze.

Kétféle igazság van: emberi és isteni. Az emberi törekszik istenivé
lenni, de sohasem lehet azzá. Az ember igazi tragédiája abból áll, hogy
az isteni ítélőszék előtt megdicsőülés várhat rá ugyanakkor, amikor az
emberi fórum előtt tökéletesen elveszíti a pörét.

* *

Igen sok olyan bűn is van, amit ha elkövettünk, szent Péter mosolyogva
fenyeget meg bennünket a menyország kapujában és – beereszt.

* *

Embertársainkat sokkal könnyebb sírásra fakasztani, mint nevetésre. Elég
ha egy gyujtót gyujt meg valaki és azt más valakinek a ház-eresze alá
tartja.

* *

»Szólj igazat és betörik a fejed.« Igen, de mikor sok olyan igazság is
van az életben, ami szintén nem megy be az emberek fejébe másképpen,
csak ha betörik.

Ha a világot olyan könnyen meg lehetne javítani, amint mondják, már
régen szabadalmat vett volna rá valaki.

* *

Különös, hogy azok a leányok, akikben nincs meg az önfeláldozás,
türelem, lemondás és alázatosság nagy erénye, éppen a – zárdába
vágyakoznak.

* *

Ne keressük a _tökéletes igazságot_; elégedjünk meg azzal, amit
elérhetünk. A művészetben a valóság jelképe a tükör és könnyen be lehet
bizonyítani, hogy még az is csak fonákul mutatja a valóságot.

Állj a tükör elé, emeld föl a jobbkezedet és meg fogsz győződni, hogy
hasonmásod a _bal_kezét emelte föl.

* *

A bölcsesség olyan háziállat, mely a szegények és szerencsétlenek
házában szokott tartózkodni.

A hivatal a náthától abban különbözik, hogy azt sokkal nehezebb
megkapni.

* *

A nő tudása ne legyen kisebb, mint a férfié, de legyen – más.

* *

A szerencse: ajándék. Ha az ember igazságosan összeméri cselekedetei
értékét bajaival és szerencsétlenségeivel, okvetetlenül rájön, hogy
szenvedéseit megérdemelte.

Az, hogy valakit szerencse ér, csak az emberi tökéletlenség bizonyítéka.


[Transcriber's Note:

Javítások.

Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk.

A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája:

68 |idegrendeszr |idegrendszer

105 |haladottab |haladottabb

171 |asszonyé,; csakhogy |asszonyé; csakhogy

197 |többbel |többel

207 |bálben |bálban]


*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK AZ ÉLET KÖNYVE ***

Updated editions will replace the previous one--the old editions will
be renamed.

Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright
law means that no one owns a United States copyright in these works,
so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the
United States without permission and without paying copyright
royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part
of this license, apply to copying and distributing Project
Gutenberg-tm electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG-tm
concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark,
and may not be used if you charge for an eBook, except by following
the terms of the trademark license, including paying royalties for use
of the Project Gutenberg trademark. If you do not charge anything for
copies of this eBook, complying with the trademark license is very
easy. You may use this eBook for nearly any purpose such as creation
of derivative works, reports, performances and research. Project
Gutenberg eBooks may be modified and printed and given away--you may
do practically ANYTHING in the United States with eBooks not protected
by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the trademark
license, especially commercial redistribution.

START: FULL LICENSE

THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE
PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK

To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free
distribution of electronic works, by using or distributing this work
(or any other work associated in any way with the phrase "Project
Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full
Project Gutenberg-tm License available with this file or online at
www.gutenberg.org/license.

Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project
Gutenberg-tm electronic works

1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm
electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to
and accept all the terms of this license and intellectual property
(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all
the terms of this agreement, you must cease using and return or
destroy all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your
possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a
Project Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound
by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the
person or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph
1.E.8.

1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be
used on or associated in any way with an electronic work by people who
agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few
things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works
even without complying with the full terms of this agreement. See
paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project
Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this
agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm
electronic works. See paragraph 1.E below.

1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the
Foundation" or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection
of Project Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual
works in the collection are in the public domain in the United
States. If an individual work is unprotected by copyright law in the
United States and you are located in the United States, we do not
claim a right to prevent you from copying, distributing, performing,
displaying or creating derivative works based on the work as long as
all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope
that you will support the Project Gutenberg-tm mission of promoting
free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg-tm
works in compliance with the terms of this agreement for keeping the
Project Gutenberg-tm name associated with the work. You can easily
comply with the terms of this agreement by keeping this work in the
same format with its attached full Project Gutenberg-tm License when
you share it without charge with others.

1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern
what you can do with this work. Copyright laws in most countries are
in a constant state of change. If you are outside the United States,
check the laws of your country in addition to the terms of this
agreement before downloading, copying, displaying, performing,
distributing or creating derivative works based on this work or any
other Project Gutenberg-tm work. The Foundation makes no
representations concerning the copyright status of any work in any
country other than the United States.

1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg:

1.E.1. The following sentence, with active links to, or other
immediate access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear
prominently whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work
on which the phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the
phrase "Project Gutenberg" is associated) is accessed, displayed,
performed, viewed, copied or distributed:

  This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and
  most other parts of the world at no cost and with almost no
  restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it
  under the terms of the Project Gutenberg License included with this
  eBook or online at www.gutenberg.org. If you are not located in the
  United States, you will have to check the laws of the country where
  you are located before using this eBook.

1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is
derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not
contain a notice indicating that it is posted with permission of the
copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in
the United States without paying any fees or charges. If you are
redistributing or providing access to a work with the phrase "Project
Gutenberg" associated with or appearing on the work, you must comply
either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or
obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg-tm
trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9.

1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted
with the permission of the copyright holder, your use and distribution
must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any
additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms
will be linked to the Project Gutenberg-tm License for all works
posted with the permission of the copyright holder found at the
beginning of this work.

1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm
License terms from this work, or any files containing a part of this
work or any other work associated with Project Gutenberg-tm.

1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this
electronic work, or any part of this electronic work, without
prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with
active links or immediate access to the full terms of the Project
Gutenberg-tm License.

1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary,
compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including
any word processing or hypertext form. However, if you provide access
to or distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format
other than "Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official
version posted on the official Project Gutenberg-tm website
(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense
to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means
of obtaining a copy upon request, of the work in its original "Plain
Vanilla ASCII" or other form. Any alternate format must include the
full Project Gutenberg-tm License as specified in paragraph 1.E.1.

1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying,
performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works
unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9.

1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing
access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works
provided that:

* You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from
  the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method
  you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed
  to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he has
  agreed to donate royalties under this paragraph to the Project
  Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid
  within 60 days following each date on which you prepare (or are
  legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty
  payments should be clearly marked as such and sent to the Project
  Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in
  Section 4, "Information about donations to the Project Gutenberg
  Literary Archive Foundation."

* You provide a full refund of any money paid by a user who notifies
  you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he
  does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm
  License. You must require such a user to return or destroy all
  copies of the works possessed in a physical medium and discontinue
  all use of and all access to other copies of Project Gutenberg-tm
  works.

* You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of
  any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the
  electronic work is discovered and reported to you within 90 days of
  receipt of the work.

* You comply with all other terms of this agreement for free
  distribution of Project Gutenberg-tm works.

1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project
Gutenberg-tm electronic work or group of works on different terms than
are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing
from the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, the manager of
the Project Gutenberg-tm trademark. Contact the Foundation as set
forth in Section 3 below.

1.F.

1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable
effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread
works not protected by U.S. copyright law in creating the Project
Gutenberg-tm collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm
electronic works, and the medium on which they may be stored, may
contain "Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate
or corrupt data, transcription errors, a copyright or other
intellectual property infringement, a defective or damaged disk or
other medium, a computer virus, or computer codes that damage or
cannot be read by your equipment.

1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right
of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project
Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project
Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project
Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all
liability to you for damages, costs and expenses, including legal
fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT
LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE
PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE
TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE
LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR
INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH
DAMAGE.

1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a
defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can
receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a
written explanation to the person you received the work from. If you
received the work on a physical medium, you must return the medium
with your written explanation. The person or entity that provided you
with the defective work may elect to provide a replacement copy in
lieu of a refund. If you received the work electronically, the person
or entity providing it to you may choose to give you a second
opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If
the second copy is also defective, you may demand a refund in writing
without further opportunities to fix the problem.

1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth
in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS', WITH NO
OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT
LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE.

1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied
warranties or the exclusion or limitation of certain types of
damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement
violates the law of the state applicable to this agreement, the
agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or
limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or
unenforceability of any provision of this agreement shall not void the
remaining provisions.

1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the
trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone
providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in
accordance with this agreement, and any volunteers associated with the
production, promotion and distribution of Project Gutenberg-tm
electronic works, harmless from all liability, costs and expenses,
including legal fees, that arise directly or indirectly from any of
the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this
or any Project Gutenberg-tm work, (b) alteration, modification, or
additions or deletions to any Project Gutenberg-tm work, and (c) any
Defect you cause.

Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm

Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of
electronic works in formats readable by the widest variety of
computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It
exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations
from people in all walks of life.

Volunteers and financial support to provide volunteers with the
assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg-tm's
goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will
remain freely available for generations to come. In 2001, the Project
Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure
and permanent future for Project Gutenberg-tm and future
generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary
Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see
Sections 3 and 4 and the Foundation information page at
www.gutenberg.org

Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary
Archive Foundation

The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non-profit
501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the
state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal
Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification
number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary
Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by
U.S. federal laws and your state's laws.

The Foundation's business office is located at 809 North 1500 West,
Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up
to date contact information can be found at the Foundation's website
and official page at www.gutenberg.org/contact

Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg
Literary Archive Foundation

Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without
widespread public support and donations to carry out its mission of
increasing the number of public domain and licensed works that can be
freely distributed in machine-readable form accessible by the widest
array of equipment including outdated equipment. Many small donations
($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt
status with the IRS.

The Foundation is committed to complying with the laws regulating
charities and charitable donations in all 50 states of the United
States. Compliance requirements are not uniform and it takes a
considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up
with these requirements. We do not solicit donations in locations
where we have not received written confirmation of compliance. To SEND
DONATIONS or determine the status of compliance for any particular
state visit www.gutenberg.org/donate

While we cannot and do not solicit contributions from states where we
have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition
against accepting unsolicited donations from donors in such states who
approach us with offers to donate.

International donations are gratefully accepted, but we cannot make
any statements concerning tax treatment of donations received from
outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff.

Please check the Project Gutenberg web pages for current donation
methods and addresses. Donations are accepted in a number of other
ways including checks, online payments and credit card donations. To
donate, please visit: www.gutenberg.org/donate

Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic works

Professor Michael S. Hart was the originator of the Project
Gutenberg-tm concept of a library of electronic works that could be
freely shared with anyone. For forty years, he produced and
distributed Project Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of
volunteer support.

Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed
editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in
the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not
necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper
edition.

Most people start at our website which has the main PG search
facility: www.gutenberg.org

This website includes information about Project Gutenberg-tm,
including how to make donations to the Project Gutenberg Literary
Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to
subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks.